Adamus St. Germain - A drámákról

Adamus a drámákról - Geoffrey Hoppe közvetítésében

 

 

 

Az Insights for the Soul című rádió műsor keretében november 16-án elhangzott Adamus közvetítés átirata

Fordította: Szénási Kata

Forrás: www.shaumbrashoppe.com

Vagyok, Aki Vagyok, Adamus a szuverén birodalomból. Megtiszteltetés és gyönyörűség a számomra, hogy itt lehetek mindannyiótokkal. Elképesztő, hogy mennyi minden történik most a Földön.

Számomra olykor elképesztő az is, hogy milyen rugalmasak vagytok, és milyen jól tudjátok kezelni ezeket a nagyon sebes változásokat - a saját életetekben, és a körülöttetek lévő világban. Elképesztő belegondolni, hogy a technika szinte felfoghatatlan ütemben fejlődik, mert a tudatosság kiterjedt egy új szintre.

A tudatosság nem egyszerűen egy kellemes kis növekedési görbét követ, hanem jó pár évvel ezelőtt egy kvantumugrást tett, és most ennek a közepében vagytok. Ti vagytok a tanárai és a vezetői ennek az ugrásnak. Tudom, hogy vannak napok, amikor kérdőre vonjátok magatokat, amikor kételkedtek magatokban. Hiszen ezek a ti aspektusaitok, amelyek talán nem értik az egész folyamatát annak, amin keresztül mentek, aspektusok, amelyek továbbra is magukban hordoznak egy múltbéli sérülést, aspektusok, amelyek azóta is odakint kóborolnak, és élik a drámájukat, a problémáikon keresztül. Olykor ezen részeitek mintha tükröt tartanának nektek, de egy torz képet mutatnak, a tükör nem tiszta, nem azzal a szeretettel és tisztelettel mutat benneteket, mint a valódi, igaz tükrötök tenné azt.

Halljátok a hangokat magatokban, melyek így szólnak: „Ki vagyok Én? Hogy is lehetnék tanító, ha úgy tűnik, a saját életemet sem vagyok képes egyben tartani?” „Miért nem szólítanak meg engem entitások?” Miért nem történik semmi nagyszerű vagy varázslatos az életemben?” És itt meg kell, hogy állítsalak benneteket. Amikor az ilyesféle elmebeli csevegés beindul, le kell, hogy állítsalak benneteket, hogy emlékeztesselek arra, hogy nem látjátok a teljes képet. Igen is van nagyszerű és varázsaltos dolog az életetekben. Egy nagy átalakulás közepén vagytok. Ez, ahogy Tóbiás mondta volna, ez AZ az Élet, nem csak egy következő élet. Ez az, amiért több száz és több ezer életet éltetek, most értek mindennek a tetőfokára. Itt az idő.

Ne maradjatok le róla. Ne maradjatok le róla, azt feltételezvén, hogy majd 2012-ben vagy azután történik majd meg. Ne maradjatok le róla, azt gondolván, hogy minden csak akkor nyer majd értelmet, ha egyszer átmentek, ha majd itt hagyjátok a fizikai testeteket és visszatértek a mi birodalmainkba. Ne maradjatok le róla, azt gondolván, hogy egy asztrológiai esemény szükségeltetik hozzá, vagy valamilyen más esemény mozdítja elő ezt a változást. Mert mindez most történik.

Erre azt mondjátok, „De, Adamus, majd szólítalak, majd beszéljünk, mert kérdeznem kell még néhányat, mert végül is mikor lesz ez?” Éppen most. Itt van, most. Annyira közel van, oly nyilvánvaló a számunkra, az angyali világokban, de ti továbbra is a - kizárólag emberi üzemmódban - tartjátok magatokat. „Kizárólag emberi” üzemmód. Tehát, valóban nem fogjátok érezni, sem látni, vagy megtapasztalni a valódi misztikus természetét annak, ami történik az életetekben - az átalakulást, amely hihetetlen mély szinteken megy végbe bennetek.

Tehát, mit tehettek? Mit tegyetek, hogy túljussatok az emberi tudatosság keskeny szeletén? Vesztek egy mély lélegzetet és tudatosan engedélyt adtok magatoknak arra, hogy felnyíljatok.

Semmi újat nem kell elolvasnotok. Nem kell tanfolyamokra járnotok. Nem kell beszélgetős műsorokat hallgatnotok, noha igazán csodálatosak és szórakoztatók. De, amit kerestek nem fogjátok abban megtalálni, és ezt tudjátok is, hisz Ti meg Én, mi beszéltünk már erről.

Hajlamosak vagytok figyelemelterelő, szórakoztató dolgokat keresni, és kifogásokat. Hajlamosak vagytok halogatni és csúsztatni mindazt, ami már itt van. Itt van most. Most történik. Látom bennetek, és valójában ezt ti is tudjátok. Tudjátok, hogy valami varázslatos dolog történik az életetekben, de utána mégis visszaestek a régi mintákba, és ma este pontosan erről akarok veletek beszélni - arról, hogy mi is történik. Hogy mi az, ami blokkolja a vízióitokat és a tudatotokat, és mi történik valójában.

Vegyünk most egy mély lélegzetet…

És beszéljünk arról, ami épp történik.

Remélem, nem bántok majd meg sokakat közületek, de közben tudom, hogy mégis így lesz. És tudom azt is, hogy lesznek köztetek, akiknek nehézségei támadnak majd mindazzal, amit ma érinteni fogunk. Lesznek, akik nagyon idegesek lesznek majd tőlem, és most elmondom, hogy miután végzünk a mai találkozónkkal, és este lekapcsoljátok a lámpát, hogy aludni menjetek, én bizony továbbra is ott leszek. Ott leszek minden egyes lépésnél az úton. Ha épp szeretnétek a haragotokat vagy a frusztrációtokat rám zúdítani vagy épp csak egy kedveset csevegni, én ott leszek. Nem ér véget a mi kapcsolatunk ezzel a mai közvetítéssel, hanem folytatódik.

Mi történik

Az esszenciája annak, amit oly sokatokban látok - nem... meg szeretném változtatni a szavakat, amelyek Cauldre száját elhagyták - Ő azt mondta: oly sokatok... én ezt Mindannyiótokra javítanám. Szóval mindannyian a dráma csábításában vergődtök. Dráma.

Drámát visztek az életetekbe, noha nem lenne rá szükség. Megfigyeltétek már, hogy, amint a hullámok elcsendesednek, amikor érzitek ébredni az élet örömét, valami hirtelen előjön a rejtett oldalról, hogy megtörje ezt az állapotot - érzelmi vihar, problémák, drámák formájában? Súlyos érzelmek zavarják meg a nyugalmat, amelyet épp kezdtetek megtapasztalni.

Itt most álljunk meg egy percre. Tudjátok, hogy ez történik. Én is tudom, hogy ez történik. Mi okozza ezt? Talán az, hogy ennyire sebezhetők vagytok? Talán az, hogy ezen a világon nagyon nehéz élni? Vagy az, hogy mindenki próbál kihasználni benneteket? Az, hogy a többi embert eltölti a vágy és a mohóság és elárasztják a te életteredet, akármi is legyen? Nem. Nem. Valójában ti okozzátok a drámát. Ti vonjátok be a drámát az életetekbe, amit aztán számtalan különböző formában játszotok el.

Előadjátok a kapcsolataitokon keresztül. A bőségeteken keresztül, a munkahelyi környezeteteken keresztül. Előadjátok a testetekkel kapcsolatban. Igen, eljátsszátok a drámát a testetekben, hisz ez egy régi, emberi minta, és beleragadtatok ebbe a mintába. Beleragadtatok ebbe a keréknyomba, és jelen pillanatban nehezen látjátok a fától az erdőt. Tehát a minták követik egymást. Fut a program bennetek. Rá is erősítettek. Tehát folyamatosan bevonzzátok a drámát, majd elcsüggedtek, és így szóltok: „De hát akárhányszor próbálok egy kicsit előrehaladni, valami az utamba áll.”

Bevonzzátok a drámát, amikor depressziósak vagytok. A depresszió jelenleg..- rengetegszer fogok a depresszióról beszélni az elkövetkező években. Egyfajta segítséget nyújtunk majd azoknak, akik valamilyen elmebeli betegségben szenvednek, akik az intézményekben vannak, vagy gyógyszereken élnek, és azoknak is, akik valamilyen mentális egyensúlyvesztést vagy depressziót tapasztalnak épp, mert egyáltalán nem arról van szó, mint amit a legtöbb akadémikus hisz.

A depresszió jelenleg - azok számára mondom, akik hallgatnak bennünket - hisz nem vonatkozik ez az összes emberre, de azokra igen, akik hallgatnak bennünket- tehát a depresszió egyfajta üres tér, amely arra teremtetett, hogy megértsétek, kik is vagytok.

A depresszió ebbe az üres térbe érkezik, ahol felfedezhetitek az istenségeteket, önmagatokat, emlékezhettek a múltatokra, ám ez a depresszió azért jelenik meg, mert számos dinamika lép működésbe.

Az egyik az, hogy itt van az afeletti szomorúság, hogy elhagyjátok a régi emberi minőséget. Ha hiszitek, ha nem, bizony ott van ez. Bennetek van a szomorúság amiatt, hogy el kell engedjétek a régi emberi minőségeteket. A depresszió azért jelenik meg, mert valamilyen szinten tudatában vagytok annak, hogy a Szellem - az isteni Önvalótok - keresi a módját annak, hogy hogyan vegyen részt a mindennapjaitokban. Nem csak az úgy nevezett spirituális életetekben, nem csak az egyéb birodalmakban, ahol olykor összekapcsolódtok azzal, amit ti felettes énnek neveztek, mert az isteni énetek szeretne megérkezni ebbe a pillanatba, most. Miközben mi itt beszélgetünk, szeretne részt venni ebben a csevegésben, a közvetítésben. Szeretne megérkezni hozzátok, de ti visszatartjátok.

Így, egyfajta energetikai vákuumot hoztok létre azzal, hogy nem engeditek az isteni éneteket, a szellemeteket, az Isteni Önvalótokat a mindennapi életetekbe. Ez depressziót hoz létre. Tulajdonképpen a depresszió csupán egy jel, egy üzenet arra, hogy eljött az ideje annak, hogy az isteni, a Teljes Énetek megérkezzen ide.

Ám bezárultok ebbe a depressziónak nevezett dologba, azt gondoljátok, hogy valami baj van veletek, miért vagytok ilyen energiaszegények, miért vagytok közömbösek? Tudjátok, mit tesztek erre? Persze, hogy tudjátok, mit tesztek, hiszen most mondtam el nektek. Drámát teremtetek - emberi drámát - konfliktusokat másokkal, gondokat a bőségeteket illetően, gondokat a spiritualitásotokhoz kapcsolódóan. Csodálatos drámát teremtettetek a spirituális értékrendetek köré, hogy kellőképp értékesek vagytok-e? Drámákat teremtetek a testetekkel kapcsolatban is, betegségeken, fájdalmon és sérüléseken keresztül, és ezen drámák segítségével emlékezteted magad arra, hogy életben vagy. A figyelmedet a valódi problémáról - az Önvalód integrációjáról, itt a Földön a jelen életedben - elterelik ezek a szórakozások.

Ez energia. A dráma az emberi minőségnek olyan, mint a cukor a testednek. A dráma olyan a lelkednek, mint amilyen a cukor a biológiai rendszerednek. Egy rúgás, egy magaslat, egy figyelemelterelés, és általában nem is igaz. Általában hamis. Teljes mértékben képesek vagytok drámák nélkül élni. Erre talán ezt mondod: „Igen, de mind e sok ember körülöttem - a gyermekeim, a társam, a munkatársaim.. sőt, a dráma a tv-ben is ott van! - hogy kerülhetném el a drámát? Azáltal, ha meghozol egy tudatos, határozott döntést.

Ám, mielőtt erre sor kerülne, engedjétek meg nekem, hogy kicsit ennek szerteágazó természetéről is beszéljek. Ha nincs dráma, nem kapjátok meg a cukorkát, a hamis magas energiaszintet, amely elvonná a figyelmeteket. Nem lesz többé itt, hogy emlékeztessen benneteket arra, hogy életben vagytok. Igen, a drámát arra használjátok, hogy emlékeztessétek magatokat arra, hogy éltek, és megakadályozzátok, hogy unatkozzatok. A drámák nélkül, úgy érzitek egy fajta semmibe, űrbe kerültök.

Egyébként a drámával helyettesítitek az igazi szenvedélyeteket. Néhányatok kapcsolatba lép velem az álomállapotban, akár még ébrenlétben is, és így szóltok: „De Adamus, hol van az én szenvedélyem? Mi az én szenvedélyem?” Itt van, ám jelen pillanatban a dráma helyettesíti azt. Az adja meg nektek a kis rúgást, megad nektek, nos, egy okot arra, hogy éljetek, és arra is, hogy befejezzétek majd az életet.

Ti mindannyian az új tudatosság tanítói vagytok. Miközben itt beszélek, tökéletesen értitek egy részét annak, amit mondok. Összekapcsolódtok vele. Ám, miközben beszélgetünk, van egy másik részetek is, amely ellenáll és lázad az ellen, amit hall. Egyik részetek így szól: „ Igen, de..de..de..” Nincs semmi „de”. A drámán túlléphettek. Régi energia, annyira emberi, hogy már nem áll nektek jól.

Szeretném, ha tudatosítanátok, hogy mikor működik a dráma az életetekben. Ó, ott lesz majd, holnap, azután, - egészen addig veletek lesz, amíg meg nem hozzátok ezt a tiszta, elhivatott, eltökélt döntéseteket a drámák lezárásáról.

Az Élet drámák nélkül

Nos, mi történik, amikor elengeditek a drámákat? Lesz egy rövid időszak, amikor is nagyon fogtok unatkozni. Ennek az unalomnak a mértéke fog rádöbbenteni arra, hogy mennyire jelen volt az életetekben a dráma. Olyan messzire megyek most, hogy kijelentem, hogy az ébrenlétetek alatti tapasztalataitok 93% valamilyen dráma körül zajlik - legyen az mások közreműködésével, vagy csupán önmagatokban, az aspektusaitokkal, a testetekkel,- valami mindig történik éppen. Mindig van valami, amit meg kell oldjatok, amin dolgoznotok kell, amivel szemben küzdenetek kell, vagy ami elől futnotok kell. És ez a dráma. El tudjátok képzelni azt a hihetetlen mennyiségű személyes energiát, amelyet a drámára pazaroltok?

Tehát, amikor elengeditek a drámát, egy rövid – ám intenzív - időszakban azt fogjátok érezni, hogy az élet nagyon unalmas. Amikor lekapcsolódtok a nagyon drámai, érzelmi életmódról, amelyben az kötött össze a többiekkel, hogy állandóan táplálták a drámaigényedet, egyszeriben nagyon unatkozol majd – „Mi jön most? Mit kellene tennem?” Késztetést fogtok érezni rá, hajlamosak lesztek rá, hogy visszakerüljetek a drámákba, mert bizony ez egyfajta élvezet a számotokra - bizonyos szintig. Egyfajta stimuláló erő, egy szintig. Egy bizonyos szintig emlékeztet benneteket arra, hogy éltek. És most ezen a szinten vagytok.

Átmentek egy rövid unalmas időszakon. Amelyben úgy tűnik, hogy nincs semmi. Olyan, mintha egy tágas, üres sivatagban lennétek. Amikor is felteszitek magatoknak a kérdést: „ Nos, egyáltalán miért is kellene élnem?” A dráma eltűnt, csakúgy, mint azok az emberek, akikkel jól kijátszottuk magunkat, nem érzem az úgynevezett Szellemet, és nem érek fel semmilyen kozmikus tudatossági tapasztalathoz sem. Nem beszél hozzám semmilyen entitás- akkor minek maradjak egyáltalán?

Hadd mondjam el, kedves barátaim és tanítók, hogy ez az a pont, ahol vehettek egy nagy levegőt. Ekkor bíztok meg magatokban a legmélyebben, a legbelső szintjeitekkel ekkor léptek kapcsolatba. Nem erőltetvén ezt, csupán megengedvén.

Hamarosan túlhaladtok majd az energiáitokon és kitágultok, kiterjedtek új birodalmakba, miközben továbbra is a Földön tartózkodtok majd. Elkezdtek kiterjedni az igazi Énetekbe. Az igazi énetekbe, amelynek nincs szüksége a drámákra, az énetekbe, amely megérti egyszer s mindenkorra, - s nem az elme szemszögéből - hogy mi is a benned rejlő béke, és mi az önmagadban való beteljesülés. Megértitek majd az önmagatokkal való létezés szépségét.

Meg fogjátok érteni a teljességet, amely vagytok, és amely mindig is voltatok, és a tényt, hogy… nevetni fogtok, kacagni fogtok és pár könnyet is ejtetek majd, és így szóltok: „Édes Istenem, próbálták nekünk örökké elmagyarázni, hogy ITT van, hogy a Szellem itt van, és itt is volt” – és hirtelen felismeritek majd, hogy tényleg ITT van.

Felfedezitek majd, milyen mesterséges, milyen vézna és torz dolog volt ez a dráma, és felismeritek majd azt is, hogy többé már nincs rá szükségetek. Egyfajta rossz módja volt a táplálkozásnak. Egy eltorzított realitás volt. Hirtelen felismeritek majd az „Én Vagyok” elvet- önmagatokban, a tényt, hogy nincs szükségetek semmilyen rajtatok kívül álló energiára, minden ami a tiétek, már eleve itt van. Felismeritek a tényt, hogy a hatalom egy nagy illúzió, amelyben már nagyon régóta közreműködtetek, felismeritek azt a tényt is, hogy az élet valójában öröm - és nem küzdelmesnek szánták, soha sem szánták annak. Felismeritek azt a tényt is, mi szerint az elme egy szépséges dolog, ám sokkal többek vagytok az elméteknél, felismeritek azt is, hogy teljes mértékben teremtő lények vagytok, ám a teremtő energiáitokat eleddig lemerítették, vagy épp teljesen kiborították a drámáitok.

Fel fogjátok ismerni, hogy az, amire oly rég óta vártok,- hogy összekapcsolódjatok az isteni valótokkal és önmagatokkal, az arany angyalotokkal és hasonlókkal - mindig is hozzátok kapcsolódott. Ezek a részeid csupán türelmesen várták benned a pillanatot, amikor túllépsz a drámákon.

Ez nem egy nagy filozofikus pont. Nem kell hozzá misztikusokkal és gurukkal tanulnod. Nem kell éveken keresztül átszenvedned magad mindenféle meditációkon és hasonlókon. Nem kell. Ó, persze megteheted, ha ezt szeretnéd. Bizonyos szempontból ez is egy fajta dráma, a maga nemében.

Csak annyit kell tenned, hogy meghozod ezt az elszánt, tudatos döntést, hogy befejezted a drámázást, és utána lépj csak hátra, hiszen minden egyes részed hallja, amikor ezt kimondod: „ Befejeztem a drámázást. Élni akarok. Tapasztalni akarok. Teremteni akarok. Nincs többé szükségem a drámára.” Amikor ilyen tiszta és egyenes vagy önmagadhoz, azt minden részed meghallja. Egészen a lelked legmélyéig eljut ez a hang és a lelked tánccal ünnepli majd ezt a hírt. Aztán pedig csak lépj hátra, mert a természetes folyamat benned, a szellemedben kezdetét veszi.

Igen, keresztül mész majd néhány változáson az életedben. Igen, lehet, hogy ez azt jelenti, hogy leválsz majd olyan emberekről, elengedsz majd olyan embereket, akik a dráma felgyújtói voltak az életedben. Igen, ez valóban azt jelenti, hogy megváltozik majd a viszonyod önmagaddal - egy olyan kapcsolat jön létre, amelyben többé nem lehetsz áldozat. Vagy teremtő vagy, vagy áldozat. Amikor kijelented azt, hogy befejezted a drámázást, és befejezted a táplálkozást, és végeztél ezzel az életmóddal, akkor minden megváltozik. Valóban így van.

Most, lépj vissza. Gyere ki az elmédből. Állj meg, és ne akard kitalálni, manipulálni, irányítani, hogyan is megy majd ez végbe. Csak engedd megtörténni. Tudsz annyira bízni magadban, hogy csak engeded ezt megtörténni? Meg tudsz bízni azokban a részeidben, amelyeket isteni részeknek hívsz, a kiterjedt tudatodnak, az isteni Önvalódnak? Meg tudsz bízni ezekben a részeidben kellőképp ahhoz, hogy bejöhessenek az életedbe, hogy veled legyenek, minden nap, minden úton, ahogy te mondanád, a jóban és a rosszban is, a nehézségekben és a kihívásokban? Pedig valójában nem azok. Elkezditek majd megpillantani a szépséget mindezekben.

Ha még van valami, amit mondhatnék, kedves barátaim, az az, hogy annyira egyszerű mindez. Annyira egyszerű, és talán ezért leszek olykor bosszús néhányatokkal. Néha ezért fogalmazok erősen, közvetlenül, mert ez ennyire egyszerű. Amikor visszatértek az egyszerűség eme szintjére,- nos, az egyszerűség az antitézise a drámának - tehát, amikor visszatértek ehhez az egyszerűségi szinthez az életetekben, megértitek majd, hogy mi is az igazi mélység.

Most ez ellentmondásnak tűnik. Az emberi elmétek ezt mondja:”Az egyszerűség azt jelenti: még egyszerűbben.” Olykor az elme, az érzelmeitek és az aspektusaitok szeretik a bonyolultságot, mert abban lehet kijátszani a drámát, az összetettségben. Ha visszatértek az egyszerűség szintjére, felismeritek majd, hogy abban rejlik az igazi mélység - a tudatosság mélysége, a szellem mélysége. Ám ez nem a bonyolult mélység, hanem a gyönyörű mélység. Mélység, mely könnyed, mélység, melynek valódi jelentése van, mélység, melyben igaz szeretet honol.

Ez a rövid üzenetem ma éjszakára. Remélem, kihoz benneteket az elmétekből. Remélem, hogy ezen keresztül megéreztek majd energiákat, aspektusokat, amelyek itt kószálnak körülöttetek, amelyek már jó ideje ott voltak. Most érezhetitek az energiáikat. Olykor meghallhatjátok, hogy próbálnak benneteket megszólítani. Ezek a ti részeitek, amelyek próbálnak elérni benneteket, de egy kicsit lefoglalt benneteket a drámázás.

Akárhányszor csak elsimultak a hullámok, újra és újra behívtátok a vihart. Most itt az ideje, hogy vegyetek egy mély lélegzetet, és lépjünk túl ezen. Lépjünk afelé, ami az igazi feladatunk, ami miatt itt vagyunk mind. Ó, és rengeteg feladatunk van ám, egyébként, hisz emberek milliói ébrednek most fel, keresztülmenvén azon, amin ti jó pár évvel ezelőtt keresztülmentetek. Azt tanulják, hogyan is éljenek isten-emberként itt a Földön, kezdenek kikerülni az elméjükből, a régi filozofikus és pszichológiai elképzeléseikből, és csak arra vágynak, hogy összekapcsolódjanak a valódi énjükkel. Szóval sok munka vár ránk.

Ehhez a munkához, az szükségeltetik - legyen szó a Bíbor Körben, a Fénymunkás csoportban, vagy épp a Kryon csoportban való munkálkodásról - hogy túllépjetek a drámákon.

Emlékeztetők

Befejezésként két dolgot szeretnék még megosztani. Legyetek tudatában annak, hogy a dráma miként van jelen az életetekben és értsétek meg azt is, hogy ti is részt vesztek benne. Kiléphettek belőle bármikor, ám ha ezt választjátok, akkor keresztülmentek egy olyan időszakon, amelyben minden unalmasnak tűnik majd. Pedig nem az. Csupán ez által felszabadul a tér hogy egy nagyszerűbb realitás valósuljon meg az életetekben. Ne engedjetek a csábításnak, ne szaladjatok vissza a drámákba, csak azért, hogy a stimulációt fenntartsátok.

A dráma nagyon Régi Energia. Nagyon-nagyon dualisztikus, és mi mind felfedezzük majd, milyen új fajta létezési mód nyílik a számunkra, anélkül, hogy szükségünk lenne a drámákra. Hagyjátok, hogy a többiek eljátsszák a magukét. hagyjátok, hogy a többiek kiélvezzék a drámázással töltött idejüket, ám mi lépjünk túl rajta, hogy beléphessünk a valódi tudatosságba.

Ám, egyébként, ahogy azt valószínűleg észrevettétek már, azzal, hogy emelitek a tudatosságot, hogy végzitek ezt a spirituális munkát, szinte még több drámát hoztok a felszínre, több gond kerül a felszínre. Nos, így van, hiszen maga a dráma, amely jó rég óta kapaszkodott belétek, most ellenáll. Hogyan áll ellen? Még több drámát teremtve. Vegyetek egy mély lélegzetet. Nincs már erre szükségetek. Beszélünk majd még erről egy soron következő ülésünk alkalmával is.

A másik dolog, amelyről még beszélni akartam, az, hogy az idő mennyire száguld. Úgy tűnik, mintha csupán pár perce kezdtünk volna el beszélgetni. Ilyen a valóság természete. Nagyon gyorsan fog változni. Ahogy a legtöbben meglepetten hallgattátok, hogy az előadás a végéhez közeledik, hiszen mintha csak most kezdtük volna el. Bizonyos értelemben valóban éppen hogy csak elkezdtük, ám tényleg , nem furcsa, hogy mennyivel folyékonyabbnak tűnik az idő mostanság?

Az idő elszállt és oly sok a kérdés. Érzem és látom mindegyikőtöket, azokat, akik kérdésekkel rendelkeznek, és vannak páran közületek, akik nagyon mély érzelmekkel teli kérdéseket fogalmaztak meg. Azt kell, hogy mondjam, azért vannak kérdéseitek, mert a szakadék szélén álltok, vagy csak azt érzitek, hogy a szakadék szélén álltok. Én nem felejtettelek el benneteket, és egyikünk sem siklik át felettetek. Az emberi korlátok miatt az időnk véges, és ez nehezíti azt, hogy szóbeli kapcsolatba kerüljek veletek, ahogy azt most teszem, de miután itt ma vége szakad az adásnak, eljövök majd hozzátok személyesen - csak te meg én. Így leszünk. Ott leszek a számodra, beszélgetünk majd és megosztok majd veled sok mindent.

Nyisd ki magad és beszéljünk csak rólad. Beszéljünk arról a fenomenális lényről, aki vagy, és azokról az apróságokról, amelyek útban voltak neked, amelyek megakadályozták, hogy felismerd magadban az Istent, aki igazán vagy. Tehát ott leszek.

Nos, megtiszteltetés és élvezet volt a számomra, és szeretnék ezekkel a szavakkal búcsúzni: Minden jól van, a teremtés minden részében, és ezért Vagyok, és vagy Te is.

És ez így van.

Adamus St. Germain: Üzenet a mag nép tagjainak

Üzenet a mag nép tagjainak

Festmény: Hatejer Emese

2008-08-18

Közvetítette: Lendvai Dóra

Forrás: http://adamus-saint-germain.net/q1323/node/89

Hanganyagot készítette: Gárdi Marianna

Hanganyag letöltési linkje: http://www.mediafire.com/file/t3rpf2z963qi6yt/_uzenet_a_magnep_tagjainak.mp3

A mai alkalommal egy olyan üzenetet szeretnék hozzátok eljuttatni, ami egy hívásra válaszol: egy olyan sokatokban megfogalmazódott kérdésre ad választ, ami első ránézésre nem függ össze azzal a személyes, egyéni úttal, aminek a megélésében segítelek benneteket, mert látszólag egy közösséget érint, ám valójában a kettő egy és ugyanaz. S ez a hívás arról szól, hogy ti – akik egy olyan energiát képviseltek a magatok egyéni szintjén, amire most azt mondjátok, „magyar vagyok” – tudni szeretnétek, miért érzitek azt, hogy ez a bennetek levő „magyar vagyok” kijelentés, valahogy nagyon szeretne végre a helyére billenni. S a kérdésetek az, hogy mi ezzel a dolgotok mind egyéni, mind pedig egyfajta közösségi szinten.

S most azok kedvéért, akik nem haladtak velem végig azon az úton, amit sokakkal kézen fogva járunk, pár dolgot elmagyarázok, ami nem mutat meg mást, mint hogy én, a magam, nem földi perspektívájából hogyan látom mindazt, amit ti képviseltek, megéltek és megmutatni kívántok.

Azt mindannyian tudjátok, hogy az, hogy emberként itt éltek a földön, az nem egy olyan állapot, ami a semmiből lett és aztán a semmibe vész el. Ez egy olyan belső tudás minden emberben, hogy ennek az ellenkezőjét csak erővel, csak a hazugságra rápakolt állandó rétegezéssel lehet fenntartani. Azaz, ha azt mondod: „én csupán egy fizikai burokban lévő test vagyok, idegek és sejtek összessége, ami, mielőtt én „létrejöttem”, sehol sem volt, és miután megszűnik ez a lüktető test, én is nyomtalanul megszűnök létezni” – nos, ez egy olyan kijelentés, amit ha magadban el akarsz hitetni, ha ezt az alaphazugságot erővel fenn akarod tartani, akkor ezért egy életen át küzdened kell. Ugyanis a te alaptudásod, alapigazságod az, hogy az élet örök: mindig is volt és mindig is lesz; és te egy elpusztíthatatlan, örökké létező tudat vagy, különféle módokon meghatározva magadat. Ezért az igazságért nem kell megküzdened – mint ahogy az igazságért általában sosem kell, aranyom –, ami küzdelmet megélsz magadban, az mindig abból fakad, hogy a belső igazságodhoz képest egy – annak fényében – hazugságot táplálsz. És ezt bizony táplálni kell, nagyon szívós munkával, s ez elfáraszt, kétségbe ejt és sokszor harcba hív téged. S hogy ezt miért mondtam el így a bevezetőmben? Azért mert mindaz, amit belül megélsz, az mindig minden körülmények között megjelenik a külvilágodban, hogy úgy mondjam; azaz nincs belső történés annak manifeszt külső eseménysorozata nélkül.

S amikor arra kérdésre keressük a választ, hogy miért van az, hogy van most egy népcsoport szétszóródva a világban, amely keresi a helyét, és egy nagyon erőteljes átrendeződésen megy keresztül, akkor ennek az okait okosabb, ha nem „kint” hanem bent keresnünk. Legyél te most bárki, aki olvasod ezeket a sorokat, és legyél bármely kor gyermeke, egyet tudnod kell. A te drága, és e mostani formádban egyedülálló és megismételhetetlen életed semmi másról nem szól, mint hogy megtaláld a magad igazságát, azt az igazságot, ami téged felemel az által, hogy maga alá gyűri mindazt a sok-sok hazugságot, amit táplálsz magadban. És ennek egyetlen oka van, mégpedig az, hogy te most azt hiszed, hogy van egy olyan objektív igazság, ami megmutatja neked, hogy ki is vagy te valójában. Mert az igazságod megtalálása természetesen nem szól másról, mint önmagad megtalálásáról, amiről ez az egyedi és csodálatos földi tapasztalásod szól. S amikor azt mondod magadban, „szeretném megtalálni, hogy ki is vagyok én”; akkor lényegében nem teszel mást, mint azt mondod egy egyszerűbb módon, hogy „szeretném megtapasztalni azt az igazságot, ami tőlem függetlenül létezik és örök, mert ez fogja megmutatni számomra, hogy ehhez képest én ki vagyok”. S hogy ezt jobban megértsétek, a következő példát tudom nektek mondani. Te egy tanár néni, avagy tanár bácsi vagy egy iskolában. És az, hogy te milyen tanár vagy, azt gyakorlatilag két módon tudod lemérni. Az egyik mód, hogy a tanári teljesítményedet a gyermekek teljesítményéhez méred, azaz azt mondod: „ha a gyerekek jól teljesítenek, és jó osztályzatokat kapnak, akkor én bizony jó tanár vagyok, jól végzem a munkám, és akkor azt tudom magamról mondani; lám, megtaláltam önmagam e tanári hivatásban”. Azonban, ha a gyerekek rosszul teljesítenek, nem tanulják meg, amiket számukra kitűzöl, sorozatosan rosszul szerepelnek a tanulmányi versenyeken és még a dolgozataikra sem tudsz egy jobb jegyet adni soha, akkor azt gondolod, te egy rossz tanár vagy, nem tudsz megfelelni az „elvárásoknak”, és talán még odáig is eljutsz ebben az önostorozásban, hogy otthagyod a tanári pályát, mondván: „én nem vagyok tanárnak való”.

S mi a másik út, annak megítélésében, hogy te milyen tanár vagy? Az, hogy először magadban eldöntöd mindentől és mindenkitől függetlenül, hogy milyen egy jó tanár. És természetesen, amikor ezt meghatározod, abban ott kell, hogy legyen a gyermekek teljesítménye is, hiszen maga a tanári hivatás erről szól, hogy úgy mondjam; arról, hogy hatni akarsz a diákokra, hogy szeretnéd, ha ők minél több tudással távoznának, a te áldásos tevékenységed által az iskolapadból. No de, ebben az esetben ez a tényező csak egy lesz a sok közül, azaz nem azt fogod mondani, hogy te a gyerekekhez képest vagy ilyen, vagy olyan tanár. Hanem azt fogod mondani, az hogy „jó tanár” az én igazságom szerint abból áll, hogy jól osztja be az idejét, s ezáltal mindig kipihent, derűs és tájékozott, a gyerekek szemszögéből képes látni és láttatni az adott tananyagot, képes differenciálni az egyes gyermekek között és nem homogenizálja az osztályt, rugalmasan tud reagálni az éppen adott helyzetekre, képes hatékonyan együttműködni mind a tanulókkal, mind pedig a kollégáival, mindig eredeti és autentikus, képviseli a maga álláspontját adott dolgokkal kapcsolatban, ám ezt sohasem erőlteti rá másokra, és természetesen minden egyes gyermekből a lehetőségei, az érdeklődése és a képességei alapján a legtöbbet tudja kihozni. Ugye, ha így határozza meg magát egy pedagógus, akkor sokkal közelebb kerül önmagához e tanári pálya során, mintha azt mondja: az a jó tanár, akinek a tanulói mindig ötös dolgozatot írnak, és fegyelmezettek az órán. Mert míg ebben az esetben önmagát egy külső ponthoz mérve próbálta meghatározni, addig abban az esetben, amikor először önmagában kereste meg azt az igazságot, amit valóban annak él meg, akkor magát a külvilágot nem egyfajta olyan elemként nézi a világában, amihez képest ő ilyen vagy olyan, hanem voltaképp a külvilág csak egy mérce számára, ami mindig azt mutatja meg, hogy mennyire van közel, illetve távol önmaga igazságához. S ez nagyon nagy különbség, mert míg az első esetben a változtatást mindig a „külvilág” elemeinek az állítgatásával próbálja ez a drága tanár elvégezni; addig, ez utóbbi esetben meg mindig önmagában – és ez által változtat a külvilágon. Nem mindegy, hogy ha elromlik az autód – és valami kattog és ráz, s azt érzed, nem úgy megy ez az autó, ahogy eddig szokott –, hogy kiszállsz és felbontod az utat, mondván: biztos az út vacak, mert ráz és kattog az autó; vagy azt mondod, nézzük meg, mi lehet a futóműnél, ott valami bajnak kell lennie. És azok az emberek, akik nekiesnek minduntalan légkalapáccsal a felbetonozott útnak, mert valami kattog a keréknél, nem azért teszik ezt, mert nekik ez olyan könnyű megoldásnak tűnik, hanem azért, mert soha nem hallották azt az igazságot, amit én még nagyon sokszor fogok nektek elmondani, elismételni, amíg „szállóigétekké” nem válik, úgymond, hogy „minden veled kezdődik”. Minden veled kezdődik, azaz ahhoz, hogy a világod jobb legyen, tedd magadat jobbá. Ahhoz, hogy megéld a békességet és a harmóniát, először neked kell harmonikusnak lenned, és ahhoz hogy valóban egész-séges legyél, meg kell tudnod élni egy egységet önmagadon belül, és akkor ezzel ez egységgel, automatikusan megszűnnek az ún. konfliktusaid. És ezek nem puszta tetszetős szavak, ezek nem csupán olyan szlogenek, amiket hangzatosan lehet mondogatni, mindenféle megélés nélkül; ez egy olyan igazság, amit csak akkor tudsz átültetni a gyakorlat síkjára, ha valóban megértetted és megélted azt, hogy minden veled kezdődik – nincs külvilág nélküled, mert te, a te észlelő tudatod foglalja magában mindazt, amit te most „külvilágnak” tartasz.

S amikor most azokhoz szólok – országhatárok, és egyéb ember alkotta, mesterséges elválasztásoktól függetlenül –, akit mag népnek hívunk, s akik most megmutattok valamit; akkor a következőket tudom nektek mondani! Ha te most egy olyan ember vagy – bőrszíntől, földrajzi elhelyezkedéstől, névtől és egyéb tényezőtől függetlenül –, aki azt mondja magában a szívében: magyar vagyok, akkor tudd: ez most nem csupán egy nemzet, egy anyanyelv egy családfa, egy történelem, egy múlt iránti elkötelezettség, hanem egy, a te életedben megtörténő egyéni változásé is. Ha ezt a mondatot, hogy „magyar vagyok”, ki tudod igazságként mondani – még egyszer mondom, nem társadalmi vagy politikai, hanem nevezzük úgy, hogy egyfajta érzelmi síkon –, akkor te egy olyan belső változáson mész keresztül, ami valójában most egyedülálló jelenség a földön. Mert ez a magyar energia egy olyan ősi eredetű energia, ami nagyon régóta érik-érik, hogy aztán érett gyümölcsként lehulljon a fáról. És természetesen vannak más gyümölcsök is – vannak szilvák, szőlők, cseresznyék és dinnyék –, de ez az almafa a legrégibb fa ebben a gyümölcsösben, és ahogy vele kezdődött minden, most vele is fog befejeződni egy olyan kör, ami után szép lassan a többi fáról is lehull a gyümölcs. Ha te most azt tudod magadban mondani, minden ellenérzés nélkül, hogy „magyar vagyok” – akkor tudnod kell, egy olyan fejlődési hullám élharcosa vagy, aki a saját életével sokaknak fog irányt mutatni. Ha te azt tudod mondani a szívedben, minden balga politikai címke ellenére, hogy igen, számomra az egy alapigazság, hogy magyar vagyok; akkor tudd, te most azért vagy itt a földön, és azért hordozod a lényedben ezt a magenergiát, ami most almává érett, hogy megmutasd, hogyan lesz a magból alma. S ez egy hosszú és sokszor nem is látványos folyamat, hiszen az a kis mag sokáig a föld alatt él, s mire ebből hatalmas, érett gyümölcs lesz újra, sok-sok időnek kell eltelnie, egy kicsit, hogy úgy mondjam, mellőzött helyzetben, mert egy hatalmas díszkertben, egy egyszerű kis almafa fel sem tűnik. S ha te azt tudod magadban mondani, igen, bármi is történjék velem, én magyar vagyok, s igazából nem tudom, mit is kellene ezzel az érzéssel kezdenem; akkor most, kérlek, figyelj rám, olvasd el a soraimat, hogy azután a végén eldönthesd: elfogadod, vagy hazugnak minősíted. Ez mindig a te választásod, és ezt képes is vagy mindig magadban eldönteni.

Nézd meg az életed, csak ezt a mostani, drága és csodás életed! Mit érzel magadban? Hogy valamit egész egyszerűen nem vagy képes megnyilvánítani, hogy van benned valami, ami sokkal több és nagyobb, mint amit a külvilág most visszatükröz rád. Úgy is fogalmazhatnék, hogy azt érezheted – s kérlek, bátran érezd is, mert jogos érzés –, hogy te több vagy, te sokkal több vagy annál, mint amit most rólad gondolnak, s amit önmagadnak is meg tudsz mutatni. S ha ezzel egyetértesz velem, akkor még egy dolgot vizsgálj meg magadban, mégpedig azt, hogy mennyire érzed magad alapvetően – most nem fizikailag, hanem ott a mélyben – erősnek! Gyerünk, hunyd be egy pillanatra a szemed, és gondolj bele: mennyire erős vagy, és ezt neked érezned kell! De ezt az erőt sem tudod megnyilvánítani, önmagad és mások előtt is sokkal, de sokkal gyengébbnek tűnsz, mint amit önmagadban erről érzel! S most egy utolsó dolgot próbálj meg megérezni önmagadban: azt kell érezned, hogy szét vagy szóródva, s bár van egy egység, amire azt tudod mondani „ez vagyok én”, de valahogy azt kell érezned, ez nem elég koncentrált, egyfajta „itt is vagyok, ott is vagyok, sehol sem vagyok” érzéssel küzdesz. És nagyon fáraszt már téged az, hogy állandóan azt érzed, „össze kell szedned magadat”.

S ha ezeket érzed, akkor nagyon figyelj rám, te egyetlen, erős, hatalmas és egységes barátom! Te valaha pontosan az voltál, amit ott belül homályosan érzel magadról, s mindezt, hogy úgy mondjam, elástad a föld alá, hogy megsokszorozd a hatalmadat, erődet és egységedet egy olyan almafa révén, amit ebből a nagy és erős egy magból neveltél. S ez a fa megnőtt és hatalmas lombkoronájával befedi az egész földet. És mindaz a feszültség, mindaz a kitörésre váró erő, mindaz a benned egy robbanás előttihez hasonlatos állapot azért van, mert te most egy almaként ott lógsz ezen a fán és érzed: le fogsz esni, és akkor vége lesz mindennek. S tartod magad, tartod magad, már egy ideje erőnek erejével tartod magad, hogy azt mondhasd, én egy alma vagyok egy fán. De ezt nem fogod tovább bírni, édesem, mert akkorára értél és olyan hatalmas vagy, hogy nem bírod el önmagad súlyát és lepotyogsz. És lepotyog szép lassan a maga ütemében az összes gyönyörű, érett piros alma erről a fáról, erről az egy magból kinőtt fáról, édes gyümölcsével beterítve az egész földet. És akkor meglátjátok egymást, meglátod azokat a testvéreidet, akiket azért nem ismertél meg, mert eltakarta őket a szemed elől e hatalmas fának a zöld lombkoronája. Nem tudod, milyen sokan vagytok, így van? Mint ahogy nem tudod, milyen egységesek vagytok, ugye? És nem tudjátok, milyen hatalmasok vagytok? De valahol tudnod kell, hiszen minden veled kezdődik, és a szívedben te ezt pontosan érzed: ezt a kirobbanó erőt, ezt a hihetetlen nagyságot, és ezt az egész világot átívelő egységet.

Édes, drága, angyalom! Te most pont azon a ponton vagy, hogy nincs más választásod, mint elengedni ezt a szorítást és hagyni, hogy az érett gyümölcs a földre essen. Hidd el, ez biztonságos és valójában csodálatos: a gyümölcs beteljesülése az, amikor ismét a földbe térhet. És ez nem egy olyan folyamat lesz, amitől most félsz, hogy akkor mindent elveszítesz, mert ez csak a látszat! És ezt is érzed – ó, már milyen régóta érzed –, egy látszatvilágban élsz valóságként. Sokszor érezted már azt, ugye, olyan ez, mint egy rossz álom, és ebben az egész borzalmas kavalkádban te magad vagy az egyetlen valóságos pont? Nos, tudnod kell: ez így is van. Egy olyan út végén állsz, ami a valós beteljesülés ígéretét hordozza magában, s amire én azt mondom, engedd el azt az ágat, s az nem egyfajta megsemmisülés, sem fizikailag, sem pedig a te drága lelked tekintetében, nem. Ez egy újjászületés, mégpedig egy eddig példátlan és példamutató újjászületés. S ha körülnézel, és azt mondod: „ugyan már, hogy engedhetném el azt az ágat, amikor azt látom, ebben a gyümölcsösben mindenki képes még tartani, csak nekem nem megy, s biztos velem van a baj!” – akkor én erre azt mondom, drágám, csak azért látod így, mert nem látod most a dolgokat egyben. A többi fa még éretlen, mert sokkal fiatalabbak a te hatalmas fádnál, és aki ezzel vitatkozik, aki ettől ingerült lesz, csak azért teszi ezt, mert egy hazugságot repeszt meg benne ez a kijelentés. A magyar a legősibb nép a világon, ez volt az az energia (s megint kihangsúlyozom, én nem „gondolkodom” nemzetben, úgymond, csak energetikában), tehát a magyar az az energia, amivel az ember, hogy úgy mondjam, „lehozta” az éterit a földre. Ha te ezt nem hiszed, azzal sincs semmi baj, ez csak azért van, mert egy olyan felépített hazugságfal van benned, ami nem engedi meglátni az igazságot. S ez az ősi energia egy apró egységes pontból szétszórta magát, mint amikor sok magot szétszórsz a termőföldbe. És ezek a magocskák kikeltek, s elkezdtek növekedni, de nem tudtak nagyra nőni, mert még apró cserje korukban mindig lenyesegették az ágaikat. De egy mag, egy nagy és erős mag képes volt szinte észrevétlenül nagyra nőni, és hiába próbálták meg a gyümölcsösben az ágait elválasztani egymástól, hiába estek neki többször is fűrészekkel: nem tudták elpusztítani. És ennek az az oka, hogy nem volt látszólag olyan értékes eleinte ez a fácska, nem volt fontos, hogy úgy mondjam, a kertészek számára a sok datolya, ananász és egyéb gyümölcs mellett. Ám amikor rájöttek: olyan gyökérzete van ennek a fának, ami az egész gyümölcsöst áthálózza, nagyon megijedtek, féltették a datolyát, ananászt és a sok, még csak érő kivit. De akkor már késő volt, mert a sok kis fakezdemény és a nagy magból kinőtt fa gyökérzete a föld alatt összenőtt, a lombja a legmagasabbra nyúlt az égben, és már nem lehet elpusztítani. S ahogy rángatják, tépik ezt a fát, egyre több gyümölcs hullik le róla a földre: érett, zamatos gyümölcs. S mindenki, aki majd ebbe a gyümölcsösbe téved, csak ezt a zamatos gyümölcsöt fogja csodálni és összeszedni, mert ez lesz itt a leghasznosabb termés hosszú idők óta.

S ha netán nem értenétek a szimbólumot, amit elétek tártam (annak érdekében, hogy mindezt elsőre ne elmével, hanem szívvel értse meg az, akinek ez valójában szól); most ezen üzenet végén áttérek a konkrétumok szintjére, még egyszer leszögezve, hogy az álláspontom, egy olyan perspektíva szülte nézőpont eredménye, ami nem földi, nem lineáris idő által meghatározott és nem is emberi. Ha ezt képes vagy elfogadni, akkor tudsz velem tovább haladni, ha ez neked nehézséget okoz – mert nem vagy képes még azt mondani magadban, igazságként megélve, hogy van egy ilyen nézőpont –, akkor sincs semmi baj, édesem, ne harcolj magaddal. Majd amikor ennek számodra eljön az ideje, maguktól leomlanak a falak, hiszen az, hogy most olvasod ezeket a sorokat – bármilyen érzéseket is kelt benned –, azt jelenti: ez a folyamat benned elkezdődött. Ne harcolj semmivel, és ne állj ellent semminek önmagadban, csak hagyd, hogy a dolgok úgy jelenjenek meg benned, ahogy épp akarnak, és akkor meglátod, a te belső, csodás világod mindig pontosan oda vezet téged, ami neked éppen akkor jó. És mindez azért fontos, mert mint azt említettem, ha te magyarnak vallod a szívedben magad – legyél akármilyen buta politikai koholmány szimpatizánsa, vagy bármely rád aggatott nemzet, vagy népcsoport tagja –, de ha a szívedben magyar vagy, te most életed legnagyobb változása előtt állsz. És azzal kezdtem ezt a kis irományt, hogy meg kell tudnod határozni a magad igazságát egy belső pontban, mert ez vezet téged majd el ahhoz, hogy mindezt a külvilágban is megtapasztalhasd. És amit a fentiekben az almafa szimbólumával mutattam meg, az számodra a gyakorlatban a következőket jelenti. Te most egy olyan helyzetben vagy az életedben, amikor változtatni szeretnél, s nem feltétlenül a körülményeiden, hanem leginkább magadban. Eljött számodra az ideje annak, hogy tegyél egy lépést azon a lépcsőn, amin olyan régóta menetelsz felfelé, és miután nem látod, hova vezet ez a lépcső és nagyon fáradt vagy, nem tudod ezt a lépést megtenni, mert egy nagyon nagy lépés. De én látom, hova vezet: egy csodás kilátóhoz, egy olyan hűs és gyönyörű teraszhoz, hogy ha még ezt a lépést képes vagy megtenni, akkor ott végre megpihenhetsz, amire annyira régóta vársz. Te most legbelül azt érzed: „ezt így nem bírom már tovább”; s legyen bármi, ami ezt az érzést kiváltja, hidd el; mindez azért van, mert kapaszkodsz, mert tartod magad. Most gondold végig, kérlek, ha holnaptól mindent úgy tehetnél, ahogy valóban szeretnél, ha tényleg az lehetnél, akinek belül érzed magad, akkor mit tennél? Abbahagynád a tekerést, így van? Abbahagynád a kapaszkodást, így van? Elengednéd ezt a feszültséget, amiről sokszor nem is tudod, mi váltja ki belőled, így van? Fognád magad, és mindent elengedve, csak szabadon léteznél. Ha egy példával élhetek megint, nem tennél mást, csak felrepülnél az égbe, ezt a kalitkaajtót kinyitva, és ott csak vitorláznál, hogy még a szárnyaidat se kelljen egy darabig mozgatni. S mindez azért van, édesem, mert nagyon elfáradtál. Nagyon régóta menetelsz ezen a lépcsősoron, és most, amikor az utolsó és legnagyobb lépcsőfokot kellene megmásznod, elhagyott az erőd. Tudnod kell, ez azért van, mert ha belegondolsz, te megállás nélkül mentél; míg ha körbenézel, a többiek sokkal többet tudtak pihenni. Ha megnézed a magyarságnak a történelmét, pontosabban azt, amit most erről ti tudtok – és ami egyáltalán nem mutatja meg ennek a csodás energiának a teljes történetét –, azt kell látnod: ez a drága nép megállás nélkül menetelt – veled együtt. Mert te most, ebben az egyetlen emberi életedben ott hordozod ennek az energiának az egész, több évezredes történelmét, mint ahogy ez a drága mag nép magában hordozza minden egyén egyedi történetét is. Nézd csak meg – ameddig el tudsz látni a sok függöny és fal között –, amit ennek a népnek a múltja elé emeltek! Nézd csak meg, a mostani tudásod alapján, milyen csodás módon mutatta meg az a nép mindazt egy nép történetén keresztül, amit minden egyénnek végig kell járni, és nézd meg milyen bölcs, tiszta és halk szavú, gyönyörű asszony lett belőle; egy idős bölcs, aki a nagy ricsaj közepette csöndesen üldögél, kezét fáradtan az ölébe ejtve, de majd ha megszólal, azt meghallja ez az egész sokadalom, hidd el! Nézd meg, édesem, ahogy a te egyéni életedet is végigkísérte az, amit ti „szelleminek” hívtok, ugyanúgy mutatta meg ez a nép, hogy hogyan lehet úgy egy fejlődési utat bejárni, hogy azzal a szellemiséggel, ami az ősi eredetet, a szellemi eredetet jelentette, soha nem szakította meg a kapcsolatát! Gondolj bele, hogy valójában ez a nép milyen ősi, csodálatos mítoszvilággal rendelkezik, milyen szellemi gyökerei vannak, ami aztán alapjául szolgálhatott számos nép mitológiájának! Nézd csak meg – ha érdekel, bátran kutass utána –, hogy mindaz, amit az ókori mitológiákban megtalálsz, mindaz, amit a Bibliában megtalálsz, ott van a magyar nép ősi gyökereinél, jóval korábban megjelenve már, mint ezek a nem különben csodás munkák! Nézd meg, hogy a te életedben, csak a te egyéni életedben hogyan jelent meg mindez; hogy te világéletedben hordtál magadban egy olyan szellemi gyökérzetet – ami bár nem volt feltétlenül szemmel látható, sokszor még számodra sem –, de a jelenlétéről mindig tudtál, és az életed fontos vezérfonala volt!

S mit jelent az, hogy engedd el a fát, és mit jelent az, hogy te egy alma vagy ezen a hatalmas fán? Ez egyetlen egy dolgot, hogy vedd észre, egy illúzió rabja vagy! Minden, amit most megtapasztalsz a maga abszurditásaival, a maga szívbemarkoló hazugságaival, vérlázító igazságtalanságaival, fájdalmas hitetlenségével és beteg, mocskos, ocsmány fekélyeivel: egy illúzió. Egy olyan világ, amit csak magadnak vetítettél oda, hogy megtapasztald önmagad igazságát oly hosszú idő után. Mint a példában a tanár – aki képes már meghatározni a „jó tanár” kritériumait önállóan, önmagában –, vetít magának egy pokolbeli osztályt, mert pontosan tudja, ha itt sikerül ezt az igazságot megőriznie, akkor ez tényleg így van. Ha sikerül e pokoli osztály ellenére is jó pedagógusnak maradnia, mert ő ezt egy belső igazságként éli meg, akkor nem lesz szüksége többet ilyen nehéz próbákra, úgymond, mert mehet tovább egy magasabb szinten tanítani – mondjuk a példa kedvéért egy egyetemre –, ahol már teljesen más kihívásokkal kell megküzdenie e tanári hivatás terén. S az, hogy engedd el ezt a fát, hogy lépj fel ezen a lépcsőn, nem jelent mást, mint hogy mondd ki: „Ez a beteg, hazug, velejéig romlottnak tűnő világ nem áll felettem! Mert tulajdonképpen, ha alaposabban megnézzük, akkor mindaz, amit ez a világ most egyfajta borzalmas és elviselhetetlen nyomásként rám akar erőltetni az nem igaz; mert én belül mag-amban megtapasztaltam egy igazságot, ami, lám annyira feszít, hogy képes vagyok még a saját karomba is harapni a fájdalomtól.” Tudd azt mondani; „ez a borzalmasan fegyelmezetlen, neveletlen, rossz képességekkel rendelkező osztály nem tudja megváltoztatni azt, amit magamról mint tanárról gondolok, sőt, segít mindezt megélni, hiszen ezért van itt, ezért kell vele megküzdenem”. És ezt csak magadban kell megfogalmaznod, nem tudsz, és már nem is akarsz a külvilágon változtatni, így van? Nem is kell, ezért vagy te a mag nép egy útjelzője, mert te ezt már felfogtad, csak még azt az utolsó egy lépést nem tetted meg, hogy mindezt képes legyél meg is nyilvánítani­ – ezt az elengedést, amikor azt mondod magadban csodás pedagógusként: „Nem akarom ezt az osztályt jobb eredményre bírni már. Nem akarom ezt az osztályt megfegyelmezni már. Megköszönöm nekik, hogy megmutattak nekem önmagamról valamit, és némán kilépek az osztályteremből.” S ez nem jelent mást a te csodás életedben, mint bátran elengedni azt a korlátot, amit ennek a kalitkának a falán eddig fogtál, és csak egy pillantást kell jobbra nézned; és ott nyitva van az ajtó! Engedd el mindazt, ami kívülről akarja most megmondani, hogy te milyen vagy! Engedd el azokat a pontokat az életedben szépen lassan, amit most úgy érzel, biztonsággal el tudsz! Kezdd kicsi dolgokkal, apró, pici dolgokkal! Menj vissza az alapokhoz, és akkor nem esel majd akkorát, ha összedől ez az egész építmény – ami már teljesen megrogyott –, mint azok, akik balga módon felfelé menekülnek. Te tudod, már régóta tudod, befelé és lefelé – ez a jó irány! Cseréld le bátran azt az új autót, aminek a részleteit nyögöd, egy használható régire! Tudd, a pénz fikció, nincs nagyobb értéke annak a „drágábbnak”, ha az „olcsóbb” ugyanúgy kiszolgál téged. Engedd el ezeket a korlátokat: légy, amennyire csak teheted, egyszerű, hiszen már téged is zavar ez a sok rád aggatott, nem is rád való sallang! Ne engedd meg, hogy bárki megmondja neked, hogyan kell gondolkodnod; ne engedd meg, hogy megmondja neked bárki egy külső pontból, hogy ki vagy! Csak azt fogadd el, amit igaznak érzel, és ne add ki a hatalmat a kezedből a falra vetített illúzió látszólagos hatalmának! Nincs más dolgod, mint nagyon óvatosan – hogy nehogy elszédülj és eless –, elengedni ezeket a rácsokat; nincs más dolgod, mint nagyon lassan és óvatosan megpróbálni megélni – és ez által végre a maga teljességében megmutatni –, hogy ki vagy; mert ez ad majd erőt a többi drága gyümölcsnek is, hogy ha megérett erre, megtegye ugyanezt. Ugye tudod, mindig annak a legnehezebb, aki elsőnek ugrik le, mert előtte nincs egy példa, ami után a többiek már jóval magabiztosabban tudnak ugrani? Ugye tudod, hogy mindaz, amit most meg fogsz a testvéreiddel valósítani, örökre beírja a mag nép nevét, végre dicsőségesen ragyogva, a történelemkönyvekbe? Ugye tudod, hogy amit te most önmagadban és ezáltal a világban elkezdesz, millióknak lesz majd élő és követendő példa? Ugye tudod és érzed; van egy erő, amelyik sem benned, sem ezáltal a külvilágodban nem akarja, hogy te lehullj erről a fáról, és ez által valóban felemelkedj? Ugye tudod és érzed, hogy amit tenned kell, hatalmas bátorságot kíván? De ugye azt is tudod, hogy ez benned mind ott van; ez a nagyság, erő, bátorság, bölcsesség és kitartás? Ott van, mert pontosan ez az, ami már akkorára nőtt, hogy nem viseli el ennek az ágnak a szorítását, és az ág sem bírja már ezt megtartani, így van? Nézz körül az életedben – csak ott, sehol máshol –, és vizsgáld meg; mit tudsz biztonsággal elengedni? Milyen hiedelmeket, beléd kódolt gátakat, olyan hitrendszereket, amik azt mondatják minden belső érzésed ellenére, hogy kicsi, semmirekellő és jelentéktelen vagy? Kik és miért mondják, hogy harapj bele a tested különböző részeibe, miért akarod összeharapdálni magad? Engedd ezt el, a sebek nagyon hamar begyógyulnak! S engedd el azt, hogy te egy savanyú szőlőszem vagy, nem! Ez már rég nem igaz, és sosem volt az; csak amíg pici, zöld almakezdemény voltál, a nagyszemű szőlők ezt el tudták hitetni veled! Engedd el a kishitűségedet, engedd el a félelmeidet, hidd el, amit érzel, az igaz! Nincs mitől félned, mert sokan vagytok! Képesek vagytok megtartani egymást; amikor elkezd ez az almaeső hullani a fáról, nem fogod megütni magad, hidd el! Te magyar vagy, és ez neked jelent most valamit. S ezzel nem azt mondom, hogy ma egy másik nép, egy másik energia képviselőjének nem jelent semmit az ő önazonossága, vagy ahogy ti hívjátok „nemzetazonossága”. De mint egy olimpián, aki a dobogó csúcsán áll, annak szól a himnusz, holott a többi versenyző hazája sem kevesebb semmivel. A harci méneknek szól a kürtszó, mást jelent a háború a katonáknak, és az otthon síró asszonyoknak. Te magyar vagy, és ez most számodra nagyon sokat jelent. Mert most magadban kell megszülnöd valamit; egy olyan dolgot, amit aztán ezáltal képes leszel széthinteni az egész világon: a valós, illúziómentes szabadságot. Ezt jelenti most az, hogy a mag nép energiáját hordozod a szívedben. Azt, hogy te most a szabadság megtestesítője vagy, és ahogy ezt egyre jobban képes leszel megélni magadban, úgy táplálod ezzel az édes gyümölccsel a világodat. Ez a világ most megtanulja, hogy mi van az illúzión túl, és te leszel az, aki ezt képes leszel megmutatni; mert önmagadban mögé tudsz a vastag bársonyfüggönynek tekinteni. Mert az igazságod, ami aztán örökre szabaddá tesz téged, ott kopogtat benned. Engedd be magadba, és utána nem kell semmit tenned a külvilágban, minden ehhez fog igazodni. Merj szabad lenni; soha senki a szabadságodat nem veheti el, ha erre te nem adsz neki engedélyt. Aki más szabadságát erővel elveszi, valójában önmagát zárja ketrecbe – ezt nem nehéz belátni. Mert azt a rabot fogva kell tartani, nem lehet mellőle mozdulni, állandó őrséget kell mellette fenntartani; a fogvatartónak egy pillanat nyugta sincs. Nézd meg, mennyit zaklatnak azok az erők, akik nem akarják, hogy szabad légy! Mennyi munka, mennyi papír, mennyi energia! De te bátor vagy és bölcs, és nem szállsz szembe velük; csak elengeded a rácsokat. Te mozdulatlan vagy, míg ők meg sem állnak – nem látod ezt, picim? Neked nincs más dolgod, mint önmagadban mindent életre hívni amiről beszéltem, és amit valóban ott érzel; és mindeközben várni. Nem rázod a rácsokat, hanem amelyiket tudod, elengeded; és szép lassan – ahogy önmagadban egyre erőteljesebben képes vagy megérezni, hogy szabad vagy – meg fogod látni a nyitott ajtót, mert már nem azzal leszel elfoglalva, hogy hajlítgatod és rázod a rácsokat, hanem alaposan szemügyre tudod venni ezt a kalitkát. És akkor nincs más dolgod, mint huss! – kirepülni onnan. Mert addigra a börtönőrök egyrészt már nagyon elfáradnak az állandó őrizetben, másrészt azt látják nagyon régóta, bár a tekinteted tüzes és élénk, hogy nem mozdulsz; nem vagy számukra „veszélyes”. S tudnod kell, ők valójában nincsenek a tekintetben, ahogy most gondolod, hidd el, a te energiád táplálta őket! Mert amíg nyomod az ajtót belülről, kívülről is lesz egy erő, ami meg feléd nyomja azt, hogy nehogy hasra vágódj. Engedd el, és akkor megszűnik az ellenerő. És az elengedés sohasem az erőtlenség, épp ellenkezőleg: mindig az erő jele.

Nagyon sokan kérdeztetek erről, és a magam módján ezt a választ tudom nektek adni: ti szabadok vagytok, de még ezt nem vettétek észre! Nektek kinyílt a kalitkaajtó, de még nem láttátok meg. Érett, mézédes gyümölccsé nemesedtetek, de még ezt nem hiszitek el magatokról. Ti vagytok a legősibb fa, de elhitették veletek, hogy ez nincs így. És mindenhol ott vagytok egységben, de még ezt nem éltétek meg, megfogva egymás kezét minden falon, függönyön és elétek vetített illúzión túl. Áldás van rajtatok, drágáim, egy olyan csodálatos éteri energiát képviseltek most a földön, ami majd egyszer fénybe borít mindent. Ne engedjétek, hogy ezt a csodás fényt leplekkel letakarják, elvéve a fényerejét. Amit belül érzel, az mindig igaz. A hazudozók onnan ismerszenek meg, hogy a hazugságaik nélküled nem élnek meg, így van? De a te igazságod, az mindentől függetlenül világított hosszú időn át; s ezt mutatta meg neked ez a pokoli osztály. És akárki akármit mond ebben az osztályban rólad, te már tudod: ki fogsz lépni ennek az osztálynak az ajtaján, magad mögött hagyva azt a zsibongó gyerekhadat, és átlépsz az egyetemre, mert te ezt már szabadon megteheted. S hogy ez mit jelent a gyakorlatban, azt te már pontosan tudod; mint ahogy azt is mind tudtad, amiket én most mondtam neked. Mert csak egy kis megerősítést szerettetek volna mindannyian, egy kis visszaigazolást arról, hogy „lehetséges, igaz, amit érzek?” És mi azt mondjuk neked – mi, akik mindazt, amit megéltek, egy teljesen más perspektívából látunk –, hogy igen, igaz. Áldottak vagytok, erősek vagytok, és sokakat fogtok táplálni a szabadság gyümölcsével. Legyetek azok, akik valójában vagytok, és akkor soha senki és semmi kívülről nem hathat rátok, és soha többet nem zárhat kalitkába – titeket, a levegő büszke és dicső urait.

Adamus St. Germain - Ősi, családi karma

Adamus közreműködésével, Geoffrey Hoppe csatornázásában Elhangzott a Bíbor Körben, (Kivonat)

Hanganyag(Gárdi Mariannától): http://www.mediafire.com/file/s8o24eq5e3y08ke/%C5%90si+csal%C3%A1di+karma.mp3

 ….a legtöbb ember félelemmel tekint az egészségügyi problémáira, és megpróbálnak rájönni, hogy mit tettek rosszul, és azt is, hogy hogyan lelhetnének némi megkönnyebbülésre ennek kapcsán - ezért elmennek az orvoshoz, vagy talán egy gyógyítóhoz.
Beszéltünk ezekről a gyökér témákról. Mi valójában a felszíni tünet alatt meghúzódó probléma? A rádióadásban sok különféle kategóriát felsoroltam, amik általános kategóriák, és amiket bárki szemügyre vehet magában.

Ősi, családi karma
A fizikai egészséghez kapcsolódó problémák - és a legtöbb esetben a mentális problémák is - az ősi, családi karmához kapcsolódnak. Sok-sok biológiai, testi problémátok keresztül áramlik azon a vérvonalon, amibe beleszülettek, visszainkarnálódtok. És ezeket magatokra veszitek. Elfogadjátok azokat a valóságotokban egészen addig, amíg elfogadjátok azt, hogy a vérvonalatok mellékterméke vagytok, és így ezeket az energiákat ezzel be is hozzátok a testetekbe. Pedig ez tényleg nem a tiéd, és te tényleg nem vagy azonos a vérvonaladdal. Tényleg nem.
Végül mindenki rá fog jönni, hogy kiszállhat ebből az ősi, családi karmából. És ez nem azt jelenti, hogy egy keserű vagy szomorú módon szétvágod azt a kapcsolatot. Mindössze elengeded magad attól a vérvonaltól. Mert ez a vérvonal karma egyben óriási hatással bír egy újabb inkarnáció valószínűségére, mivel amennyiben még mindig nagyon erősen kapcsolódsz a vérvonaladhoz, akkor az azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel újra ugyanabba a vérvonalba fogsz inkarnálódni.
Ezen most egy kicsit gondolkozzatok el! Ugyanabba a vérvonalba…(Adamus mosolyog). Na igen, most egy kicsit tényleg belegondoltatok ebbe! Abba a vérvonalba, ami talán már több évszázad óta hurcolja magával a fizikai, testi egyensúlytalanságokat, abba a vérvonalba, ami bizonyos jellemzőket hordoz magával, mint például az alkoholizmus, vagy a bőség hiánya, vagy esetleg annak a folytonosságát cipeli magával, hogy mások szolgája vagy ahelyett, hogy igazi Mester lennél.
És igazából teljesen mindegy, hogy milyen sok mindent eltervezel, és teljesen mindegy, hogy mennyire megvilágosodottnak hiszed magad, és abban a hitben ringatod magad, hogy amikor átkelsz a túloldalra, többet nem fogsz inkarnálódni, vagy hogy ha mégis, akkor majd egy egészséges, bőségben élő családot választasz magadnak - nos, nagyon nagy a valószínűsége annak, hogy ez nem fog összejönni. Miért? Mert ott lesz neked ez a szinte mágneses vagy elektromágneses vonzás. És ez azonnal visszaszippant majd téged a Földre, ugyanabba a vérvonalba, ugyanabba a családba. A régi karmába, a régi kapcsolataidba, szerelembe, ami néhány esetben boldogságot és elégedettséget jelent, mert ennek az ősi, családi karmának elképesztő erejű a befolyása az életedre.

Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy holnap az legyen az első dolgod, hogy felhívd a családodat, és örökre mondj búcsút nekik! Nem azt mondom, hogy különülj el a családodtól, bár egy páran ezt teszitek. Egyszerűen csak vegyél egy mély lélegzetet, és ismerd fel, hogy talán lehetnek ők nagyszerű barátok, vagy lehettek borzasztó szülők, vagy kedves unokatestvérek, de előbb vagy utóbb egy szuverén létező elengedi magát ettől a vérvonaltól, és ezt máris megtehetitek.

Ezáltal, amikor elengeditek őket, lényegében megtanuljátok majd megbecsülni a rokonaitokat, a vérvonalatokat. Ekkor meg fogjátok majd érteni, hogy miért is tették azokat a bizonyos dolgokat - olyanokat, amiket egyáltalán nem tudatosan választottak maguknak, mindössze azért tették, mert alkalmazkodtak ahhoz a vérvonalhoz, és a részévé váltak. És akkor majd egyszeriben rájöttök, hogy ők mindössze a nagyszüleiknek és azok nagyszüleiknek a mellékterméke voltak… és még folytatódik a sor visszamenőleg a családfán.

És arra is rá fogtok jönni, hogy valahol visszamenőleg ti is rajta vagytok a családfátokon. Az egyik korábbi inkarnációdként, a Lelked egyik inkarnációjaként - aki igazából nem te vagy - de akkor így te magad is folytatod, állandósítod ezt az összes energiát, összes problémát és mindazokat a dolgokat, amik ezzel együtt járnak.

Személyes karma

A második számú dolog - a te saját személyes karmád, a kint lófráló aspektusaid, akik befolyásolják a fizikai egészségedet. Tegyük fel, hogy van egy nagyon leszakadt, roppant sérült, traumatizált aspektusod. Ezek hajlamosak ott körözni körülötted, ahogy a jók is persze. Nem akarom csak ezekre a leszakadt részeitekre helyezni a hangsúlyt - ezekre, a mérges, haragos, nagyon bosszús aspektusaitokra, de ezek hajlamosak ott körözni körülöttetek. Miért? Nos, ennek több oka is van.
Először is, akarnak valamit tőled, ami nekik nincs. Egy lelket. Egy lelket. Neked van lelked. Úgy értem, az a tiéd. Az aspektus a te leszakadt részed ugyan, de nem áll kapcsolatban a lélekkel. Te állsz vele kapcsolatban. Te.
Ezért ezek az aspektusok, azok, akiket mi szürke vagy sötét aspektusnak nevezünk, ott lófrálnak körülötted, és csak arra a megfelelő alkalomra várnak, hogy megragadják a Lelkedet. Arról persze fogalmuk sincs, hogy az hol lehet, vagy hogyan akarják azt magukkal ragadni, de azt hiszik, hogy ha elég sokáig várnak, és ha elegendő pokoljáráson mész keresztül miattuk, akkor majd sikerül elkapniuk. Ők ilyenkor a szó legszorosabb értelmében leszívják az energiádat. Mert ez tartja őket életben…ez az ételük.

Te vagy a táplálékuk. Te. Olyan vagy nekik, mint egy hatalmas muffin. (Adamus nevet) Vagy egy csokis süti, vagy valami hasonló. Tehát körülötted lófrálnak. És leszívják az energiádat. Így maradnak fókuszáltak, így tudnak kapcsolódni és jelen lenni. Tehát, amennyiben sok ilyen aspektusod van, akkor eléggé fáradt lehetsz. Mert elveszik az energiádat.
Ez nem azt jelenti, hogy máshonnan nem tudsz több energiához jutni, hanem azt, hogy hozzászoktál ahhoz, hogy egy bizonyos módon kapcsolódj, hogy egy meghatározott mennyiségű energiát fogadj magadba, ezért nem hozol be több energiát, de még ha meg is tennéd, akkor is csak még többet adnál az aspektusaidnak. Tehát itt van neked ez a meglehetősen érdekes, és eléggé furcsa egyensúlytalan helyzet.
És miközben leszívják az energiádat - senkit sem akarok itt sértegetni - de miközben leszívják az energiádat, hatással lehetnek egy életfontosságú szervedre, általában a vesédre vagy a májadra, és az ott lévő energiát kiszívják belőled.
És ez legyengíti ezeket a létfontosságú szerveket. Ez aztán felborítja az immunrendszeredet, és teljesen mindegy mennyi spirulinát (alga kapszula) vagy echinaceát (kasvirág kivonat, mindkettő immunerősítő - a ford. megj.), vagy ehhez hasonló dolgokat szedsz be, ez akkor is legyengíti az immunrendszeredet.

A megoldás

Vissza akarod kapni az immunrendszeredet? Akkor engedd el ezt a személyes karmádat, és a sok-sok integrálatlan, traumatizált, sérült aspektusodat! Hogy hogyan? Nos, egészen egyszerűen úgy, hogy visszahozod ezeket az aspektusokat a szeretetbe, önmagadba úgy, hogy a saját biztonságos Otthon teredben tartózkodsz, a Most Pillanatodban, ahol most vagy, a jelenedben. Hogyan teszed ezt meg? Úgy hogy lélegzel és szereted magad. Feltételnélküli szeretettel. Ahogy már sokszor el lett mondva, ebben az életedben a legnehezebb dolog az számodra, hogy szeresd magad.
Ezért inkább eltereled erről a figyelmedet. Bármire képes vagy, csak hogy ne szánj időt saját magad szeretetére. Inkább drámázol, csak, hogy elvond magadról a figyelmedet. Intellektualizálod a dolgokat, vagy filozofikus eszmefuttatásokba bocsátkozol, de ez mind csak elterelés, figyelem elvonás.
Tehát mindezek a figyelem elterelések csak arra jók, hogy ne szeresd magad. Amikor szereted magad, akkor elengeded a személyes karmádat, és akkor semmi miatt sem kell bűntudatot érezned. Érzed, pedig nem kellene. Semmi miatt. Semmi miatt! De te azt mondod: - „Nos, ez nem így van, mert én tényleg valami borzasztó dolgot tettem, és ennek a terhét most már mindig magammal kell cipelnem.” - Nem, nem kell! - De te azt mondod: - „ De valakit tényleg nagyon megbántottam, és nagyon förtelmesen, rettenetesen bántam vele. És ezt muszáj magammal cipelnem. Inkább elviselem a fájdalmat és a szenvedést az életemben azért, amiért azt a szörnyűséges dolgot tettem. Mert ha nem teszem, akkor talán megint megteszem ugyanazt a borzalmas dolgot”
De nem teszel ilyet többé. Egyáltalán nem. Miért nem próbálod meg legalább?

Próbáld meg egy héten keresztül - hogy elengeded az összes bűntudatodat, lelkiismeret-furdalásodat, rossz érzésedet, azt az érzést, hogy ha tényleg a saját hatalmadban állnál, akkor rossz dolgokat tennél. Nem fogsz rosszat tenni. Itt és most azonnal elengedheted ezt a személyes karmádat. És akkor az aspektusaid is haza tudnak jönni - végre a biztonságos teredbe, a szereteted terébe - mert mindössze ezt akarják. Olyanok ők, mint az otthonról elszökött kisgyermekek, akik semmi másra nem vágynak, csak elfogadásra és szeretetre. De amennyiben nem fogadod el magad, akkor van egy részed - sok részed, akiket az aspektusaidnak nevezel - akik odakint eltévedve, áznak, fáznak éhesen a hidegben, és nagyon, de nagyon haragosak, gyűlölettel teliek, csalódottak - nem állnak készen a hazatérésükre.
Próbáld meg szeretni magad! Ez a szeretet hónapja - ugyan a kitalált szereteté, de attól még a szeretet hónapja. Próbáld meg szeretni magad!

Tömegtudat

Nos, akkor jöjjön a tömegtudat, a környezeti hatások. A környezeti hatások. Sok energia található a tömegtudatban, amit még mindig megcsapoltok, amit még mindig elhisztek. És a tömegtudatban rengeteg egyensúlytalan energia, sok betegség található. Másoktól kapod el a megfázást és az influenzát. Szerinted miért? Nem azért, mert a rendszered lemerült. Nem azért, mert összeszedtél valamit, hanem azért, mert még mindig hiszel a tömegtudatnak. Az influenzák és a megfázások ilyenek. Átadódnak. De nem a kis baktériumok. Bár a végén ez történik, de ez az egész a tömegtudat hatása. Mindenki megfázik. Mindenki influenzás. Ezt hallod a hírekben - Megérkezett az influenza szezonja! - És ilyenkor mi történik? Megbetegszel. Van egy új járvány, amiből egyre többet fogtok látni ebben az évben - egyre többet. A megmagyarázhatatlan tikkelések. Tikkelések. (Adamus rángatózik és imitálja a szem és arc tikkelést) És az történik, hogy ez a szó szoros értelmében keresztül terjed a tömegtudat hullámain, és egy vagy két ember megkapja - látjátok, én most ezt mind átadom nektek (nevetés) - majd hirtelen már mindenki rángatózik, és amikor az orvosok ezt kivizsgálják, akkor valami tényleg lószar magyarázattal állnak elő. - „Biztos az ivóvíztől van. -Szerintem nem (tikkel a szemével). Szerintem nem. Szerintem ez a tömegtudat befolyása.

A lényeg az, hogy az egészséggel kapcsolatos problémáknak meg vannak a maguk gyökér okai. Igazából nem vagy beteg. A betegség mindig egy energia egyensúlytalanság manifesztációja, és azok túlnyomó része ezekből ered. (az ősi, családi karmából, a személyes karmából és a tömegtudatból) És ezt többé már nem kell elfogadnotok. Tényleg nem.

Energia környezet

Szóval a tömegtudat. És igen, vannak környezeti okok is. Tudjátok angyali létezőként eljönni ide a Földre, ebbe a nagyon sűrű formába - ezt én is érzem most. Nem túl gyakran jövök ilyen közel, de én is érzem ezt a sűrűséget Cauldre testében, és nálatok is. Olyan, mintha össze lennétek préselve vagy nyomva, és a legnehezebb dolog ebben az egészben az, hogy közben elveszítitek annak tudását, hogy igazából mi létezik ezen túl. Elveszítitek a képzeletre, a szabad és nyitott érzésre való képességet - az érzékélő tudatosságot. Annyira nagyon össze vagytok préselve, hogy ez az érzékelő tudatosság mindössze azokra a dolgokra fókuszálódik - amit ismertek - a látásra, a szaglásra, a hallásra, az érintésre és az ízlelésre.
Tehát drága barátaim, gyökér problémák.

Ezek a gyökér problémák a mentális egészségedre is hatással lehetnek. Ez egy másik beszélgetés témája, de most kivétel nélkül mindenkit arra kérek, hogy vegyetek egy mély lélegzetet! A tested tudja, hogyan újítsa meg magát anélkül, hogy be kellene azt szennyezned mindenféle külső dologgal, anélkül, hogy rengeteg gyógyszert vennél be, anélkül, hogy komoly fegyelmet erőltetnél magadra, amivel csak még nagyobb szenvedést mérsz a testedre…. És most mindenki kézhez kapja a maga pohár borát, és ti, akik online néztek minket, ti is igyatok egy kis vizet vagy egy pohár bort!
Mielőtt meginnánk az italunkat - amit a feltételektől mentes egészségetekre fogunk meginni - tehát ürítsük akkor poharunkat a ti feltételektől mentes egészségetekre, az ősi, családi és a személyes karmától való szabadságotokra, valamint a környezeti hatásoktól és a tömegtudattól való szabadságotokra! A szuverén egészségetekre! A testetekre, aki tudja, hogyan újítsa meg magát, és hogyan tartsa magát folytonos egyensúlyban!

Megengedem , hogy a testem megújítsa, magát feltételektől mentes egészségemért és megengedem, hogy az ősi, családi és a személyes karmától megszabaduljak és a környezeti hatásoktól és a tömegtudattól is.(Marga)

Néha rátok tör egy kis rák pánik vagy egy kis cukorbetegség ijedelem, amik azt mondják nektek: - „Ez nem a te problémád. Készen állsz az elengedésére? Vagy továbbra is ragaszkodsz hozzá, ki akarod azt játszani, és megengeded, hogy az eltereljen téged?” - De itt és most, ebben a pillanatban vehetünk egy mély lélegzetet, és mindezeket elengedhetjük! Ezek nem a tieitek. Te egy szuverén létező vagy, akik abszolút képes vagy megújítani a saját testedet egyszerűen és könnyen, egy korty borral, egy korty vízzel, vagy egy kis csokis sütivel. Ez nem számít.

Az igaz szerelmet, szeretetet nem fogjátok addig egy másik emberben megtalálni, amíg nem találjátok azt meg saját magatokban. Soha nem lesz egy egyensúlyban lévő és egészséges párkapcsolatod addig, amíg saját magaddal nincs egészséges és egyensúlyban lévő kapcsolatod. És onnantól kezdve minden kapcsolatod teljesen másmilyen lesz. Nem a táplálkozásról, a leszívásról fog szólni. Nem arra fogod majd használni azt a kapcsolatot, hogy általa kiegyensúlyozd a saját maszkulin vagy feminin oldaladat, vagy akármit. Soha többé nem fogsz újra azért társat választani magadnak, hogy kiegészíts valamit magadon belül.

Világpolgárok

Utolsó, St. Germainként élt életemben sok időt és sok erőfeszítést tettem, hogy Európát megpróbáljam egyesíteni. Európának meg voltak a maga kis királyságai, hűségbirtokai és irányító, kontroll központjai. Még csak nem is igen kormányok voltak ezek, csak irányító központok. És alapvetően arra vesztegették az idejüket, hogy egymással harcoltak. És az elképesztő az volt, hogy az egyik évben két ország harcolt egymással, míg a másik évben már ez az előbbi kettő összeszövetkezett egymással, és egy harmadik ellen kezdtek csatázni. És ez így folytatódott, megállás nélkül.

Sok élet került így elvesztegetésre. Sok energia ment pocsékba. És ami mindennél fontosabb, ez drámai hatással volt a tudatra, a tudatnak a kiterjedésre vonatkozó képességére. Végül elérkezett egy pont, amikor azt éreztem, hogy Európa visszacsúszik a sötét korokba, de még egy annál is sötétebb korszakba, mint amit már megélt. Kicsúszott a tudatból, és még inkább elveszett.

Tehát ott volt ez az erőfeszítés, hogy megpróbáljuk összehozni Európát, hogy az világító torony lehessen a világ többi részének. És egy határig, ez működött. Egy határig, mert még vannak problémák, nem Európa miatt, hanem a tömegtudat miatt, az emberi állapot miatt, azért, mert az emberek - én próbálnék erről itt nyíltan beszélni, de Cauldre megpróbál diplomatikusan fogalmazni, ezért most kicsit küzdünk itt egymással - tehát mert az emberek képesek egy darabka föld kapcsán egymásnak esni, képesek az őseik miatt harcba szállni, olyan dolgok miatt csatáznak egymással, amik teljességgel jelentéktelenek, ahelyett, hogy megnyitották volna a tudatukat, és globális, világpolgárként, az univerzum polgáraiként, egy emberi lényként tekintettek volna saját magukra, valami sokkal nagyszerűbbként, mint az a ház, amit a nagyszüleiktől örököltek, vagy mint az a darabka föld, ami mindig is a családjuké volt, vagy mint a nemzetiségük.

Ezek a dolgok ma már nem számítanak, és ezek azok a dolgok, amik nem engedik meg, hogy a tudat kiterjedjen ezen a bolygón.

Ők a szó legszorosabb értelmében visszafognak titeket, emiatt a tudati háló miatt. És mindenki harcol a saját kicsike kis darabka földjéért, és azért, hogy a dolgokat továbbra is úgy kell tenni, mint ahogy mindig is tették, és mindenki harcol valamiért, ami régi és készen áll a változásra, és változni akar.

…az emberek olyan dolgokhoz ragaszkodnak, amik már egyáltalán nem szolgálják őket. Miért? Mert nem akarnak változni, mert félnek a változástól, mert azt hiszik, ha visszatérnek ahhoz, amit 50, 100 vagy 2000 évvel ezelőtt tettek az emberek, az majd valahogy jobbá teszi a dolgokat. Akkoriban régen szívás volt. Tényleg az volt. Az energia sűrűbb volt. Sokkal több volt a kontroll, az irányítás, és minden létezőnél nagyobb volt az igazságtalanság. Kevesebb volt a szabadság.

Önmagad szeretete - és azt hiszem itt meg is állhatunk egy pillanatra! Hiszen elmondhatjuk, hogy ez az, ami ennek az egésznek a lényege, magva…és az ezen a bolygón megélt tapasztalásaid közül ez az a rész, amit az utolsó életedre, és a Lelkednek tartogatsz. Minden mással foglalkozol addig, és aztán szépen megtanulod szeretni magad.

Sok spirituális beállítottságú ember ezen a ponton menekül el - az önszeretet pontján. Sokkal szívesebben tesznek bármi mást, csak ezt nem. Inkább mantráznak a kristályokkal, vagy izzasztó kunyhóban ücsörögnek, vagy bármit szívesebben tesznek - a guruk lábai előtt hajbókolnak - bármit, csak ne kelljen szeretniük magukat. Miért van ez?
Szeretik ezt az elterelés játszmát játszani, pedig önmagad szeretete pont azt jelenti, hogy elengeded egy csomó régi dolgodat magadból. Lényegében azt jelenti, hogy megtanulod átölelni magad, vagyis elfogadni magad. Szeretni magad….és még miért? Miért olyan nehéz ez?

Létezik valahol olyan, valamelyik iskolában tanítják- e - a normál iskolákban - hogy szeresd magad? (a közönség válasza: - Nem!) Nem. És miért nem? De képzeljetek csak el….képzeljetek csak el egy Új Energiás Iskolát, amit már nagyon szeretnék látni, ahova a gyerekek elkezdenek járni, és ahol már rögtön az első órán azt tanítják nekik, hogy szeressék magukat.

Amikor szereted magad, akkor automatikusan együttérző leszel másokkal is. Önmagad szeretete nehéz, mert akkora karma gyülemlett fel - amennyiben sokszor éltél már ezen a bolygón, akkor olyan sok karma gyűlt össze, - erről beszéltünk az elején - hogy nehéz csak úgy hirtelen megállni, és nemet mondani az egészre. -Ebből elég volt! - Még nektek is nehéz, drága barátaim azt mondani, hogy: - „Nem vagyok azonos azzal a gondolattal, ami éppen most áramlott keresztül a fejemen! Nem vagyok azonos a tegnap történtekkel!” Talán azt el tudjátok mondani, hogy: -„Oké, nem vagyok azonos azzal, ami 50 éve történt,” - de aztán meg azt mondjátok: - „Nem lehetek annyira felelőtlen, hogy azt mondjam, hogy az nem én voltam.” - De igen, lehetsz. Mondhatod. Ez egy meghatározó pont. Ez az egyik létező legnagyobb Szeparációs Pont, amikor azt mondod: - Elég volt! Többé nem járok azon a karma ösvényen!

Ez a bolygó jól van. Mit gondolsz, miért ezzel a mondattal zárom a csodálatos dialógusaimat, hogy: -„Minden jól van a teremtés egészében?” Ez azt jelenti, hogy egyáltalán semmit sem kell tenned. Mindenki a saját útját járja. Előbb vagy utóbb mindannyian fel fognak emelkedni. Nem miattad, és nem miattam, hanem saját maguk miatt. Előbb vagy utóbb az emberiség azt fogja mondani: -„Á, csináljuk másképpen!” - és az, hogy ezt mikor fogják mondani, az se tőled, se tőlem nem függ.

Jelenleg egy beteljesületlen felemelkedésben vagy. Vagyis ez már beteljesült, de annak megtapasztalása, hogy hogyan jutottál el odáig - ez teljes mértékben tőled függ. Csak és kizárólag rajtad múlik, hogyan akarsz oda megérkezni. Térden csúszva-mászva? Vagy pedig egy hatalmas, boldog, kiadós mosollyal az arcodon? Nem számít. Nem számít.

Ezzel a lélek igazából nem törődik.

A lelked tényleg nem törődik ezzel. Eléghetsz a pokol kénköves tüzén, és a lelkedet ez sem hatja meg, mert ez egy illúzió. Ez annak egy módja, ahogy meg akarod tapasztalni a felemelkedést - bejárhatod a pokol legsötétebb bugyrait, ha azt választod, hogy ebben akarsz hinni. És úgy is megteheted, hogy közben dalolsz, és apró kis virágok tetején táncolsz, és az őzike is veled énekel. Nem számít. Ez csak egy tapasztalás. Vagy megteheted mindkettőt. Mondhatod azt is: „Megpróbálom ezt. Megpróbálom azt. A nehéz úton fogom megtenni. A könnyű úton fogom megtenni.”

Tehát én itt Mesterként látok el szolgálatot. Van egy mondásom, hogy csak egy Mester képes igaz szolgálatot ellátni, mindenki más szolga csupán. Térden csúszva szolgálnak, elégítenek ki másokat. Egy Mester, amikor ezt tényleg felismeri, hogy: - „Vagyok, Aki Vagyok, és semmi más nem számít!” - na akkor a Mester már elláthat szolgálatot, de csak a saját kedvtelése miatt. Ennyi az egész. Ennyi az egész.
Tehát felírhatjuk ide a szolgálatot, de legyetek egy kissé óvatosak ezzel kapcsolatban. Ez könnyen elterelhet benneteket. Előbb magadat szolgáld, és csak ezt követően beszélj másnak a szolgálatról. Oké, köszönöm. Köszönöm, hogy megengedted, hogy nyílt lehettem.

 ......2012. február 4-én   www.crimsoncircle.com

 Fordította: Sári Izabella