Spirilego tartalma sorban

2022/11/07

Kryon - Most is aktuális "Üzenet 2006-ra" kivonat


Üzenet 2006-ra kivonat - Most is aktuális

Kryon ~ Channelled through David Brown
2006 Január 16 : Wynberg, Cape Town
Translator: Magdi Korpos
Üzenet 2006-ra kivonat

Köszöntelek kedveseim, KRYON vagyok, a Magnetikus Szolgálatból.

Még egyszer, nagyszerű az, hogy itt lehetek veletek ezen az estén.

Ez egy Új Energia, egy felsőbb vibráció - egy teljesen új világ, melyben szeretet és örömet fogtok találni. Mindig, a Szeretet a Válasz. Ti, Szeretetté váltok és Szeretet fog sugározni belőletek. El fogtok mélyülni saját igazságotokban és lényetek középpontjában. A Szeretet elönti majd testeiteket, összekapcsolva titeket a Föld Anyával és az Ég Atyával, a testeiteken átáramló szent kapcsolat által. E két nagyszerű energia - a szent férfi és szent női - eggyé válnak majd bensőtökben. A Szeretet az Egyetlen Út. Az egész Teremtés, a férfi és női energiák összeolvadásából keletkezett. A Földön sok félelem veszi körül az ismeretlen, női energiát. Olaszul a "bal"-t - "sinestro" -nak fordítják, mely siralmast is jelent. Évezredeken át, tévesen informáltak titeket a nőiesség jelentését illetően, kedveseim. Testetek bal oldala, a női oldal és ez nem siralmas - egyáltalán nem kell félnetek a bal oldaltól. A nőiesség átölelése és imádata, a ti legnagyobb ajándékotok. Lehetővé tenni, hogy a nőiség áramoljon testetekben és engedni, hogy a férfias megnyilvánítsa nőiségét - választ jelent minden kérdésetekre és álmotokra. A Megismerés, nagyon erős a Földön, azonban ez csupán egy szemvillanása az ismeretlennek.

Olyan ez mint egy postai bélyeg egy plakáton, túl kicsi ahhoz, hogy észrevehessék.

A kormányok vezetői, nagy nehézségekbe ütköznek a kontroll és a hatalom megtartásában. Egy Erős és Új Energia jön erre a bolygóra és azok akik komolyan dolgoztak vele, akik ezen üzeneteket hallgatták és olvasták, belépnek saját igazságukba és azzá válnak, akik ők valójában. A társadalmi feltételek bárányokká változtattak titeket ám a szíveitekben égő, bátorságot létrehozó tűz, oroszlánhoz hasonló üvöltésre tesz képessé titeket. Beléptek igazságotokba és szeretetben fogtok élni ezen a Földön, úgy ahogy mindig is megálmodtátok. Az új energia, meghaladja a régi világ energiáit. A keleti részen, egy nagy hatalom váltás vetíthető előre. Jelenleg, az Az Egyesült Amerikai Államok képviseli, a világgazdaság kb.54%-át. Az év végéig, ez 50% alá fog csökkenni. A nagy keleti piacok kiterjeszkednek és a hatalom mérlege, keletre fog tolódni - mivel a nyugat már nem képes megtartani a bolygó feletti teljhatalmát, amint a múltban tette.

Kedveseim, semmitől nem kell félnetek, mivel a szeretet az egyetlen út. Minél tisztábbak és kiegyensúlyozottabbak vagytok, annál könnyebben helyt tudtok állni, az utatokba kerülő viharokban. Én, mindig azt mondtam nektek: Először a múltat gyógyítsátok meg és azután a jövőt... és erős jelené váltok. A jelenben élve, teljes életet fogtok élni, megvalósítva álmaitokat és vágyaitokat. Közületek sokan hozzászoktatok ahhoz, hogy problémáitokon, magatokon dolgozzatok és felszabadítva negatív emócióitokat[érzelem], önmagatokká váljatok. Az emóció, problémát jelent. Az emóció = a női polaritás, míg a probléma = a férfi polaritás. Az emóció a belső energia, amit testetekben éreztek, míg a probléma, eme emóció külső megnyilvánulása. Éppen ezért, minél jobban megszabadultok emócióitoktól, annál tisztábbak lesznek érzéseitek és felszabadultok problémáitok alól. Minél több dühöt, szomorúságot és félelmet szabadítotok fel, annál szeretetteljesebbek lesztek.

Én mondtam nektek, hogy Valóságotok és Sorsotok Teremtőivé lesztek. Álmotok akkor teljesedik be, amikor emocionális testetek tiszta, szeretetteljes kristállyá válik.

Már előző alkalmakkor is beszéltem nektek a négy ősi energiáról: - a mágus, a harcos, a király és a szerető energiáiról.

Ezen a bolygón a legnagyobb probléma a szeretőéhez kapcsolódik, mely érzelemhez, a szomorúság társul. A szomorúság, az öntudatlan szülők által okozott mély seb eredménye. Sokan közületek, akik önmagatokon dolgoztok gyermekeket szeretnétek.

Ők akkor fognak eljönni, amikor emocionális testeteket megtisztítjátok és munkátokat befejezitek majd. A gyógyítóknak nem engedik meg többé, hogy sebzett gyermekeket hozzanak a világra. Világossá kell váljon már mostantól számotokra az, hogy bármilyen erős vágyat is éreztek, csupán a megfelelő időben fog gyermeketek lenni. Mindannyiotoknak gyermekáldást ígértek és ti nagyon jól tudjátok, hogy ez az igazság. Emlékezzetek arra, hogy a szeretet, egy nagyon speciális dolog.

Ti, egy mágikus univerzumban éltek és nem kell többé alárendeljétek magatokat a tömeg-tudatnak - a kórházak, orvosok, orvostudomány és materiális világ tudatának. A betegségeket, az emóciók és a hamis hitrendszerek hozzák létre. A súlyos betegség, több probléma, emóció és hamis hitrendszer kombinációja. Bármilyen betegség gyógyítható egy csipet bizalommal és folyamatos munkával, munkával, és munkával...

Minél többet fogtok önmagatokon dolgozni, annál több tapasztalatot szereztek és könnyebbé válik felfedeznetek a problémát.

A felszabadulás könnyebben megvalósítható akkor, ha kerülitek az önbírálatot, a probléma megoldását illetően. Az, ami az egyik napon nehezen elérhetőnek tűnik, másnap már nagyon is megvalósítható. Azok, akik közületek összekapcsolódtak a Kryon családdal, egy ajándékot kapnak ebben az évben és képesek lesznek megkettőzni a saját gyógyulásukhoz kötődő ritmusukat és érezni fogják majd ezt a változást. Ne ítélkezzetek magatokon meglévő problémáitokat illetően, mert enélkül sokkal könnyebb lesz számotokra önmagatokra tekinteni ezt mondva: Hé! Ez vagyok én, és ez nem értem működik, bármikor felszabadíthatom és elengedhetem.

A Szeretet, az egyetlen válasz. 21 évesen, belső szüleitek, olyanok, mint genetikai szüleitek. Örökölni fogjátok erősségeiket és gyengeségeiket is. Örökölni fogjátok tőlük mindazt, ami igaz és ami nem igaz. Örökölni fogjátok majd, belső tudatosságukat és öntudatlanságukat. Dolgozzatok ezeken a problémákon és megnyíltok majd, a Föld Anya és Ég Atya abszolút megismerésének. Mindent-Ismerő lényekké fogtok válni. Saját sorsotok mestereivé váltok majd, új álmot álmodva a Föld bolygónak, melyben szeretet, öröm és szabadság van. Az erősek közületek, korlátlan erőt fognak kapni. Azok, akik szeretetteljesek közületek, hatnak azokra, akik nem rendelkeznek ezzel. Szeretetet hoztok majd, gyógyítva és megkapva a szeretet ajándékait. Meg fogjátok gyógyítani majd azokat, akik követnek titeket - lélekcsoportotokat, családotokat és barátaitokat, azokat akik hisznek és azokat is, akik nem hisznek. Meg fogjátok gyógyítani őket... Nem szeretnék pontosítani a jövőbeli történésekkel kapcsolatosan, mivel a valóságban, a világ gyógyítói teremtik meg ezt a változást. Ti teremtitek meg gyógyítók ezt az energia-változást, mely új valóságot hoz létre e bolygón és ez a ti életetekben fog megtörténni. Egy teljesen új világot fogtok látni a Föld bolygón. Sokan közületek közel vannak az új dimenzióba való emelkedéshez. Azok akik felemelkednek majd közületek, hosszú időt fognak itt tölteni a Földön ebben a valóságban, segítve, tanítva, energizálva és emelve azokat, akik semmit nem tudnak a Szellemről és nem értik a Szeretetet.

A Tudat a Szeretet és a Szeretet a Tudat. Én, szinte minden chanellingban elmondom ezt. Azok közületek, akik felemelkednek majd és itt maradnak ezen a bolygón, olyanok lesznek, mint egy nyugodt tóba bedobott kavics. Létrehoztok majd egy hullámot és a hullámok kifele fognak mozogni, elérve a partot. Függetlenül a tó méreteitől, az általatok keltett hullámok eljutnak arra a helyre, ahová el kell jutniuk. Érezni, megméretni, tisztelni, elismerni és megérteni fognak titeket ezen a földi síkon. Ez egy teljesen új világ, egy teljesen új és nagyszerű nézőpontból. Senki sem fogja majd azt mondani nektek: Nem, te csupán álmodozol. Akkor amikor tiszták vagytok emocionális testetekben, álmaitok azonnal valósággá válnak majd. El fogjátok hozni ezt a megismerést és megértést, rögzítve ennek energiáját a Föld bolygón. Imádni fog titeket az emberiség és imádni fog titeket a Szellem. Nagy feladatot vállaltatok magatokra. Sokan nagy szellemek közületek, akik öntudatlan családokba inkarnálódtatok és nagyon nehéz volt az életetek. Sötétben, mocsokban és életetek sarában kellett taposnotok, azonban lépteitek nyomán, életetek megtisztul. Én azt mondom nektek: Menjetek tovább. Ne veszítsétek el Szíveteket! Bármennyire is nehéz lenne, a Szellem mindig veletek van, a ti oldalatokon áll. Emlékezzetek arra, hogy számotokra e folyamat kétszeresen felgyorsult. Ez nagy impulzust kellene adjon nektek, miközben problémáitokon dolgoztok. Belül jól kellene érezzétek magatokat ettől. Szeretet és tiszteletet fogtok érezni önmagatok iránt. A szeretet minden irányból felétek fog jönni.

Természetesen vannak olyanok is akik félnek szeretni - ám ez egy nagyon jó hely a kezdésre, hogy kigyógyuljatok a szeretettől való félelmetekből. Az egyik legnagyobb akadály ezen a bolygón, maga a szégyen energiája, melyet olyan tévesen értelmeznek.

A szégyent, az életeteket megbéklyózó bilincsekhez lehet hasonlítani. Bilincsben tart titeket és az eredmény, az önértékelés és önbecsülés hiánya. Talán szüleitek közül sokan, ellentétes nemű gyermekeket szerettek volna, arra gondolva, hogy ezek a gyermekek olyanná fogják tenni majd életüket, amilyennek szerették volna. Azonban szüleitek nem alapozhatják életüket egy gyermekre, aki szebbé tehetné életüket annál amilyen. Csupán ti tehetitek meg ezt a dolgot. Csupán nektek van elég erőtök ahhoz, hogy megváltoztassátok önmagatokat és külső világotok valóságát.

Nagyon sok szeretet létezik ezen a bolygón. Szeretet van mindenhol. A szeretet, abszolút mindenhol ott van - mindenik sarokban, mindenik dimenzióban. Kedveseim, emlékezzetek rá, hogy abszolút minden ok nélkül szeretve vagytok. Gyakran ti vagytok azok, akik blokkoljátok a szeretet áramlását társadalmi feltételeitekben és az élet veletek szembeni elvárásainak meg nem értésével. Ebben az életben, nemcsak a pénzről van szó. Ebben az életben, a szeretetről van szó. Természetesen a pénz nagyon fontos, azonban kedveseim, pénzzel nem lehet szeretet venni. Azoknak, akik igazán szeretik magukat, nincsenek pénz-problémáik - lehetsz milliárdos és boldogtalan ugyanakkor. Lehet 10 cented a zsebedben és mégis boldog vagy. De soha nem lesztek szegények, ha szeretettel, megbecsüléssel és hálával rendelkeztek Szívetekben - mivel ezek magas vibrációjú energiák, melyek önmagatok iránti szeretetetek és megbecsülésetek tanúságai.

Így hát, gyertek hozzuk be a szeretet, megbecsülés és hála energiáit, belső anyátokra irányítva. Engedjétek, hogy kiterjedjen és felszabadítsa őt minden gyermekkori fájdalmától és sebétől, minden szomorúságtól, magánytól vagy ürességtől. Örököltétek az anya problémáit és ezek bensőtök problémáivá válnak. Nem tudjátok meggyógyítani a belső gyermeket, míg a belső anya vagy apa nem gyógyult ki abból az emócióból[érzelem] vagy problémából. Képzeljétek el, amint anyátok vagy apátok megkapja ezt a szeretet, megbecsülést és hálát. Töltsétek meg belső anyátokat és apátokat ezekkel az energiákkal. Még akkor is, ha mélyen visszaéltek szüleitek veletek, elfogadhatjátok annak tényét, hogy ők adtak életet nektek. Mindig emlékezzetek arra, hogy ti öröklitek szüleitek emócióit és problémáit. Ezek azok a kihívások és feladatok, melyekkel szembe kerültök ebben az életben és melyeket túl kell majd lépnetek. Bizonyosodjatok meg először arról, hogy belső szüleitek teljesen megtisztultak belső sebeiktől. Használhatjátok Krisztus és Szűz Mária energiáit arra, hogy behatoljatok ebbe az energiába, mely közel minden problémát meggyógyított az elmúlt 2000 évben. Lehet, hogy kereszténységben a tanított(átadott)  információ téves volt, azonban a Krisztusi tudat még mindig ott van, hozzáférhető számotokra eme energiák kigyógyításához, főképp a szerető energiájának lenyomatánál. A Krisztus vagy Szűz Mária segítségével könnyedén gyógyítható problémák azok, melyek a haraghoz, szenvedéshez, szívfájdalomhoz, magányhoz vagy szégyenhez kapcsolódóak.

Magányosak lévén, szégyent érezhettek és természetesen sok szégyen, a szexualitásotokkal kapcsolatos. A szexualitással szemben érzett szégyent szintén ily módon lehet meggyógyítani. A Teremtő Energia, a második csakrában(szexcsakra) található és ez a hely, ahol a szent férfias és nőies megvalósíthatja álmaitokat. Erről a helyről küldhetitek az Univerzumba álmaitokat, megengedve megnyilvánulásukat. A szent nőiség felszínre hozza az ismeretlent, míg a szent férfias, ismerté teszi az ismeretlent. Semmi siralmas nincs a női energiával kapcsolatosan - ami siralmas ezen a bolygón, az éppen annak ténye, hogy a tömeg-tudat siralmassá és ijesztővé tette az ismeretlent. Az ismeretlen női energia, éppen a fele az életerőtöknek. Ez mágikus, általatok nem ismert részetek, az a rész, mely extázisba hozhatja belső férfiasságotokat. Igazi énetek igazságának nagy részét felfedi. Emlékezzetek rá, hogy ti eme Univerzumnak mágikus lényei vagytok. Ti mindannyian, a legnagyszerűbb létező Teremtők vagytok ezen a bolygón. De, ez a szégyen energia(a bilincsek és láncok), teljesen megfullasztanak titeket. A börtön cellában tartanak titeket és megállítanak abban, hogy megteremtsétek azt amit el szeretnétek fogadni.

Így hát, hagyjátok, hogy a szent férfias és nőies kiáradjon testetekbe, összeolvadva egymással a második csakrában. Figyeljétek meg a bilincseket, láncokat és börtöncellátokat. Amilyen mértékben összeolvad testetekben a férfi energia a női energiával, figyeljétek meg, hogyan tűnik el börtöncellátok. Nézzétek, amint eltűnnek a bilincsek és láncok, megnyitva számotokra egy új világot. ...teljesen felszabadulhattok a szégyen és bűntudat alól, elengedve ezeket az energiákat és az elfojtásuk szükségletét...

...beléphettek álmaitokba, tovább mehettek és fejlődni fogtok. Amilyen mértékben el fog tűnni a szégyen és a bűntudat, egy rendkívüli energia fog megállapodni, mely álmaitok megvalósítását lehetővé teszi.

Megkérlek, maradjatok a szent férfi vagy női energiában és engedjétek a szégyent megjönni és eltűnni - legyetek energizáltak és szabadok.

Kryon vagyok, aki a bolygón végzett munkátok iránti tisztelettel és csodálattal elbúcsúzik tőletek, fénymunkás családom.

Minden jót utatokon. Isten áldjon benneteket. Mindannyiotokat szeretlek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése