MINDEN EMBERI LÉNYNEK OKA VAN ITT LENNIE
Kryon ~ Channelled through David Brown
2006, november 7 : Marina da Gama, Cape Town
Fordító: Korpos Magdi
Köszöntelek kedveseim, Kryon vagyok, a Magnetikus Szolgálattól. Isten hozott titeket.
Ma sok szeretet és öröm lebeg a levegőben. Az utóbbi évben az energiák igénybe vettek titeket nagyon nehézzé téve számotokra az átkelést és mindannyian összetörtétek saját szabványaitokat, egy új személyes valóságba hatolva be. Szeretteim, a levegőben és bennetek sok szeretet tombol, hogy magatokkal és másokkal megosszátok azt. Elmúltak azok az idők, amikor életetekből hiányzott a szeretet. Mától kezdődően, a szeretet elkezd majd abszolút bőségben szívetekben kicsordulni. Szeretteim, eljött az ünneplés ideje. Ez az új világ kezdete és a régi vége. Egy új valóságba léptek, egy új úttal és létezési móddal. Bár nem mindig vagytok tudatosak erről a folyamatról a Szellem folyamatáról, e felől semmi kétség nincsen. Utazásotok minden egyes lépésével egyre mélyebben hatoltok majd be ebbe az új valóságba. Ugyanakkor önmagatokba integráljátok ezt a valóságot, mivel ténylegesen ezzé a valósággá váltok. Most, elegendő megismerés és bölcsesség van ezen a bolygón ahhoz, hogy képesek legyetek belépni az ötödik dimenzióba, ahol a negatívitás kockázata nélkül teremthetitek meg saját valóságotokat. Szó szerint meg fogjátok élni álmaitokat, egy új létezési állapotban, egy abszolút egységben - először az énetekkel való egységben, majd az Univerzummal való egységben.
Engedélyezzétek tehát szíveiteknek, hogy megnyíljon és engedjétek, hogy a szeretet kiáradjon szíveitekből. Ma, Szeretteim, e helység tele van a Szellemmel - a ti spirituális vezetőitekkel az angyali partokról és a nagy mesterekkel: mind itt vannak ma. Ma, az örömnek egy nagy lehorgonyzása történik itt, ahol a nők és a férfiak közti viszony egy új szintet, egy új dimenziót, egy új tudatot fog elérni.
A kapcsolatok - a férfinak a nőivel való reális összeolvadása - szinte lehetetlen volt, mivel a földi sík és az energia oly módon volt létrehozva, hogy számos különböző fátylakat tükrözzön. Az igazi szeretet, csupán egy álom volt - most az igazi szeretet hozzáférhető, a férfi és női valódi összeolvadása mindenki rendelkezésére áll - és ezzel együtt jön az öröm, az extázis és az odaadás energiája is.
Az odaadás, egy nagyon különös összetevőnek tűnik. Minden esetre, egy létfontosságú összetevő, mely nélkül egyesülés nem létezhet: az egyesülés létezéséhez, elfogadásnak és odaadásnak kell léteznie. Csupán egy másik lénnyel való igazi viszonyban ismerhetitek meg a kommunikálás tapasztalatának örömét és a belső én kifejezési módját, mely meghallgatást igényel; ahhoz, hogy megkapjátok az igazi öröm tapasztalatát ezen a bolygón, szükségetek van arra, hogy meghallgassanak titeket. Az igazi szeretet és öröm egészét önmagatok valamint egy másik személy által tapasztaljátok meg. Ez, az Istenivel való összekapcsolódást jelenti - ez jelenti a belépést az ötödik dimenzióba, a belső férfias és belső nőies összeolvadásának engedélyezése által. Így hát, engedélyezzétek szemeitek becsukását és hatoljatok be saját bensőtökbe. Összpontosítsatok testetekre - érezzétek, amint egyre mélyebben hatoltok be testetekbe. Miközben beszélünk, érezzétek a testetekben azokat az érzeteket, melyek a belső szent férfi és szent női energia egyesülésével társulnak, bármilyenek is legyenek azok.
Ez egy nagy jelentőségű nap. Ez a nagy ítélet napja és ezen a héten már zajlottak ítéletek a földi síkon. Ezeknek az ítéleteknek egy része azzal a ténnyel kapcsolatos, hogy bizonyos energiák már nem megfelelőek a földi síknak és most nagy tisztánlátásra és szerénységre van szükség a kormányok részéről. A Földön élő embereknek meg kell tudniuk az igazságot; a spirituális tanítások igazságait, mely rámutat a szeretet szükségességére az életükben. A szeretet érzése mélységében, magában foglalja a hála és a vágyakozás érzéseit is. Minden egyes lény ahhoz a földi síkhoz tartozik ahol él és minden emberi lénynek, aki e bolygóra lép van bizonyos dolga vagy felelőssége, nem számít mennyire sötét ő vagy milyen megoldatlan dolgai vannak neki, minden egyes emberi lény egy céllal van itt: hogy megnyilvánulása által egy ajándékot hozzon.
Ezeket az ajándékokat ezen a földi síkon kell kinyilatkozni és fényre hozni. Egy dolog segíteni egy személynek - másvalami megmenteni őt. A segítés és a megmentés között, egy nagyon szubtilis különbség van. Segíteni egy személynek annyit jelent, mint feltárni előtte az igazságot és az illető személynek hajlandónak kell lennie követni azt. Megmenteni egy személyt azt jelenti: látni az ő igazságát és az ő javára cselekedni. Ha megpróbáltok megmenteni valakit, nagyon sokat fogtok veszíteni abból az energiából, amit saját életetek megoldása igényel. Számtalan évet fogtok elveszíteni a szeretetből az életben. Egy másik személy megmentése saját énetek vetületének tükrözése, mely megmentést igényel, egy olyan részetek, mely segítség nélkülinek és magányosnak érzi magát, mely nem tudja, hogyan járjon el ahhoz, hogy békében és bőségben éljen a földi síkon. Amit másvalakinek tettetek, önmagatoknak kellett volna tennetek. Önmagatoknak kellett volna nyújtanotok azokat a válaszokat és tetteket, mert ily módon eljárva önmagatokat felszabadítottátok volna.
Ezért, engedélyezzétek, hogy egyre mélyebbre hatoljatok testeitek belsejébe, váljatok egyre nyugodtabbá, egyre szelídebbé és békésebbé. Álljatok meg pihenni azon részetekben, mely megmentést igényel. Érezni fogjátok hol van ez testetek belsejében.
Érezni fogjátok, hogy azon részetek csupán egy nagyon, nagyon fiatal gyermek, mely teljesen terrorizálva érzi magát. Ahhoz, hogy meggyógyítsátok ezen részeteket, ott kell lennetek e kisgyerek mellett, szeretnetek kell őt, meg kell hallgassátok és karjaitokba kell vegyétek, hogy védelemben érezze magát. Éneket ezen vetülete mindig egy bizonyos valóságot teremtett és pontosan ez a valóság okozott nagy energia veszteséget nektek. Ugyanez történt anyátokkal és apátokkal is - tőlük tanultátok ezt a viselkedést - nem azért mert azt mondták nektek, hogy kövessétek ezt, hanem a szülői viselkedésminta megfigyelése önkéntelenül beépült a gyermek tudatalattijába.
Saját testetek puhaságában és szelídségében felfedezitek majd a tűt a szénakazalban - íme ott van - ez az élettől terrorizált kisgyermek. Figyeljétek e gyermeket saját belsejéből és figyeljétek meg a szülei és a körülötte lévők viselkedési sémáit akkor, amikor átitatódtak ezzel a terrorral. Ne ítélkezzetek magatok felett, mivel lehetnek saját gyermekeitek, ne ítéljétek el magatokat - fogadjátok el a leckéket. Legyetek énetek mellett és tartsátok karjaitokban. Ott, ahol rémület van testetek belsejében, ezt ellentétes nemű szülőtök vagy mindkét szülő teremtette veszekedésükkel és ellentmondásaikkal és ez szinte lehetetlenné teszi számotokra egy párkapcsolat kialakítását.
E gyermek, "a lehetetlen kapcsolat" energiáját küldi, külső valóságotok felé. Egy nagyon fiatal és sebezhető gyermek esetében, e törékeny lény egyensúlyának kibillentéséhez elegendő néhány kemény szóváltás a szülei között.
Szeretteim, ti szerencsések vagytok, mivel ma meg fogjátok gyógyítani ezt a gyermeket és fel fogjátok szabadítani azt a belső terrort energiátokból, aurátokból, a pszichikumból és engeditek majd elmenni, hogy új valósághoz, egy új igazsághoz férhessetek hozzá: egy olyan valósághoz, melyet nagyon kevés ember ért el ezen a Földön.
Először is lazítsatok egyre inkább, legyetek egyre szelídebbek, egyre szeretetteljesebbek. Tudatosítsátok jelenléteteket ebben a székben, érezzétek amint átfog a Szellem, ahogy szeret és simogat titeket. Váljatok eggyé a Szellemmel, olvadjatok össze a Szellemmel, ezzel a támogatással. Mivel, ma, a spirituális egyaránt férfi és női. Engedjétek támogatni magatokat és adjátok át magatokat ennek a férfi és női energiának, mely pillanatnyilag az EGYETLEN energiája. Talán egyedül vagytok, azonban egy időben az EGY is vagytok. Igazságotokban vagytok. Engedjétek, hogy az igazság kiterjedjen és vibráljon a testetekben.
E terem falain túl, minden nőies: egy végtelen női hold, mely ringat és beburkol titeket ebbe a folyamatba, biztonságos és nyugalmas környezetet teremtve számotokra. Engedjétek lágyan áramolni a szeretetet, hogy összekapcsoljon partnereitekkel és mindenkivel ebben a teremben, tudva azt, hogy mind pontosan egyformák vagytok; azért vagytok itt, hogy szeressetek és szeretve legyetek, hogy megéljétek a szeretetben való egyesülés tapasztalatát, hogy megismerjétek az igazság szépségének tapasztalatát és a kommunikáció erejét, hogy emberi lényekként fejlődjetek és kiterjedjetek: fejlesztve ajándékaitokat és a hitelességet, mely meghozta nektek az illető ajándékokat. Csupán valóban integrálódva autentikus énetekben hozhatjátok fényre ezeket a számtalan és változatos ajándékokat, melyeket a Földnek fogtok nyújtani.
Szeretteim, ezért nem megbolondulnotok kell - hanem szerelmesek kell legyetek. A társadalmatok EGÉSZség - hiányt hordoz. A Szellem, a Szeretet és az Igazság igényét hozza a földi síkra. Mindannyiotok belsejében létezik a Szeretet és az Igazság. Hatoljatok be nagyon mélyen bensőtökbe és érezzétek a szeretetet, igazságot és egységet, érezzétek ezt az új világot, mely integet nektek. Egy új világ, egy új létezési állapot és egy új életmód álmával jöttetek ide: az egység, a hozzátartozás és a szolidaritás álmával, mely hasonló az óceánba hulló esőcseppekhez. Az emberiségnek egyetlen tudata van: e tudat, ma meg fog változni. Csupán néhány személyre van szükség, aki megmutatja a többieknek az új világ felé vezető utat - a többiek biztosan követni fogják őket. Ott, kint egy új világ vár titeket, egy új világ, mely már létezik bensőtökben is és rajtatok kívül is, amint hozzáfértek belső világotokhoz, kint is meg fogjátok teremteni az új világot.
A három felső csakra, Atyátok energiáját jelképezi. Hagyjátok, hogy a szeretet apátok felé áramoljon és engedjétek a gyógyulást megjönni. Hozzátok tudatotokba az Atya erős, meleg, szerető energiáját és tartsátok meg az Atya energiáját testetekben. Engedjétek, hogy az apa energiája, amit magának szeretne minden nő, ami mellett biztonságban érzik magukat főképp az energetikai anyák, akik sok időt töltenek vele, engedjétek, hogy az energia olyas valamivé alakuljon át, aminek támogatásának mindenki örülne. Csupán engedjétek megtörténni ezt, a szándék ereje által. Nem tudtok megfelelően élni és nem lehettek boldogok, ha anyátok nem szereti apátokat és ha apátok nem szereti anyátokat. Hagyjátok, hogy a teljes szeretetre méltóság energiája összeolvadjon apátok energiájával és úgy tegyétek ezt, hogy belső anyátok valóban együtt kívánjon lenni ezzel a belső apával. Tegyétek ugyanezt a dolgot belső anyátokkal is, mely a három alsó csakrátokban talál önmagára.
Alakítsátok őt át, azzá az anyává, akiről mindig is álmodtatok - azzá a nővé, akihez ő mindig is szeretett volna hasonlítani. Hozzátok ismét ezt az igazán szerető energiát, belső anyátok felé. Engedjétek, hogy elmenjen az, aminek valóban fel kell szabadulnia. Amikor lemondotok valami abszolútról, mindig valami jobb fog jönni, hogy átvegye helyét. Engedjétek, hogy belső apátok és anyátok energiái összeolvadjanak. Engedjétek, hogy a szívcsakra közepében található belső gyermek, érezze ezt a szeretetet, ezt a kötődést.
Kedveseink, ezen a napon elkezdődött a Szellem reális támogatása irántatok és saját emberi életetek szeretete és extázisa elkezd visszatérni hozzátok. Ahhoz, hogy fenntarthassátok ezt az energiát, ha testetek lazítást igényel, engedélyezzétek magatoknak megtörténni ezt. Kedveseim, ez az emberi tudat következő evolúciós szintje. Most tapasztaljátok meg a következő szintet; e felé tartotok; ez képezi a következő evolúciós szakaszotokat. Kisgyermekként, mindig is ilyen anyákról és apákról álmodtatok. Azért, hogy ez a kisgyermek álmaitokból, eljusson igazi önkifejezéséhez, hagyjátok, hogy az oly terrorizált és szétforgácsolódott belső gyermek, érezze azt a melegséget, szelídséget, jóságot, amit ti most megéltek. Amilyen mértékben megismeri belső gyermeketek ennek az energiának a tapasztalatát, elkezd meggyógyulni és elkezdi biztonságban és védelemben érezni magát. Egy személy, aki védelemben érzi magát, elkezd egy stabil világot teremteni magának és a biztonság lesz életének az alapja. Ahhoz, hogy biztonságban érezhesse magát egy kisgyermek, arra van szüksége, hogy anyja és apja szeressék egymást.
Engedjétek a szeretetet lágyan áramlani testeteken át. Folytassátok e tudat kiterjesztését és támogatását, egyre szélesebbre tárva szíveteket. Hagyjátok áramolni a szeretetet és folytassátok e tudat támogatását miközben szívetek szélesre tárul és engedélyezzétek szíveteknek, hogy összekapcsolódjon minden lénnyel e helyiségben. Hagyjátok ennek a tudatnak, hogy át áramoljon lábaitokon, lehorgonyozva ezt az energiát és ezt a tudatot. Ez az év a spirituális növekedés éve volt és a bennetek lévő szellem fejlődésével egyszerre, az anyagi világ is elkezd teljesen megváltozni: energiátok szolidabb és teljesebb. Sok dolgot megvalósíthattok az életben akkor, amikor így éreztek. Saját álmaitok szó szerinti megéléséről kellene álmodozzatok. Lépjetek az álmok beteljesedésének útjára és tegyétek meg az első lépéseket ebben az irányban. Egyetlen világ létezik és ez a világ, ti vagytok. Ebben a teremben, ma ti mindannyian nagy mágusok vagytok, nemcsak ebben az életben hanem az elmúlt életekben is. Még egyszer, ebben az életben nehéz körülményeket viseltetek el - a sötétségben jártatok és most a fényben jártok. Ez a fény, örökre a tietek. Soha nem fogjátok elfeledni, mivel ti vagytok a fény, az erő, a dicsőség és abszolút mindent megteremthettek, amit csak kívántok magatoknak.
Így hát, engedélyezzetek egyre intenzívebb szeretet-cserét Ég Atyátok és a Föld Anya között - ezt az új bölcsességet, ezt az új energiát, ezt az új létezési állapotot. Kedveseink, szeretnénk megtisztelni titeket és gratulálni nektek. Ma, mindannyian behatoltatok egy csodálatos igazságba. Egy nagyszerű energiát hoztatok a Föld számára. A vezetők, lábaitoknál hevernek. Valóban a Szellem asztalához ültettek titeket, mely mély megbecsülést és tiszteletet érez az a munka iránt, amit a földi síkon végeztetek.
Járjatok jól és Isten megáldjon titeket, Kryon vagyok, aki most visszavonul. Köszönöm szépen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése