2022/11/07

Kryon - Minden Bennetek Van

Kryon ~ David Brown Channelje
2005, SZEPT. 7 - Wynberg, Cape Town
MINDEN BENNETEK VAN

Fordította: Korpos Magdi
 

Fejezzétek ki szándékotokat, hogy a Most pillanatban legyetek, ezen üzenet olvasása közben, hogy energiátok összefonódjon a jelen lévő csoport energiájával.

 

Köszöntelek, kedveseim, KRYON VAGYOK, a Mágneses szolgálattól!
Nagyszerű az, hogy mindannyian itt vagytok, ma este, mivel ez egy nagyszerű alkalom az örömre, a szeretetre és a bőségre.

Az égen éjfélkor ragyogó csillagok együttállása, fenséges változást hordoz az életmódban, főképp az érzékeny, fény embereinek életmódjában. Eddig, életük nagyon nehéz volt. A fehér ember törzse, gyakran meggyalázta és nem becsülte a fény ezen embereit. Fel fogjátok fedezni, hogy érzékenységetek egyre nagyobb méreteket fog ölteni, amint egyre inkább előrehaladunk az új millenniumban és ezzel egy időben meg fog jelenni egy új autoritás- és hatalom- tudat, a világ reális megértésében.

A múltban, a régi energiában, érzékenységetek idegességet, elszigetelődést és bizonytalanságot okozott nektek, azonban az új energia már teljesen a tietek. Úgy fogtok vonzódni ehhez az új energiához, akár a kacsák a vízhez. Meglévő problémáitok könnyen, de annál biztosabban felszabadulnak majd. Ezalatt nem egy olyan lassú ritmust értünk, mely nem biztosítja számotokra a megvilágosodás elnyerését ebben az életetekben, hanem egy olyan lassú ritmust, mely lehetőséget nyújt számotokra megérteni saját lépéseiteket az életben, mely lépésekkel visszaszerzitek azokat a részeiteket, melyek érzékenységetek miatt nem létezhettek a régi energiában. Ez az új energia a fény embereknek szól, azonban egy olyan új rangsorolást és az Univerzum új megértését fogja hozni, melyben mindenki részesülni fog. E megértés szeretetet, örömet és szabadságot fog hozni erre a bolygóra, mely egy különböző világot, egy új létezési állapotot fog megteremteni, melyben a nemzeteket elválasztó határok megszűnnek és a különböző nemzetekhez tartozó emberek, egyesülnek egymással. Egy új megnyilvánulási módszer válik elsődleges szerepűvé.

A kőolaj és a fosszilis üzemanyagok árához kapcsolódó problémák jelentősége lecsökken és egy új energia válik szabvánnyá, mely elfoglalja helyét a köztudatban az elkövetkező 10-12 évben. A hatalommal bíró számos férfi és nő, visszaélt ezzel a hatalmával, mivel nem mutatnak jóindulatot a Földön élő emberekkel szemben,- csupán önmaguk iránt. Ők széleskörűen manipulálták a Föld energiáit és a földi életmódot. Ezen kevesek, nemcsak az energia-feletti ellenőrzést szerezték meg maguknak, hanem elvették az emberek energiáinak oroszlánrészét is. Mindenki saját energiájának egy részét átadta egy bizonyos erőnek vagy hatalomnak, ám ez a szempont, megváltozóban van most. Ez a megélési mód véget fog érni. Ezeknek az embereknek, akik átvették a hatalmat és manipulálták az energiát, meg kell bocsátani, mivel csupán a ti beleegyezésetekkel tudták ezt megtenni. Mindennek a forrása az önbecsülés hiányában van - annak tényében, hogy ti lemondtatok energiátokról és engedtétek, hogy mások használják ezt az energiát. E dolog nem volt teljesen negatív. Ezzel a tapasztalattal nyertétek el bölcsességetek és ismereteitek nagy részét. Általában, a kőolaj társaságok visszaadták a Föld energiájának nagy részét és sokat adtak bolygójuknak, minden esetre ott ahol egy maroknyi ember tartja markában a hatalmat - főképp a nyugati országokban - véget ér e tapasztalat.

Amint a szeretet energia elkezd kiáradni szívetekben, teremteni kezdetek és megtanuljátok használni saját erőtöket. Engedjétek, hogy szeretet áramoljon át szíveteken ebben az új energiában, mivel a szeretet jelenti a teremtés erejét. Ez az egyetlen igazi, rendelkezésre álló energia a Föld bolygón. Miközben felszabadítjátok magatokat a gyermekkorhoz és szüleitekhez kapcsolódó aspektusoktól, emocionális intenzitásotok egyre mélyebbé fog válni. Újra engedjétek meg, hogy a szeretet energia áramoljon szívetekben és tudatosítsátok, hogyan születik meg egy alkotás – a szeretet egy aktusként. Ezek az alkotások, mindig szeretettel, szabadsággal és örömmel születnek meg. Az igazi teremtés, a férfi és női energiák összeolvadását jelenti. A legnehezebben megoldható problémák, az ellentétes nemű szülőkkel való viszonyok. Ez a kapcsolat feszültségben tart titeket és választott valóságotok igaz megnyilvánításának képtelenségében. Amint megoldjátok ezt a kapcsolatot, egyre több szeretet fog áramolni szívetekben és testetekben, lehetőséget biztosítva nektek saját választott valóságotok megteremtéséhez.

A nevelési rendszer megtévesztett titeket; oly módon van megteremtve, hogy elkerüljön minden fontos dolgot saját választott valóságotok megteremtésével kapcsolatban. A neveléssel, az iskolai oktatás által, számotokra szeretetet, kreatív kommunikációs módokat és szabad önkifejezést kellene átadjanak, lehetővé téve az energia átáramlását testeteken, hogy tudatosságot hozzon életetekbe. Ellenben, általánosan tekintve, a nyugati kultúrákban információkkal tömték tele fejeteket és a szív használatának jelentőségét teljesen elkerülték. A szeretet a legfontosabb energia a bolygón és amint gyakran hangoztattam channeljeimben: A szeretet örökre, mindent meg fog hódítani. A szeretet beáramolhat azokba a sötét terekbe, melyek akadályoznak titeket abban, hogy saját választásotoknak megfelelő valóságot teremtsetek, de ennek a sötétségbe tett tudatos lépéseteknek kell lennie, a múlt eseményeinek és emócióinak/érzelmeinek felszabadítására, hogy saját döntéseteknek megfelelő valóságot teremthessetek. Ne feledjétek, ti a Szellemmel társ-teremtők vagytok, napi 24 órán át, évi 365 napon keresztül. A negatív emóció/érzelem ugyanolyan mértékben teremt akárcsak a pozitív, ezért, akkor amikor önmagatokkal dolgoztok és felszabadítjátok a testetekben lévő negatívitást és kiiktatjátok hitrendszeretek útjából a befagyott emóciókat/érzemeket, melyek az igazságnak nem felelnek meg, és ezáltal egyre inkább képesek lesztek, a saját választásotoknak megfelelő döntések megteremtésére.

Most megkérünk arra, hogy csukjátok be szemeiteket és hatoljatok be önmagatok belsejébe. Helyezzétek lábaitokat határozottan a földre és kapcsolódjatok talpatokkal a Föld Anyához. Engedjétek, hogy az Anya energia átáramoljon talpatokon át a testetekbe. Érezzétek amint ez az energia átáramlik rajtatok és érezzétek kapcsolódásotokat a Föld Anyával. Korona csakrátokon át érezzétek, amint az Ég Atyához kapcsolódtok. Engedjétek, hogy ez az energia beáramoljon korona csakrátokon át, és elárassza a testeteket majd engedjétek, hogy összekapcsolódjon a Föld Anyával. Engedjétek, hogy a Föld Anya női energiái a Nagy Központi Nap Szívével összekapcsolódjanak és amint ezek az energiák átáramolnak testeteken, a női és férfi energiák összeolvadása bekövetkezik. Ott, ahol ellenállást tapasztaltok testetekben, tudatosítsátok ezt az ellenállást, de ne űzzétek el azt. Engedjétek, hogy létezzen ott ahol van és engedjétek kiterjedni.

Kedveseim, vezetőitek lábaitoknál hevernek, tisztelettel hódolva a folyamatnak és utazásotoknak. Ti akik e teremben vagytok és azok akik olvassátok ezt, mindannyian a legmagasabb rendhez tartozó gyógyítók vagytok. Mindannyian nagyon érzékenyek vagytok és egy szeretetbe, együttérzésbe és megértésbe burkolt utazást tesztek - utazást vissza az Istenséghez, vissza ahhoz, akik valójában vagytok. Ma este, Kryon segít titeket e folyamatban. Mi azt kívánjuk, hogy mindannyian megvilágosodjatok ezen életetek folyamán. Meg fogjuk mutatni nektek az utat, bevezetünk titeket a sötétségbe majd vissza a fénybe, ily módon segítve nektek, hogy megszabaduljatok azoktól a korlátoktól és blokádoktól, melyek megvilágosodásotok útjában állnak. Most megkérünk arra, hogy tudatosítási képességeteket helyezzétek szívetekbe és szívetek segítségével kapcsolódjatok össze minden személlyel, aki itt van e teremben[, ha egyedül csinálod, akkor képzeld magad oda ehhez a csoporthoz]. Engedjétek, hogy mindenik személy szeretete szívetekbe áramoljon és fogadjátok be ezt a szeretetet. Lépjetek be, e szeretet-bőség fogadásának állapotába.

Engedjétek, hogy a szívetek szeretete kiáradjon e csoport tagjainak szívébe és ott ahol ellenállást éreztek szívetekben, hagyjátok, hogy a szeretet energia szelíden feloldja ezt az ellenállást. Szívetek egy nagyon érzékeny hely és a szeretet egy nagyon lényeges vetület. Akkor, amikor a személyek igazán szeretnek, nem ellenőrzik a szeretetet, hanem engedik áramlani. Ők nem kérdezik, merre tart a szeretet, inkább engedik, hogy befogadják azok akiknek legnagyobb szükségük van rá. Egy valóban megvilágosodott személy, hasonló egy erős, ellenálló elektromos vezetékhez, mely engedi az energia szabad áramlását, tudva a belsejében, hogy birtokolja mindazt az energiát, melyre álmai beteljesítéséhez szüksége van.

Arra kérünk, hogy ebben az energiában, lépjetek be a nyugalom és szelídség állapotába, engedjétek, hogy Kryon energiája ebben a térben tartson titeket, e térben ahol forrók, szelídek, szeretőek lehettek és teljesen bízhattok abban, hogy a megfelelő helyen vagytok, a megfelelő időben. Amint beléptek ebbe a térbe, nézzetek magatokba és találjátok meg szívetekben azt az elképzelhetetlen szépségű csodálatos teret, mely minden férfiban és nőben benne található. Figyeljétek meg ezt a teret, mely nemcsak gyermekkorotok óta van ott, hanem az idők kezdetétől. E meleg és tökéletes szépségű teret, gondosan védelmeztétek számos életeteken keresztül. E tér körül, létezett egy védelmező burkolat. Hagyjátok, hogy a csoport minden tagjától jövő energia, könnyedén feloldja a szív szelíd, meleg és szépséges tere körül lévő védelem-burkot. Ez arra hivatott, hogy önmagatokkal megosszátok ezt. Arra hivatott, hogy önmagatoknak ajándékozzátok. Engedjétek, hogy a csoport és Kryon meleg és szelíd energiája, lassan de biztosan feloldja, az összes évek és életek alatt rárakódott védekezést. E védőburok már akkortól helyén volt, amikor még nagyon kicsi és sebezhető gyermekek voltatok. A gyermekek nem képesek védelmezni ezt a meleg, szelíd teret és gyakran egy gyermek szemének a földi sík nagyon kegyetlennek tűnhet, főképp azoknak a gyermekeknek, akiknek szülei nem tudatosak. Ennek ellenére, amint eléritek ezt a meleg, gyöngéd és szelíd állapotot, a védelem fel fog oldódni és ti rájöttök, hogy az igazi fény bennetek van. Fel fogjátok ismerni saját fenségeteket, saját jelentőségeteket. Ez a meleg, szelíd tér jelenti valódi összekapcsolódásotokat az Istenséggel - ama hely a szívetekben, ahol felfogjátok az igazi információt, az igazi megismerést, az igazi szeretetet.

Ebből a térből ti szeretetet sugároztok ki, de amíg e tér körül a védelem/védekezés egy burkolata létezik, nem kaptok szeretetet. E meleg, szépséges és szelíd tér belsejében létezik egy speciális ajándék mindenkinek a szívében. Mindazokat, akik hozzáférnek eme szív-zónához, mélyen védelmezni fogja az Istenség és ez az Isteniség igazán szeretni fogja őket. Amikor azt mondjuk, hogy igazán szeretve lesznek/lesztek, nem arra a tényre utalunk, hogy érezni fogjátok ezt a szeretetet, hogy mélységeiben meg fogjátok ismerni ezt a szeretetet. Ez a valódi összekapcsolódás az Isteni szeretettel. Amilyen mértékben a védelem elkezd feloldódni majd felszabadítja a belső fényt, lehetővé teszi szíveteknek kiterjedését azon szeretet, melegség, szelídség és autentikusság felé, akik valójában vagytok.

Ebben a helységben elegendő szeretet és fény van ma ahhoz, hogy feloldhassa e fény körül lévő teljes védőburkot. Abszolút minden személy ebből a teremből, valamint azok is akik ezeket olvassák és kitartóan dolgoztak önmagukon, jogot nyertek eme védőburok feloldásához és ettől a védekezéstől való megszabadulásukhoz, hogy engedjék teljesen megnyílni szívüket és valóban összekapcsolódjanak az Istenséggel oly módon, mely néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna számukra. Miközben beléptek eme szeretetnek, igazságnak és erőnek a belsejébe, megjelenik egy rendkívüli felelősség-érzet bennetek, mely társul az Istenség részéről jövő bármiféle igénynek való megfelelés képességével. Ti, folyamatosan egy biztos térben maradtok és az élet ezután egyre könnyebbé fog válni számotokra. Az igazi megnyilvánulás átáramlik a szíven. Akkor, amikor szívetek nyitott és testetek tele van szeretettel, ti teremtitek meg azt amit az Istenség kér tőletek. Ti, mindannyian azért jöttetek erre a földre, hogy ezt a játékot játsszátok - eltévedjetek a sötétségben és megtaláljátok vissza-utatokat a fénybe - és minden férfi és minden nő bensőjében, mindig ott található a fény megtalálásának a vágya. Úgy ahogy egy éjszakai lepke vonzódik a villanykörte fényéhez, mindig megnyilvánul a vonzalom a fény, az Istenség iránt. Minél jobban megtaláljátok bensőtökben a fényt, annál inkább elindultok a fény keresésére és mialatt meggyógyítjátok a gyermekkorban tönkrement, megsebzett részeiteket, egyre szeretőbbé fogtok válni, ugyanakkor megteremtitek az önmagatok számára választott valóságot. A kibocsátott melegség, szelídség és fény, mely szívetek középpontjából sugárzik kiterjedve képezi a fényt, azt amit állandóan kerestek.

Minden bennetek van, Minden. Összes álmaitok, szenvedélyeitek, vágyaitok. Függetlenül attól, hogy mit kerestek, magatokban fogjátok megtalálni, ugyanakkor egy időben, minden amit nem kerestek, azt is ugyanott önmagatokban fogjátok megtalálni. Ezért a channeljeimben, már régóta arra tanítom az embereket, hogyan dolgozzanak önmagukkal és hogyan szabadítsák fel a negatív energiákat és negatív gondolat-szabványokat. Ugyanúgy ahogy a pozitív energiák és pozitív gondolatok valóságot alkotnak, a negatív energiák és negatív gondolatok szintén ezt teszik. A válasz erre a negativitás felszabadítása, hogy egyre inkább fénnyé válhassunk, mert ebben az energiában a mérleg a fény javára fog kibillenni, ti meg egyre inkább beléptek majd az egyetemes/univerzális igazságba. Azokat az embereket nézve, akik átvették a hatalmat a bolygón és visszaéltek vele, ti annyit tehettek csupán, hogy megvalósítjátok azt, hogy ezzel a hatalommal soha többé nem lehet visszaélni, soha többé nem lehet téves módon használni ezt.

Miközben szíveitek megnyílnak, ez az energia automatikusan meg fogja gyógyítani a pszichikumotokban lévő megosztottságot, felszabadítva a negatívitást és meggyógyítva a kapcsolatokat. Engedjétek áramlani a szeretetet, ne próbáljátok ellenőrizni azt, mivel az ellenőrzésével nagy energia mennyiséget fogyasztotok el, míg ha engeditek áramlani az energiát, egyáltalán nem fogyasztjátok. Ily módon, az energia egyenese álmotokba áramlik, még akkor is ha ez nektek nem így tűnik. Ebbe az álmotokba és abba a valóságba fog áramlani melyről álmodtok és ki fog terjedni, hogy végül vissza vezessen titeket az Istenséghez - vissza az Isteni igazsághoz és szeretethez, az Univerzummal való Egységhez. Ti, az Univerzummal való egységet sokféle módon fogjátok megtapasztalni, ám leginkább a kapcsolatok síkján.

Amilyen mértékben, egyre fényesebbé fogtok válni, egyre orgazmikusabbak[szenvedélyesebbek] és extatikusabbak[lelkesebbek] lesztek. A világítótornyokhoz lesztek hasonlóak, ezért mindenki titeket fog követni. Energiátok hasonló lesz az autósztrádák jelzőtábláihoz. Mindenki a saját álmait követő utazásban van és ti vagytok azok, akik vezetitek őket. Ti vagytok az élen, eme megismerés és információk útkereszteződésében. Ti vagytok azok akik megvalósítottátok a művet és átadva magatokat a szeretetnek, tulajdonképpen az Univerzumnak ajándékoztátok magatokat. Az Univerzum cserébe nektek ajándékozza magát és minden megsokszorozódik és kiterjed majd ti meg, egyre jobban eggyé váltok Énetekkel és azzal, amik valójában vagytok. Amint a szívetekben lévő védelem feloldódik, ti valóban ama világítótornyok egyikévé váltok. Következésképpen kedveseim, őrizzétek meg a szívhez való kacsolódásotokat és engedjétek a szeretetet kiterjedni és áramlani. Legyetek csupán megfigyelők és ne próbáljátok megváltoztatni eme szeretet áramlásának irányát, egyszerűen hagyjátok áramlani azt.

Kedveseim, KRYON most elbúcsúzik tőletek.
Isten áldása kísérjen utatokon és vigyázzon rátok.

Copyright © David Brown.
Minden jog fenntartva.

 

 

Kryon - A Szeretet Mindenkié

 A Szeretet Mindenkié



Kryon ~ Channelled through David Brown
2005, Július 13 : Wynberg, Cape Town
Fordította: Korpos Magdi

 

Üdvözöllek Kedveseim, KRYON vagyok, a Magnetikus szolgálattól.

Csodálatos, hogy ma újból veletek lehetek. Elmúlt földi életeitek során mindannyian Kryon energiáival dolgoztatok és lelkem megtelik melegséggel, amikor egy hozzátok hasonlóan összegyűlt csoportot látok.

Sok szeretet van ebben az univerzumban, bár keveset fognak fel és használnak belőle. Általában, az emberi tapasztalat kerüli, eltávolítja a szeretetet és ennek ellenére, az ember vágya az, hogy csordultig tele legyen szeretettel. Az ember álma mindig a szeretethez kötődik, de oly kevésbé ismerjük és értjük a szeretetet. A szeretet, a mindent simogató energia. A szeretet energia mindenkié. A szeretet ti vagytok és testetek minden tudatos vagy öntudatlan energiája. Mindannyian szeretet vagytok, semmi más csak szeretet. Személyiségetek és létezési állapototok mindenik aspektusa szeretet. Különböző szintek és beállítások léteznek. Az emberi tudatnak, nagyon csökkent beállításai vannak akkor, amikor szóba kerül, hogy megnyíljon a szeretet számára.

Szeretet mindenhol van és mindenkinek jut szeretet.

Csukjátok be szemeteket és érezzétek a szeretetet, a bennetek lévő szeretetet. Engedjétek, hogy a Szívetekben lévő szeretet kiterjedjen. Ébresszétek újra Szíveteket, egy új tudat szintre. A legtöbb embert ezen a bolygón, öntudat-hiányban nevelték. A gyermekek tudatos nevelése, a szeretet növekedését, míg a gyermekek öntudatlan nevelése, szeretet-hiányt jelent. A tudatos szülők szeretik egymást. A tudatos szülők, biztonságos, meleg, puha, befogadó teret/légkört biztosítanak gyermekük számára. A bolygón lévő gyermekek többsége, soha nem kap ilyen fajta szeretetet és csupán tőletek függ az, hogy megteremtsétek ezt a szeretetteljes légkört számukra. A szeretet színe a rózsaszín, mely puha, szelíd és meleg. Az apai szeretet kék akár a púder és szintén puha, szelíd, meleg figyelmes és a gyermeket védelmező.

Engedjétek meg néhány pillanatig, hogy ez a csodálatos rózsaszínű szeretet megtöltse testeteket és öleljétek át ezt az anyai szeretetet, ezt a szerető anya-energiát. Ebben a szobában, ma este, anyai szeretet van - a szeretet tiszta energia- szabványa. Ott, ahol testetekben ellenállást éreztek ezzel az energiával szemben, tudatosítsátok ezt az ellenállást és engedjétek, hogy ez a törékeny, finom és gondoskodó energia áramlat átáramoljon ezen az ellenálláson, felébresztve a bennetek lévő anyai szeretetet. Tudatosítsátok, amint kiterjed egész testetekben, feloldva és felszabadítva az ellenállást, mely cserében lehetővé teszi számotokra, hogy egy új világba lépjetek. Mihelyt védelemben és biztonságban érzitek magatokat ebben az anyai szeretetben, engedjétek, hogy ez behatoljon belső anyátokba és belső apátokba és ott, ahol nem szerették őket, engedjétek meg a belső anyátokban és apátokban lévő ellenállásnak a feloldódását. Egy anya szeretete gyermeke iránt egy tudatossági szintet jelent. Egy gyermek, aki abszolút biztonságban érezte magát anyja karjaiban, nagyon ritka tapasztalat ezen a bolygón és az európai kultúrában, bár nem számít hallatlan dolognak.

Tehát, engedjétek meg a szeretet energiájának kiterjedését, testetek ellenállásába – mindenhol szúrást és fájdalmat fogtok érezni. Ez a nagyszerű energia feloldja majd ellenállásotokat, hogy megnyílhassatok önmagatoknak és az univerzum iránt fogékonyak, szelídek és kecsesek lehessetek. Tapasztaljátok meg, milyen lett volna, ha anyátok valóban, abszolút módon megvédett volna titeket szeretetének biztonságával. Ez az energia, meghozza nektek ajándékként, az új tudati és megértési szintet életetekben. Az ellenállás eme energiával szemben nagyrészt a belső gyermek iránt érzett bizalmatlanságnak, saját anyja bizalmatlanságának köszönhető. Küldjetek ezért egyre több rózsaszínű szeretetet a gyermeknek, és a belső gyermek ama vetületei, melyekben nem bízott az anyja, fel fognak oldódni és megszabadulnak az ellenállástól, ezzel a szeretettel szemben. Engedjétek meg, hogy ez az energia szabadon mozogjon testetekben és talpaitokon át, kapcsolódjon össze a Föld Anyával. Hatoljatok be egyre mélyebben ebbe a térbe - az abszolút biztonság és védelem terébe. Eltart majd egy ideig, amíg mozogni fog ez az energia behatolva azokba a sötét terekbe, ahol düh és vádaskodás létezik anyátok iránt. Ez az energia megtisztíthatja, mint az első, mint a második csakrát. Ezek képezik belső anyátok csakráit és minden bizonytalanság testeteknek ezekben a zónáiban lokalizálódik/helyezkedik el. Akkor, amikor biztonságban érzitek magatokat és a Föld Anyával összekapcsolódtok, megszabadultok az életeitek gyógyulásától való félelemtől. Ha gyermekkorotokban soha nem tapasztaltátok meg ezt a rózsaszínű, biztonságos energiát, a belső gyermek a külvilágnak folyamatosan ehhez hasonló üzenetek fog küldeni: “Nem vagyok biztonságban, nincs védelmezőm, tele vagyok nyugtalansággal, szükségem van a biztonságra, szükségem van a védelemre” és az általatok megteremtett valóság bizonytalan és kiszolgáltatott fog lenni.

Engedjétek, hogy ez az energia behatoljon az első és második csakrába és feloldjon mindent, ami útjába kerül - legyen az öngyűlölet vagy fájdalom, magány vagy belső üresség érzete, düh, önvád vagy mindezek kombinációja. Ha fiú vagy, akkor bizonyosodj meg arról, hogy anyád azért szeret téged, mert fiú vagy, és ha leány vagy győződj meg afelől, hogy anyád azért szeret téged, mert leány vagy. Sok különös fordulat létezik az emberekben, mely számos pszichológiai problémát okoz bennük. Ez akkor történik, amikor egy gyermek megszületik és a szülő csalódott nemét illetően. Teljesen paradox lehet a helyzet akkor, amikor az egyik szülő egy bizonyos nemű gyermeket kíván, míg a másik szülő egy ellentétes nemmel rendelkezőre vágyik.

Ha ilyesmi előfordult életetekben, engedjétek meg ezeknek az energiáknak a mozgását, változását és felszabadulását. Az ilyen esetekben, felfedezitek majd, hogy elfojtjátok saját szexualitásotokat. Felfedeztek majd egy belső falat, annak a ténynek következtében, hogy egyik részetek férfi, míg egy másik részetek nő szeretne lenni. Egyik szülő sem fogadja el a másikat, ily módon szakadást hoznak létre pszichológiátokban. Ha ehhez hasonló előfordult életetekben, engedjétek meg ezeknek az energiáknak a felszabadulását és tegyétek lehetővé a férfi és női közötti szakadásnak a feloldódását és felszabadulását és engedjétek útjukra őket. Ha ilyen előfordult életetekben, a kapcsolatokat gyakorlatilag lehetetlennek fogjátok tekinteni. Dühöt és vádaskodást fogtok érezni az ellentétes nemmel szemben, ami belül történik, az kívül tükröződik. “Amint a Mennyben, úgy a Földön is – amint belül ugyanúgy kívül is”. Akkor, ha édesanyátok fiúra vágyott és leányt szült vagy ha leányt kívánt és fia van neki, engedjétek meg ezeknek az energiáknak a felszabadulását ezen rózsaszínű energiát használva - az anya autentikus szabvány energiáját. Minden típusú betegség okozója ez a jelenség, legyen az rák, szívbetegség vagy étkezési bántalmak. Sok más rendellenesség történik e tény következtében. Szabadítsátok fel első és második csakrátok energiáját és engedjétek el azokat.

Kedveseim, vezetőitek lábaitoknál hevernek, tisztelettel hódolva munkátok iránt, amit önmagatokkal végeztek. Már hosszú utat tettetek meg ebben az életben. Amit az erőtöket meghaladónak éreztek, adjátok át vezetőiteknek és engedjétek meg nekik, hogy segítsenek nektek felszabadítani az energiákat, az első és második csakrátokban található energia-blokádot. Ez, kedveseim, a feloldódott tömeg-tudatot jelenti, egy mindennapi személy számára. Az igazi szabvány apai-energia, a púder-kék szereteté, mely a családját védelmező energia, az anyát és gyermeket egy abszolút biztonságos térben tartó energia. Ez az energia jelenti az öltöztetést, táplálást és gondozást, az anya és gyermek minden szükségletének biztonságos megvalósítását. Ha az anyának kell átvennie az apa szerepét, a gyermek elhagyatva és visszautasítva érzi magát. Egy apa mindig jelen kell legyen azért, hogy biztosítsa a védelmet az anyának és a gyermeknek.

Engedjétek meg, hogy ez a szeretet, ez a púder-kék szeretet behatoljon testeitekbe. Tegyétek lehetővé, hogy ez megtisztítsa energetikai rendszereteket és mindent kiküszöböljön, ami az első és második csakrában található. Amint behozzuk ezt a púderkék energiát első és második csakránkba, létrejön a kék és rózsaszín fúziója, mely együttesen ibolya lángot hoz létre. Ez akkor teremtődik meg, amikor az anya és apa valóban megvalósítja ennek tényét. Ez a folyamat fog igazán megajándékozni titeket a valódi belső anyával és apával és a köztük lévő igazi együttműködéssel. Addig amíg, ez a bíborszínű láng nem fogja elégetni az összes régi energiákat a múltból és a régi szülői kapcsolatokból, nem hozhattok gyermekeket egy biztonságos világra. Ha nem vagytok képesek saját szüleitekké válni és nem adjátok meg magatoknak mindazt, amit az élettől elvártok, még nem jött el az a pillanat, amikor gyermeket vállalhattok. Lehetnek gyermekeitek, ám ők is épp olyan kiszolgáltatottak fognak lenni az életben akárcsak ti.

A belső anya összeolvadása a belső apával, lehetővé teszi ezeknek az energiáknak a feloldódását és megtisztulását és az ibolyaszínű láng égni fog testetekben felszabadítva mindazt, ami nem igaz, mindazt ami megállít titeket abban, hogy szeretet-kapcsolatot alakítsatok ki egy másik személlyel, akit csodáltok, lélektársatokkal vagy ikerlángotokkal, ám mindenek felett önmagatokkal. Egyetlen kapcsolat számít igazán a földi síkon és ez, az önmagatokhoz való viszony. Akkor, amikor jó az önmagatokkal való kapcsolat, a bolygóval való kapcsolatotok is jó fog lenni – ami belül történik, az történik kívül is. Engedjétek, hogy ezek a csodálatos rózsaszín és púder-kék energiák összeolvadjanak megalkotva a mindent elégető és átalakító ibolya energiát. Engedjétek meg neki, hogy meggyógyítsa a tömegtudat által képviselt szétválást, a férfi és női szétválását, amit a férfi és nő közti meg nem értést jelenti. Amint egyre tisztábbá válnak energiáitok, engedjétek meg a bennetek lévő férfi és női energiák összeolvadását, tegyétek lehetővé a szeretet kiterjedését testeitekben. A szeretet, egy létezési állapot, pontosan az, ami lenni akarsz. Ezért, váljatok álmaitokká, érezzétek álmaitokat vagy váljatok azzá a csodálatos álom-kapcsolattá, amiről mindig is álmodtatok és teremtsétek meg ennek energiáját testetekben.

Kedveseim, ez a hely a Földön, ahol a tökéletes kapcsolatok horgonyt vernek. Ezt a munkát már elvégeztük a svájci férfi energiákkal és horgonyt vert már Svájc földjén. Cape Town-ban, a Föld női középpontjában, most horgonyozzuk le ezt a munkát.

E két központ újból össze fog olvadni – a Cape Town-i csodálatos női energiák összeolvadnak az erős férfias svájci energiákkal, egy teljesen új világot és a kapcsolatok új megértését teremtve meg. Teljesítsétek be álmaitokat. Engedjétek, hogy egy jól működő kapcsolat szeretete és megértése behatoljon testeitekbe. Talán az általatok választott kapcsolat hasonló lesz egy tánchoz, a szellem-táncához, melyben a férfi és női energia együtt mozog, egy új világ megteremtéséért, melyről te és partnered álmodtatok, mindig is erre vágytatok. Tudatosítsátok a testetekben lévő blokádot, mivel ez egy minden emberben ott lévő nagyméretű blokád – a kapcsolatteremtés megértésének hiánya. A kapcsolatok titkai az első és második csakrában vannak elrejtve. Engedélyezve ellenállásotoknak kiterjedését, egy teljesen új világot fogtok alkotni önmagatoknak, egy olyan világot, melyben jó kapcsolatotok lesz férfiakkal és nőkkel, a bőséggel, természettel és magával az univerzummal, ahol a társ-teremtés könnyedén megvalósítható. Mindezek a teremtési aktusok, a férfi és női energia összeolvadásából keletkeznek.

Engedjétek meg tehát, hogy a púderkék és a csodálatos rózsaszínű szeretet-energia, átáramoljon testeteken, hogy fogékonyságra és a rátok váró ajándékok befogadására tanítson titeket – minden álomban sok ajándék létezik. Nem álmodnátok erről, ha kételyeitek nem tartanának titeket egyhelyben. Így hát, tudatosítsátok az álmaitok útjában álló kételyeiteket sorban legyőzve azokat - lehetővé téve ily módon ezeknek a csodálatos rózsaszínű és púderkék energiáknak valamint az ibolya lángnak, a szeretettől, kapcsolatoktól, intimitástól való félelem feloldását és az attól való félelmet, hogy nem a megfelelő személlyel találkoztok. Engedjétek kiterjedni az ellenállást, és amikor megtörténik ez, bizonyosan fel fog oldódni az.

Ez az első alkalom, amikor a púderkék és rózsaszínű energiát ily módon megtapasztalták a földi síkon, mivel ez egy új kor. Ez egy új kapcsolatteremtési mód. Akkor, amikor egy gyermeknek erős és kiegyensúlyozott szülei vannak - akik igazán szeretik egymást - csupán akkor virágozhat és növekedhet e gyermek. Egy gyermek bizalommal és szeretettel fejlődhet az univerzumban, mindent tisztelettel és megértéssel kezelve oly módon, hogy őt magát is tisztelet és megértés övezze. A belső gyermek jogaiba való visszahelyezésének ezen utazása a legfontosabb az ember tudatában. Az egyik legjelentősebb lépés ebben a tekintetben az, ha ily módon biztosítjátok belső gyermeketeknek tudatosságát azáltal, hogy a belső anya és apa szeretik egymást, együttműködnek egymással, biztonságos teret teremtve ezáltal gyermeküknek. Amilyen mértékben megerősödik belső anyátok és apátok, annál kedvesebbeké és szelídebbekké válnak ők. A sebzett belső gyermek vetületei oly mély félelmet éreznek. Szívetekben, arra a helyre visszatérve, amit évekkel ezelőtt elhagytak, mely az Univerzumban szétforgácsolódott és szétszóródott.

Amilyen mértékben megszelídül és fogékonyabbá válik testetek energiája és erősebbnek fogjátok érezni magatokat, engedjétek meg a rémült gyermek vetületeinek, hogy visszatérjen Szívetekbe. E gyermek vetületei, melyek első életéveitekben szétforgácsolódtak, nem fognak többé valóságot teremteni, hanem gyógyulásukat kérik majd. Mindezek a vetületek, visszatérnek majd hozzátok. Akkor, amikor belső anyátok és apátok egészséges, szerető kapcsolatot alakítanak ki egymással, megőrzik majd a teret mágikus gyermeküknek, hogy ő visszatérhessen. A mágikus gyermek, énetek ama vetülete, mely mindent tud, amit ismerni kell az univerzumban. Közeledik az idő, amikor minden megismerő és igazán megértő emberi lénybe visszatér ezen mágikus gyermek, mely a valódi emberi lény jellemzője.

Ily módon, itt a teremben azok, akik készen állnak mágikus gyermekük befogadására, engedjétek hozzátok jönni e gyermeket.

Azok közületek, akik nem állnak készen, menjetek e mágikus gyermek felé, bárhol is van ő az Univerzumban. Hagyjátok, hogy e mágikus gyermek beszéljen nektek, tanácsokat adjon. Ugyanakkor engedjétek, hogy a szeretet behatoljon Szívetekbe és amint ez megtelik, engedjétek az univerzumba kiterjedni azt, majd hagyjátok, hogy visszatérjen hozzátok, lehetővé téve, hogy egyre inkább azzá fejlődjetek, akik valóban hivatottak vagytok.

Kedveseim, ez a ti világotok és a ti világotok, a ti Teremtésetek. Amilyen mértékben belső gyermeketek szétforgácsolódott részei visszatérnek Szívetekbe, egyre erősebbé fogtok majd válni, képessé válva arra, hogy kedvetek szerint alakítsátok valóságotokat – az igazi szeretet, az igazi öröm, az igazi szabadság, az igazi kifejezés valóságává, ahol lehetségesek a férfiak és nők közti viszonyok, és a férfi és női energiák összeolvadása által, olyan álmokat fogtok álmodni, amilyeneket soha el sem képzeltetek volna.

Haladjatok tovább és Isten megáldjon titeket, ez Kryon, aki elbúcsúzik tőletek.

Kryon - A szeretettől való félelem terrorja

A SZERETETTŐL VALÓ FÉLELEM TERRORJA


 

Kryon ~ Channelled through David Brown
2005. június 9 : Paarl, Western Cape
Fordító: Korpos Magdi

Köszöntelek, Kedveseim, KRYON vagyok, a Magnetikus Szolgálattól.

Újból nagyszerű veletek lennem itt, csodálatos energia van itt ma.

Az elmúlt hónapokban mindannyian nehéz helyzeteken mentünk át, sok energiát tisztítva meg... az elkövetkező 2-3 napon, meg fog változni az energia. Nagy megkönnyebbülést és felszabadulást fogtok érezni, felfedezve majd, hogy életetek egy közelebbi és direktebb úton halad, a jó irányban utaztok. Szíveitek meg fognak nyílni és képesek lesztek sokkal világosabb útmutatásokat kapni. Ebben az Új Korban, a szívnek az a szerepe, hogy titeket az igazság felé vezessen - annak igazsága felé, akik valójában vagytok. Az Élet Szeretetet jelent és a szeretet mindig nélkülözhetetlen, kifejezhetetlen. A Szeretet egy misztérium, a mindennapi emberek és a magasabb tudattal rendelkező emberek számára is egyaránt. A Szeretet, látszólag teljesen logikátlan... a valóságban azonban, a szeretetben nagyon sok logika van.

Társadalmi feltételetek az, ami megfoszthat titeket a szeretettől. Egyik oka ennek talán, a szüleitek közti kapcsolatokban rejlik. Ha nekik szeretet nélküli volt a kapcsolatuk, akkor talán nektek is szeretetet nélkülöző kapcsolataitok vannak. Esetenként, magatoknak ti is szeretet nélküli vagy kevés szeretetet tartalmazó életet fogtok teremteni. Ha szüleiteknek jó kapcsolatuk volt és nagyon szerették egymást, kifejezték szeretetüket, együttműködve férj-feleségként, akkor a bennetek lévő kapcsolat eszméje jó és szeretetteljes fog lenni. Magas szintű személyes értékről, bizalomról és önértékelésről fogtok bizonyságot tenni… mindezekkel együtt dolgozva. Közületek azoknak, akik olyan családból származnak, ahol a szülők nem voltak jó viszonyban egymással, nehézségeik lesznek az életcéljaitok megvalósításában. Szerelmi kapcsolataitokban, szintén nehézségeitek lesznek.

Ha szüleiteknek nem volt jó a kapcsolatuk, akkor milyen viszonyítási ponttal rendelkeztek? Semmilyennel. Nem tudjátok mit jelent egy jó kapcsolat és talán egész életetekben ezt fogjátok keresni. Számos kulcs-elem létezik a kapcsolat-keresésben.

A nehéz kapcsolatoknak az a szerepe, hogy megtanítson minket arra, mik vagyunk tulajdonképpen. Azt tükrözik, mi van annak a két személynek a bensőjében, akik a nehéz kapcsolatban élnek. Sok nehéz kapcsolat azért megy rosszul, mivel képtelenek vagytok kifejezni emócióitokat és érzelmeiteket. Az emocionális állapot nagyon szubtilis és nem nagyon értik meg ezt nyugaton.

Az első dolog, amit meg kell tennie egy embernek a tudatosság, a magasabb tudat állapot felé való utazásában, - saját érzéseinek kifejezése. Az érzések, isteni útmutatást jelentenek; ők képezik a titeket hazafelé vezető, az egység létezési állapotába vezető utazást. Enyhe különbség van az érzés és emóció között: az Emóció mindig a múltból jön, míg az Érzés mindig a Jelenben van. Tanuljátok meg megérteni az emóciók és érzések közti különbséget mivel, mindkettő egyidőben és ugyanazon a helyen jelentkezik. Az összes emóció, ezen négy alap érzés keveredése: harag, szomorúság, félelem és szeretet.

Minden emóció, e négy érzés keveredése. Az emóció mindig a múltban van befagyva.

Cselekszünk és meggyógyítjuk önmagunkat, hogy felfedjük ezt az emóciót, megszabaduljunk ettől a befagyott emóciótól és engedjük, hogy a Szeretet elárassza testeinket. Minél több emóciót szabadítunk fel, annál több szeretet árasztja el majd testünket. Minél több szeretet létezik a testben, annál jobban megalkothatjátok az általatok magatoknak választott valóságot. Az emóciókat nagyon nehéz megkülönböztetni az érzésektől. Ha érzéseitek nem világosak, akkor emócióról van szó. Ha érzéseitek, haragotok, szomorúságotok, félelmetek és szeretetetek világosak - akkor nem emócióról van szó... ez egy jelen útmutatás és abszolút ebben a pillanatban nyilvánvaló.

Az emóció, a valóságot megnyilvánító energia. Ha nagyon sok negatív emóciót hordoztok magatokban, akkor negatív valóságot fogtok teremteni. A pozitív emóció - szintén valóságot teremt, a pozitív emóciót gondolataitokkal és érzelmeitekkel irányítjátok. Gyermekkori társadalmi feltételeitek következményeként, testeitek nem szabadultak fel eléggé ahhoz, hogy társ-teremtői lehessetek az általatok választott valóságnak. A negatív emóció szintén valóságot teremt és keveredik a pozitív emócióval. Ez azt jelenti, hogy nem fogjátok elnyerni azt a valóságot, amit kerestek.

Valahányszor követitek a múltban ezt az emocionális vezetőt, negatív emóciót fogtok felfedezni a közepén. Egy sebzett gyermeknek bizonyos gyógyítási formára van szüksége és ezt a gyermeket meg kell gyógyítani. Egy gyermek szükségét érzi annak, hogy meghallják őt és kifejezhesse emócióját, hogy megszabadulhasson e sebzett viselkedési szabványtól vagy begyógyítsa azt a sebet, mely továbbra is negatív valóságot teremt. Élet feladatunk e sebek kigyógyítása, hogy elkezdhessük az utazást egy új, tiszta valóság megteremtéséhez. A KRYON által nyújtott módszer a belső gyermek gyógyítására és újjászületésének folyamatára, az egyik leggyorsabb emocionális gyógyulás útja a bolygón. Ezeket a módszereket tovább fejleszti majd a Szellem és erősebbé és hatékonyabbá fognak majd válni. Minél több ember fogja alkalmazni, annál tisztábbá válnak ezek az emberek és a körülöttük élő emberek úgyszintén. Szíveitek megnyílnak majd és eláraszt titeket a szeretet. Körülményektől függetlenül, táplálékként fogjátok kívánni a szeretet az életben.

Az emberek mindennap azért mennek munkába, hogy pénzt kapjanak és eltarthassák családjukat. A Pénz, a Szeretet kifejeződése és mihelyt Szíveteket elárasztja a Szeretet, a Szellem társ-teremtőként meg fogja nyilvánítani számotokra azt az életmódot, melyre vágytok és gyorsan beteljesíti álmaitokat. Ti, akik Kryonnal ily módon dolgoztok ebben az energiában, valóban szerencsések - kiválasztottak vagytok. Titeket jogosan választottak ki, az első vezetőknek. Amint megszabadultok ettől a negatív emóciótól, egy új valóság felé fogjátok vezetni a világot. Addig, amíg ilyen sok negatív emóció létezik a Föld bolygón, az új valóság nem jelenhet meg.

A legveszélyesebb és legnehezebb negatív emóció a terror - a szeretettől való félelem terrorja. A szeretettől való félelem, csupán egy sivár élethez vezethet. Sok ember nagyon erősen fél a szeretettől, mivel a Szeretet kiterjedő, fenséges és mágikus. Szeretet mindenhol létezik és gyakran félreértik. Mindig, minden ok nélkül szeretve vagytok. Szeretet van mindenhol körülöttetek és bennetek egyaránt. Létezik egy terror a szeretettel szemben, mely mélyen gyökeret vert a bolygón élő férfiak és nők szívében, akadályozva kapcsolataik működését. A férfiakat és nőket, akik kétségbeesve szeretnének együtt maradni, arra készteti, hogy elváljanak. Az embereket boldogtalanná, magányossá, szomorúvá és haragossá teszi. Megsebzi és szétválasztja az embereket. Tönkreteszi a teremtést, az álmaitok teremtését. Az igazi szeretet a szükséges energia, álmaitok megvalósításához. Minél több szeretet áramlik testeitekben, annál jobb társ-teremtői vagytok a szellemnek, annál jobban éltek megvalósítva álmaitokat.

A szeretettől való félelem terrorja olyan, mint egy nagy, kemény kőzet a férfiak és nők szívében. A férfi és nő, férfi és férfi, a nő és nő közti viszonyokat annyira félreértik! Például, akkor, amikor egy embernek nehéz volt a kapcsolata az apjával vagy semmilyen kapcsolata nem volt vele, hogyan alakíthatna ki ez az ember bárminemű kapcsolatot egy másik férfival? Az apával való kapcsolat az összes többi férfival való kapcsolatának tükröződése. Nyugaton, az apák az évek során távolságtartóak lettek. A szent férfi energiát nagy veszteség érte. Európában a két világháború után, a szent férfi energia teljesen megszűnt. Bár Európa és az Egyesült Államok jelenleg erős társadalmak, keleten kezdenek megjelenni velük rivalizáló hatalmak. A szent férfiasságnak vissza kell térnie nyugatra, hogy reális védelmet nyújthasson a nőknek és a gyermekeknek. Az igazi védelem a meleg, szerető, oltalmazó és mélyen alázatos, intim, elégtételt nyújtó, kiterjedő és kreatív kapcsolatokban létezik. A szent férfias energia tartja egységben a családot. Amint az anya gondozza gyermekeit és egyben tartja a családot, a férfi az, aki a Naphoz hasonlóan pályán tartja a Földet, feleségét és gyermekeit szeretetével közelében tartva, amiért a nő mélyen tisztelni fogja őt. A szent férfiasság egy olyan új energia, mely tisztán, mélyen és erősen hamarosan belép a földi síkba. Sok esetben visszatért már, csodálatos férfi vezetők vannak már a bolygón. E vezetőknek hiányzik a szent férfiasság jellemzőit hordozó lakosság támogatása. Eme energia visszatérőben van és ez egy lassú visszatérés lesz. Nem könnyű a férfi utazása az életben. Ebben az utazásban, a férfi visszakövetelheti személyes erejét és a férfi energiát. Ugyancsak visszakövetelheti az erőt a körülötte lévő emberek támogatásához, legyen bár politikai vezető, üzletember vagy bármilyen más társaság vezetője ő. Az ilyen típusú embernek biztos támogatási alapra van szüksége.

Amint ezek a férfiak visszakapják erejüket, a szent férfias energia megerősödik és egy tó hullámaihoz hasonlóan szétterjed. Ez az erő mindenkit meg fog érinteni. A férfiak ismét megtanulják, hogy igazi férfiak legyenek, erősebbek, energikusabbak és finomabbak, akik szelíden gondoskodnak feleségükről és gyermekeikről. E finomsággal, határozottság és a családot biztonságban összetartó erős energia fog társulni. A szeretet mindezt megteremtheti, azonban addig amíg a szeretettől való félelem terrorja jelen van a férfiak szívében, ez az energia nem lehet jelen a Földön.

Ezért, megkérünk titeket, csukjátok be szemeiteket, fókuszáljatok bensőtökre és engedjétek, hogy a szeretet elvezessen a Szívetekben lévő nehézség helyére. A nehézségnek eme helyén, mely nem tudja befogadni a szeretetet, ott van a terror a Szívetekben. Tárjátok ki Szíveteket ma, a csoport minden tagja(, minden fénymunkás) számára. Adjatok szeretetet minden személynek és fogadjátok el mindegyikük szeretetét. Könnyedén nyissátok meg Szíveteket, vezetőitek a lábaitoknál hevernek és örülnek e folyamatnak. Engedjétek át magatokat Kryon eme csodálatos energiájának. Hagyjátok a Föld Anya és az Ég Atya támogató energiáinak megnyilvánulását; biztonságos helyen vagytok. Most, hatoljatok be arra a helyre ahol a terror létezik engedve, hogy a szeretet vezessen titeket. Hívjátok a belső mágust arra a helyre ahol a terror létezik - a szeretettől való félelem terrorja - és engedjétek meg, hogy mágusotok biztonság- gyűrűt helyezzen e terror köré. Minden embernek megvan a maga belső mágusa. Ezen mágus átalakít titeket és félelmeteket transzmutálja Saint Germain energiájának és az ibolyalángnak a segítségével. Engedjétek, hogy az ibolyaláng égjen bensőtökben. Nézzétek, amint e terror megédesül. Az eredmény kiterjedt fény és szeretet lesz. E folyamatot rendkívül szelídséggel, finomsággal és erővel, egy nagy mágus fenségével kell figyelni. Engedjétek, hogy a Szíveteket blokkoló terror kiterjedjen, egyre nagyobbá válva, egy virágot szorító ökölhöz hasonlóan.

E terror belsejében rá fogsz találni a benned lévő mágikus gyermekre, mely szíved közepén lakozik. E gyermek, Mindent tud a Szeretetről. Keresd a terror közepén lakó gyermeket. Nyisd tágra szívedet és tapasztald meg az e teremben lévő személyek mindenikének energiáját. Tapasztald meg a szeretetet és a mély kapcsolatot, miközben ezt teszed. Légy szelíd önmagaddal. Ha felfedezed, hogy ez a belső gyermek harcol és kiabál, emlékezz és engedd, hogy ő maga kifejezze minden vágyát. Nem szabad félned. Engedd, hogy a belső gyermek úgy nyilvánuljon meg ahogy ő kívánja. Engedd, hogy meglássa azt, hogy te megvizsgálod mindazt amin átment, nemcsak ebben az életben hanem a többi életekben is. Emlékezz arra, hogy ebben az életben minden terror eltűnik. Ebben az életben új dimenziókba fogtok belépni, ahol a vezetés e mágikus gyermek szívéből jön. A terror középpontjának leleplezése és elpusztítása már régi hagyomány. A mágikus gyermek szíved közepének trónján fog ülni; erős szülői vezetésre van szükség ahhoz, hogy e gyermek szabadon, kiterjedően megnyilvánulhasson és megláthassa álmainak megvalósulását. Ez nemcsak egy gyermekét szerető anyát vagy apát jelent, hanem egy egymást szerető anyát és apát is, akik életüket egymásnak szentelik és megfelelő módon nevelik gyermekeiket, megoldva konfliktusaikat és beteljesítve saját álmaikat.

Az igazi megnyilvánulás, a férfi és női energiák keveredéséből származik. Ha a belső anya és apa nem tartoznak egymáshoz, azt jelenti, hogy egyiküket le kell váltani - a víz és az olaj nem keverednek egymással. A gyermek nem lesz biztonságban, ha szívedben nem kívánt anyát vagy apát hordozol. Ellenőrizd, hogy mindkettő méltó-e arra, hogy ott legyen. Ha nem, akkor egy új apa vagy anya várja, hogy erre a helyre belépjen az egység tökéletessé válásához. Keverednie kell a férfinak és nőinek ahhoz, hogy te megkapd az élettől azt amit kívánsz. Ha rájössz arra, hogy nem megfelelő apád vagy anyád van, akkor szabadítsd fel őt és helyettesítsd szeretettel. Érzed ezt a helyettesítést? Ezt a belső gyermeket tökéletes biztonságban kell tartani. A belső gyermek a legtörékenyebb mágikus energia - ezért szeretetbe burkolva, biztonságos helyen kell tartani őt. A belső gyermek tudni fogja, ha megfelelő szülei vannak, akik szeretik egymást. Ezek a szülők az iker-lángokban vannak. Ők társ-lelkek. Ebben a típusú kapcsolatban keveredni fognak a férfi és női energiák és megadják ők ennek a gyermeknek mindazt a kreatív energiát, melyre szüksége van neki. Miközben megtörténik ez a tranzit, legyetek tudatában annak amit Szívetekben éreztek. Egyrészt fájdalom, másrészt szeretet lesz ez. Lassan, de biztosan, a keserűség megadja magát a szeretetnek.

Engedd, hogy a szeretet átvegye a keserűség helyét, amit ezen átalakulás hozott létre és engedd meg, hogy a keserűség feloldódjon, felszabaduljon és elmenjen.

Mialatt lehorgonyozzuk a férfi és női energiákat, engedd őket egyesülni szabadon és szeretettel - manipulálás vagy megszorítások nélkül. Tudjátok meg, kedveseim, hogy ez a legcsodálatosabb szeretet-aktus, melyet önmagatoknak megadhattok. Ez a szív fenséges megnyílása. Szexualitásotok elfogadása - önmagatok elfogadása férfiként vagy nőként. Engedjétek, hogy a szeretet átáramoljon vénáitokon és meggyógyítsa Szíveteket. Engedjétek, hogy a szeretet megteremtse azt az életet, amit magatoknak igazán kívántok. Minél erősebbé, bölcsebbé és biztonságosabbá válik a belső szüleitek közti viszony, annál biztonságosabbnak, otthonosabban, vidámabbnak és játékosabbnak fogja érezni magát belső gyermeketek. Minden álmotok igazán meg fog valósulni.

Most, teremtsetek egy teret, melyben egymást mindannyian valóban támogatni fogjátok. Tartósítsátok e szeretet energiát, hogy mindez az átalakulás létrejöjjön. Szabadítsátok fel a terrort és amilyen mértékben növekedik a bennetek lévő szeretet, tudatosítsátok azt, hogy a terror csökken majd eltűnik. Nyissátok meg Szíveteket és megkapjátok a valóságot, melyhez isteni jogotok van. Az álmok, amiket e földre hoztok olyan ajándékok, melyeket ide hoztatok megnyilvánítani. Bármilyen álmaitok is lennének, a ti felelősségetekhez tartozik megnyilvánítsuk e földi síkon. Eltávolodni álmodtól annyit jelent, mint eltávolodni egyik részedtől - megtagadni egyik részedet. Éljétek meg álmaitokat, melyek elvisznek titeket az utazás beteljesüléséhez.

Menjetek békében és Isten áldása kísérjen titeket; ez volt Kryon, aki elbúcsúzik tőletek.

Kryon - Nyissátok meg szíveteket a szeretetnek

Nyissátok meg szíveteket a szeretetnek

Kryon ~ Channelled through David Brown
2005. Május 12 : Wynberg, Cape Town
Fordító: Korpos Magdi

Köszöntelek, Kedveseim, Kryon vagyok a Magnetikus Szolgálattól.

Csodálatos újból veletek lennem, ezen az éjszakán. E szoros egységben lévő ember-csoport, számos életeken keresztül dolgozott együtt, különösen nehéz helyzetekben és ezen univerzum határain túl lévő, különböző univerzumokban.

Mai üzenetünk a Szeretetre vonatkozik. A mély szeretetre és egy belső, intimebb szintre való továbblépésre. Annak lehetőségére, hogy képes legyél minden lehetséges szemszögből és dimenzióból önmagadra tekinteni meglátva az igazságot saját magadról anélkül, hogy szenvedést okoznál magadnak vagy ítélkeznél önmagad felett. Nagyon lényeges az, hogy képes legyél teljesen látni és megérteni magadat, hogy ismerd gyengeségeidet és erősségeidet. Ti tudtok jóságos és szerető módon viselkedni - a viselkedés alapján olyan érzelmek állnak, melyek nem a jó viselkedéshez vezetnek, és ez törést okozhat személyiségetekben.

Ugyanakkor ez egy olyan terület, ahol sokat veszítetek személyes erőtökből, egy olyan hely ez, ahová a szeretet nem tud behatolni. Ahhoz, hogy az életben erősek és egészségesek legyetek, képesnek kell lennetek szeretni. A szeretet mindenhol körülöttetek van. A szeretet alkotja az atomokat, elektronokat és neuronokat valamint ezek az atomok, elektronok és neuronok közt lévő teret. A szeretet az egyetlen, valóban az ember rendelkezésére álló energia.

Minden egyénnek nyitottnak kell lennie a szeretetre, lehetővé téve a szeretet átáramlását testén. Gyakran jelent viselkedésetek szeretet-aktust, ám e szeretet mögött önvád létezik. Az ilyen típusú viselkedés, mondhatni megölhet titeket.

Nektek, szeretetteljesen kell viselkednetek, oly módon, ahogy Szívetek szól hozzátok. Gyakran, ha túlságosan kedvesek vagytok az emberekhez, túl sok energiát ajándékoztok nekik és nem őriztek meg elegendő energiát önmagatok számára. Be kell lépnetek saját igazságotokba és személyes erőtök szintjére, mivel a szeretet - erőt jelent, folyamatosan erősítenetek kell ezt. Az erő a cselekvő-képesség. Cselekvés nélkül erőtlenek vagytok. Egységben cselekedjetek. Bensőtökből, szívetek vágyából és nem elmétek vágyából cselekedjetek. Szívetek kapcsolatban áll a következő lépéssel. Szívetek kapcsolatban áll az Univerzummal és ez lényetek középpontja, ezen a helyen lakik a belső gyermek.

Szívetek egy olyan hely, melynek tartályát állandóan szükséges táplálni és minél jobban megnyitjátok Szíveteket, annál szeretetteljesebbek lesztek. Legtöbbször nehéz dolgokat kell tennetek ahhoz, hogy nyitott Szívetek legyen és önmagatokkal becsületesek legyetek. A legfontosabb ajándék, amit önmagatoknak adhattok az, ha őszinték vagytok magatokkal és a körülöttetek lévőkkel is. Már nem fognak felelőssé tenni titeket, ha Szívetekben éltek és becsületesek vagytok önmagatokkal szemben. Határozottak, erősek és félelem-nélküliek lesztek, minden lépéseteket határozottan teszitek meg, pontosan tudva merre tartotok. Jól fogjátok érezni magatokat miközben mentek - anélkül, hogy szükséges lenne ismernetek az irányt amerre tartotok.

Amikor meg fogtok érkezni, tudni fogjátok, hogy a jó úton jártatok. Ebben a dimenzióban, fejetek lesz majd a férfi és Szívetek a női. Számotokra, akik rendszeresen olvastátok ezeket a channeleket/közvetítéseket, a férfias jelenti mindazt, ami e Földön megnyilvánult. A férfias azért van itt, hogy megnyilvánítsa az ismeretlent. Szívetek a nőies mely oda visz titeket ahová menni szeretnétek, fejetek meg elvisz oda ahová azt hiszitek, hogy lennetek kell. Nagy különbség van ebben.

Az isteni áramlat direkt Szívetekbe áramlik, és a fej segít titeket utazásotok során. Kövessétek Szíveteket és lépjetek be saját igazságotokba. A szív megtanít titeket arra, hogy kik vagytok valójában és megtanít majd, saját fenségetekre... ti mindannyian eme Univerzum csodálatos lényei vagytok.

Most megkérünk arra titeket, hogy csukjátok be szemeiteket és lépjetek be saját Szívetekbe és hagyjátok, hogy Szívetek megmutassa, merre tartsatok. Engedjétek, hogy Szívetek elmondja melyek a ti álmaitok. Legyetek a szívben, érezzétek és simogassátok őt. Fizikai szinten lehet fejlett a Szívetek, ám más szinteken talán nem elég fejlett. Engedjétek megnyílni a szívet, az erőnek és energiának. Teremtsetek egy paradigmát, mely által valóban kolosszális lépést tehettek. Minél több önbizalmatok és határozottságotok van, annál inkább Szíveteket fogjátok követni. Minél őrültebbek a Szívetekből jövő eszmék, addig amíg eme eszmék felé haladtok, meg fogjátok látni, hogy ugyanazon eszmék irányába fejlődik a földi sík is, mely fele ti is fejlődtök, mely tulajdonképpen egy tudat állapot. Szívetek, minden tudati- és minden megértési- szintet magában őriz.

Akárcsak a nyári nap fenségében kivirágzó virág magva, mely a nap fele fordul, ugyanígy Szívetek belsejében mindenetek megvan, ami szükséges ahhoz, hogy emberi-lényként kivirágozzatok, és pontosan azzá váljatok, amivé lennetek kell. Amilyen mértékben kiterjedtek energetikailag és amilyen mértékben fejlődik Szívetek és tudatotok, annál bölcsebbé, erősebbé, szeretőbbé és megértőbbé fogtok válni. Gyermekkori sebetek feloldódik majd. Feloldódik a harag is és a szomorúság el fog tűnni. A szeretet át fogja venni e három energiának a helyét. Amikor e három érzelem bármelyike - düh, szomorúság vagy félelem - megjelenik Szívetekben, tudni fogjátok, hogy ez egy isteni vezérlés és meg fogjátok érteni azt, amit ezek az érzelmek jelentenek.

Minél erősebbé váltok, annál kevesebb félelem lesz testetekben, annál kevesebb harag vagy szomorúság fog lenni.

Belső gyermeketek erőssé és játékossá fog válni, saját területévé alakítva az Univerzumot, a földi síkot meg saját otthonává teszi. Belső gyermeketek szilárdan fog állni rendkívül erejében, megértésében és kristály-tisztaságában. A gyermek azonnal fel fogja ismerni egy ember teljes állapotát és azt is tudni fogja, hogy van e dolga vele vagy engedje elmenni őt. Egy ilyen egyén abszolút világos intuícióval fog rendelkezni, cselekvési képessége meg, mindent átfogó lesz. Álmaitok minden megnyilvánulási állapotában, bármilyen álomról is lenne szó, lehetségessé válik, hogy csupán energiájának töredékét fogja alkalmazni álma megvalósításához, azonban ott kell lennie. A cselekvés az emberi feltétel része, főképp ezen a tudati szinten. Amilyen mértékben telik az idő, amikor egy személy erős és a középpontjában van, akciója könnyedén, nyugodtan, nehézségek nélkül fog megtörténni.... teljesen szabadnak kell lennetek, szándékotokban abszolút tisztáknak és emocionális szempontból kiegyensúlyozottaknak.

Az emóciót, a múlt problémáit és energiáit teljesen fel kell szabadítani. Minden emberi lénytől fejlődést kérnek és azt, hogy találja meg boldogságát ebben az állapotban, amint az Univerzum is folyamatosan fejlődik és növekedik. Mindannyian eme univerzumnak egy mikrokozmosza vagyunk, és amikor az emberi lény kiterjedése nem zajlik, megkezdődik az összehúzódás. Ez egy bizalom-, hűség-, vagy megértés- hiánynak tulajdonítható halál-forma. Amikor reális módon összekapcsolódtok az Univerzummal, minden feltett kérdéshez direkt hozzáférhettek majd. A kérdések gyakran nehezek lehetnek, a válaszok meg, még nehezebbek. Ha helyén van a szív, nyitott és határozott és ti is határozottak vagytok, megtaláljátok a módját ennek. Legyetek tudatában annak, hogy a Szellem mellettetek van és támogat titeket ha szükséges, e kérdések megnyilvánulásához és megoldásához.

Sok kérdés kapcsolódik a szívhez, a szív megnyitásához és az igazságba lépéshez. Semmi vicces nincs ezekben. Ami tréfás az, hogy ti kisebbnek hiszitek magatokat annál amilyenek vagyok. Az igazság az, hogy ti eme Univerzum mágikus lényei vagytok, és bármilyen valóságot megalkothattok magatoknak, amilyent kívántok. Minél erősebbek vagytok, annál fenségesebb lesz majd teremtésetek. Természetesen, ehhez egy személyes erő-szint szükséges és az Univerzum állandó kiterjedésben van és provokálni fog titeket. Fenyegetve fogjátok érezni majd magatokat emocionális szinten, ilyen vagy amolyan módon, de a bizalom és a hit esszenciája segít kiegyensúlyozottnak maradnotok. Ez a hit elvisz majd egy csodálatos dolgot rejtő útra, a sarkon túl, amelyet nem láthattok. Az Univerzum, a legcsodálatosabb álmokat álmodja minden emberi lény számára a bolygón, melyek elvárásaitokat felülmúlják. Éljétek meg ezeket az álmokat. Haladjatok ezek az álmok felé, a szív szeretetében és kiterjedésében. Megtapasztaljátok majd az extázist és a szépséget, amint kezditek megélni a szeretethez, partnerséghez és kapcsolatokhoz kötődő álmaitokat.

Létezik egy új energia, mely behatol a földi síkra - két ember energiája, akik a legmélyebb szinten összefonódnak egymással.

A férfi és nő, az intimitás legmélyebb szintjein egymástól függenek - egymáshoz kapcsolódva mély energetikai, ideiglenes és szándékos szinten. Ezek az energiák soha nem voltak még idáig a Földi síkon. Új energiák és állapotok - új módozatok melyek eltérítik és legyőzik Atlantisz és Lemúria problémás élet-mintáit. Ahhoz, hogy hozzáférhessetek ezekhez az energiákhoz, Szíveteknek nyitottnak kell lennie. Éljetek álmaitoknak megfelelően, álmaitokat követve. Sok város van a világon, és mindenik közülük vagy férfi vagy női – vagy a férfi vagy a női energiáknak megfelelően cselekedve. Cape Town a női energiából hat és az Anya-Városként ismert. Erről a helyről született meg Dél-Afrika és ez a legrégebbi város Dél-Afrikában.

Északon, Itáliában található Milánó, mely egy férfias város, a férfi energián alapszik, egy nagyon szelíd és szubtilis férfi energián, ahol él egy másik személy, aki Kryon-t channelez. Létezik egy kapcsolat Milánó és Cape Town – férfi és női - között, és e két város energiájának a keveredése. E keveredés, egy teljesen különböző energiát fog teremteni a Föld sztratoszférájában. A szeretet és bőség fog megteremtődni e két város közt lévő tengely mentén, egészen Afrika szívéig, ahol nagy szegénység, éhség, betegségek és háborúk vannak. E két város energiáinak keveredése egy új létezési módot kezd megteremteni az egész Afrikának. Új létezési alapokra fog helyezkedni Afrika. Nagyfokú tisztulás fog történni Afrikában - délen, a közepén és északon és ezen kontinens minden vidékén, ahonnan az összes természetes erőforrást elrabolták az északi szomszédok. Egy új energia, pénz és technológia- beáramlás fog érkezni ide és egy új létezési út. Eme új technológia, meghaladja majd a régit. Tiszta energia használattal, új energia fejlesztő lehetőségeket valósítanak meg majd és új igazság, egy új életmód, egy új ébredés valósul meg Afrika lakói számára. Egy új megértés születik meg, e szegénységtől és betegségektől oly sokat szenvedett emberek számára.

Ez mikroszkopikus szinten azt jelenti, hogy Cape Town és Milánó lakói, összekapcsolódnak egymással a szív szintjén. Létrejön egy új típusú kapcsolat azok számára, akik keresik a dolgok sokkal mélyebb és intimebb megértését, annál amit a múltban megtapasztaltak. Egy új szeretet szintet, egy új megértési szintet fogunk látni a férfi és női közt, mely egy új megértési szintet jelent férfi és nő között. Egy teljesen új típusú kapcsolatot. Már beszéltünk elmúlt channeljeinkben erről a típusú kapcsolatról. Amikor két ember érzi ezt a mély szeretetet és ezt a mély intimitás érzést, a köztük lévő problémák és viszályok sokkal könnyebben megoldódnak majd. A szeretethez, gondoskodáshoz, alkotáshoz, családhoz és a különleges magánélethez és üzleti élethez kapcsolódó problémák mind megoldódnak. Mindenki, aki társ kapcsolat megteremtéséről álmodik, sokkal könnyebben megteremtheti majd ezt az új energiában, – a szeretet mindig megtalálja a módját ennek. A női mindig egyesülni fog a férfival és meg fog nyilvánulni.

A Földön, számos kihívás és megoldásra váró probléma létezik, a válaszok meg szintén ugyanitt vannak. Válaszolva nektek a globális felmelegedéssel kapcsolatos kérdésetekre, – mely a tömegtudatot tükrözi, mivel a földi emberek tele vannak haraggal és megtagadva e haragot, nem kaphatják meg a szeretet vagy azt a támogatást amelyre életükben vágynak. Eme új energia lehetővé tesz egy sokkal gyorsabb spirituális gyógyulást, mint bármikor eddig a múltban.

Az emberiség útkereszteződésben van, ám eme új energia rendelkezésére áll és nemcsak milliókat hanem milliárdokat fog ráébreszteni az új létezési útra. Ha megnyilvánítjátok majd Szívetekben lévő álmaitokat, megteremtik a szeretet nagyszerű világát minden egyes egyén számára, aki e bolygón él. A gyermeket már zsenge életkoruktól tanítani kellene a szeretetre, kommunikációra, szívükről, álmaikról és hogyan valósíthatják meg ezeket. Meg kellene tanítani a gyermekeknek, hogyan oldják meg problémáikat a meditáció és cselekvés/tevékenység művészetével. A világ vallásai fel kellene szabadítsák hatalomvágyukat, megnyitva szíveiket új válaszoknak és új létezési utaknak.

Szükségünk van egy új megértésre a Földön rendelkezésre álló különböző energia forrásokat illetően. Nagyon-nagyon sok válasz létezik kérdéseitekre. Hogy megteremthessétek az öröm, szeretet és szabadság világát mindenki számára, meg kell tanulnotok, szívből cselekedni. Végtelen nagy pénzösszegeket költenek az ész nevelésére és az elmúlt nemzedékek ama nagy tudósai valamennyien misztikusok voltak, szívükre hallgattak és álmaikat követték a megvalósításban.

Minden egyénnek e bolygón elemeznie kell saját szívét és követnie kell álmait, meg kell nyilvánítania saját adottságát oly módon, hogy mindenki más haszonélvezője lehessen e bolygón. Minden ötlet, Isteni ihletet jelent és elsősorban az Istenség, senkinek nem a tulajdona, másodsorban meg, mindenkié. Nézzetek Szívetekbe, az ihletet keresve és megtalálva. Találjátok meg a szeretetet, keressétek álmaitokat és hallgassatok a mindig megjelenő válaszokra.

Az Univerzum, Isten és az Istenség azt akarják, hogy ti nyerjetek és mindent meg fognak tenni, ami hatalmukban áll azért, hogy sikereteket láthassák. Így hát, továbbra is maradjatok itt pár pillanatig, Szívetekben keresve álmaitokat és az útmutatást választott utatok tekintetében - a szeretet mindig megtalálja saját útját.

Kellemes utat és Isten áldjon titeket, Kryon most elbúcsúzik tőletek.

 

Kryon - A Férfi és Nő közötti egység

A FÉRFI ÉS NŐ KÖZÖTTI EGYSÉG

Kryon ~ Channelled through David Brown
2005, MÁJUS 5 : MILÁNÓ, ITÁLIA
Fordító: Korpos Magdi



Üdvözöllek, kedveseim. Kryon vagyok, a Mágneses Szolgálatból.

Csodálatos ezen a szép estén itt, Milánóban együtt lenni veletek. Mindazok, akik ma itt vannak ebben a szobában, valamint azok, akik e chanelinget/üzenetet olvassák, mindannyian együtt voltak elmúlt életeikben. Ti mindannyian tudjátok, hogy nemcsak a földi síkon dolgoztatok együtt, hanem más univerzumokban is. Milánó energiája különbözik a föld többi helyeinek energiájától. Mély férfias energia létezik Milánóban, itt nagyon kevésbé szóródik szét. Ez egy nagyon koncentrált energia. Milanóban a legnagyobb az egy főre eső jövedelem egész Európában és ez a férfias energia tükröződése. A létezés megnyilvánulásának létezik egy hatékonysága itt Milánóban és ez tükröződik az egy főre eső jövedelem nagyságában. A reális energia nagyon mély, nagyon direkt, nagyon világos és ez az egyik fő oka annak, hogy ezt az üzenetet itt Milánóban adjuk át.

Ez az üzenet fizikailag a Földön itt, Milánóban, sokkal gyorsabban meg fog nyilvánulni, mint bárhol máshol a bolygón.

Az olaszok képesek átalakulni és ők értik, hogyan formálják és használják az energiát, főképp északon. Az energia megnyilvánulási módjának megértésének létezik egy titka. A szeretetnek van egy különleges módja, itt Milánóban. Az egyetlen reális energia a Szeretet Energiája. Minden szeretet és mindig is a szeretet lesz minden. Nagy változások fognak végbemenni bolygószerte. (Ma: 05.05.05, az ötödik hónap ötödik napja, az évezred ötödik évében. E dátumnak nagy jelentősége van, mivel ma egy nagy energia változás fog történni. Ma, 05.05.05 -én, - 5:55:55 PM órakor), ez az új energia be fog hatolni a földi síkba, lehetővé téve a férfi és női energiának teljes egyesülését. Az eredmény annak lehetősége lesz, hogy megteremtsük azt az álom világot, melyre mindannyian vágyunk. Az álmok megnyilvánulásának egyetlen módja, a férfi és nő teljes egyesülése.

A tömegtudatban nem létezik ezeknek az energiáknak az egysége. Amikor a férfi és női energia egybeolvad, létrejön az egység állapot. Létezik egy energia, melynek célja álmaitok megnyilvánítása - a szeretetről van szó, az igazi szeretetről.

Arról van szó, hogy beléptek az igazságba és az istenibe - a szív megnyílásáról van szó az igazi mély és kiterjedt szeretet iránt, mely behatol testetekbe. Ez egy olyan szeretet állapot, amilyent még soha nem éreztetek előbb, senki, soha nem érezte még ezt a bolygó szintjén.

Ez az ellenőrizhetetlen energia, elhozza majd az extázist a földi szinten. Ez az energia ellenőrizhetetlen. Azok, akik megpróbálják ellenőrzés alatt tartani, kudarcot fognak vallani. Azoknak, akik más személyeket szeretnek, ez az energia egy Isteni Ajándék. Egy Ajándék azoknak, akik követték az utat és megtalálták a választ, a szeretetnek egy ajándéka, mely arra biztatja/készteti az embereket, hogy önmagukkal dolgozzanak és lépjenek be saját igazságukba, hogy megnyilváníthassák az összes ajándékot, amit a Földre kívánnak lehozni. Az önmagukkal végzett, személyes fejlődést hozó munka, gyakran fájdalmat hoz és a fájdalom a növekedés megállásához vezethet.

Tegyetek erőfeszítéseket, hogy túllépjetek a fájdalmon. Ezzel egy fej vagy váll-magassággal, az átlag szintű személy fölé emelkedtek. Miután, megbékéltek belső gyermeketekkel, valamint belső apátokkal és anyátokkal, elég erővel fogtok rendelkezni ahhoz, hogy megalkossátok saját valóságotokat. Természetesen, ez a valóság a szereteten fog alapulni. Életetek tele lesz beteljesüléssel, elégtétellel és sok energiátok lesz mások számára. Kiterjedté váltok és ragyogni fogtok. A szeretet elárasztja életeteket és szeretet ajándékokat fogtok kapni. Mindannyian szükségetek van arra, hogy szeressenek, vágytok erre, amikor eléritek ezt a létezési állapototokat és megalkotjátok majd saját valóságotokat. Lesznek majd akadályok az úton, de a szeretet mindig győzni fog. Azok, akiknek bátorságuk lesz, lelkük sötét részébe belépni, e sötétségen át, a fény felé lesznek majd vezetve. De valahányszor beléptek a sötét részbe, Szívetek egyre jobban megnyílik. Egyre kevesebb sötétség lesz életetekben, mivel most már, egy világos viszony létezik a fény és a sötétség között. Minél több fény van életetekben, annál kevesebb a sötétség és ti egyre inkább megteremtitek saját valóságokat. Egy szeretet aktus behatolni a sötét zónákba, felszabadítva az utat ahhoz, hogy a szeretet behatolhasson testeitekbe. Minél jobban eloszlik a sötétség, egyre több fény áramolhat testetekben és egyre kevésbé lesz lehetséges az, hogy el kelljen fojtanotok sötét oldalatokat.

A sötétség egy olyan zóna, ahol sok félelem létezik. Győzzétek le ezt a félelmet és lépjetek bátran a sötét részbe - amit a düh, a szomorúság, a negatívitás, a fájdalmaitok és a magány képviselnek. A győzelemnek két oldala van: az első - abban a pillanatban, amikor beléptek a sötétségbe és felszabadultok, az energia könnyebben fog közlekedni. A második pedig - nem lesz többé szükségetek sötét oldalatok elfojtására, ami azt jelenti, hogy több energiátok marad annak megnyilvánítására, amit életetekben kívántok. Mindig fogtok rendelkezésetekre álló energiát találni ahhoz, hogy a sötét zónákba belépjetek és felszabadítsátok ezeket. Az Univerzum mindig, a ti oldalatokon fog állni. Arra bátorítunk, hogy szabadítsátok fel a sötétséget életetek minden területéről és lépjetek a fénybe, a számtalan, változatos szinteken. A bolygó szintjén, ebben a pillanatban egy nagy távolság létezik a férfi és női között, de ma, a tömeg tudat szétforgácsolódik és a férfi és női közti megosztottság feloldódik mindazok számára, akik dolgoztak ezen. Nagy segítséget fogtok kapni a szellem részéről, hogy a szeretet energiája töltse be a megosztottságot és tegye lehetővé a férfias és nőies egyesülését.

Ez annyit jelent, hogy a férfiak és nők közti viszonyok újból működni fognak. Azok az emberek számára, akik kapcsolataikra koncentrálnak, ez egy nagy jutalom fog lenni. Erős energiákat fogtok kapni, hogy álmaitokat megélhessétek. Minden ember a férfi és női egységről álmodik. Lesznek olyanok is, akik tagadni fogják félelmüket. Az igazi szerelem és egy igazi Isteni kapcsolat csak akkor válik lehetségessé, amikor a férfi és női egyesülés megtörténik. És ennek megtörténése most folyamatban van.

Így hát, csukjátok be szemeteket és tekintsetek magatokba, hogy összekapcsolódjatok Terra Anyával. Engedjétek, hogy a Föld Anya segítsen titeket ebben a folyamatban, amint létrehozzátok a kapcsolatot a Koronacsakrával, a Nagy Központi Nap Szívével és az Ég Atyával. Engedjétek, hogy a Föld Anya és az Ég Atya energiája találkozzanak Szívetek központjában, majd az áramló energia, a Föld Anya energiája összekapcsolódjon az Ég Atya energiájával. Tekintsetek testeitekbe, hogy láthassátok a férfi és nő közti szétválást és engedjétek, hogy az energia belépjen és feloldja ezt a szétválást. Amilyen mértékben felszabadul ez az energia, elmétek megalkotja majd annak a helynek a képét, ahonnan a szétválás származik. Miután felfedeztétek a probléma forrását, küldjetek fényt és szeretetet az illető személynek vagy zónának, ahol a probléma található. Függetlenül attól, ahol leblokkolódott az energia - lehet ez egy személy életetekből, vagy lehetnek egy másik életetek energiái, vagy lehet egy bizonyos helyzet, esemény, ti küldjetek szeretet és fényt e helyzethez. Küldjétek megbocsátásotokat mindkét szülő felé, mivel ez e probléma megnyilvánulása földi síkon. A tehetetlenségükről van szó, e harc megjelenésének megelőzését illetően, mely a bennetek lévő megosztottság által nyilvánul meg. Képzeljétek el együtt szüleiteket és küldjetek fényt és szeretet életük ama területére, ahol ők nem tudtak egyesülni, ahol nem voltak együtt. Engedjétek, hogy ez a szeretet átáramoljon rajtuk. Meg kell értenetek, hogy egy nagyon erős tömeg tudat létezett, mely lehetetlenné tette ezt az egyesülést. Itáliában, a Katolikus Egyház volt az első számú - aki barbár papokat kinevezett, akiknek nem engedélyezte a házasságot. Semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy e kapcsolatok működtek volna. Minél inkább megpróbálsz eltávolodni egy problémától, annál közelebb kerülsz a benne lévő válaszhoz. Talán különösnek tűnik, de ez az igazság.

Ezért, meg kell bocsátanunk annak módját, amit a Katolikus egyház tanít és mely eltávolíthat az igazságtól. Az ember természetes létezési állapota, az igazság keresése, mely mindig Szívetekben található. Nyissátok meg szíveiteket szüleiteknek, miközben szeretetet és fényt küldtök feléjük és nézzétek, amint egy helyre tartoznak. Engedjétek, hogy a szeretet reálisan feléjük és közéjük áramoljon. Amikor elkezditek, érezzétek a Koronacsakra és a Gyökércsakra között áramló energia különbséget. Az energia áthat minden fájdalmat, amit e meditáció közben éreztek. A fájdalom szét fog szóródni és az ellenállás megszűnik. Terjedjetek ki és töltsétek meg Szíveteket szeretettel és érezzétek a kapcsolatok mindenkinek a szívével, aki ebben a helységben található. Ott, ahol fájdalom létezik Szívetekben, fogadjátok el mindazoknak a szeretetét, akik ebben a teremben vannak, és akik e sorokat olvassák. Ez a szeretet fel fogja oldani a fájdalmat. Nyissátok tágra Szíveteket ezen érzés előtt, ha nem vagytok képesek szeretni egy ellentétes nemű személyt, a legmélyebb szinten. Érezzetek mély kapcsolatot mindazokkal, akik ebben a szobában vannak és azokkal, akik e sorokat olvassák és terjesszétek ki energiátokat mindazokra, akik a bolygón vannak. Érezzétek, amint az energia visszatér hozzátok, és amint áramlik az Univerzumban, egyre nagyobbá és nagyobbá válva. Engedjétek növekedni az energiát, és hogy egyesüljön az összes többi energiával és engedjétek az energiát közlekedni/áramlani. Ebben a kiterjedt állapotban, fogadjátok be az Univerzum ajándékait.

Minden, ami a tied, fogadd el.

Amint kiterjed az Univerzumban, lehetővé teszi a férfi és női energia közti szétválás kiterjedését. E szétválás olyan, mint a két energia egymásra gyakorolt/egymás ellen ható nyomása. Amint kiterjesztitek a férfi és női energiákat, a nyomás felszabadul és az energiák egyesülni fognak. Hívjátok az angyalokat és a Vezetőket, hogy segítsenek nektek ebben a folyamatban; mindannyian tudjátok hogyan kell eljárni. Szíveitekben létezik az Univerzum tudománya, így hát engedjétek, hogy Szívetek vezessen titeket. Érezzétek, szíveitekben, amint eltűnik a szétválás és az energiák kezdenek egyesülni. Ez lehetséges, hogy egy fájdalmas folyamat, azonban köszöntsétek őt és engedjétek végbemenni. Mindannyian átmentetek ezen a folyamaton számos életetekben, ezért engedjétek megtörténni és ne felejtsétek el, hogy biztos térben vagytok. Figyeljétek, amint az energiák fejlődnek és ti egymással egyesülve maradtok, szíveitekben. Tudjátok meg, hogy az ellentétes nemű emberekkel való viszonyaitok, mostantól könnyebbek lesznek.

Szükség lesz az erőfeszítéseitekre, de már nem lesz lehetetlen mély, jelentőségteljes és tartós kapcsolatot kialakítanotok, egy ellentétes nemű személlyel.

Ezzel, kedveseim, Kryon elhagyja ezt a chanellinget. További jó utat, Isten megáldjon titeket és vigyázzatok.

 

Kryon - Engedjétek el szüleiteket szeretettel

Engedjétek el szüleiteket szeretettel



Kryon ~ Channelled through David Brown
2005.04.14 : Paarl, Western Cape
Fordító: Skultéty Ágnes

Üdvözöllek titeket, kedveseim, Kryon VAGYOK a Mágneses Szolgálattól.

Csodálatos veletek lenni itt Paarl-ban. Az energia nagyon lágy és gyengéd, és szeretetteljes és gondoskodó légkör van jelen. A szeretet és a törődés minden, ami valójában van. Ha szeretitek magatokat és törődtök magatokkal, akkor szeretni fogtok másokat és törődni fogtok másokkal. Ne szeressetek és törődjetek csak úgy összevissza – inkább törődjetek magatokkal, tápláljátok magatokat és adjatok magatoknak.

A törődés sokféle formát ölthet, és sokféle utat választhat. Ez egy különleges ajándék, amit magatoknak adtok, egy személyes ajándék. Ha sosem tanították meg nektek, hogyan kell törődni magatokkal, akkor nehéz megérteni számotokra ezt az energiát. Néhány családban ez természetesen jelen van, néhány család tudja, hogyan kell magukkal törődni, hogyan kell magukat és egymást szeretni. Most a törődés és a szeretet, és a szív megnyitásának energiái érkeznek, az igazság feltárulásának és megélésének, és az önmagatok iránti szeretetnek az energiái.

A legtöbben ebben a teremben óriási személyes fejlődésen mentetek keresztül, hatalmas munkát végezve, és be fogtok lépni az önmagatok iránt érzett mély szeretet, és az önmagatokkal való törődés új energiáiba. Ezek az energiák a szívetekben és a lelketekben ragyognak, és úgy áramlanak ki az energiamezőtökből egyre több és több energiát teremtve, mint amikor egy tóba kavicsot dobtok. Azáltal hogy szeretitek magatokat és gondoskodtok magatokról, az örömnek és a valódi bőségnek az energiáit teremtitek meg. Sokféle módon tanulhatjátok meg, hogyan szeressétek önmagatokat és hogyan törődjetek magatokkal.

Ez nem azt jelenti, hogy állandóan nyitva kell tartsátok szíveteket, hanem hogy szívetekben fenntartsátok a helyet azok számára, akikkel törődtök – a férjetek, a feleségetek, a gyerekeitek és a szüleitek számára. Egy különleges helyet kellene fenntartani a szívetekben ezeknek az embereknek, egy különleges sarkot a családnak, azoknak, akiket legjobban szerettek, és azoknak, akiket a legjobban gyűlöltök. Mindig a hozzátok legközelebb állók azok, akik a legnagyobb fájdalmat tudják okozni nektek, és akik a legjobban szeretnek titeket. Ez így működik. Emlékezzetek, csak egy vékony határ választja el a szeretetet a gyűlölettől. A gyűlölet haragot okoz, és az érzést, hogy bosszút kell állnotok, meg kell torolnotok a sérelmeiteket, vagy meg kell bántódnotok. Ha a testedet eltöltik ezek az energiák, akkor ne nyomd el őket. Értelmetlen megtagadni ezeket az energiákat, mivel a testedben vannak. A megtagadása csak még több energia elvesztését eredményezi, valamint a szeretet elvesztését. Legyetek őszinték önmagatokhoz azzal kapcsolatban, hogy hogyan éreztek a közeli családtagjaitok iránt. Ne tagadjátok meg az érzéseiteket!

A mély harag, keserűség és megbántottság a szívetekben és a solar plexus[napfonat] csakrátokban csak a bennetek élő megsebzett gyermektől ered. Nem a felnőtt énetek szívéből származnak, mert már nem vagytok kiszolgáltatva szüleitek hangulatának vagy viselkedésmintáinak. Amíg nem vagytok tudatában ezeknek a mintáknak, addig automatikusan cselekszetek, és minél inkább törekedtek arra, hogy tudatosak legyetek felőlük, annál könnyebben el tudjátok engedni őket. Minél őszintébbek vagytok azzal kapcsolatban, hogy hogyan éreztek szüleitek vagy gyermekeitek iránt, annál könnyebb lesz az életetek rövid-, ill. középtávon, de még határozottabban hosszútávon.

Természetesen ezeket a mély energiákat el kell engedni a testből, és ahogy ez a kioldás történik, az gyakran nagyon nehéznek és fájdalmasnak érződik. Ennek ellenére legyen bátorságotok ahhoz, hogy érezzétek az energiákat, ahogy elengeditek őket. Legyetek tudatában annak, honnan erednek. Az érzések (emotions) gondolatokat teremtenek, és valósággá válnak. Minden érzésetek a gyerekkorotokból származik, vagy annál is régebbről, más létidőkből. Az érzés a múltban van, nem a jövőben. Mindig csak kizárólag a múltban. Az érzelmek (feelings) a jelenben vannak, és csak négy alapérzelem van: a Harag, a Félelem, a Szomorúság és a Szeretet. Az érzések gondolatokat teremtenek és valósággá válnak, így ahogy a szüleid iránt érzel, azt fogod behozni saját létezésedbe. Ez fogja megteremteni a körülötted levő valóságot. Kell lennie egy eltérő, és határozottan más módnak a valóság teremtésére. Már mind felnőttek vagytok, és senki sem akar egy negatív valóságot teremteni önmagának.

Felnőttként mindenki a legjobbat akarja önmagának, és mindenki a legjobbat akarja mindenki másnak is, aki közel áll hozzá. Mindenki a legjobbat akarja a bolygó számára is. Nem a felnőtt énetek teremt negatív valóságot, hanem sérült belső gyermeketek. Ez a belső gyermek az áldozat állapotában van, ami visszatükröződik azon, amit a külső világban – a materiális világban – teremtetek.

Ha materiális világotok nem tiszta, táguló és folyamatosan növekvő, akkor egy olyan gyermek van bennetek, aki valamilyen sebet hordoz magában a testeteken belül vagy legalábbis belső univerzumotokban. Egy sebet, ami akkor ért benneteket, amikor fiatalok voltatok. Ez a gyermek hatalmas mennyiségű energiát képes generálni, és egy nagyon erőteljes realitást képes teremteni. Nem az egész gyermek okozza a problémát, hanem a darabokra hullott gyermek. Mindegyik darabnak joga van ahhoz, hogy észrevedd és meghallgasd, és így automatikusan meggyógyítsd és a szívedbe helyezd. Szeresd a belső gyermekedet, és hallgasd meg mindegyik töredéket, amit önmagad szeretetéről és az önmagaddal való törődésről üzen. Ezáltal megbecsülést tanúsítasz feléjük, és nagy lépést teszel afelé, aki valójában vagy.

Mindenkinek van egy álma, és mindenkinek úrrá kell lennie a félelmein vagy a belső gyermek darabokra hasadtságán. Ha a gyermek egész, akkor az álmaitok szinte azonnal megvalósulnak. Minden energiátok az álmaitok megvalósítására fog irányulni, amire saját életetekben vágytok. Az életeinkben a problémák a múltból erednek, nem a jövőből. A jövő még előttünk áll. A valóságotokba minden probléma a múltból érkezik. Ez egy olyan részetek, melyet még nem oldottatok fel, egy részetek, melynek gyógyításra van szüksége. [A „healing” (gyógyítás, gyógyulás) szó a régi angol „wholeness” (teljesség) „to be whole” (egésznek, teljesnek lenni) „to heal” (gyógyítani) „to make whole” (egésszé, teljessé tenni) szóból ered.]

A régi pogány időkben a „holidays” (ünnepnapok) szó szintén a „whole” (egész, teljes) szóból származott. A pogány ünnepek a téli és a nyári napforduló idején voltak, valamint a hold ciklusaival álltak kapcsolatban. Ha megfigyelitek ezeket az energetikai mintázatokat, akkor könnyebb lesz észrevenni őket és meggyógyítani magatokat. A Napban nagy energia van. Az Univerzumunkban az energia nagy része a Napból származik, és a gyógyításhoz energia szükséges. Mikor a Nap a legközelebb van a Földhöz a nyári napforduló idején (ford. megjegyzése: ez a déli féltekén van így, az északin pont fordítva. A nappalok/éjszakák hosszúságában szerepe van még annak is, hogy a Föld tengelyének van egy bizonyos hajlásszöge), akkor nagy energia van jelen önmagatok gyógyításához. Élénk vibrálás és életerő van jelen. A nyár mindig tele van élettel, és így képesek vagytok energiát adni önmagatok azon részeinek, melyeknek gyógyulásra van szükségük. A téli napforduló idején, mikor a Nap legtávolabb van a Földtől, belemerülhettek önmagatokba, belső lényetek sötétségébe. Maradjatok a sötétben a pihenés, megértés és önmagatokkal való törődés állapotában, és tudjatok róla, hogyha a téli napforduló véget ér, és közeledik a nyári napforduló, akkor egyre inkább képesek vagytok belevetni magatokat az életbe.

Ez tükröződik a természetben. Nagyobb energia és növekedés van nyáron. Amikor az energia alacsony, akkor kicsi a növekedés. Nem arról van szó, hogy a téli napforduló idején teljesen szunnyadó állapotban legyetek, hanem hogy szemlélődjetek, és ebben a szemlélődő állapotban törődjetek magatokkal. Önmagatok sötétebb részei sokkal könnyebben felfedik így magukat előttetek. A belső gyermek lágy és gyengéd, és nagy törődéssel és lágysággal kell bánni vele. Ha haraggal vagy dühvel közelítetek felé, akkor a gyermek még jobban megsérül, és bizalmatlanabbá és riadtabbá válik. A gyermek csak a lágyság és gyengédség állapotában nyílik meg előttetek, még inkább a játékosság, szórakozás állapotában. Ezek a sérült belső gyermek gyógyításának titkai. Mindegyik sérülés a szeretet hiányából fakad – a szeretet hiányából, ami lágy és gyengéd. Ezt a szívetekben találjátok, a szerveitek leggyengédebbikében. Ez a leglágyabb és a legerőteljesebb minden szervetek közül. Igen, a lágyság erő. A gyengédség erő, és ahhoz, hogy elérjétek a legnagyobb spirituális magasságaitokat, be kell lépnetek a lágyságnak és gyengédségnek ebbe a valódi terébe.

Egy lágy és gyengéd térben megleled a fogékonyságot a Szellem összes ajándéka számára, amit neked kínál. Engedd, hogy ez az energia leereszkedjen rád, és ahol ellenállást találsz a testedben, hagyd, hogy a lágyság és gyengédség kioldja azt, legyen bármi a testedben, ami gátolja az energiaáramlást. Most tudatosságodat fordítsd belső lényedre, és keresd meg saját belső erődet.

Van egy részed, ami 2 millió éves – önmagad ezen aspektusa mindent tud, minden erővel rendelkezik, és egy nagyon mélyreható energia, amit megtapasztalhatsz ebben az új millenniumban. Ez az erőteljes „régi” energia nagyon hosszú ideig el volt nyomva, és ahogy személyes fejlődéseden munkálkodtál, létrehoztál magadban egy tartályt, hogy még több hatalmat és erőt tudj ebben megtartani.

Ha el tudod képzelni, hogy álmaid szinte rögtön valóra válhatnak, akkor ezzel nagy erő generálódik. Engedd, hogy ez az erő lehetővé tegye számodra, hogy befogadd a gyengédséget és behívd a testedbe. Tapasztald meg ezt a 2 millió éves férfit vagy nőt, és találd meg őt a pszichédben. Most nyisd tágra a szívedet, Szellemed és vezetőid a lábaidnál vannak. Érezz egyfajta kitágulást, nyitottságot, és engedd, hogy még több szeretet áramoljon a testedbe. Engedd, hogy ez a szeretet energiával töltse el lényednek ezt az erőteljes aspektusát. Lényednek ez a „régi” aspektusa a negatív energiát sokkal gyorsabban alakítja át, mint bármikor a múltban. Ez önmagadnak egy bölcs, „régi” aspektusa, aki nagyon sokat tud és ért a földi síkról. Fedezd fel magadban, ismerd fel, és engedd, hogy ez az aspektusod energiát kapjon. Ehhez engedd, hogy még több és több szeretet áradjon abba a részedbe, aki hiányt szenved ebben – legyen ez a belső királyod, belső királynőd, harcosod, varázslód, belső szeretőd vagy belső gyermeked. Ez a szeretet mindent meggyógyít.

A földi sík megértésének része, hogy pontosan tudd, hogy hova irányítsd a szeretetet és az energiát, amivel rendelkezel önmagad számára. Amikor elkezded spirituális utadat, rendszerint még kevés energiád van, és bölcs dolog oda irányítani az energiát, amivel a legnagyobb hatást érheted el. Ezért olyan fontos a megbocsátás, ám csak olyan mélységig tudsz megbocsátani, amilyen mélyre képes vagy hatolni a dühödben. Megismételjük, óriási erő kell ahhoz, hogy hozzáférj dühöd abszolút mélységeihez. Sok spirituális ember próbál elmenekülni a haragja és dühe elől, ám nem ez a módja annak, ahogy bánni kell velük. A haragot és a dühöt úgy kell kezelni, hogy őszinte vagy önmagaddal. Használd az integritásodat, hogy elismerd mély és legbensőbb érzelmeidet. Ez már önmagában óriási erő érzetét adja, és lehetővé teszi, hogy átalakítsd az életedet.

Nagyon tüzes energiákról beszélünk, és Afrikában vagyunk, az afrikai nap heve alatt. Ez egy nagyon forró kontinens, ahol a Föld tüze ég. A tűznek, mint a többi elemnek a bolygón, két oldala van – a pozitív és a negatív. A tüzet átalakításhoz lehet használni. Pusztításra is lehet használni – negatív értelemben. Bármilyen energiáid vannak, ismerd el őket, és használd őket bölcsen, de ne nyomd el és ne tagadd meg őket, mert a harag egy olyan energia, ami segíthet átalakítani, és belépni egy új valóságba. A harag nem mindig rossz dolog. Minél tudatosabb és őszintébb vagy a haragoddal kapcsolatban, annál hasznosabbá válhat számodra. Minél tisztább a haragod, annál gyorsabbak a lépteid a tudatosság felé.

Keresd meg a helyet a testedben, ahol a haragod található. Most tedd oda a kezed, ahol a harag található, és ismerd el, hogy az „csak van”, semmi több. A harag sok átütő célt szolgálhat, amiből egyik az átalakítás. A harag egy tüzes energia. A kohászok arra használják a tüzet, hogy fémeket olvasszanak meg vele, hogy öntőformába öntsék őket vagy ötvözeteket készítsenek belőlük – különböző komponensekből álló fémeket kevernek össze, hogy még kiválóbb anyagokat hozzanak létre. Példa erre a rozsdamentes acél, a vas, a króm és a nikkel ötvözete, ami nem rozsdásodik. Sokféle ötvözet van, és sokféle fajtája az olvasztási és keverő folyamatoknak.

Néha bizonyos részeidet fel kell hevíteni az olvadáspontig, és össze kell vegyíteni őket. Néha az, hogy igazán mérges leszel valakire, akit szeretsz, hogy elérd, hogy végre elkezdjen megérteni, az egyik módja a harag használásának. Ez persze nem a legjobb lehetőség, ám ez egyben azt is jelenti, hogy haragszol magadra, hacsak nem oldottál már fel magadban mindent. A harag a leggyönyörűbb energia, hogy meglásd az igazságot önmagaddal kapcsolatban. Ha valakire mérges leszel, akkor keress egy csendes teret, és engedd, hogy a harag elvezessen a sérült gyermekhez önmagadban. A gyerek az, aki üvölt haragjában, a gyermek az, aki meg akar gyógyulni, és akinek gyógyulásra van szüksége. Adj a belső gyermeknek teljes körű engedélyt arra, hogy kifejezhesse önmagát, amilyen formában csak akarja. Nagyon biztonságos helyen vagy, mert ezt a termet betölti a Szellem, a szeretet, önmagatok tökéletes tisztelete, a növekedés és az igazság.

Ha szükségét érzed, vezesd Varázslódat ehhez a haragos gyermekhez, és vedd körbe varázslattal a gyermeket, aki ebben a biztonságos térben van. Minden gyerek szereti a varázslókat. A varázslók teli vannak mókával és szeretettel, és nagy bölcsességgel és tudással rendelkeznek. Engedd, hogy a benned levő gyermek kifejezze a haragját, és felnőttként nézd végig, ám ítélkezés nélkül. Értsd meg, miért olyan mérges a gyermek, és honnan jön ez a harag. Légy tudatában annak, hogy mi történt a gyermekkel azon a bizonyos napon, abban a bizonyos időpontban. Ha rájössz, hogy mitől olyan mérges a gyermek, akkor használd ezt a tudást arra, hogy a megbocsátás egy újabb állapotába kerülj. A megbocsátás egy utazás, egy gyógyító utazás. A megbocsátás a szeretetről és az önmagatokkal való törődésről szól. A megbocsátásnak ebben az állapotában elengeditek mások hibáztatását, és így még több energiához juttok önmagatok számára. Így elengeditek a másik személyt is.

Az esetek többségében a gyermeknek van egy olyan szülője, akit hibáztat, és ez az út a teljes megbocsátás felé. Ez az őszinte és integritással történő megbocsátás. Ez az abszolút szeretettel történő megbocsátás– először önmagatoknak, és legfőképp azoknak, akik erre a világra hoztak benneteket – az összes anyának és apának, akiknek nem volt könyvük arról, hogy hogyan legyenek szülők. A megbocsátás a tudatosságból fakad, annak a tudatosságából, hogy hogyan sérült meg a gyermek. Nem elég, ha egy napon ezt mondod: „Ó, én már megbocsátottam az anyámnak” vagy „Ó, én már megbocsátottam az apámnak”, és közben nem ismered a mély és őszinte igazságát, hogy miért nekik kell megbocsátanod elsősorban.

Tehát nyissátok tágra a szíveteket, és engedjétek, hogy a szeretet beáramoljon a szívetekbe, majd kiáradjon belőle, egyre növekedve. Hagyjátok, hogy ez a szeretet elérje szüleitek szívét, és engedjétek visszatérni hozzátok. Ezzel egyidejűleg, engedjétek, hogy a gyermek kifejezze azt, amit ki akar fejezni, és engedjetek el minden feszültséget. Engedjétek, hogy ez a szeretet megtisztítsa a testeteket. Engedjétek, hogy a haragnak ez a lángja átégesse a testeteket, megszabadítva titeket minden negatívitástól, minden múltbéli maradványtól. Engedjétek, hogy az energia a tőletek telhető legnagyobbra növekedjen, hozzátok és szüleitekhez áramolva, egy csodálatos háromszöget képezve hármatok között. Érezzétek a megbocsátás ezen energiáját áramolni hármatok között. Mondjatok köszönetet az Isteni lényegnek a megbocsátás csodájáért ezen a szinten. Kapcsolat van a félelem, a harag, a szomorúság és a szeretet között. Minél kevesebb harag, félelem és szomorúság van a testetekben, annál több szeretet van benne. És minél több szeretet van a testetekben, annál inkább képesek vagytok arra, hogy azt a valóságot teremtsétek meg magatoknak, amire vágytok.

Engedjétek, hogy szeretet áramoljon a testetekbe, kioldva a haragot, félelmet és szomorúságot, és tapasztaljatok meg egy még nagyobb kiterjedést a világba. Minél kiterjedtebbek vagytok, az Univerzumtól annál több ajándékot tudtok elfogadni. Szüleitek és a ti energiátok most közösen kiterjed, kiterjed egy olyan világba, amit szeretnétek hármatok számára megteremteni. Hogy élnek-e még a szüleid vagy sem, nem számít. Legyetek tudatában ennek a kiterjedésnek, és ahogy meggyógyítjátok a kapcsolatot szüleitekkel, meggyógyítjátok a kapcsolatot a belső gyermeketekkel, belső anyátokkal és belső apátokkal is. Maradjatok a kiterjedésnek ezen a csodálatos helyén, összekötve mindenkivel a teremben, és engedélyt adva arra, hogy egy gyönyörű fényoszlop kösse össze a Nagy Központi Nap szívét a Föld Anya szívével. Engedjétek, hogy ez a fényoszlop áthaladjon egyenesen ennek a körnek a közepén, és még több energiát adjon a csoportnak – összekötve maradva – kiterjedtnek maradva – szeretetben maradva. A kiterjedés szeretet – a kiterjedés te vagy – a kiterjedés az, aki valójában vagy.

A kiterjedésnek ebben az állapotában lássátok, kik lehettek valójában ebben a létidőben, és ezzel a tudással, ezzel a megértéssel, köszönjétek meg szüleiteknek, hogy megajándékoztak benneteket az élettel, és engedjétek el őket szeretettel. Engedjétek őket elmenni abban a tudatban, hogy az álmuk megvalósítása felé haladtok. Bármilyen bántalmat vagy bármilyen sérelmet okoztak neked, csak az utazás része volt. Csak ennyi volt a célja. Légy ennek tudatában, és engedd el szüleidet, hagyd őket elmenni. Engedd el őket annak a tudatában, hogy mindegyikőtök szívében ott él a bölcsesség, amire szükségetek van, hogy valóra válthassátok álmaitokat.

Kedveseink, jó utat, és Isten áldása kísérjen titeket, mert Kryon búcsúzik.

Kiemelt bejegyzés

Adamus karácsonyi üzenete

Adamus karácsonyi üzenete 2008-12-21 Lendvai Dóra   Egy olyan ünnep előtt álltok, ami nagyon fontos mindannyiótok életében, akár így élitek ...

Népszerű bejegyzések