2022/10/22

Mihály Arkangyal - A spirituális ego elengedése


Az elsődleges munkánk épp Most

A spirituális ego elengedése Celia Fennen keresztül Mihály arkangyal


Legdrágábbak, itt az ideje, hogy beszéljünk arról a beavatásról, amelyen sokan közületek most esnek át. Főleg azok közületek, akik fénymunkások és vezetők. Arra kérlek benneteket, hogy engedjétek el és gyógyítsátok a spirituális ego minden részecskéjét, mind ebből, mind a régebbi életekből. Ez éppen most nagyon fontos, mert most kezditek az Új Föld megalkotásának nagy kalandját. Ez a projekt egy csoportvállalkozás lesz, és mindenkinek együtt kell dolgoznia a Szellem vezetésével. Segítenetek kell, megosztani, és támogatni a többieket. A spirituális ego gyakran útban van.

   Mi a spirituális ego?

A spirituális egot úgy definiálhatjuk, mint túlzott büszkeség a spirituális eredményekre (ami nem ugyanaz, mint az önbecsülés és az  önbizalom.) Vagy negatívként is érezhető, mint az az érzés, hogy "nem vagytok elég  jók", hogy elvégezzétek a feladatot, amit a Szellem kiszabott rátok. Ahogy sokan  közületek egyre jobban haladnak a felemelkedés útján, a spirituális büszkeség  elengedése gyakran a "kulcs" beavatás vagy gyógyítás, amire szükségetek van, hogy a szolgálat következő szintjére fejlődhessetek. Ez egy teszt, hogy vajon képesek vagytok-e tisztán hallani a Szellem vezetését és követni azt, vagy az ego vágyának a spirituális fejlődéseteket kontrollálni akaró suttogását halljátok.

Mit éreztek épp most?

Sokan olyan helyre értetek, ahol úgy tűnik, a növekedésetek elakadt. Semmi sem történik. Úgy tűnik, hogy egyáltalán nem haladtok előre. Gyakran látjátok, hogy mit kéne tenni, és mégis úgy tűnik, hogy semmi sem úgy történik, ahogy szeretnétek. Azoknak, akik hallják a Szellem vezetését, gyakran mondják, hogy "Várj!" Tudtok várni?  Tudtok "semmit" sem tenni teljes bizalommal, hogy ezt kérik tőletek? Olyan sokan hiszik, hogy a legfontosabb dolog, hogy "megtalálják a küldetésüket", és "cselekedjenek" a bolygó megsegítésére. De mi van, ha a Szellem azt mondja, hogy "ne csinálj semmit", "várj", csak "legyél". Tudtok bízni abban, hogy más szinteken más dolgok történnek, és most csak azt várják el tőletek, hogy szeressetek és bízzatok? Az elsődleges munkánk épp most :

A fénymunkások legnagyobb feladata pillanatnyilag a feltétel nélküli szeretet frekvenciájának megtartása az energia mezőjükben.

Ez kemény munka, mivel annyi félelem és negativitás van a bolygón pillanatnyilag. Meg tudjátok érteni, hogy a felemelkedési folyamathoz most azzal tudtok hozzájárulni, ha csendesek és nyugodtak vagytok, sugározzátok a feltétel nélküli szeretet, a béke, boldogság, együttérzés és megbocsájtás energiáját?

És meg tudjátok tanulni, hogy elégedettek legyetek "támogatóként" és "megtartóként" és nem aktív cselekvőként? 

Az Új Föld és a közösségben dolgozás

Ahogy már korábban említettük, arra képzünk benneteket, hogy a spirituális önteltség minden aspektusát engedjétek el, és hogy hajlandók legyetek csak a bizalomban lenni. Néhányatokat vezetőnek fogják szólítani, másokat támogatónak, egy adott időben. Tudtok szeretetben együtt dolgozni, mint egyenlők, de megértve, hogy a támogatás éppúgy szükséges, mint a vezetés? Mind egyenlőek vagytok az Isteni Szeretetben, senki sem nagyobb a másiknál, és a munkátok egyformán fontos. Mégis, a jövő projektjeiben, néha vezetők lesztek, néha támogatók. Félre tudjátok tenni a spirituális önteltségeteket, hogy elfogadjátok a támogató szerepét? Vagy, hogy meglegyen a bátorságotok a vezető szerepét elfogadni? Ha vezetőnek szólítanak, tudtok-e hallgatni a szellemre és túllépni a negatív egon? Különbséget tudtok tenni a szellem hangja és a saját egotok vágyai közt? A jövő projektjei közös munkák lesznek, és többé nem függnek az egotól, vagy egy személy energiájától. Megtanuljátok az Egyesült Tudatot kifejezni, az Egyet, és így megtanultok együtt áramlani egyként. Mindegyikőtök az Egész része, mindegyikőtök hozzájárul, a tehetségének megfelelően a projekt vagy vállalkozás hatékonyságához.

Amikor a Szellem beszél

Amikor a Szellem beszél hozzátok, tudni fogjátok. Amit kérnek tőletek, azt támogatják. És ha nem rögtön nyilvánvaló, bíztok benne, hogy ha a Szellem a közreműködéseteket kívánja, az út megnyílik előttetek. Nem lesz nehéz. Emberek jönnek az életetekbe, hogy támogassanak, és az út megnyílik előttetek. Vagy titeket kérnek, hogy másokat segítsetek. Ez lesz az Új Föld rendje. Megosztani és támogatni. Egymást segíteni az alkotásban a Szellem vezetésével. Tehát, ha most arra kérnek, hogy várjatok, - hadd legyen úgy. Várjatok és bízzatok. Nem tőletek függ. Eljön a pillanat, amikor szólítanak, de most legyetek minden, amik lehettek, és emlékezzetek, hogy most arra szólítottak benneteket, hogy feltétel nélküli szeretetet sugározzatok, ami létrehozza a szeretet hálóját a bolygón, épp most.   

2011.02.

Mihály Arkangyal - A Kör Törvénye & A Háromszög Törvénye

A KÖR TÖRVÉNYE & A HÁROMSZÖG TÖRVÉNYE  

Angolról fordította: Sári Izabella

www.fluidemerald.com

Szeretett Mesterek, egy valótlan világban éltetek: az illúzió világában, ahol az igazság el lett torzítva, megmásítva és eltörölve annak érdekében, hogy elvehessék tőletek Isten-adta erőtöket és a félelem, a létért való küzdelem meg a nélkülözés fogságában tartsanak benneteket.

 

A Teremtő erre az univerzumra vonatkozó mester terve Szent Elmétekben van elraktározva, és a korszakok bölcsességének meg azon képességeteknek a kulcsa, hogy ismét mester teremtőkké váljatok a Föld síkján, Szent Szívetekben van tárolva. Ezért hangsúlyoztuk olyan gyakran az általatok korszakokkal ezelőtt Szoláris Szív Központotok köré helyezett védőpajzs eltávolításának fontosságát – amit azért tettetek, hogy ne érezzétek annyira az érzelmi válságokat. Aminek viszont nem voltatok tudatában az az, hogy ezáltal ragyogásotok is jóval lecsökkent, mivel az Isteni Teremtő Fény be és kiáramlása a Szent Szív Központotokból szintén jócskán megfogyatkozott. Ennek eredményeként, többé már nem tudtátok Szent Szívetek tiszta szerető szándékával aktiválni a Teremtő Fény Ádámi Részecskéit. Ezután már csak a fél-spektrumú Ős Élet Energia Szubsztancia állt rendelkezésetekre. Háromszoros Lángotok többé nem lángolhatott; ennek következtében a megnyilvánító társteremtői képességetek szintén lecsökkent, és azáltal kezdetét vette a küzdelem a fennmaradásért, meg, hogy használjátok Istentől adományozott tulajdonságaitokat és tehetségeiteket.

 

Most nagy visszatérés, helyreigazítás és kiterjedés korszakában vagytok, amikor lehetőséget kaptatok, hogy harmonizáljátok az összes negativitást amit személyesen teremtettetek a rátok erőszakolt egyensúlytalanságokkal együtt. Már magyarázatot adtunk arra, hogy amikor ti a CSILLAGMAGOK, megkezdtétek utazásotokat a hatalmas ürességbe és a megnyilvánulatlan univerzumba, megalkottátok és letétbe helyeztétek a Fény tiszta birodalmaiba való visszatérésetek útvonalának gondosan kidolgozott terveit, amíg elérkezik a megfelelő idő és bizonyos feltételeknek eleget tesztek. Ez az idő elérkezett, és a tervek aktiválódtak az 1980-as évek elején, Földi idő szerint. Amint tudjátok az emberiség életének minden szakasza a Földön forradalmi változásokon ment át az elmúlt 30 év alatt. Szeretteink, legyetek tudatában annak, hogy ami a közelmúltban történt az csupán a kezdete egy hatalmasabb változásnak, és mi arra törekszünk, hogy technikákkal, előrehaladott információval-tanításokkal lássunk el benneteket meg minden lehetőséggel, hogy a változás hullámain könnyedén és elegánsan keljetek át.

 

Röviden elmagyaráztuk már több módon is, hogy ÉN VAGYOK ISTENI JELENLÉTETEKET miként törtétek meg kisebb fény felületekre a legsűrűbb, csökkentett frekvenciájú, alacsonyabb dimenziós galaxisok, naprendszerek és bolygók teremtésében vállalt asszisztencia előkészületeiben. Azt is megvitattuk már, hogy Istenségetek minden egyes töredéke hogyan lett a Fény két Szikrájává külön választva, az egyik női tulajdonságokkal, a másik férfi jellemzőkkel. Ezek az alapvető elválasztások mindegyike a Fény kifejezetten erre a célra teremtett kis piramisában lett végrehajtva. A mester terv sikerbiztos volt; mert minden egyes alkalommal amikor ketté osztottátok Esszenciátokat, önmagatok egy éteri másolatát hagytátok a Fény egy-egy kis piramisában, az újra egyesülés idejét várva. Ezek a személyes piramisok szét vannak szóródva univerzum szerte minden dimenzióban és az al-dimenziók többségében.

 

Atya/Anya Istenünk, az Elohimok/ a Forma Építői és az Arkangyalok megteremtették a Fény élő Piramisait a Teremtés minden szintjén, hogy elérhetőek legyenek számotokra az élet építő elemei. Ezek az életet-adó formák által érhetitek el a Fény frekvenciáit, s ezek az átalakulás szükségszerű alkotóelemei, hogy ti mint emberi Lények vissza tudjatok térni magasabb tudatosságú – Isteni állapototokba.

  

Most önmagatok azon részeivel való újra kapcsolódás folyamatában vagytok, melyek az 5-ik dimenzió al és fel szintjein vannak, s néhányan közületek már Esszenciátok egy-két hatodik-dimenziós töredékével is kapcsolódott. Amikor a Lélek Egyesülésről beszélünk, az nem egyetlen esemény csupán, az a kezdete egy folyamatban lévő csodálatos és bonyolult fejlődésnek, amely által minden egyes alkalommal, amikor Energetikai Szignatúrátok elér egy bizonyos frekvenciát, újra kapcsolódtok Lelketek/Felsőbb Énetek egy-egy magasabb töredékével. A Piramis, amelyben Énetek azon töredékének az Éteri Másolata van, csatlakozik Fényetek oszlopához, azaz ÉN VAGYOK JELENLÉTETEK/ISTENI ÉNETEKKEL való kapcsolatotok oszlopához, s az adott Töredéketek Esszenciája fokozatosan egyesül Lelki-énetekkel a Szent Szív Központotokban. Amikor ISTENI TUDATOSSÁGOTOK  egy bizonyos szintjét eléritek, ez a folyamat számottevően felgyorsul és az időtartam a Lélek Egyesülések között látványosan lecsökken.

 

KÖR TÖRVÉNYE 

elindíttatott univerzum szerte, és ez a Legfelsőbb Teremtő Mag Gondolatának energetikai hatása már teljes erővel működik. A Teremtés ezen szakaszának a kiterjedési ideje a végéhez érkezett, és a ciklus jelen szakaszának a velejárója a TEREMTŐ kiküldött ESSZENCIÁJA, hogy beépüljön MINDAZ, ami az adott kiterjedési ciklus alatt teremtve lett. Ez az összes egyensúlyba hozott dolog egyesülését jelenti, a Teremtés megnyilvánult Esszenciáját, hogy a Legfelsőbb Teremtő, az Istenek és Istennők Omniverzum szerte, valamint Fény Hatalmas Lényei TUDOMÁSUL VEHESSÉK és MEGTAPASZTALHASSÁK mind azt amit teremtettek. Sokszor hallottátok már a kifejezést: „Amint fent, úgy lent,” és ez egy nagyon fontos igazság amit meg kell jegyeznetek. Ugyanúgy, mint ahogy ti vissza követelitek Istenségetek részeit, ugyanaz az újra egyesülési folyamat áramlik ki a Legfelsőbb Teremtő Forrásból is.

 

Az információ amit átadtunk nektek, hogy segítséget nyújtsunk társteremtői képességeitek vissza szerzésében, az az Omniverzum szerte történő teremtő folyamat mikrokozmikus másolata. Először is meg kell szereznetek a képességet, hogy be tudjátok vonzani ennek az univerzumnak a Teljes Spektrumú Metatroni Fényét/Élet Erőt, az úgynevezett Ádámi Részecskéket, amelyeket Atya/Anya Istenünk Szív Magja sugároz ki az Élet Folyójába. Ez akkor válik elérhetővé, amikor Energetikai Szignatúrátok ráhangolódik a negyedik dimenzió középső és magasabb szintjeire. Annak érdekében, hogy éljetek ezen Isteni ajándék lehetőségével, meg kell értenetek és alkalmaznotok kell a Megnyilvánítás Univerzális Törvényeit; tiszta szándékotokkal aktiválnotok kell a Fény Ádámi Részecskéit, mielőtt a Fény Esszenciája aktiválódik és kiáramlik a világba. Hogy felgyorsítsátok a folyamatot fontos, hogy megteremtsétek magatok körül a saját egyéni Teremtő Kereketeket/Élet Virágotokat és feltöltsétek a jövő gondosan megalkotott fő-tervezetével. Ezután a Végtelen Légzés útján, összpontosított szándékotok és megfontolt tetteitek által a megnyilvánítás folyamata az anyagi világban számottevően felgyorsul.

 

A Teremtés ár-apálya végtelen. De van egy Nyugvó Pont szünet, amikor a Mag Gondolatok megformálódnak és egységbe szövődnek, az Élet Esszenciája aktiválódik a Teremtő elméjében és szívében, és a Teremtés minden szintjén, egészen hozzátok az emberi társteremtőkig a Föld Síkján. Ez a szünet a Mag Gondolatok szeretettel történő infúziója/aktiválása által fejeződik be. Akkor, a Mag Gondolatok kilélegeztetnek az ürességbe, hogy megnyilvánuljanak a forma világában. Ez a folyamat (a kiterjedés folyamata – a ford.) minden nagy cikluson keresztül folytatódik, amíg el nem érkezik az idő, hogy a visszafordulás/újra egyesülés folyamata kezdetét vegye. Ekkor, minden Teremtés az Isteni Fény Fő Teremtő Körébe való beépülés folyamatában van, a következő nagy Nyugvó Pont szünetet és a következő ciklus kiterjedési pillanatát várva. Ez a folyamat ismétlődik újra és újra a Teremtés minden szintjén ebben az univerzumban.

 

Ti most a kozmikus újra egyesülés folyamatának a kellős közepén vagytok, bátor barátaim, és fejlődésetek kibontakozik a határidőn belül, ilyen vagy olyan módon. Tudatában kell lennetek annak, hogy ez az átalakulási folyamat egy hosszú és összetett ciklus, azonban, nagy kaland is lehet ha éltek az általunk felkínált bölcsesség tanítások és eszközök lehetőségeivel. A KÖR TÖRVÉNYE értelmében minden új teremtő törekvésnek az Akarat/Erő Nyugvó Pontjából, a Teremtő/Társteremtő Mag Esszenciájából kell kezdődnie.

 

HÁROMSZÖG TÖRVÉNYE

a másik nagyon fontos eleme a teremtésnek. A Háromság koncepciója ismerős számotokra a Bibliából: Atya, Fiú és Szent Lélek, ami a valóságban, az Atya az Isten Maszkulin arculata, az Isteni Akarat/Erő Első Sugara; a Szent Lélek az Isten Anyai arculata akit betöltenek a Mag Gondolatok-Ádámi Részecskék az Atya Isten elméjéből. A Mag Gondolatok akkor a Szeretet/Bölcsesség Sugara azaz a Második Sugár által aktiválódnak az Anya Isten Szív Központjában, és kiküldetnek az univerzumba az Élet Folyója útján, a Napok azaz Fiúk és Leányok használatára, hogy a Harmadik Sugár minőségein, tulajdonságain és aspektusain keresztül teremtsék a világokat, meg csodás dolgokat vég nélkül.

 

Háromság Hatalma volt a mozgató erő univerzum szerte. Metatron Arkangyal, Melchizedek Nagyúr és én Mihály Arkangyal képezzük a Tudatosság Háromságát az univerzum szintjén. Mi hordozzuk és SUGÁR-OZZUK ki az Isteni Fényt/Isteni Bölcsességet/Isteni Akaratot, Atya/Anya Istenünk aspektusait és minőségeit ebbe az univerzumba. A Tudatosság Háromsága fontos alkotó eleme a teremtő folyamatnak, mert használnotok kell a három erőteljes ISTENI SUGÁR tulajdonságait, minőségeit és aspektusait, hogyha a Teremtés bármelyik szintjén, a forma sikeres és hatékony társteremtőivé kívántok válni.

 

Ti a CSILLAGMAGOK, sok csoporthoz kapcsolódtatok, kicsihez és nagyhoz univerzum szerte, és speciális feladatokat vállaltatok, amit mint csoport hajtottatok végre, különböző helyeken, meghatározott időben. Azt is említettük már, hogy idő vagy esemény beindító (trigger) kódokkal vagytok ellátva az Isteni Gyémánt Mag Sejtetekben, amelyek a tervezett időben illetve a Grandiózus Terv meghatározott szakaszának beindíttatásakor aktiválódtak, vagy majd aktiválódni fognak. Részei voltatok sok-sok Háromság Sejtnek, amelyek a legfelsőbb rendelet különleges feladataiból tevődtek össze. Ezeket a triádokat általában közeli Lélek társak alkotják, vagy olyan Lelkek akik sok különleges feladatot teljesítettek együtt a múltban, és összejönnek majd a jövőben is. Egyre sűrűbben egyesülnek a hármas, kilences és tizenkettes csoportok az újra egyesülés ideje alatt, és ez egyre gyakrabban fog megtörténni a jövőben.

 

Készek vagytok kiterjeszteni látásotokat személyes kis világotok avagy mikrokozmikus valóságotokon túlra? Készek és hajlandóak vagytok elfogadni az igazságot, hogy ilyen vagy olyan mértékben, de hatással vagytok mindenkire és mindenre ebben az univerzumban, és hogy mindenki a Földön és minden más birodalomban hatással van rátok?

 

Mindannyiatoktól kérdezzük, készek vagytok használni a csodálatos ajándékokat, melyek Isteni Születési Jogotok? Mit hagytok örökségül az emberiségnek és a világnak? Nyúljatok fel a csillagokig szeretteink, mert nincs határa annak amit megnyilváníthattok, amikor látomásaitok összhangban vannak az Isteni Tervvel mindenki legfelsőbb javára. Hívjatok bennünket és mi döntéseitek támogatásával a segítségetekre leszünk. Tudnotok kell, hogy mi örökké a közeletekben vagyunk, hogy ösztönözzünk, vezessünk és védjünk benneteket, valamint Atya/Anya Istenünk szeretetét sugározzuk rátok.

  

Mihály Arkangyal vagyok.

2022/10/21

Mihály Arkangyal - Mélyebbre merülve, magasabbra repülve és Nagyobb Rálátással érzékelni

Mélyebbre merülve, magasabbra repülve és Nagyobb Rálátással érzékelni

Mihály Arkangyal Celia Fennen keresztül 

Szeretett Fénycsaládom, az Átalakulás és Változás ezen időszakában, látjuk, hogy milyen sokan engeditek be az Új Fényt és az Energiát, amely Pulzáláson és Kódokon keresztül érkezik hozzátok a Kozmikus Szívből. 

Látjuk, ahogy nyújtózkodtok, hogy magasabbra nőjetek és fejlődjetek, és örvendünk a folyamatnak. Most pedig azt javasoljuk, hogy ideje egy másfajta változást is elindítani, és megengedni magatoknak, hogy Mélyebbre Merüljetek, Magasabbra Repüljetek, és inkább a Szeretet és Bölcsesség szemével Érzékeljetek igazán, és hogy megtapasztaljátok hogy Kik is Vagytok mostanság.

Szeretteim, ez nem egy nehéz feladat, ez az amit megengedtek a Fénytestetek Aktiválásával és a DNS Fénykódjaival. Valóban itt az idő túllendülni a régi életvitelen és léten, és magatokhoz ölelni azt, ami Lehetséges és Valószínű az Új Föld Valóságban.

Először is azt mondjuk, merüljetek mélyebbre Szívetekbe és Lelketekbe és Lényetekbe, és tapasztaljátok meg a Szeretet és Kapcsolat és Intimitás Mélységeit ami lehetővé vált az Új Energiával.

Ahogy azt már korábban jeleztük, 2010 éve lesz az az idő, amikor újradefiniáljátok Kapcsolataitokat és Párkapcsolataitokat, és megpróbáljátok egységbe hozni azokat a Mennyei Harmóniával és Akarattal. 

És ebben a Mennyei Harmóniában megtapasztaljátok majd a Mennyei Szeretet erőteljes mélységeit kapcsolataitok és párkapcsolataitok Lelki és Spirituális aspektusainak megtapasztalásával.

Szeretteim, ahogy az Ötödik Dimenzióba mozdultok, újra fogjátok definiálni Pár- és Partnerkapcsolataitokat hogy kifejezzétek a Szeretetet amely egyszerre Feltétel Nélküli és Mélyen Elkötelezett és Fókuszált Akaratában. Ez olyan Szeretet lesz, amely egyszerre tiszteli a Kozmikus és Egyéni aspektusait a Kapcsolatnak és Kommunikációnak a Föld Bolygón.

Azt javasoljuk, Szeretteim, hogy fontoljátok meg, hogy ezek alapján a tanácsok alapján definiáljátok és fejezitek ki a Szeretetet és Kapcsolatot egy magasabb Öröm és Intimitási szintjén. Azt tanácsoljuk, hogy vegyétek figyelembe a Szándék, Elhivatottság, Átlátszóság és Hála aspektusait mint a Párkapcsolat energiájának definiálását a Szívből és Lélekből az Új Földön.

Először is, a Szándék egy fontos arca bármilyen Párkapcsolatnak. Lelki kapcsolat szintjén a lelkek vonzódnak avagy mágnesesen közelednek egymás felé egy adott cél miatt, kölcsönös fejlődésük érdekében. 

Egy bölcs lélek definiálja és kifejezi a szándékot bármilyen párkapcsolatnál vagy kapcsolatnál. „Miről szól ez a kapcsolat és hogy tapasztalhatok belőle?” lehetnének a kérdések amelyeket feltesztek.

Természetesen Szeretteim, Párkapcsolataink változnak és nőnek idővel, de a definiált esszencia vagy szándék az, ami irányítja a növekedést és fejlődést egy bizonyos kapcsolatban.

Ha mindkét lélekben tiszta hogy mi a szándéka, akkor sokkal valószínűbb, hogy Harmóniában kapcsolódnak, a nélkül, hogy meg kellene tapasztalniuk olyan érzelmeket, mint a félelem, aggodalom vagy manipuláció, valamint olyan elvárásokat, amelyek idővel sem fognak teljesülni.

Amint a szándék tisztázott, Odaadással és Fókusszal kellene tisztelni.

Ez egy olyan aspektusa az interperszonális kapcsolatoknak, amely elveszett vagy gyengén megértett a társadalmatokban. Az Odaadás a Választás kifejeződése, és nem feltételez tulajdonlást vagy birtoklást. Azt jelenti, hogy amikor egy szándék létrejön a lélekszerződésen keresztül, azt integritással kell tisztelni. Ez Bizalmat és Békét alkot, ami elősegíti a Harmóniát és Örömöt. És ez cserébe létrehoz egy teret a mélyebb kapcsolathoz és osztozáshoz Szeretetben és Örömben.

Aztán az Átlátszóság is egy aspektusa a Párkapcsolatoknak. Nyitottságnak és őszinteségnek kellene lennie az emberek között egy Kapcsolatban. Ahol minden nyitott és nincsenek titkok vagy rejtett ügyek, ott a Bizalom virágozhat, és intimitássá mélyülhet a Szív és a Lélek szintjein. Az Új Energiában, ahol azt tanuljátok hogyan érezzetek és érzékeljetek empatikusan, rögtön „elkapjátok” azt, ha valaki nem őszinte és nyitott és átlátszó. Egy Párkapcsolat, amely nyitott és őszinte a Szabadság érzését kelti, és lehetőséget ad arra, hogy „az légy aki vagy”, félelem nélkül. És Szeretteim, ha egy Párkapcsolat vagy Partnerkapcsolat ezen a módon működik, akkor a Mennyei Áldás jelen van. A Mennyei Áldás az Abszolút Feltétel Nélküli Szeretet energiája, és Örömöt, Békét és Harmóniát teremt.

Ezen az Új Földön legyen a vágyatok és szándékotok behozni ezt a Mennyei Áldást életetekbe Párkapcsolataitokon keresztül, amelyek Mennyei Harmóniát alkotnak.

Menjetek mélyebbre Szívetekben és találjatok mély szeretetet és empátiát, amely segít majd nektek megalkotni Párkapcsolataitokat, ami Szent Közösség, ami felemel a Mennyei Áldáshoz életetekben.

Ez a Szent Kapcsolat esszenciája.

Tehát Szeretteim, képzeljétek el,hogy olyanok vagytok mint egy Delfin, és mélyen a Mennyei Szeretet Érzelmeinek és Érzéseinek Óceánjába merültök! Játékos és örömteli kifejezése lehet a Mennyei Fénynek Szívetekben! Aztán szeretteim, képzeljétek hogy Sasok vagytok, és suhanhattok az égen. Mit láttok ahogy feljebb és feljebb repültök?

Vajon fentről nem látnátok máshogy a dolgokat?

Nem lenne nagyobb rálátásotok életetekre és arra, hogyan éltek? Valóban, a Lélek jól társítható a szabad repülő madárhoz, és természetéből adódik, hogy felemelkedik és egy magasabb szemszögből vizsgálódik.

Ez a Magasabb Perspektíva azonosítható a Szív Érzéseivel és Érzelmeivel, hogy egység keletkezzék Test és Lélek, Föld és Menny között. Szeretteim, ahogy megtanuljátok újradefiniálni a módot, ahogy kifejezitek a Szeretetet és Kapcsolataitokat, tanuljatok meg felülemelkedni az élet fizikai aspektusain, és tegyétek fel a kérdést: „Mit lát és érez a Lelkem?” ebben a helyzetben. Engedjétek meg magatoknak a felemelkedést és lássátok életeteket és döntéseiteket a Felettes Én és Lélek szemszögéből.

Ahogy gyakorlottabban lesztek ebben a folyamatban, természetessé fog válni, és hamarosan állandó tudatossággal tanultok meg élni, életeteket a lélek szemszögéből vizsgálva. A magasabbra Repülés segíteni fog ily módon benneteket hogy egységbe hozzátok Döntéseiteket és Választásaitokat Lelketekkel és a Belső Mennyei Fényetekkel, állandó Fényt és Erőt létrehozva, amely kifejezi Szentségét mindannak, ami vagytok. 

Szeretteim, azért ajánljuk fel ezt az információt, mert oly sokan még mindig a szenvedés folyamatában vagytok, hogy definiáljátok és irányítsátok barátságaitokat és személyes kapcsolataitokat. Még mindig fennakadtok régi harmadik dimenzióbeli félelem-, birtoklás-, hiány- és konfliktusmintákon, amikor már szeretnétek a Harmónia és Öröm magasabb szintjein lenni.

Azt mondjuk, Szeretettek, egyszerűen hozzatok egy döntést hogy felemelitek kapcsolataitok energiáját a Mennyei Harmónia és Öröm szintjére, és megtanultok látni egy Magasabb Szemszögből, hogy milyen döntéseket kell meghozni és hogy tisztelhetitek ezeket a döntéseket életetekben.

Mert tudnotok kell, Szeretett Fénycsalád, hogy a Lélek mindig egyesülni akar a Szellemmel, és kívánja, hogy a Szeretet és Bölcsesség Szemeivel lássatok, és hogy kifejezzétek a Mennyei Feltétel Nélküli Szeretetet és Harmóniát mindenben amit tesztek és tapasztaltok.

2022/10/18

Gyógyítás asztrális támadásokra a Plejádiaktól

A Plejádok/Delfin-Csillag-Tanácsa


2013. február 22.

Szerző: Ariah Velasquez

Gyógyítás asztrális támadásokra

Kérlek, vedd figyelembe: Ez egy gyógyítás. Csak akkor olvasd el, ha szeretnéd befogadni ezt a gyógyítást. Ez azok számára lett az időben és térben elérhetővé téve, akik ezt az üzenetet olvassák. Ennek a gyógyításnak az energiája tartósan kerül elsajátításra. Áldás, Ariah

Most, hogy leföldeljük és lehorgonyozzuk számotokra a többdimenziós minőségű energiákat, az igazítás kúpját a szent gyógyító kamra fölött és alatt helyeztük el, mely a jövőben mindazoknak segíteni fog, akik fizikai és asztrális támadásoknak vannak és voltak kitéve a tér-idő és a holografikus valóságok minden szintjén.

Sokatok tapasztalt semmiből előbukkanó érzelmeket, elnehezülést, sőt még zavart állapotokat, amikor megpróbáltatok a dolgaitokra koncentrálni, mint a múlt heti felszabadítás [asztrális síkon történő akciókra utal] vagy a Fény lehorgonyzása. Legyetek tudatában, hogy ez nem hiányosságok vagy mélyen ülő problémákból fakad. Olyan energiák munkálkodnak, amik a felébredettek energiáit alacsony szinten tartják, hogy elfáradjatok, és olyan gondolatokkal terelik el figyelmeteket, melyek nem szolgálnak benneteket. Ezeknek a lényeknek olyan technikáik vannak, hogy képesek bizonyos frekvenciákat közvetíteni, mely hozzátok kapcsolódik. De ez most nem történhet meg a ti tudatos beleegyezésetek nélkül.

Ezért most arra kérünk benneteket, hogy vizualizáljatok egy írásos szerződést minden birodalomból és alacsony asztrális világból való rezgésszintű lénnyel, melyben megengeditek nekik, hogy belépjenek energiamezőtökbe ez által megerősítve benneteket lényetekben. Most pedig hirdessétek ki ezt a szerződést és lássátok neveteket és az asztrális csoportét a lap alján. Ezután képzeljetek el egy vörös pecsétet, mely ezt a szerződést semmissé teszi [pecsételjétek le]. Következő lépésként lássátok ezt a szerződést egy hatalmas szivárványszínű láng tüzében égve. Minden színre és frekvenciára szüksége van, hogy mindez feloldásra kerülhessen, és hogy a szerződés eléghessen.

Nincs szükségetek többé erre a szerződésre, mert megtaláltátok a szívetekben rejlő belső portált. Nincs szükségetek többé a szenvedés régi tervére és az asztrális támadásokra. Gyönyörű lelkek, engedjetek el most mindent és lélegezzetek mélyeket.

Következő lépésként eltávolítunk minden rátok csatlakoztatott eszközt, melyek a ti vagy mások próbálkozásának álcázott eszközei a gyógyításotokra. Látjuk, hogy egyesek agyán ilyen eszközök vannak. Ezek éter-energetikai tárgyak negatív gondolatok impulzussűrűségből. Most eltávolítjuk ezeket. Hívjuk Michael Arkangyalt, vegye le ezeket az eszközöket, hogy azok feloldódhassanak. Következő lépésként úgynevezett kvantum-transzfigurációs-hálót helyezünk az agy érintett területeire, ahol ezek az eszközök minden tér-időben tartózkodtak. Ennek a rácshálónak a színe ultraibolya és segít helyreállítani a károsodott területeket, ahol ezek az implantátumok voltak.

Most pedig Krisztus, a Felemelkedett Mester jelenlétét érzékeljük, aki szintén tagja Tanácsunknak. A Felemelkedett Mester Jézus Krisztus fehér fényt küld nektek, hogy megtisztítson benneteket miden éteri szennyeződéstől, ami feloldódik. Látjuk, hogy közületek sokaknak szükségük volt ezekre a „pezsdítésekre”. Ezen a héten el kellett engedni a „Mindent az Örök Időben”-t.

Most pedig erősítsétek meg: „Bízom legmagasztosabb képességemben, belső erőmben, hogy a szeretet erejével cselekedjem.” Mondjátok ezt el háromszor és pecsételjétek meg: Úgy van, úgy legyen.

De van még tennivaló. Van néhány lyuk az energiamezőtökben a korábbi támadások miatt. Most ezeket lepecsételjük a rácshálónkkal. És most pedig a Felettes-Fény Déváját hívjuk, hogy mindenkit, aki elfogadja a felgyorsított integrációs-gubó gyógyító energiáját, borítsa be kedvességbe és könnyedségbe, miközben újra ráhangolódtok az egyensúlyra.

Legyetek tudatában, hogy védelem alatt álltok, a szeretet és a fény pajzsa és áldása alatt. Ti szuverén fények vagytok és a tudatosodásotokkal pajzsotok egyre erősebbé válik.

Szeretettel és Összetartozással.
Ja La Re de Lo.
Egyek vagyunk.

Szerző: Ariah

http://kristalyhang.wordpress.com/2013/02/25/plejadokdelfin-csillag-tanacsa-gyogyitas-asztralis-tamadasokra-2013-02-22/

Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

Forrás: http://messagesfromthepleiadians.wordpress.com/2013/02/22/the-pleiadians-and-the-dolphin-star-higher-council-healing-for-astral-attacks-february-22-2013/

Hiedelmek, ítéletek, perfekcionista(tökéletességre törekvő) képzetek és egyéb gondolatformák

 Hiedelmek, ítéletek, perfekcionista(tökéletességre törekvő) képzetek és egyéb gondolatformák

  (kivonat- Amorah Quan Yin - Plejádok Fényküldöttei című könyvéből)


 

Hadd idézek kedvenc mondásaim közül párat: „A legfőbb korlát az, ahogy egy kor lát.”, „ A hit ledönti a falakat.” Sokatmondó szavak ezek! Azt fogalmazzák meg, hogy az ember maga teremti az önnön valóságát, és bármiben higgyen is, az fog számára megnyilvánulni, függetlenül attól, hogy tudatosan akarja-e a dolgot vagy sem. Éppen ezért időről időre hasznos megvizsgálnunk, miben is hiszünk, nehogy valami olyasmi irányítsa az életünket, amiről tudomásunk sincsen. Vigyázat: ha netán úgy tapasztalnánk, hogy számunkra minden magától értetődő, teljesen természetes, akkor lehet, hogy túlzott önbizalmunk szorul gyógyításra! Hihetjük például a következőt: „Engem nem nagyon szeretnek az emberek, mert nem is vagyok szerethető” vagy „Nem vagyok az a társalkodó alkat csak untatom a környezetemet”, vagy „Mindenki belém törli a lábát, átgyalogolnak rajtam, és semmit sem tehetek ez ellen”. Mindaddig, amíg valaki ezekben az „igazságokban” hisz, folyamatosan újrateremti az azok igazát bizonyító élethelyzeteket és találkozásokat. De hasonlóképpen, ha sikerül megváltoztatnunk azt, amit vagy amiben hiszünk, akkor a világ szabadon feltárulkozik előttünk, hogy új, a Magasabb Igazsággal valóban összhangban lévő helyzeteket és embereket vonzhassunk be életünkbe.

Sok barátommal és páciensemmel beszélgettem már arról, mennyire állja meg helyét egyik vagy másik elképzelésük. Egyiküknek például a harmadik csakrájába zártan a következő hiedelem élt: „Engem senki nem szeret, nekem senki nem ad esélyt az életben.” Amikor rámutattam, hogy mit hisz, és hogy meggyőződését meg kéne változtatnia, azonnal védekezésbe csapott át, mondván: „Nekem, megváltoztatni? De hisz az egész nem az én hibám! Nem én akarom így a dolgokat: egész egyszerűen ilyen az életem. Mindaz, ami nap nap után történik velem, csak az bizonyítja, hogy igazam van.” Annyira védte a meggyőződését, annyira ragaszkodott az áldozatszerephez, hogy csak nagy nehezen sikerült szót értenem vele.

 

Megpróbáltam elmagyarázni ennek a bizonyos illetőnek, hogy az élet a vonzás törvénye értelmében újból és újból igazolni akarja azt, amiben hisz. Hogy ami benne van, kívülről is azt fogja magához vonzani. Ismervén őt, rávilágítottam, hogy problémája valódi gyökerei a múltjába nyúlnak vissza: azokra az emberekre dühös, azokra haragszik, akik annak idején igazságtalanul bántak vele. Közöltem, hogy meg kéne változtatnia a hitét, el kellene engednie a hozzá kötődő, régi érzelmeket, és el kéne jutnia a megbocsátásig. A beszélgetés végén egyetlen dolgot volt hajlandó elfogadni: „Jó, hajlandó vagyok kigyomlálni magamból ezt a hiedelmet, de meglátja, nem fog használni semmit. Úgyis nekem lesz igazam!” Próbáltam vele dolgozni azokon az érzelmeken, amelyek nem engedték felszabadulni meggyőződését, de teljesen ellenállt, folyton azt bizonygatta, hogy volt felesége megcsalta őt, ezért jogosnak érezte sértettségét és haragját, és azt várta, hogy a nő igazat adjon neki. Nem tudtam vele, mint kezdeni, tiszteletben kellett tartanom a szabad akaratát.

 

Ha valaki ténylegesen meg szeretne gyógyulni, és pozitívabb jövőt építeni magának, akkor akarnia kell elengedni a múltat. Persze nem minden meggyőződés elengedésének a megbocsátás a kulcsa, de a fenti páciensemmel kapcsolatos történet épp ezt példázza:

A hiedelem kitisztításához a következőkre van szükség:

  1. Tudatosítaniuk kell magukban a meggyőződésüket.

  2. El kell fogadniuk, hogy a meggyőződésük csak egy meggyőződés, és nem azonos az igazsággal.

  3. Akarniuk kell elengedni a hiedelmünket.

  4. Meg kell engedniük maguknak, hogy átéljék és elengedjék a hiedelemhez kötődő érzelmeket is.

  5. Felelősséget kell vállalniuk önnön valóságuk megteremtéséért, hogy ne legyenek többé áldozatok.

  6. El kell tudniuk képzelni hiedelmükkel szemben egy személyiségüket nem korlátozó, egészséges alternatívát.

  7. El kell sajátítaniuk egy módszert, amelynek a segítségével megszabadulhatnak régi meggyőződésüktől.

A következőket szeretném elmagyarázni, miben tér el egymástól az ítélet, a vélemény, valaminek az előnybe részesítése, illetve bármilyen előjelű megkülönböztetés. E területen ugyan is még a szellemi útkeresők között is sok nézetkülönbséget és forgalmi zavart tapasztalok.

 

Az ítélet egy másik személyre irányuló, róla, esetleg önmagunkról, alkotott gondolat kivetítése, amellyel tagadjuk az illető lényegének értékét. Az ítéletben úgy jelenik meg a másik vagy éppenséggel mi magunk, mint egy nem szeretett, értéktelen dolog. Ha például azt gondoljuk vagy mondjuk valakiről, hogy „az csak egy konok, önfejű pacák”, akkor azzal szó szerint azzal azonosítjuk az illetőt, mint amit mondunk vagy gondolunk róla. Tagadjuk a személy lényegi valójának értékét, és csakis magatartása vagy viselkedése alapján ragasztjuk rá a címkénket, az ítéletet.

 

Ha ugyanakkor az illetővel szembeni érzéseinket a következő szavakkal fejezzük ki: „bizonytalanak, frusztráltnak és mérgesnek érzem magam, amikor olyan konokul viselkedik, és ezt egyáltalán nem szeretem”, akkor a véleményünket nyilvánítjuk ki arról, ahogyan a másik viselkedését érzékeljük. Ha ehhez még azt is hozzátesszük vagy gondoljuk, hogy „nem érzem biztonságban magam mellette, nem érzem, hogy tisztelne engem, ezért úgy döntök, hogy többé nem szeretnék időt tölteni vele”, akkor valamit előnyben részesítünk valami mással szemben, azaz a megkülönböztetést használjuk.

 

Nagyon fontos észben tartanunk, hogy szellemileg felelősek vagyunk azért, hogy se magunkat se másokat, soha semmiért ne ítéljünk el. Hiszen minden szellem, avagy megtestesült lélek a maga fejlődési útját járja, ezért senkit sem bélyegezhetünk meg, senkit sem ítélhetünk el vagy tagadhatjuk meg a benne – vagy esetleg éppen önmagunkban – rejlő értékeket. Azért ugyanakkor igenis felelősséggel tartozunk, hogy megkülönböztetőképességünk birtokában válasszunk bizonyos élethelyzetek között, gondoskodván magunkról, elkerülve az áldozatszerepet. Ha valakiről tudjuk, hogy rendszeresen megbízhatatlanul, tiszteletlenül vagy sértő módon viselkedik, el kell tudnunk dönteni, milyen fokú kapcsolat fenntartására vágyunk – már ha vágyunk egyáltalán – az illetővel. Ezzel nem tagadjuk meg annak lehetőségét, hogy az illető megváltozhat, fejlődhet, egyszerűen csak megválasztjuk, hogy az adott pillanatban, mennyire van szükségünk a vele való kapcsolatra.

 

Egy alkalommal, úgy kilenc-tíz éve egy kaliforniai termálfürdő medencéjében ücsörögtem éppen, meditálni próbáltam, amikor egy meglehetősen lármás és zsémbes lépett be a vízbe. Csukva tartottam a szemem, és magamban átkozódni kezdtem, hogyan is engedhetnek ennyire ellenszenves, földhözragadt embereket a medence közelébe. Miért nincs vajon a magamfajta érzékeny, szellemiekre fogékony, csöndes emberekre korlátozva a belépés? Minél hangosabban morgolódott a fickó, minél utálatosabban viselkedett, annál elítélőbben és arrogánsabban reagáltam. Ám ekkor hirtelen tisztán hallottam egy férfihangot a fejemben: „Amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltetek!” Mondanom sem kellett, ettől rögtön észhez tértem és lecsillapodtam. A következő kérés fogalmazódott meg bennem: „Segíts, hadd lássam őt másként! Mit tehetek ennek érdekében!”

 

A Nagy Fehér Testvériség tagja, aki hozzám szólt, erre így felelt: „Képzelj el egy teljes kört. Minden jellemvonásod, személyes azonosságtudatod és viselkedésmintád fejlődési folyamatot jár be, a kör 0. fokától-a-360. fokáig. Hogy mondjak egy példát, a másokra és környezetedre való érzékenység terén te körülbelül a 280. foknál tartasz, az az illető pedig, akit olyan hevesen elítélsz, valahol a 40. fok környékén. Ennek ellenére a kettőtök közötti különbség látszatát csupán az okozza, hogy a te tudatod a téridő valóságában gyökerezik. Szellemi szinten azonban, ahol a tér és az idő korlátai megszűnnek, az adott erényből mindketten a teljes 360 fokos kört birtokoljátok, azaz egyenlőek vagytok. Valószínűleg itt, a Földön térben és időben ágyazottan nem fogtok közelebbi ismeretségbe keveredni egymással, mert ebben az életetekben fejlettségi fokotok összeegyeztethetetlen. De igazából akkor is egyenlőnek kell látnod őt magaddal, és tiszteletben kell tartanod a benne lévő szellemi értéket, legfeljebb hozhatsz olyan döntést, hogy nem töltesz vele együtt egy percet sem.”

 

Köszönetet mondtam a Barátnak az értékes tanításért. Nem hiszem, hogy valaha is elfelejteném a szavait, annál is inkább, mert azóta is hasznát veszem, ha hasonló helyzetbe kerülök. Különbséget kell tudnunk tenni a különböző értékek között, és tudnunk kell választani, kivel és milyen szoros kapcsolatot alakítunk ki. Vannak emberek, akik velünk egy hullámhosszon rezegnek, és vannak, akikkel semmilyen kapcsolódási pontot nem találunk. Az, hogy a rezgések és az összeférhetőség alapján egyeseket előnyben részesítünk másokkal szemben, teljesen természetes dolog. Csak arra kell odafigyelnünk, hogy másokkal való kompatibilitásunk fejlettségi foka nem feltétlenül azonos lelki vonzalmunkkal valaki iránt. Előfordulhat, hogy valakihez karmikus szálak vonzanak lelkileg, csakis azért, hogy a mindennapi életben megtapasztaljuk, mennyire fájdalmas és kellemetlen elviselni őt, hogy mennyire nem illünk össze vele.

 

Nekem is volt egy kapcsolatom, egy férfivel, aki azt vetette a szememre, hogy én vádolom, elítélem, és nem kezelem őt egyenrangúként, csak mert meg mertem mondani neki, hogy sosem tartja be a szavát, és igazamat példák hosszú sorával tudtam alátámasztani. Azt is elmagyaráztam, hogy ettől a viselkedéstől én rosszul érzem magam. Minden alkalommal, amikor a sérelmeimnek hangot adtam, vagy szerettem volna megvitatni valamit, amit működésképtelennek láttam a kapcsolatunkban, ezt a visszajelzést kaptam tőle, mire rendszerint sírva fakadtam, bűntudatom támadt, és próbáltam még megértőbb és szeretetteljesebb lenni vele szemben. Persze, rossz érzéseim ettől még megmaradtak.

 

Egy szép napon, amikor éppen hasonló jelenetre került sor közöttünk, Mihály Arkangyal lágyan a fülembe súgta a következőket: „Amorah, az illető azzal manipulál és irányít téged, hogy visszatartja a szeretetét, és bűntudatot kelt benned a vádaskodásaival. Jogod van hozzá, hogy ki mondd, ami bánt. Ha valaki rosszul bánik veled, felelős vagy azért, hogy kiállj magadért, és ne hagyd, hogy a dolgok változatlanul folytatódjanak. Ha kimondod, ami benned van, az még nem vádaskodás, csak használd a megkülönböztetőképességedet, és légy tudatában, hogy szellemi szinten akkor is egyenlőek vagytok, ha belőle jobbára a lázadó és büntető kisgyermek szól, te pedig egy felnőtt nő vagy. Itt, a Földön, anyagi viszonyok közepette egyszerűen nem vagytok azonos fejlettségi és érettségi fokon. Fontos, hogy ezt a tényt bűntudat nélkül elfogadd, és ne hibáztasd magad azért, mert észreveszed helytelen cselekedeteit és negatív viselkedésmintáit.”


Az efféle leckék hihetetlenül tanulságosak tudnak lenni a szellemi úton. Ahhoz, hogy barátságok és párkapcsolatok sorsáról értelmesen és szeretetteljesen tudjunk dönteni, nem csak azt kell figyelembe vennünk, hogy milyen lelki kapocs fűz egy-egy személyhez, vagy hogy a másikat milyen szellemi szándékok vezérlik. Az emberek mindennapos cselekedeteinek minőségét és különböző élethelyzetekre adott válaszreakcióikat is meg kell vizsgálnunk. Ha azt tapasztaljuk, hogy szellemi ideáljaikat nem képesek átültetni a gyakorlatba, ha nem akarják vagy nem tudják megtartani azt, amit ígérnek, ha nem bánnak velünk tisztelettel és becsületesen, akkor meg kell hoznunk a magunk döntését arról, hogy milyen természetű viszonyt szeretnénk – ha egyáltalán szeretnénk –fenntartani velük.

 

Perfekcionista képzeteink

 

Perfekcionista képzeteink akkor születnek bennünk, ha egy ideált vagy egy elérendő célt abszolutizálunk. A helyzet általában az, hogy ha az ember életével nem valósítja meg ideáljait és céljait, akkor azoknak a szemetesévé válik. Vegyünk egy példát! Tegyük fel, hogy valakinek az az ideálja, hogy könyörületes és megértő legyen. Na mármost, ha az illető ezek után vádolja vagy szégyelli magát, mert szellemi törekvését, hogy valóban könyörületessé és megértővé váljon, időnként hiányosnak érzi, akkor sosem fogja elérni célját. Ha valamin dühbe gurul, vagy ítélkezik valami felett ahelyett, hogy sikerülne a megbocsátást és a megértést gyakorolnia, azt olyan súlyos kudarcnak éli meg, hogy depresszióssá válik, elszégyelli és megbünteti magát. Sokkal helyénvalóbb hozzáállás lenne azonban, ha tudatosítaná a helytelen viselkedésmódot, és ítélkezés nélkül átalakítaná azt.

 

Egyszer régen olyan mély depresszióba estem, hogy már az öngyilkosság gondolata foglalkoztatott, ezért felkerestem egy volt tanáromat, egy médiumot, hogy segítsen kigyógyulni a bajomból. Azt tudtam, hogy igazából úgy sem követnék el öngyilkosságot, de már nem láttam a kiutat a negatív érzelmi állapotomból. Amikor a hölgy transzba esett így szólt: „Nem csoda, hogy az öngyilkosságon gondolkodsz. Annyi perfekcionista képzet él benned – ott világítanak minden csakrádba, olyanok is, amit magad teremtettél, és olyanok is, amiket mások, de te elvárásként magadra vetted őket –, hogy már egyiknek sem tudsz megfelelni, ezért úgy döntöttél, hogy végleg feladod.” Ezután másfél órán keresztül mást sem csináltunk, csak próbáltuk beazonosítani minél több bennem élő perfekcionista képzetet, és elkezdtük kitisztítani azokat, amelyek másoktól eredtek. Már ez a más fél órás foglalkozás is elég volt, hogy újra boldognak érezzem magam és nevetni tudjak.

 

Ahhoz, hogy kioldjuk ezeket magunkból nézzük meg életünk azon területeit, amivel elégedetlenek vagyunk magunkkal, szégyenkezünk vagy kudarcélményünk vagy velük kapcsolatban. Ezután keressük meg azokat a perfekcionista képzeteinket, amelyek szerint valamilyenek kellene lennünk[és dolgozunk ezekkel]. [Gondoljuk át őket, figyeljük meg, hogy milyen érzés társul ezekkel, szűrjük le belőlük a tapasztalatot, lényesítsük át magunkban, bocsássunk meg, ha kell, majd engedjük őket elmenni/felszabadulni.]


Gondolatforma

 

A gondolat forma, nem más mint egy összetett szerkezetű valami, ami előző vagy mostani életek képzeteiből, hiedelmeiből, ítéleteiből és/vagy perfekcionista képzeteiből tevődik össze, egyetlen központi téma, mint mag köré csoportosulva. Ha tisztánlátásba van szerencsém ilyen gondolatformát beazonosítani, az olyannak tűnik előttem, mint egy orsó, amelyre jó szorosan különböző gondolatok, hiedelmek, és/vagy közönséges témát illető, de érzelmileg, energetikailag igen erős töltettel rendelkező élettapasztalati képek vannak feltekeredve. Az egyik szál a másikba fonódik – úgy csévélődnek az orsóra, mint a videokazetta szalagja. Egy efféle gondolatforma olyan erős töltetűvé is válhat, hogy azt már egyenesen „gondolatformalénynek” nevezem, aki akár az irányítást is átveheti életünk bizonyos területei felett, megakadályozva ezzel a szellemi fejlődésünket.

 

Volt egyszer egy páciensem, akinek egy olyan gondolatformalénye volt, aki azt hitette el vele, hogy ha nem uralkodhat a nőkön abba belehal. Természetesen mást sem tett, csak szenvedett saját teremtménye karjai között: hol aktuális párja elvesztésétől rettegett, hol hárított minden intim közeledést. Gondolatformalénye rengeteg téves hiedelemből és ítéletből tevődött össze. Néhányat felsorolok, hogy ki-ki képet kapjon egy ilyen lény lehetséges felépítéséről. Íme:

 

1. Ha nem szerzem meg egy nő (vagy férfi) szerelmét, ha nem rabolom el fényét, hogy abba én magam sütkérezhessem, abba belehalok, mert nekem nincs elég.

2. Képtelen vagyok megmenteni magam.

3. Bármi, amit önnön megmentésem érdekében kénytelen vagyok megtenni, jogos, még akkor is, ha azzal másokat tönkreteszek vagy kiszipolyozok.

4. Csak és kizárólag akkor leszek boldog, ha szexuálisan uralhatok egy nőt( vagy férfit), ha elérem, hogy csak engem akarjon, és azután visszatartom magam tőle.

5. El kell érnem, hogy a nő(vagy férfi) alkalmatlannak, nemkívánatosnak és kielégítetlenek érezze magát, mert akkor szüksége lesz rám.

6. Az egyetlen hatalom, ami kielégít az abszolút hatalom.

7. Minden áron el kell rejtenem, hogy ki vagyok valójában, félre kell vezetnem, és manipulálnom kell másokat, hogy a szükségleteim kielégüljenek.

8. Ha sajnáltatom magam egy nő előtt, hogy meg akarjon menteni, azzal megszerezhetem magamnak.

9. Soha senki nem fog megadásra kényszeríteni. Erősebb és hatalmasabb vagyok a szeretetnél és ezt be is fogom bizonyítani!


Az egész gondolatforma magvát egy régebbi életből származó, feldolgozatlan élmény képe alkotta, amikor a férfi felesége, akit pedig rajongásig szeretet, elhagyta őt valaki más kedvéért. Akkor az illető megesküdött, hogy soha többé nem engedi meg magának, hogy szeressen valakit vagy megbízzon másokba. Megfogadta, hogy attól kezdve minden nőt boldogtalanná tesz, megbüntet, amiért akkori felesége úgy elbánt vele. Még arról is meggyőzte magát, hogy a gyűlölet erősebb és hatalmasabb, mint a szeretet, ezért attól fogva a gyűlöletet választotta.

 

Ezek a haragba, sértettségbe és bosszúvágyba fogant eskük és fogadalmak aztán életeken keresztül vele maradtak, és a gondolatforma minden egyes újabb élet során egyre nagyobbra és nagyobbra hízott. Amikor én találkoztam a férfival, addigra gondolatformalénye már az egész alsó testét áthatotta és irányította, mintha csak egy démon szállta volna meg. A gondolatformalénynek megvolt a maga hangja és akarata, hangosabb és erősebb volt, mint az illető saját fénye, és „hétszerte rondább” volt, ahogyan azt a mesékbe mondanánk.

 

És ez még nem minden. Ez a bizonyos gondolatformalény további elemeket is tartalmazott, de azt hiszem, ennyi felsorolást is elég volt ahhoz, hogy megértsék, miről van szó. Szerencsére azért nem minden gondolatforma hízik meg ekkorára, de jobb mihamarabb tudatosítani meglétüket, hogy még időben kezelhessük őket.

 

Azt sajnos nem tudom (pontról-pontra) megmondani, hogy önök, hogyan azonosítsák be saját gondolatformáikat, hacsak nem tisztánlátók vagy tisztánhallók, azaz látják saját magukban vagy üzeneteket kapnak róluk. De ahogy egyre fejlődnek és növekszenek, szellemi segítőik fokozatosan rávezethetik önöket; álmok vagy hirtelen ráébredések formájában tudatosulhatnak esetleg gondolatformáik, amelyek hatást gyakorolnak életük bizonyos területeire. Ha jó az álommemóriájuk, lefekvéskor fogalmazzanak meg egy kérést, hogy a felébredést megelőző utolsó álmuk egy esetleges kipucolandó gondolatforma témáját tükrözze. Ha ezek után sikerül úgy ébredniük, hogy emlékeznek az álomra, mélyedjenek el meditációban, és kérjék meg az égieket, hadd láthassák vagy hallhassák meg a gondolatforma összetevőit. Attól kezdve, hogy összeállt a lista, már tudják, mi a teendő.


Napéjegyenlőségek, napfordulók és hold ciklusok

Részlet Barbara Hand Clow - Kilenc dimenzió alkímiája című könyvéből

Napéjegyenlőségek, napfordulók és hold ciklusok


 

A Hold visszatükrözi érzéseinket

A Hold visszatükrözi felénk az emberiség kollektív gondolatait, érzéseiket. A Holdfény erőssége arányos az emberi érzésekkel. Személyes képességein és erőnk érzéseink kezelésének hatásosságán alapulnak, tehát nagyon hasznos a lunáris hatások ismerete. Újholdkor „érzékenyek” vagyunk, érzéseink a teliholddal felerősödnek, a holdfogyatkozás, pedig különleges hatással van ránk.  A Hold felszíne szinte teljesen mentes az elektromágnesességtől, a rezgések tehát igen éteriek. Mivel a Nap négyszázszor akkora, mint a Hold, és négyszázszor akkora távolságra van a Földtől, a Hold pont akkorának tűnik, mint a Nap. A Nap és a Hold ránk gyakorolt hatása, bár eltérő, kiegyensúlyozott és egyenlő. A Nap rezonáló hullámokként napszélfrekvenciákat bocsát ki, melyeket a bolygók naprendszerbeli helyzetének és fényszögeinek  olvasására használ. A Hold a napszélből fogja el az EM energiát, melyet olvas, és a szoláris adatokat érzéseinkkel ötvözi. Álmunkban a Hold ezeket a lumineszkáló, éteri frekvenciákat közvetíti, melyek tudat alatti mentális bankunk feljegyzéseit tartalmazzák.

Az emberek, állatok és a növények  mágnesként vonzzák a Hold tudatosságát. Az erőteljes napenergiában  fürdő reaktív mintáink polarizált kölcsönhatásaihoz képest a holdrezgések nagyon finomak. A Hold olyan emlékeket sugároz felénk, melyek az egyes dolgokra adott reakcióinkat megszínezik. Mivel emlékek nélkül emocionális testünk nem fejlődik, a Hold tartja meg lelkünk emlékeit életünk során. Ha a negatív érzelmi minták megbetegítenek, a Hold közvetíti számunkra a gyógyító információt. Ezért érezzük, hogy mi a baj, és ezért tudjuk, hogy baj esetén mihez kezdjünk. Akik értékelik ezt a kiélezett érzékenységet és befogadják az információt, azoknak azonnali gyógyulást jelenthet a Bach virágterápia és az aromaterápia. Ha lunáris érzékelőinket teljesen megnyitjuk, soha nem lesz szükségünk orvosra vagy védelmezőre. Amikor leszületünk a Földre tudatosan dolgozhatunk lunáris tudatalatti memóriabankunkon, hogy megtisztuljunk a traumáktól és blokkoktól – azaz hogy feldolgozzuk érzéseinket. Könnyebbek, harmonikusabbak és boldogabbak lehetünk a negatív lenyomatokat tisztító testmunka és spirituális terápia segítségével. Ezek a régi emlékek a belső „hangszalagokat” - például „nem érhetem el”, „nem tudom megcsinálni” - futtató hitrendszerként jelennek meg elménkben. Az önmagunkkal kapcsolatos negatív következtetések a tudatalattiban gyűlnek, ahová holdfény érkezik.

A manifesztációk során túljuthatunk a tagadásokon, és továbbléphetünk a pozitív eredmények irányába. A Hold erőteljes szerepet tölt be érzelmi életünkben, melyet a telihold idején tapasztalt kilengésekről beszámoló rendőrségi jelentések is alátámasztanak. Nagyon sok lehetőség rejlik hát a Holddal és Nappal való tudatos munkában. Húsz éve tanítók technikákat a holddal, a napfordulókkal és a napéjegyenlőségekkel való munkához. Rájöttem, hogy ha a manifesztáció eszközével irányítjuk életünket, az évszakokat és  holdciklusok segítségével szoros egységbe kerülünk a Fénnyel. A Hold dagad és fogyatkozik, miközben bizonyos érzéseket kiváltó álmokat küldve sugározza felénk feljegyzett emlékeinket. A Hold minden egyes hónapban – újhold idején, amikor a föld mögé bújik a Nap elől – új magot küld a Földre. Napfény  hiányában nagyon magas szintű éteri energiák fürdetik a Földet, melyeket az újhold asztrológiai térképének tanulmányozásával elemezhetünk. Ha tudatosan dolgozunk a holdciklusokkal, jelentősen javíthatunk érzelmi életünk és egészségünk minőségén.

A Nap irányítja szándékainkat

A hatalmas napciklusok – napéjegyenlőségek és napfordulók – által szerkesztett naptár adja a legjobb segítséget ahhoz, hogy életünket harmóniába hozzuk a Fénnyel. A legtöbb ősi tudással rendelkező nép számára az Újév idejét a tavaszi napéjegyenlőség jelölte ki, és ez az ideje a manifesztációnak is. Az új év első három hónapja (a nyári napfordulóig) az elfogadás és megvalósítás ideje. Az őszi napéjegyenlőségig tartó újabb három hónap a fejlődésé, növekedésé. Ezt követi a téli napfordulóig tartó három hónapos időszak, mely a létrehozott dolgok tökéletesítésére alkalmas. A három téli hónap a következő napéjegyenlőségig arra való, hogy mélyen elmerüljünk , és megfontoljuk az év során létrehozott dolgok átfogóbb értelmét. A tavaszi napéjegyenlőséggel jön el a teljes évre vonatkozó új manifesztációk kialakításának ideje.

Ha pontosan a tavaszi napéjegyenlőség idején végzett éves manifesztáció mellett döntesz, lehet, hogy olyan gyors és erőteljes változások elé nézel, amelyek esetleg megijeszthetnek – óvatosan hozd hát meg döntéseidet. Amikor a tavaszi napéjegyenlőség idején az előtted álló évre tervezve meghatározod szándékaidat, egy felgyorsult ösvényre lépsz. Figyelj oda, ha tudatod azt jelzi, hogy valamit nem akarsz manifesztálni. Rá fogsz jönni, hogy az elmédben lévő dolgok teremtik a körülötted lévő valóságot. Ha látod a fejedben lévő frekvenciákat – a megtörténésükre váró forgatókönyvek elmédben lévő filmjeit -, biztosan ki akarod, majd takarítani gondolataidat. Saját elmédet uralva isteni közösségben élsz – ez pedig tökéletes életvitel. Ha már tényleg látod, mire vagy képes, létfontosságú lesz számodra, hogy az évszakoknak megfelelően, manifesztációkkal irányítsd az életedet.

A 7 Szent irány

A hét szent irány és az oltár elkészítése


 

Részlet Barbara Hand Clow és Gerry Clow Kilenc dimenzió alkímiája című könyvéből

A mostban való jelenlétet segíti, ha egy 3D-ben lévő pontként - érzékek által vezérelt „lokátorként” – gondolsz magadra, és tudatosítod magadban a testedből kiinduló hét irányt. Ha érzelmi kapcsolataid életed lényegét jelentik is, és ezek szőnek bele az élet szőttesébe, a 4D világ kezeléséhez akkor is elengedhetetlen, hogy a 3D-ben kialakított tájolásod mindenkor megfeleljen a hét iránynak. Kezdd egy körben a négy égtájjal: kelet/nyugat, dél/észak. Érezd, hogy te vagy a négy irányt magába foglaló mátrix középpontja. Arcoddal, hátaddal és két oldaladdal bármely pillanatban beállhatsz a négy égtájnak megfelelően. Az oltár előtti imádság hagyományos formája szerint arccal keletnek, háttal pedig nyugatnak kell fordulni, így baloldalad észak, jobb oldalad pedig dél felé fog nézni. Amint megszoktad ezt az érzést, aktiváld magad az összes égtáj felé. Ezáltal egyre tudatosabb leszel a felkelő és lenyugvó Nap – az életerő és az energia forrása – helyzetével kapcsolatban, és érzékennyé válhatsz arra, hogy a pólusok és az Egyenlítő miként kapcsolnak össze a Föld útjával. És ami a legfontosabb: ha bárhol és bármikor képes vagy magad betájolni a Földön, az egyes irányok szellemiségét is megérezheted. A keletről érkező energiák szellemei a kreatív segítségüket ajánlják fel a nap során, a nyugati energiák olyan szellemek, akik megmutatják, mit kell átalakítanunk, esetleg mit kell eldobnunk; az északról érkező energiák arra sarkallnak, hogy megpróbáljuk kihozni a napunkból a lehető legtöbbet, a déli energiák szellemei pedig támogatást és gondozást ajánlanak. Az ötödik irány egyenesen a Föld mélyébe vezet, és határtalan hatalommal és erővel ruház fel; hatodik pedig az égbe és a magasabb világokba nyíló függőleges tengely, a magasabb dimenziók könyvtáraiba vezető kapu. A hetedik irány a szívünk, saját középpontunk. Ha tested az utasítások szerint betájolod az első hat irányba, kapcsolatba kerülsz a hozzád érkező energiákkal, és ha belehelyezkedsz a szívedbe, vibráló, rezgő testként érzékelheted magad. Mint minden határozott szándékkal végzett gyakorlat, tested hét szent iránynak megfelelően elhelyezkedsz, képes leszel, képes leszel bevonzani a saját meződbe azt, amit igazán akarsz. Amikor a szíved és elméd a hat szent iránytól szerzi az információt, és szíved saját energiameződ teljességével rezonál, teljesen kiterjesztett állapotba kerülsz. Amint megtapasztalod a helyes tájolást, soha többé nem zuhansz vissza a összehúzódott állapotba, hacsak olyan érzelmi trauma nem ér, amely kilök saját központodból. De ilyenkor is képes leszel visszaállítani a helyes tájolást, ha összeszeded magad. Mint minden új dolgot az életedben, ezt is egy csendes, a 3D tülekedésétől és sürgés- forgásától távoli helyen ajánlott gyakorolni. Legyen otthon egy a négy égtáj szerint betájolt oltárod. Itt leülhetsz és nézheted, amint felkel a Nap, és meditálhatsz, miközben a kelet/nyugat és dél/észak irányok bölcsessége eljut hozzád. Ekkor könnyedén levezetheted tudatosságodat a Földbe és fel az égbe, és a szívedben létezhetsz.


Ez az otthoni hely lehet nagyon pici, de lehet egy egész szoba is, ahol mind a négy égtájnak saját oltára van. Az ősi népek otthonaikat a hét szent irány szerint tájolták be , és az emberek beleszületek ebbe a tudásba. Az oltár olyan különleges dolgok tároló helye, amelyek segítik az egyes dimenziók (kelet spirituális útmutatók, nyugat káoszerők, délen gondoskodó szellemek, északon pedig a feljegyzések útmutatói) energiáknak érzékelését és a velük kapcsolatos örömök megtapasztalását. Az oltáron elhelyezett tárgyak a saját történetedre és őseid történeteire való visszaemlékezést is elősegíti. Ha létrehoztad ez a helyet és dolgozol vele, legalább három dolog fog történi az életedben. Hamarosan észlelni fogod, hogy szíved megolvad és megnyílik pusztán az által, hogy a középpontodba ülsz, mert oltárod szerkezete rögtön aktivál; a dolgok, amelyekkel küzdesz, könnyebbnek tűnnek, ha szívedben lévő középpontból szemléled őket. Később azt is észre fogod venni, hogy akkor is a négy égtáj szerint tájolod be magad, ha világi dolgaidat intézed; tudatosabbá válik benned például, hogy hol kel és nyugszik a Nap. Ha már sokat meditáltál a középpontodban, és „betájoltad” magad a világban, rájössz, hogy könnyebben viseled, ha valaki belép az energia meződbe. Szíved központjában független vagy! Amikor valaki vagy valamilyen erő megpróbál manipulálni, elvenni az erődet, vagy ártani neked nem tudja ugyanazt a hatást elérni, ha középpontodban vagy. A Nemzetbiztonsági Hivatal akkor sem érheti el például a szívedet, ha kultúránkat börtönbe zárja. Ha éppen egy börtönben olvasod ezt a könyvet, a szabadság elérése érdekében állítsd fel az oltárodat a celládban. Ha ily módon betájolod magad a világba, az ártó, betolakodó hatások egyszerűen le fognak peregni rólad. A Plejádiak szerint mindannyiunknak szükségünk lesz ezekre a képességekre az elkövetkezendő időkben.

Kiemelt bejegyzés

Adamus karácsonyi üzenete

Adamus karácsonyi üzenete 2008-12-21 Lendvai Dóra   Egy olyan ünnep előtt álltok, ami nagyon fontos mindannyiótok életében, akár így élitek ...

Népszerű bejegyzések