Dr. Joel D. Wallach előadása
A halott orvosok nem hazudnak
Dr.
Wallach egy igen népszerű orvos Amerikában, akit 1991-ben Nobel-díjra
jelöltek. (Egy moszkvai előadás szövege lett felvéve, a fordító
megőrizte az előadó sajátos szóhasználatát.) Nagy örömömre szolgál, hogy
találkozhattam Önökkel. Én egy farmon nőttem fel, St. Louis nyugati
részén. Az 50-es években elkezdtünk marhákat tenyészteni. Ha ismerik a
marhatenyésztést, bizonyára tudják, hogy a profithoz vezető egyetlen út
önállóan megtermelni a kukoricát, a szójababot és a szénát. A malomban
megőrölték ezeket, és rengeteg vitamint és ásványt adtak hozzájuk, így
készült a marhatáp. Hat hónap múlva a marhákat piacra lehetett vinni.
Gondosan szelektáltuk őket, a legjobb egyedeket magunknak hagytuk. Az az
érdekes, hogy miután ennyire gondosan, saját kezűleg készítettük a
marhatápot, képzeljék el, sosem szedtünk semmilyen ásványi anyagot és
vitamint. Pedig fiatalok voltunk, és legalább 100 évig akartunk élni
fájdalom és betegség nélkül. Ez nagyon izgatott engem, és egyszer
megkérdeztem az apámtól: „Mondd apa, nekünk miért nem ugyanúgy csinálod
az ennivalót, mint a teheneknek?” Apám nagyon bölcsen válaszolt nekem,
azt mondta: „Hallgass fiam, értékeld azt, hogy mindennap friss
élelmiszerhez jutsz a farmról. Remélem érted.” Természetesen többet nem
zaklattam őt, mert nem akartam, hogy ne kapjak ebédet vagy vacsorát.
Később mezőgazdasági iskolába mentem, amelyet elvégezve tudományos
fokozatot kaptam, és állattenyésztési, gabonatermesztési és földtani
szakember lettem. Ezután két évre elutaztam Afrikába. Ott teljesült a
gyermekkori álmom, együtt dolgozhattam Maur Parkinsonnal. Sokan
emlékeznek rá a könyvei miatt, nagy ember. Két év múlva táviratot
kaptam. A St. Louis-i állatkert állást ajánlott nekem. A Nemzeti
Egészségügyi Intézet 78 millió dolláros támogatást nyújtott az
állatkertnek, és szükségük volt egy állatorvosra, aki az állatkertben
elpusztult állatokat boncolta volna. Én beleegyeztem, odamentem
dolgozni, de természetesen nem csak ebben az állatkertben kellett
boncolnom az állatokat, hanem a brookwaldsi, chicagói, New York-i, Los
Angeles-i és más állatkertekben is. A környezetszennyezésre szuper
érzékeny egyedeket kellett megfigyelnem, mert a 60-as években még senki
sem volt tisztában az ökológiai problémákkal és katasztrófákkal. Szóval,
a halál okainak feltárásához 17500 boncolást végeztem el, és a
következő eredményre jutottam: “Minden állat és ember, amely természetes
halált hal, a tápanyag hiánya miatt halt meg”. A kémiai és biokémiai
elemzések eredményei pontosan arra mutattak, hogy a halál a helytelen
táplálkozás eredményeként következik be, és ez annyira meglepett engem,
hogy visszatértem a marhák táplálásához. 75 tudományos cikket írtam, 8
tankönyvet más szerzőkkel együtt és egy könyvet önállóan.
Ezt
a könyvet 140 dollárért vásárolták orvostanhallgatók. 1700 újságban
közölték a cikkeimet, felléptem tévéműsorokban és sok egyéb helyen. De
akkor, a 60-as években aránylag kevesen voltak, akiket érdekeltek volna a
munkáim a táplálkozásról. Mit tehettem? Kénytelen voltam visszaülni az
iskolapadba, és orvosi képzettséget szerezni, ami lehetővé tette, hogy
használjam azt a tudást, amit még az állatorvosi egyetemen szereztem.
Bármilyen meglepő, de működött. 15 évig dolgoztam Arizonában, ahol
közönséges orvosi praxisom volt. Ma szeretném megosztani Önökkel azokat
az ismereteket és következtetéseket, amelyeket ez alatt a 10-12 év alatt
gyűjtöttem. És ha csak a 10%-át jegyzik meg annak, amit itt hallani
fognak, elég sok kellemetlenséget és szenvedést, meg egy csomó pénzt
fognak megtakarítani, és sok évvel meghosszabbítják az életüket. De
ezeket az éveket nem kapják meg csak úgy, csak bizonyos erőfeszítések
árán. Most a legfontosabbat szeretném elmondani. Az ember élettartamának
genetikai potenciálja 120-140 év. Napjainkban mindössze öt olyan
népcsoport van, amelyek képviselői 120-140 évig élnek. ezek keleten,
Tibetben és Nyugat-Kínában élnek. Ezek a népcsoportok szerepeltek James
Hilton „Az elveszett horizont” című könyvében, amelyet még 1964-ben írt.
A könyv adatai szerint a legidősebb ember a kínai Li doktor volt, aki
Tibetben született. Amikor betöltötte a 150. életévét, a császári
kormánytól oklevelet kapott, amely bizonyította, hogy tényleg 150 éves,
1677-ben született. Amikor betöltötte a 200. életévét, akkor egy másik
oklevelet kapott. A dokumentumok azt bizonyítják, hogy 256 éves korában
halt meg. Amikor 1933-ban meghalt, írtak róla New-York Times-ban és
London Times-ban, ahol elég jó dokumentumokkal alátámasztották a
leírtakat. Lehet, hogy mindössze 200 éves volt, nem 256 éves.
Kelet-Pakisztánban élt egy népcsoport, akik bogazoknak nevezték magukat.
Ők is híresek voltak a hosszú életükről, 120-140 évig éltek. A volt
Szovjetunióban grúzok, akik szeretik savanyú tejtermékeket, 120 évig
élnek. Az örmények, abháziak, azerbajdzsániak nagyon jól tartják magukat
120-140 évesen is. 1973-ban, a National Geographic januári számában
külön cikk jelent meg azokról az emberekről, akik 100-nál több évet
éltek. A cikk bőségesen el volt látva illusztrációkkal, amelyekről
annyira híres a lap. A sok fénykép közül három nagyon megmaradt az
emlékezetemben. Az egyiken 136 éves nő volt. Fotelben ült, kubai szivart
szívott és vodkát ivott, éppen valamilyen ünnepségen vett részt. Nagyon
jól mulatott, nem volt ágyhoz kötve egy szociális otthonban, ahol
ráadásul havonta 2000 dollárt kellene fizetnie az ellátásért. 136 évesen
élvezte az életét. A másik fényképen két házaspár volt, akik éppen a
100. és a 115. házassági évfordulójukat ünnepelték. A harmadik fényképen
egy férfi volt, aki Örményország hegyvidékein teát szüretelt, munka
közben egy kis rádiót hallgatott. Az anyakönyvi bejegyzések – születési
dátuma, keresztelési dátuma, gyermekei születési dátumai – szerint ő
volt akkor a legöregebb ember a Földön. A nyugati féltekén a hosszú
életükről híres emberek az Andok indiánjai, akik Ecuadorban, illetve
Peru dél-keleti részén élnek. A Titikaka-törzs legöregebb képviselői
akár 120 évig is élnek. Guinness Rekordok könyvében szereplő, virginiai
lakos Margaret Pitch, mint a legöregebb amerikai, 115 éves korban halt
meg. Egy esés következtében hunyt el. Ki találja ki, mitől halt meg? Így
van, a csontritkulástól. Ez a nő kalciumhiánytól halt meg. Nála nem
volt szívelégtelenség, rák vagy cukorbetegség, de három héttel az esés
után meghalt, mert a szervezetében nem volt elég kalcium. Érdekes, a
lánya azt közölte, hogy a halála előtt Margaret Pitch nagyon kedvelte az
édességet. Ez az ismert Pikebetegség, majd beszélek róla. Általában, ha
nagyon hódolunk csokoládénak, és más édességnek, az azt jelenti, hogy a
szervezetünkben króm- és vanádium hiány van. A nigériai Baue törzs
főnöke 126 évesen halt meg. Temetésén az egyik felesége azzal
dicsekedett, hogy a férjének halálakor az összes foga megvolt, ami azt
jelenti, hogy a belső szervei is kellőképpen ellátták a funkcióikat.
Szíriában 1933. júliusában egy férfi 133 éves korában hunyt el. Nem
azért került a Guinness Rekordok könyvébe, mert 133 évet élt, és nem
azért, mert 80 éves koráig négyszer megnősült, hanem azért, mert 80 éves
kora után még 9 gyermeket nemzett. Ha megszámoljuk, hogy minden gyermek
9 hónapig az anya hasában fejlődik, legalább 1 évig szopik, és még egy
év van a gyermekek között, akkor kijön az, hogy ez az ember 100 éves
kora után is apa lett. Ezért került bele a Rekordok könyvébe. Úgyhogy ne
búsuljanak uraim, van még remény! Most pedig következzék egy kis
tudomány: Arizonában 1993. novemberében érdekes kísérletet végeztek.
Három fiatal pár három évig teljes elszigeteltségbe vonult. Egészséges
táplálékon éltek, amelyet saját maguknak megtermesztették, tiszta
levegőt szívtak, és tisztított vizet ittak. Három év múltán a
Kaliforniai egyetem gerontológusai megvizsgálták őket. Minden adat, mint
a vérvizsgálat eredménye, és egyéb élettanilag fontos mutatók,
belekerültek számítógépbe, amely a következő prognózist számította ki:
ha tovább is így élnek, akkor 165 évig élhetnek. Ez ismét bizonyítja,
hogy 120-140 éves életkor teljesen reális. Napjainkban az amerikaiak
átlagéletkora 75,5 év, az orvosoké pedig 58 év. Ha igényt tartanak a
statisztikai 20 évre, ne legyenek orvosok. Van két alapvető dolog,
amihez ragaszkodnunk kell, ha hosszú életűek közé akarunk sorolni
magunkat. Ha 120-140 évig akarnak élni, akkor: először is, kerüljék a
veszélyeket, például, ne lépjenek taposó aknára. Kerülni kell tehát az
értelmetlen és szükségtelen veszélyeket. Ha orosz rulettet játszunk,
dohányzunk, iszunk, csúcsforgalomban rohangálunk az út közepén, akkor
nem hiszem, hogy megéljük a 120. életévünket.
Ez
humorosan hangzik, de képzeljék el, hogy évente emberek ezrei halnak
meg, mert hasonló ostobaságokat művelnek. Én azt szeretném, hogy
lehetőség szerint védjék meg magukat. Ha van lehetőségük megelőzni
valamilyen betegséget, különösen gyógyíthatatlan betegséget, akkor ezt a
lehetőséget meg kell ragadni. Másodszor, csak azt kell tenni, ami
hasznos. Szükségünk van 90 táplálék-kiegészítőre, ebből 60 ásvány, 16
vitamin, 12 alapvető aminosav és 3 alapvető zsírsav. Összesen 90
kiegészítő a mindennapi étrendünkhöz, amelyek hiánya különböző
betegségeket okozhat. Erről mostanában újságok cikkeznek, a rádióban, a
tévében beszélnek róla. Mindenki tud erről, mert az embereket érdekli az
egészség, a hosszú életkor, a táplálék kiegészítők, és az orvosok is
állandóan erről beszélnek nekünk. De nem azért, mert ezt követeli meg
tőlük az orvosi munkájuk. Azt ne gondolják, hogy az orvosok kérik az
újságírókat, hogy erről cikkezzenek! Nem, ez azért van, mert az
ilyenfajta információ növeli az újság eladhatóságát. A kedvenc cikkem a
Time-ban jelent meg 1992. április 6-án. Ha nem olvasták, nagyon ajánlom
megszerezni valamelyik könyvtárban, készíteni róla néhány másolatot, és
kiragasztani a fürdőszobaajtóra, a hűtő ajtajára. Ez egy átfogó cikk,
amelyben az áll, hogy a vitaminok képesek leküzdeni a rákot, a szív- és
érbetegségeket, az öregedés pusztító hatását. A cikk összesen hat
oldalán csak egy negatív gondolat szerepel, ez egy orvos gondolata,
akinek a cikk szerzője tette fel a kérdést: „Mit gondol a vitaminokról
és ásványokról, mint az étrendünk kiegészítőiről?” Mit válaszolt az
orvos? „A vitaminok szedése nem hoz hasznot” – véli Viktor Hubbin, egy
New York-i orvosi egyetem professzora. „Minden vitamin, mint táplálék
kiegészítő, a vizeletünket teszi drágábbá”. Ha megpróbáljuk emberi
nyelvre lefordítani ezt a kijelentést, az jön ki, hogy dollárokat
pisilünk, ha vitaminokat és ásványokat szedünk, vagyis hiába költjük a
pénzünket vitaminokra és ásványokra. Ezt akarta mondani. Ha ez
nyomtatásba került, akkor biztos van benne valami. De kötelességem
elmondani Önöknek, miután 14500 állati és 3000 emberi boncolást végeztem
a világ különböző pontjain, és mindig egészséges akartam lenni,
egészséges gyermekeket, unokákat és dédunokákat akarok, az én véleményem
az, hogy ha nem fektetünk be magunknak vitaminokba és ásványokba, akkor
az orvosok jólétébe fektetünk be. Szilárdan hiszem, hogy pont mi
segítjük elő az orvosok jólétét. Az 1776. és a második világháború
közötti időszakban az amerikai kormány kb. 8,5 millió dollárt költött az
egészségügyre és orvosi kutatásokra. Most erre 1,2 milliárd dollárt
költenek évente, és ez nem is elég, mert mindenki ingyenes orvosi
ellátást akar. Én azt mondom, hogy ha a mezőgazdaságban bevezetnénk az
emberi típusú orvosi rendszert, akkor fél kiló hús 275 dollárba kerülne.
De ha a mezőgazdasági rendszert alkalmazzuk az emberek egészségügyi
ellátására, akkor egy öttagú család egészségbiztosítása 10 dollár lesz
havonta. Lehet választani. Az a szilárd meggyőződésem, hogyha gazdaggá
tesszük az orvosokat a biztosítás és az állami támogatások formájában,
akkor ők is tartoznak nekünk valamivel. Kötelesek legalább megküldeni
nekünk az információt a legújabb orvosi kutatások eredményeiről. Valaki
az itt lévők közül kapott valaha is ilyen információt az orvosától? Nem.
Érdekes, nem? De nekem nagy mennyiségű információ van a tarsolyomban.
Szeretném megosztani ezt Önökkel. Első: A gyomorfekély Bizonyára
hallották már, hogy a gyomorfekélyt a stressz váltja ki. Az állatorvosok
már 50 éve tudják, hogy a sertéseknél a gyomorfekélyt egy baktérium
okozza. Mi nem engedhetjük meg magunknak a drága műtétet a sertés
gyomrán, de ha megengedhetnénk, akkor a flekkenünk 275 dollárba kerülne.
Létezik egy bizmar nevű ásványi anyag, amelynek a segítségével a
gyomorfekély a sertéseknél műtét nélkül is gyógyítható. Ezt meg is
tettük a bizmar, egyéb ásványok és tetraciklin segítségével. Az
egészségügyi intézetek csak 1994. februárjában közölték, hogy a
gyomorfekély nem a stressz következménye, hanem baktérium okozza, és
gyógyítható. Pedig a kutatók általában így nyilatkoznak: „…reménykeltő
eredményeket mutat, amelyek jótékony hatással lehetnek…” Itt pedig
kertelés nélkül nyilatkoznak, hogy a gyomorfekély „gyógyítható”. Azt
írják: „a gyomorfekély a bizmart és a tetraciklint kombináló új módszer
segítségével gyógyítható”. Aki nem tudja, mi a bizmar, menjen el egy
gyógyszertárba és 2 dollárért vegyen meg egy üveg rózsaszínű folyadékot.
Az a neve, hogy peptobizmar. Naponta egy teáskanállal a gyomorfekély
gyógyítható. Lehet 5 dollárért meggyógyulni, vagy műtőbe vonulni.
Választhatnak. Nos, melyik a második leggyakoribb halálos betegség az
amerikaiak között? Így van, egy szörnyű betegség, rák a neve. 1993.
szeptemberében a Bostoni onkológiai intézetben kijelentették, hogy egy
rákellenes diétát dolgoztak ki. A kutatások Kínában folytak, annál az
egyszerű oknál fogva, hogy a kínai Hinaj tartományban regisztrálták a
legmagasabb megbetegedési szintet.
Öt
éven át 29000 embert vizsgáltak. A betegek kétszer akkora adag vitamint
és ásványi anyagot kaptak, mint amennyit az amerikaiak esetében
javasoltak. Vagyis ha a javasolt napi C-vitamin mennyiség 60 mg, akkor a
betegek 120 mg-ot kaptak. Alan Paul, egy ismert amerikai orvos, azt
mondta, hogy ha el akarjuk kerülni a rákos megbetegedéseket, akkor
naponta 10000 mg C-vitamint kell szednünk. Az lett az eredmény, hogy
azok az orvosok, akik hevesen vitatkoztak Alan Paullal, már itt hagyták
ezt az árnyékvilágot (nyugodjanak békében), ő pedig él és virul. Alan
Paul most 94 éves, naponta 14 órát dolgozik, hetente 7 napot, egy farmon
él Kaliforniában, San Francisco-i egyetemen tanít. Csak rajtunk múlik,
hogy a rég elhunyt orvosok tanácsait fogadjuk meg, vagy dr. Paul
véleményét támogatjuk. Szóval, teljesen normális dolog, ha dupla adag
C-vitamint és A-vitamint szedünk, semmi baj nem lesz belőle. Ezen kívül
szükség van még cink, riboflavin, molibdén, stb. bevitelére is. Van még
egy különösen hasznos anyagcsoport: az Evitamin, a béta-karotin és a
szelén. Abban a betegcsoportban, ahol a betegek 5 éven keresztül
E-vitamint, béta-karotint és szelént kaptak, a halálozás 9%-kal
csökkent, vagyis minden 100 halálra ítélt betegből 9 ember túlélte. A
Hinaj tartományban leggyakoribb betegségek, a gyomor és a nyelőcsőrák
esetében 21%-uk élte túl. Ebben az esetben az orvosnak kellene átadnia
ezt az információt. Ha már nem akart felelősséget vállalni, legalább
lehetővé tehette volna a választást. Ezek miatt én egyszerűen
nevetségesnek tartom a páciensekhez való hozzáállásukat. Másfelől, ez is
egy újabb bizonyítéka az orvosok közönyének. Harmadik: Ízületgyulladás
1993. szeptemberétől a Harvard és Bostoni Egyetem egészségügyi
kutatóintézeteinek kórházaiban csirkeproteinnel kezelték azokat a
betegeket, akiknek ízületgyulladás következtében meg voltak dagadva az
ízületeik. Olyan betegeket választottak ki, akiknek az állapotát
gyógyszeres kezeléssel nem sikerült javítani. Ők aszpirin-, mezotrixid-,
prednizolon-, kortizon-injekciókat, és különböző fizikoterápiás
kezeléseket kaptak. Egyetlen lehetőségük maradt, a műtéti ízületcsere.
Ekkor azt mondtam: „Figyeljetek, ezek az emberek már annyit szenvedtek,
hogy esetleg hajlandóak lennének még 90 napig szenvedni, én meg egy
kísérletet elvégeznék.” A kísérletre 29 beteg volt hajlandó. Ezek az
emberek, akiken az orvosok már semmilyen egyéb módon nem tudtak
segíteni, a következő kezelést kapták: minden reggel egy púpos kanál
aprított csirkeporc, narancslében elkeverve. 10 nap után minden fájdalom
és gyulladás elmúlt, 30 nap múlva a betegek már megengedhették maguknak
az ízületeik óvatos használatát, három hónap elteltével teljesen
helyreálltak az ízületek funkciói. Most pedig megnevettetem Önöket!
A
nevetséges momentum az, hogy a Harvard kórházában kísérletet végző
orvos kijelentette, hogy a csirkeporc gyógyszer. Ha képes meggyógyítani a
betegséget, akkor gyógyszernek minősül, amit receptre kell felírni.
Rögtön
láttuk, ahogy pörög és számol az agya: „… 300 dollár egy kapszula,
összesen 25 beteg…”. De ha nem akarunk ezzel vesződni, elég bemenni a
gyógyszertárba és megvenni egy noxigelon nevű szert. A nők nagyon jól
ismerik ezt, a haj és a köröm erősítésére használják. A fő összetevője a
marhaporc, amely jól fogja majd erősíteni az Önök porcait és csontjait.
Ha naponta bevesznek fél teáskanállal, narancslében keverve, ráadásul
kolloidásványokat is szednek, minden 100 fontra 1 unciát számolva, akkor
ha a következő alkalommal idejövök, majd felszaladnak a színpadra, és
össze-vissza csókolgatnak és ölelgetnek, ha egyáltalán eszükbe jut még
az ízületgyulladás. Hallott már valaki az Alzheimer-kórról? Most
mindenki tud róla, pedig amikor én kisfiú voltam, ez a betegség
egyszerűen nem létezett. Most viszont az egyik legelterjedtebb betegség,
amely minden második, 70 év fölötti embert megtámad. Ijesztő adat. Hogy
lehet megállapítani ezt a betegséget korai stádiumában az állatoknál,
és hogy lehet meggyógyítani? El tudják képzelni, mekkora veszteség érne
egy farmert, ha az anyakoca elfelejtené, miért is ment oda az etetőhöz?
Emiatt az állatorvosok már 50 évvel ezelőtt elkezdték vizsgálni a
betegséget, és igyekeztek meggyógyítani azt. Megpróbáltunk nagy adag
E-vitaminnal eredményt elérni. A háziorvosuknak illett volna küldeni egy
levelet 1992. júliusában, amikor a Kaliforniai Egyetem San Diegói
orvosi tanszéke közzé tette, hogy az E-vitamin lassítja a
memóriavesztést Alzheimer-kór esetében. És csak 50 évvel maradtak le az
állatorvosokkal szemben. Éppen ezért talán biztonságosabb lenne
állatorvoshoz fordulni. Aztán mondják, kinek volt már szerencséje a
vesekőhöz? Igen, látok néhány kezet. Az orvos mitől tiltotta el
legelőször az étrendben? Kalciumtól. Semmi tejtermék, semmi leves, semmi
étel, amiben kalcium van. Szentül hittek abban, hogy a vesekő az
ételben található kalciumból képződik. Valójában a vesekő a saját
csontjainkból képződik. Amikor kalciumhiány van, akkor jelennek meg a
vesekövek. Már ezer éve tudják az emberek, hogy a háziállatoknál a
vesekő megelőzéséhez több kalciumot, magnéziumot és bórt kell adni
nekik. De a marhák, birkák és kecskék anatómiája olyan, hogy ha
megjelennek náluk a vesekövek, akkor egyszerűen kimúlnak. Ha az emberben
jelenik meg a vesekő, akkor csak sajnálja, hogy nem tud meghalni,
akkora fájdalmat érez. Mi tudjuk, hogy kell megelőzni ezt a betegséget.
Még 1993-ban kellett volna levelet kapniuk a háziorvostól, amelyben az
áll, hogy a kalcium csökkenti a vesekő megjelenésének kockázatát. Több
mint 40000 pácienst vizsgáltak, akiket öt kategóriába soroltak. Abban a
csoportban, ahol a legnagyobb volt a kalciumadag, senkinek sem volt
veseköve. Emlékeznek, mondtam Önöknek, hogy az orvosok 58 évet élnek, mi
pedig 75-öt? Nos, egy csoport profi, akik megmondják nekünk, hogy kell
élni, bizonygatják nekünk, hogy tilos a só, a koffein, a vaj, inkább a
margarint kell ennünk, és nem csinálni semmiféle ostobaságot, 58 évesen
meghalnak; eközben azok, akik 120-140 évig élnek, egy csésze teába
beletesznek egy darabka sót is. Márpedig ők naponta 40 csészével is
megisznak, vajjal főznek és 120 évig élnek. Akkor most kinek higgyünk?
Azoknak, akik 120 évet élnek, vagy akik 58-at? Önökön áll a döntés. Bár
vannak orvosok, akiket én nagyon is tisztelek. Köztük van a Stuart
Cartred doktor, 38 éves háziorvos. Az aneurizma a szakterülete. Ez egy
olyan betegség, amikor a szövet rugalmasságának elvesztése következtében
gyenge artéria kitágul. 1957-ben megtudtuk, hogy az aneurizma oka a
szervezet rézhiánya. Akkor egy olyan projekten dolgoztunk, amelynek
során 200 ezer pulykát figyeltünk. Különleges tápot kaptak, amibe 90
különböző tápanyagot adagoltak. Az első 13 hétben az állománynak a fele
elpusztult. Boncoláskor kiderült, hogy mindnek aneurizma volt a
haláloka. Miután a farmerek megduplázták a réz mennyiségét, 500 ezer
pulykát felneveltek úgy, hogy egy sem pusztult el aneurizma miatt. Ezt a
kísérletet elvégeztük egerekkel, macskákkal, kutyákkal, marhákkal,
sertésekkel, stb., és arra a következtetésre jutottunk, hogy ezt a
betegséget a rézhiány okozza. A korai őszülés az első tünete annak, hogy
rézhiány van kialakulóban. Ráadásul a bőr összeráncosodik, mert a
szövetek rugalmassága csökken, karikás lesz a szemkörnyék, barázdált
lesz az arc, olyan lesz az ember, mint egy aszalt szilva. Aztán, van
olyan probléma is, mint a visszér. Ennek az oka az, hogy csökken a
szövetek rugalmassága, az egész test petyhüdt lesz, lóg a has, az arc, a
mell, rohanunk a plasztikai sebészhez. Pedig olcsóbb, praktikusabb és
biztonságosabb kolloid-ásványokat szedni. Most pedig egy másik orvost
mutatok be Önöknek: Martin Cartert. 57 éves korában meghalt. A Harvardon
szerezte meg az orvosi diplomát, a Yale-en pedig doktori címet kapott.
Boncoláskor aorta-aneurizmát állapítottak meg nála. Az orvos rézhiánytól
halt meg. Neki is olcsó volt a vizelete. Egy másik példa. Egy elég
híres jogász Detroitból, Helen Joyce Walter 44 évesen halt meg. Az egyik
legdivatosabb sportklubot látogatta, tudják, mostanában a nők
acélkemény csontokat akarnak kicsi ráfordítással. Ő is aneurizmában halt
meg. Boncolásakor a tünetek egyfajta bénulásra, vagy bevérzésre
emlékeztettek. Ennek is a rézhiány volt az oka. Neki sem volt drága a
vizelete. Hallott már valaki Stuart Burkerről? Ő öt nagy visszhangot
kiváltó könyvnek a szerzője. A könyvek egészségről, diétáról,
táplálkozásról szólnak. Az orvosi diplomát az egyik legjobb bostoni
egyetemen szerezte meg. A könyvekben a fogyás diétájáról van szó.
Húszéveseknek írta a könyveit, ő pedig 40 évesen meghalt. Szeretnék a
példáját és a diétáját követni? Negyvenévesen halt meg,
kardioamepátiában, amelynek oka a szelénhiány. A farmerek egyszerűen
bemennek a tápszerboltba és megveszik a szelént injekcióban vagy
tablettában az állataiknak, hogy megelőzzék ezt a betegséget. Dr. Stuart
Burker, aki öt könyvet írt a táplálkozásról, 40 évesen halt meg
szelénhiányban. Neki sem volt túl drága a vizelete. Higgyék el, a
kardioamepátiát meg lehet előzni pusztán napi 10 centért, és ha ezt nem
teszik meg, akkor tiszta bolondok. Másképp nem is tudom kifejezni magam,
ha nem hajlandóak napi 10 centet szelénre költeni, hogy megmentsék a
tulajdon életüket. Gale Clark 47 évesen főkardiológus volt Saint
Louisban. Találják ki, miben halt meg? Kardiomiopatikus rohamban.
Biztosan látták már, ahogy a tehenek, akik sok kalciumot veszítenek a
tejjel, kavicsokat, csontokat, mindenféle idegen anyagot rágcsálnak. Jó
farmer ilyenkor gondoskodik arról, hogy a táp több ásványt tartalmazzon,
mert különben megeszik az istállót is. Embereknél is gyakran látni az
ilyesmit. Mint tudjuk, a kismamák állandóan valamit kívánnak, folyton
bökdösik a férjüket: „Hé! Kelj fel, hozz nekem fagylaltot savanyú
uborkával!” Ez azért van, mert a fejlődő magzat elveszi a szervezetéből a
szükséges ásványokat. Egy kis tanács: Vizsgálják meg a kezüket és az
arcukat. Ha rózsaszínű foltokat látnak, akkor ez a szelénhiány korai
tünete. Ha találtak ilyet, akkor 6 hónapig szedjenek kolloid formájú
szelént. Mind el fog tűnni. Fél év alatt ezt a folyamatot meg lehet
fordítani. Ha ugyanis a foltok kívülről eltűnnek, eltűnnek belül is, a
belső szervekről, az agyról, a szívről, a májról, a veséről. Kinek van
alacsony vércukorszintje? Jó, kb. a 10%-nak. Biztosan láttak már
hiperaktív gyerekeket, akik rávetik magukat cukorra. A króm és a
vanádium hiánya alacsony vércukorszinthez vezet. És ha ezt figyelmen
kívül hagyjuk, akkor fejlődik ki a mindenki által ismert betegség, a
cukorbetegség. Ami az ónhiányt illeti, az olyan elterjedt tünetben
mutatkozik, mint a kopaszság a férfiaknál. Amint látom, a jelenlévők
közül sokaknak szemmel látható ónhiánya van. És ha nem szüntetjük meg
ezt a hiányt minél hamarabb, süketség is fejlődhet ki. Következik a
bórhiány. A nőknek a bórt ismerniük és tisztelniük kell. Segíti a
kalcium megtartását a csontokban, véd a csontritkulástól. Elősegíti az
ösztrogén, férfiaknál a tesztoszteron termelését. Ha nem veszünk
magunkhoz elegendő mennyiségű bórt, akkor drága hölgyeim, nagyon meg
fogják szenvedni a változó kort. A férfiaknál még rosszabb. Korai
impotencia fenyegeti őket. A cinkhiány első tünete, amikor elveszítjük a
szaglásunkat és ízlelő képességünket. Amikor nem ízlik az ebéd, amit a
felesége főzött, és panaszkodik, hogy semmi ízt nem érez. „Én egész nap a
konyhában toporogtam, hogy finom ebédet főzzek neked, te pedig meg sem
dicséred!” „Érdekes, én bementem a konyhába, de semmi illatot nem
éreztem”. Ez a cinkhiány. Az állatkísérletek bebizonyították, hogy van
kb. 7 ásvány, amely kétszeresére hosszabbítja meg az életüket.
Emlékeznek, hogy mondtam, hogy az embernek 90 tápanyagra van szüksége:
60 ásványra, 16 vitaminra, 12 aminosavra és 3 zsírsavra. Nagyon
szerencsések vagyunk, mert a növények képesek megtermelni nekünk a
szükséges aminosavat, vitamint és zsírsavat. Nekünk csak az kell, hogy
naponta 15- 20 növényi összetevőt iktassuk be az étrendünkbe helyes
kombinációban, és megkapjunk minden szükséges tápanyagot. Elvileg ez
lehetséges, de az amerikaiak többsége mégsem teszi ezt. Az átlagos
amerikai úgy véli, hogy ha egy kis chips formájú krumplit evett, akkor
teljesítette a napi zöldségadagot. Attól függetlenül, hogy elvileg
lehetséges lenne megkapnunk a szükséges mennyiségű vitamint, aminosavat
és zsírsavat a szükséges arányban, a napi diétánkban, gyakorlatilag
kevesen teszik ezt. Ezért, ha Önöknek is drága az életük, mint nekem a
sajátom, az unokáim és dédunokáim élete, akkor Önök is maguk
gondoskodjanak arról, hogy biztosítsák a szükséges mennyiségű
tápanyagot, mert garantálom, ha nem teszik ezt meg, akkor nem fognak 120
évig élni. Egy másik történet, az ásványok. Ez egy tragikus történet,
mert a növények már nem tartalmaznak ásványokat semmilyen formában. Ezek
már hiányoznak a talajból, így nincsenek meg a növényekben sem.
Készítettem egy másolatot az Egyesült Államok Szenátusi üléséről. 74.
kongresszus, második ülés, 2.64. dokumentum. Az áll benne, hogy az
ásványtartalom a farmjaink talajában teljesen lecsökkent, ezért a
learatott termés, akár gabona, akár zöldség, akár gyümölcs, nem
tartalmaz ásványokat. Az emberek, akik ezekkel az élelmiszerekkel
táplálkoznak, megbetegszenek az ásványok hiánya miatt. Az egyetlen
módszer ennek a megelőzésére és gyógyítására a táplálék-kiegészítők
alkalmazása. Ez áll a dokumentumban, amelyet 1936-ban írták alá a
Kongresszusban. Azóta jobbra fordult a dolog? Nem, nem lett jobb.
Sajnos, még rosszabb is lett a helyzet. Ennek az az oka, hogy a farmerek
nátriummal, foszforral és káliummal javítják a talajt. Három
komponenssel különböző kombinációban, és senki sem kényszerítheti rá a
farmert, hogy még 60 elemet adagoljon a földbe, mert attól nem függ a
termés mennyisége. Ezért minden egyes termés kivonja a földből az összes
lehetséges ásványt. És ha a 60 helyett csak 3 ásványt pótolunk vissza,
akkor a dolog úgy néz ki, mint amikor havonta 3 dollárt teszünk a
számlánkra, de 60-at veszünk ki. El tudják képzelni, mi lesz a
számlánkkal. Megszűnik. Elmondom Önöknek, hogy az egészségünk is a
katasztrófa szélén van, mert a talajban már nincsenek ásványok, és
emiatt mi együtt és külön-külön teljes felelősséget viselünk az
egészségünkért, a tudatos kiegészítő ásványpótlásért. Gyakran
megkérdeznek: „És 1000 évvel ezelőtt mit csináltak az emberek, amikor
nem is voltak műtrágyák, pedig sokan éltek hosszú életet. Mit gondolsz
az egyiptomiakról, indiaiakról, kínaiakról?” Ők hatalmas folyók mentén
éltek: Nílus, Gangesz, Sárga folyó, amelyek évente megáradtak, és
mindent elárasztottak. Találják ki, mi történt ilyenkor? A víz iszapot
és hegyi homokot hozott ezermérföldnyi távolságra. És az emberek
imádkoztak minden istenhez, és köszönték az áradást. Mi azért
imádkozunk, hogy ne legyen áradás. Pedig az áradás gazdagítja a talajt
termékeny iszappal és ásványokkal, ezzel gazdagítja a learatott termést
is. Filipposz király, Nagy Sándor apja feleségül vett egy 12 éves lányt,
Kleopátrát, Egyiptom hercegnőjét. A lány egyáltalán nem hasonlított a
méregdrága ruhában és sminkben járó Elizabeth Taylorra. Lapos mellű,
soványka teremtés volt. Miért vette mégis feleségül a király? Azért,
mert Egyiptomban volt a legjobb a gabona. Mindenki tudta ezt, márpedig a
makedón hadsereg éppen az egész világot készült meghódítani. Szükség
volt a legjobb minőségű élelmiszerre a katonáknak, hogy 20 órás menet
után tudjanak 6 órát küzdeni és győzni. Ha kimerült talajon termesztett
gabonával táplálkoztak volna, akkor 20 perc után már azt kiabálták
volna: „Édesanyám, vigyél haza”. Filipposz tudta, hogy Egyiptom az a
hely, ahonnan a legjobb gabonát lehet szerezni. Az áradások ellátták a
talajt kitűnő ásványokkal. Minden, művészetekben és technológiákban
fejlett kultúra ilyen helyről származik. Az ilyen helyen élő emberek a
legjobb szellemi potenciállal rendelkeztek, mert az étrendjük
ásványokban gazdag volt. Most pedig a következőt teszem.
Példának
veszek néhány ásványt, hogy elképzelésük legyen, miért annyira
fontosak. Csak egy párat említek meg, de az összes ásványra igaz ez.
Legelőször tekintsük a legelterjedtebb ásványt, a kalciumot. Mindenki
ismeri. A kalciumhiány az oka megközelítőleg 147 különböző betegségnek.
Néha a betegségnek emberi neve van. Ilyen például a Bell’s Palsy, amikor
az arc egyik fele eltorzul. Ez még nem bénulás, csak az arcideg
parézise. A kalcium hiánya okozza. Csontritkulás: ez a betegség a 10.
helyet foglalja el a felnőtt lakosság elhalálozási okainak körében. Ez
egy nagyon költséges betegség. A csípőprotézis műtétje 35000 dollárba
kerül, de ha ne adj Isten, két protézisre van szükség, akkor 70000
dollárba. Ha biztosításunk van, akkor szerencsések vagyunk, mert akkor
ingyen megcsinálják. A virginiai Mrs. Pitch, aki 115 éves korban halt
meg, ha emlékeznek, az esés utáni következményekbe halt bele. Amennyire
én tudom, az állatoknál nincs csontritkulás. Például, van egy 100
tehénből álló csordája, és idén nem született borjú, amelynek az
eladásából fedezni lehetne költségeket. Pedig ki kell fizetni a
takarmányt, az állatorvost, karban kell tartani a farmot és a legelőt,
javítani a kerítést, stb. Felhívja az állatorvost: „Mi történt? Nem
kellene túladni ezeken a teheneken?” Az állatorvos eljön, megvizsgálja a
teheneket, és azt mondja, hogy a tehenekkel nincs semmi baj. Majd
megvizsgálja a bikát és kijelenti: „Itt a probléma, bikának
csontritkulása van, és ilyen csípőízületekkel nehéz a dolga a
tehenekkel”. Ahhoz, hogy megelőzzük ezt a betegséget, a borjúnak
mindössze napi 10 cent értékű kalciumot kell adni, és sosem lesz
csontritkulása. A fogágy- és ínygyulladás megelőzése érdekében a
fogorvosok szerint javasolt minden étkezés után fogat mosni és
fogselymet használni. Állatorvosként állatok százezreivel találkoztam,
egerekkel, patkányokkal, nyulakkal, kutyákkal, birkákkal, disznókkal,
lovakkal, oroszlánokkal, tigrisekkel és medvékkel. Ők nem szenvednek
ínybetegségekben, de nem használtak fogselymet sem. Igaz, a leheletük
nem éppen virágillatú, de az ínyeik egészségesek. Annak az oka, hogy az
állatoknál nincs fogínysorvadás, ugyanaz: nincs kalciumhiányuk. Menjünk
tovább, vegyük az ízületgyulladás problémáját. Emlékeznek, már szóba
került a csirkeporc és a zselatin. Az ízületgyulladást 85%-ban az ízület
csontvégeinek ritkulása okozza. Létezik közönséges ízületgyulladás
(artritisz), oszteoartritisz, lumbágó, reuma, és mind a csontritkulás
következménye. Magas vérnyomás. Az első, amit javasol az orvos:
csökkenteni a sót az étrendünkben. Ezt mindenki tudja, mert nagyon
régóta ezt sulykolják belénk. De jussanak eszünkbe a tehenek. Az első,
amit a farmer a takarmányba tesz: egy darab só. Egyetlen farmer sem lesz
versenyképes, ha nem ad sót a jószágának. Egyszerűen belehal az
állatorvos számláinak látványába, meg fog őrülni. Nekünk pedig azt
javasolják, hogy a só nem szükséges, sőt ártalmas, hogy elég az a
sómennyiség, ami benne van a kenyérben, a salátában. Ne higgyék el.
Képzeljék el, hogy egy orvos, aki 58 évet él, azt mondja: „Ne egyenek
sót, ne egyenek vajat”, azok pedig, akik 120 évet élnek a sót is, a
vajat is fogyasztottak. Próbáljanak választani! Kialakítottam egy 5000
fős kísérleti csoportot, akik magas vérnyomásban szenvedtek, és naponta
dupla adag kalciumot adtam nekik. Néhány hét múlva abbahagytam a
kísérletet, mert az alanyok 65%-ánál rendbejött a vérnyomás, csak a
megduplázott kalciumadagtól. Amikor ezek a páciensek megjelentek a
kezelőorvosuknál, az orvos felkiáltott: „Ó! Milyen jó a vérnyomása, mit
szedett?” Kísérleten vettem részt, dupla adag kalciumot kaptam” –
válaszolta a páciens. A következő probléma az izomgörcs. Éjszaka
felébred, és nem tudja megmozdítani a lábát. Mindannyian tapasztaltuk
ezt. Ez általában a kalciumhiány jele. Következik a posztmenstruációs
szindróma, lelki fizikai állapot, amelyet hisztérikoektómiának szoktunk
nevezni. A San Diego-i Kaliforniai Egyetemen a napi kalciumadag
megduplázását javasolták, és a lelki és fizikai tünetek 85%-a megszűnt.
Az utolsó probléma, a derékfájás. Az amerikaiak 85%-a szenved
derékfájásban, attól függetlenül, hogy számítógép előtt ülnek,
teherautókat rakodnak, vagy buszt vezetnek.
Ez
egy nagy amerikai tragédia. Valójában a derékfájás a csigolya
csontritkulása, függetlenül attól, hogy van probléma a porckoronggal,
vagy nincs. Ha a porckorongnak nincs mibe kapaszkodnia, a csigolya
elvékonyodik, elpusztul, különösen, ha még rézhiány is jelen van.
Beszéljük még a cukorbetegségről. Ezt a problémát mindenki ismeri, az
Egyesült Államokban ez a harmadik leghalálosabb betegség. Olyan
szövődményekkel, mellékhatásokkal jár együtt, mint a vakság,
veseelégtelenség, különböző fokú szív- és érproblémák. Ha cukorbetegsége
van, akkor átlagosan kevesebbet fog élni, mint az, akinek nincs.
1957-ben az állatorvosok megtudták, hogy a cukorbetegség megelőzhető és
gyógyítható ásványok segítségével. Ez hivatalosan megjelent abban a
szaklapban, amely a nemzeti orvostudományi intézményeket képviselte: „a
cukorbetegség megelőzhető és gyógyítható króm és vanádium segítségével”.
Csak a vanádium már magában is képes helyettesíteni az inzulint a
felnőtt cukorbetegeknél, jelentette ki a Vancouveri Orvosi Egyetem és
British Columbia-i Egyetem Orvostudományi Intézete. Természetesen nem
tudják az inzulin adagolását azonnal megszüntetni. Sokuknak ehhez 46
hónapra van szükségük, vagyis ez egy fokozatos folyamat, mialatt
állandóan megfelelő mennyiségű krómot és vanádiumot kell szedni. Saját
szememmel láttam, milyen jól működik ez páciensek százainál. Nagyon jó
lenne, ha sikerülne nekem meggyőzni Önöket, hogy az ásványokat külön
szedni kell, nem érdemes várni, hogy azok élelmiszerrel bejutnak a
szervezetünkbe. Különösen nem kell függeni attól, ami be van csomagolva
dobozokba, zacskókba, üvegekbe. Háromféle ásványi anyag van, amelyekre
külön figyelmet kell fordítanunk. 1. típus: fém formájú ásványok. Ezeket
általában kövekből nyerik ki. Felszívódásuk 8-12%. Ha elérjük a 25- 40
éves kort, a felszívódásuk 3-5%-ra csökken. Nagyon rossz, ha olyasmit
szedünk, mint a kalciumlaktát, ami közönséges fém-ásvány. Tegyük fel,
hogy 1000 mg-os tablettákban van. Akik naponta 2 tablettát szednek,
sokan mondták: „Doktor úr, én nagyon sok kalciumot szedek. A rádióban
hallottam egy adást az ízületgyulladásról, és naponta 2000 mg kalciumot
szedtem, de az nem volt jó hatással az ízületgyulladásomra, sőt,
rosszabbul lettem”. Kérdezem: „Pontosan milyen kalciumkészítményt
szedett?” Válasz: „Kalcium-laktátot”. Hát itt van a hiba, mert ebből a
mennyiségből csak 250 mg a fém-kalcium, a maradék 750 mg pedig laktóz és
tejcukor. Ha figyelembe vesszük, hogy ebből csak 10%-ot tudunk
hasznosítani, a 250 mg-nak a 10%-a 25 mg. Vagyis ha két tablettát
szedünk belőle, akkor az nem 2000 mg kalcium, hanem csak 50 mg. Úgy néz
ki, hogy a szükséges kalcium-mennyiség beviteléhez az ilyen tablettából
naponta 90-et kell bevennünk, minden evéskor 30-at. És ne felejtsük a
maradék 59 ásványt. A 60-as években a mezőgazdaságban elkezdték
alkalmazni „Cal added” (kalcium hozzáadásával készült) ásványokat. Ezek
olyan fém-ásványok, amelyekben a fématom be van burkolva aminosavakkal,
proteinekkel és enzimekkel. Ez a forma 40%-ig növeli a felszívódást.
Éppen ezért vetette rá magát az ötletre az élelmiszeripar. A harmadik
csoport a kolloid-ásványok. Ezek rendelkeznek a legnagyobb abszorpciós
képességgel, márpedig az abszorpció, a felszívódás érdekel minket
elsősorban. A kolloid-ásványok 98%-ig felszívódnak, ami 2,5-szer több,
mint a „Cal added” ásványok, és tízszer több, mint a fém-ásványok
felszívódása. A kolloid-ásványok csak folyadék formában léteznek, és
csak nagyon apró részecskékben, 7000-szer kisebbek a vörösvérsejtnél.
Minden részecske negatív töltést hordoz, a vékonybél fala pedig
pozitívat, elektromágneses mező keletkezik, amely a bélfal felé
koncentrálja a fémrészecskéket. Mindez együttvéve 98%-os felszívódást
eredményez. A növények nagyon érdekes szerepet játszanak a
kolloid-ásványok keletkezésében. A szöveteikben átalakítják a
fém-ásványokat kolloid-ásványokká. Amikor elfogyasztjuk a növényeket, az
ásványok felgyülemlenek a szervezetünkben, és hasznosítani tudjuk őket.
De mivel a talajunkban nincsenek fém-ásványok, a termés sem tartalmaz
elegendő mennyiségű ásványt. Minden hosszú életű ember, aki 120-140 évet
élt, sok közös vonással rendelkezik. Mindegyik magashegyi falvakban
élt, 2500-4000m magasan a tengerszint fölött. Lakóhelyükön évente
kevesebb, mint 5 cm csapadék esik, vagy egyáltalán nem esik. Ezek nagyon
száraz régiók. Mit gondolnak, hogy nyerik az ivóvizüket? Hóolvadásból. A
víz, amely az örök hó alól folyik, nem annyira tiszta és átlátszó, ha
pohárba töltjük, akkor sárgás-fehér vagy kékes-fehér színű. 60-72
ásványt tartalmaz. A Titikaka-tónál vagy Tibetben az ilyen vizet
jégtejnek nevezik, és nem csak isszák, de ami sokkal fontosabb, öntözik a
földjeiket is évről évre, nemzedékről nemzedékre már 2,5-5 ezer éve. És
náluk nincs cukorbetegség, szív-elégtelenség, magas vérnyomás,
ízületgyulladás, csontritkulás, rák, szürke hályog, születési
rendellenesség, börtön, kábítószer, adók, orvosok, és 120- 140 évig is
élnek betegségek nélkül.Mit gondolnak, fontosak a kolloid-ásványok? És
minden olyan nap, amikor nem vették be az ásványokat, lerövidítették az
életüket néhány órával, vagy akár nappal.
Gondolkozzanak el ezen és legyenek egészségesek!
Forrás: http://onellatas.info