Ok nélkül szeretve vagytok
Kryon - Dél Afrika
Channel David Brown által
2005 Október 13. Graz, Ausztria
Üdvözletem kedveseim, Kryon Vagyok a magnetikus szolgálattól!
Nagyszerű, hogy veletek lehetek itt, ma éjjel! A szoba tele van a
Szellemmel. Angyalaitok és Vezetőitek lábaitoknál vannak. Nagyon sok
szeretet van ebben a szobában és az élet a szeretet megéléséből áll.
Ezen az éjen jelen lévő angyalaitok és vezetőitek csodálnak és
tisztelnek titeket azért amit tettetek. Mellettük számos Mester jelen
van itt az Univerzumból, ezen az éjjel. Nem mintha a vezetők és az
angyalok kevesebbek lennének a Mestereknél, azonban ők a ti földi
tapasztalatotokban tanultak. Az általatok tanultak nagy részének
visszhangja van az egész Univerzumban. Sok szeretet van ezen a világon
és sok az elfojtott szeretet is, azonban a szeretet elfojtásának ideje
leáldozóban van, a múlthoz tartozik. Egy új világ jelenik meg hamarosan!
Egy szeretettel, örömmel és szabadsággal teli világ, melyben ti
jogaitoknál fognál alkotók/teremtők lesztek, az általatok választott
valóság alkotóivá váltok, negatív érzelmek és gondolatok nélkül, mely
gondolatok haladéktalanul figyelembe veszik a valóságot. Ezek ti vagytok
- eme Univerzum mágikus lényei! Amikor a mágikus szót használjuk, az
Isteni akarat beteljesítésére utalunk itt a Földön vagyis az Isteni
akarat fizikai megnyilvánulására. Az Isteni Akarat egyre erősebbé válik
itt ezen a bolygón és ti szorosabban kapcsolódtok össze az Istenséggel.
Számos felfoghatatlan szeretet van szívetekben.
Ez a világ tele van szeretettel - a levegő és az életerő energiája, mely körülvesz titeket tele van szeretettel és létezik ott, hogy materializálhassátok azt. Már most is materializálhattok mindent amit kívántok. Ti azt mondjátok: de miért nem kapjuk meg azt amit kívántunk? Az igazság az, hogy a gondolatok a valóságot meghatározó emóciókat/érzelmeket hoznak létre, és az emóciók a valóságot meghatározó gondolatokat ébresztenek. A pozitív gondolatok egy valóságot alkotnak, ám ugyanezt teszi mindkettő, legyen bár pozitív vagy negatív érzelem. Egy ideje nektek a negatív emóciók és gondolatok eltávolításáról beszélünk, mely folyamat lehetővé teszi számotokra energiátok gyors megtisztítását. Ezek az energetikai folyamatok most tökéletesedtek. Valamennyien rendkívüli alkotók vagytok. Valamennyien az Univerzum mágikus lényei vagytok és minden különösebb ok nélkül szeretve vagytok!
Így hát csukjátok be szemeiteket, helyezzétek lábatokat szilárdan a padlóra és engedjétek, hogy az Föld Anya energiája átfolyjon szíveteken és összekapcsoljon titeket az Atyával a Koronacsakrán keresztül! Az Föld Anya Energiája enyhén átárad testeteken a koronacsakra irányában és azon is túl és az Égi Atya energiája átáramlik a koronacsakrán és testeteken, összefonódva a Föld Anya Szívével. Nyissátok meg szíveteket és kapcsolódjatok össze a szobában jelen lévő csoporttagokkal(vagy, ha hallgatjátok vagy olvassátok ezt egy később időpontban képzeljétek el, hogy olyan emberekkel vagytok együtt, akiket igazán szeretek), lehetővé téve ezzel a szeretet növekedését és kiterjedését! Most engedjétek meg ennek az energiának, hogy kiterjedjen testetek túl, a másik személy energiája felé! Engedjétek, hogy eme energia le és fel áramoljon! Amikor ellenállást fedeztek fel testetekben, hagyjátok feloldódni azt, hogy a szeretet energia szabadon áramolhasson szívetekből a csoport minden tagjának szíve irányában, valamint azok irányába akik e levelet olvassák most! Ott ahol szívetekben valamilyen ellenállást észleltek, engedjétek feloldódni azt és szabadítsátok fel - engedjétek elmenni!
Miközben ezen az éjjelen beszélgetünk, közel Telihold van és emócióitok kezdenek szétáradni. Bármilyen emóció van is jelen most testetekben, engedjétek szétáradni azt! Minél szorosabban kapaszkodtok az emóciókba, annál inkább létrejön a valóság. Nektek máris vannak emócióitok – azáltal, hogy elfojtjátok ezeket, energiát adtok nekik. Engedjétek az emóciót kiterjedni és növekedni! Most, hagyjátok szabadon mozogni és áramlani ezeket (legyetek az emóciókkal - ne próbáljátok kontrollálni azokat) és engedjétek növekedni őket az óceán hullámaihoz hasonlóan. Engedjétek egyik hullámot a másik után áramlani be testetekbe, miközben felszabadulnak emócióitok/érzelmeitek, engedjétek áramlani azokat, hogy betölthesse szíveteket a szeretet! Minél kevesebb az emóció testetekben, annál több szeretet fog létezni, annál könnyebbé válik számotokra megalkotni a választott valóságot! Engedjétek meg az energiának, hogy betöltse testeteket és kapcsolódjatok össze Kryon-nal! Ezután legyetek tudatában a vibrációk növekedésének! Bármilyen probléma is adódna életetekben, adjátok át Kryon-nak, hagyjátok, hogy ő dolgozzon azokkal a problémákkal, energiákkal! Minden probléma egy megjelenésre váró választ képvisel. Ha nem ismeritek be a problémát, hiába vártok a válaszra. Tíz esetből kilencben, egy probléma egy emóciót jelent, ezért minél inkább elfojtjátok emócióitokat, annál több problémát fognak okozni, melyek ritkán oldódnak meg.
Engedjétek meg testeiteknek a felszabadulást, a kötetlenséget és a szabadságot! Engedjétek kiterjedni energiáitokat, hogy a szeretet szabadon áramolhasson ott ahová évek óta nem juthatott el! Kiterjedt állapotban, megnyíltok emócióitok felszabadításának. Ma éjszaka, ebben a szobában két különálló lélek csoport létezik. Mindannyian jogos gyógyítók vagytok, akiket pontosan a szoba közepe választ ketté. Mindkét csoport dolgozott Kryon energiájával, nemcsak földi síkokon, hanem más galaxisokban és univerzumokban is. Térjetek vissza az időben és hívjátok újból a Kryon-nal együtt töltött tevékenységeteket, elmúlt életeitekből! Sok titok övezi az életmóddal, valamint a gyógyítással kapcsolatos megélést - nemcsak magatoknak, hanem a többiek számára is. Fedezzétek fel ezeket az életeiteket és hozzatok nekik megismerést és annak a ténynek megértését, hogy rendelkeztetek vele és ebben az életben újraélesztitek! Ti kell lehozzátok azt a földi síkba, hogy meggyógyítsátok vele először magatokat, hogy az Új Kor részeivé váljatok, a bolygót új tudattal elárasztó energia hullámban, mely megalkotja az új, mágikus világot.
Érezzétek azt amit ezekben az életekben éreztetek és engedjétek eme energiát átáramlani magatokon! Horgonyozzátok le a földi síkba, itt ezen az éjjelen, ebben a szobában! A gyógyítás művészete mágikus és misztikus, azonban a gyógyításban létezik logika. Ezen a bolygón semmi sem jelenik meg véletlenül. Egyetlen jó vagy rossz esemény sem jelenik meg véletlenszerűen, mindennek értelme (iránya) van.
Tárjatok fel bármilyen szégyenletes vagy bűntudatos eseményt a múltatokból, ennek a bennetek szétáradó energiának! Bármilyen számotokra nyomasztó vagy bolondos dolgot tárjatok fel ennek az energiának! Engedjétek, hogy még több szeretet árassza el testeteket, mert e szeretet erősebbé tesz és felszabadít a bennetek lévő félelemtől, haragtól és szomorúságtól! Amikor megszabadultok a bennetek lévő félelemtől és szomorúságtól, erősebbé váltok, behatolva egy szelíd és finom térbe, ahol a legszubtilisabb ajándékokban részesülhettek! Egy részben ti szelídek és finomak vagytok. Még a legerősebb és legvadabb férfiban is létezik szelídség és finomság. Ez nem a gyengeség hanem az erő jele. Ahhoz, hogy megmaradjatok e térben, energiára és szeretetre van szükség és minél több dolgot megoldotok magatokban, annál több energia fog létezni, mely szétárad bennetek!
Így hát tudatosítsátok pár pillanatig ezt az energiát! A szobában lévő energia növekedik - máris nagyon magas. Most szelíden és finoman hatoljatok be relaxációs zónátokba! Engedjétek, hogy az energia felszabadítson titeket!
Az Univerzum részéről a legszebb ajándékok akkor jönnek felétek, amikor ebben a szelíd és finom térben vagytok. Engedjétek be ezeket az ajándékokat testetekbe! Bármit láttok vagy éreztek, a tiétek - bármit álmodtok a tiétek!
Ismerjétek be és váljatok eggyé álmotokkal, mert ez a ti serkentőtök az életben! Emlékezzetek, hogy ezeket nektek kell megélnetek, máskülönben ha nem élitek meg álmaitokat megjelenik a félelem, mely egy helyben tart!
Kutassátok álmaitokat, hogy megtaláljátok félelmeiteket - talán féltek a haragtól, a szomorúságtól vagy a szeretettől!
Ismerjétek be félelmeiteket, hogy ezáltal megszabadulhassatok tőlük! Ebben az energiában nem létezik csomó amit ne lehetne megoldani, sem megoldás nélküli probléma nem létezik. Semmi nem létezik abban amit a Teremtő adott nektek, amivel képesek ne volnátok elbánni. Küldjetek szeretetet félelmeiteknek, azoknak a gondolatoknak melyek azt sugallják nektek, hogy nem vagytok méltók ezekre az ajándékokra és megismétlem engedjétek behatolni a szeretetet a félelembe és figyeljétek hogyan oldja fel és tűnik el ez! Képzeljétek magatokat egy lépéssel közelebb álmaitokhoz - egyre mélyebben behatolva testetekbe, hogy felfedezzétek azokat a helyeket melyeket felfedezetlen maradtak számos életeteken keresztül! Akkor amikor behatoltok lelketek sötétjébe, vigyetek magatokkal egy gyertyát vagy lámpát - mivel fényre van szükség a megvilágításhoz. Amikor bepillantotok életetek sötét zugaiba, hagyjátok, hogy a fény megvilágítsa azokat a sarkakat, behatoljon a sötétbe és elárassza azokat a zónákat! Most új magatartás, új utak, gondolatok árasztják el ezeket a zónákat miközben testetek megtelik új utak, új igazság energiáival!
Most a 2022 utáni évek energiáját választjuk és nagyon lassan emelni fogjuk ezt az energiát! Meg fogjátok tapasztalni testetekben a félelmeket és problémákat, azonban csupán figyeljétek ezeket legyetek tudatában ezeknek az érzelmeknek! Amikor az energiák megemelkednek, figyeljétek ezeket a félelmeket és problémákat és nézzetek körül - figyeljétek meg milyen lesz életetek 2022 után! Ezekben a pillanatokban az energia 60%. Új utazási eszközök fognak létezni és új gazdaság lesz megjelenőben. Ez nem olyan energia amitől félnetek kellene, hanem egy tiszteletre méltó energia. Ti hordozzátok eme energiák magvait. Ekkora szeretettel és intenzív gyógyulással, energiát adtok a magvaknak.
Eme
energiák felé fogjátok fordítani az utat és minél fényesebbek és
fejlettebbek lesztek, annál inkább észrevesznek, meghallgatnak és
követni fognak titeket - az Új Kor csillogó házaiként. Ebben az Új
Korban minden a szeretet által fog létrejönni! Mindenkinek elég helye
lesz - új életutak és energiák felhasználása által. Most 70%-os az
energia arány, tehát ismerjétek be érzelmeiteket, emócióitokat és
szabadítsátok fel azokat! Egy kiterjedt térben fogjátok érezni
magatokat, melyben gerincetek egyenes és szívetek ragyogóan fénylik.
Engedjétek, hogy egyre több energia töltse el belső, finom tereteket!
2022 után a gyapot függönyhöz hasonló finomságúak lesztek, de ugyanakkor
rendkívül erősek is! Most az energia eléri a 80%-os arányt. Még egyszer,
ismerjétek be és szabadítsátok fel jelentkező emócióitokat és
érzelmeiteket! 2022 után kapcsolataitok szelídek és könnyűek, energiátok
vibráló lesz és egy szempillantás alatt választ kaptok majd minden
földi kérdésre. Engedjétek, hogy energiátok keveredjen ezzel az
energiával! Most közeledünk a 90%-hoz. Nyissátok meg még jobban
szíveteket és engedjétek áramlani a csodálatos szeretetet - mivel ez egy
szeretetet hozó kor lesz! Most nézzetek mélyen magatokba és figyeljétek
meg milyen lesz saját életetek 2022 után! Csak az igazságot kapjátok!
2022 egy új dimenzió éve (volt). A Föld bolygó vibrációi az emberiséget egy új
dimenzióba vezetik. Most 95 és 98 % között vagyunk. Legyetek szelídek
testetekkel és tudatosítsátok erősen érzelmeiteket! Ismerjétek be ezeket
az érzelmeket majd szabadítsátok fel és nézzetek körül, megtapasztalva
eme energiát! Figyeljétek hogyan utaztok és hogyan kommunikáltok!
Figyeljétek hogyan társultok, szövetkeztek és hogyan nyilvánultok meg.
Azonban ennél is fontosabb, hogy megfigyeljétek, hogyan alkossátok meg
saját valóságotokat! Lényetek ama része, mely mindezt lehetségesnek
hiszi, beismeri eme vetületeteket és lehetőséget nyújt a Szellemnek
arra, hogy szeretet energiát áramoltasson!
Figyeljétek testeteket, figyeljétek az eme testben létező energiát, -
hogyan érződik! Ahol seb vagy fájdalom létezik, engedjétek oda
beáramlani az energiát és kérjétek, hogy minél több szeretet árassza el
testeteket! Kedveseim ez a ti dolgotok! Ti vagytok az Új Kor vezetői. Ti
vagytok a kulcs, mely megnyitja a földi síkot ennek az új energiának.
Ameddig kapcsolatban álltok az Istenséggel, hogy a földi síkot eme új
energia felé vezessétek, egyezségetekhez tartozik eme új energiának
elfogadása és egyeztetése önmagatokkal. Valamennyien döntést kell
hoznotok. A földi sík, a Szabad Akarat helye. Bizonyos döntéseket akkor
kell meghoznotok amikor a lelkek egyezségre jutnak beszélgetés közben és
másokat már a Földre jöveteletek előtt meghoztatok. Emlékezzetek arra,
hogy mindenkinek jogában áll azt választani, hogy eme energiában
működjön, aktiváljon! Vezetőitek lábaitoknál ülnek. Abszolút módon
tudatában vannak ama tapasztalatnak melyen átmentek - mely rendkívüli
tapasztalat ritkán történik meg! Ti vagytok azok, akikkel az Angyalok és
Vezetők e változást végre akarják hajtani. Rajtatok a sor - a ti időtök
- ti választottátok ezt! Minden választás felelősséggel jár és a
megvilágosodással egy időben képesek vagytok megfelelni ennek. Az úton
minden lépésnél útmutatást fogtok kapni. Ebben a szelíd és finom térben,
beszélhettek Spirituális Vezetőitekkel és a béke és nyugalom
állapotában, angyalaitok szólnak hozzátok.
Megtanítanak titeket arra, hogyan szerezzétek vissza erőtöket és hogyan kapjatok meg az élettől mindent amit kívántok. A mi világunk egy speciális hely, ahol speciális emberek léteznek. A különlegesség nem tesz fontosabbá vagy kevésbé fontossá, inkább egyenlővé. Valamennyien hozzájárulhatok ajándékaitokkal és beteljesíthettek egy feladatot. Az első dolgotok az, hogy önmagatokat meggyógyítsátok és minden közül a legnehezebb feladat, hogy beleszeressetek magatokba! Angyalaitok és vezetőitek nagyon szeretnek titeket! Az Istenség is szeret titeket - semmiféle különösebb ok nélkül - magáért a szeretet kedvéért szeret titeket! Emlékezzetek erre a dologra - minden ok nélkül szeretnek titeket! Engedjétek áramlani az energiát testetekre, lényetek középpontjába! Bármit is tettetek a múltban, nincs jelentősége és emlékezzetek arra, hogy abszolút módon, minden ok nélkül szeretve vagytok! Maradjatok a csendben és tudatosítsátok ezt a szeretetet! Érezzétek vezetőitek, angyalaitok, az Istenség szeretetét! Tisztelnek és becsülnek titeket a Szellemi Világban és minden támogatást megadnak nektek! Ha kéritek segíteni fognak nektek! Fogadjátok el a Szellem támogatását, szeretetét és örömét, majd szabadítsátok fel a szívetekben lévő kemény részeket! Engedjétek feloldódni! Szabadítsátok fel őket szeretettel és köszönjétek meg nekik múltatok minden leckéit!
Kedveseim, aki aláírja ezt: Kryon! Minden jót nektek, Isten áldása kísér és vigyáz rátok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése