BELSŐ FÉRFIASSÁGOTOK ÉS NŐIESSÉGETEK ÖSSZEKAPCSOLÓDÁSA
Kryon ~ Channelled through David Brown
2006, július 4 : Marina da Gama, Cape Town
Fordító: Korpos Magdi
Üdvözletem, kedveseim, Kryon vagyok, a Mágneses Szolgálattól.
Nagyszerű, hogy ismét veletek lehetek. A levegőben sok a szeretet; a bolygók tranzittálnak, megfelelő körülményeket teremtve, hogy találkozhassatok lélek társaitokkal, ikerlelketekkel. A szeretet az egyetlen út és meg fogjátok találni a szeretetet egy másik személyben. A szeretet igazán, csupán egy másik személyen vagy más embereken keresztül fejeződhet ki és az emóció[érzelem], melyet a másokkal való kapcsolatokban érezhettek, az öröm érzés kifejeződése. Amint előző channeljeimben is mondottam, a szeretet mindig fog találni egy utat. Hasonló ez, egy parányi vízcsepphez, mely egy felhőből lehullva megtalálja az utat vissza az óceánhoz. Emlékezzetek arra, hogy a szeretet és öröm, intim módon kapcsolódnak egymáshoz.
Sokan közületek, akik a spirituális úton járnak, megtettetek egy lélek-utazást kapcsolatokat bontva szét és egyéni módon oldva meg problémáitokat. És most, elérkezett az újra összekapcsolódás időpontja. Ez azt jelenti, hogy a belső férfiasság össze fog kapcsolódni a belső nőiességgel, a belső apa a belső anyával. Nagyon lényeges, hogy belül, az apa és anya kapcsolatban álljon a gyermekkel és férj és feleségi viszonyban legyenek egymással. Fel fogjátok fedezni ezt a férj és feleség típusú energiát - a test jobb oldala a férfi vagy férj oldal, míg a test bal oldala a női vagy feleség oldal. Néha, társadalmi feltételeitektől függően, ezek az energiák, összekeveredhetnek.
Tehát, csukjátok be szemeiteket egy pillanatra, hatoljatok be magatokba és figyeljétek meg energiamezőtökben, hol található pontosan a belső apa és anya testetekben. Legyetek türelmesek és várjátok meg a választ. Azt szeretnénk megvalósítani, hogy a belső apát a koronacsakra, a harmadikszem és torokcsakra zónájába helyezzük, a belső anyát meg a napfonat, a szakrális és a gyökér csakra zónájába. Bizonyosodjatok meg arról, hogy a női, a bal oldal míg a férfi, a jobb oldal. Ezeknek az energiáknak alapján, meg fogjátok állapítani mennyire egyszerű a kiegyensúlyozás, mivel addig amíg megmarad ez a pozíció, nagyon egyszerű az energiák feldolgozása. Csupán akkor válik nehézzé e folyamat, ha a belső anya boldogtalan mivel a belső apa a fej zónában található és boldogtalan a belső apával való viszonyában. Ekkor a belső atyátoknak elegendő energiát kell kapnia, pozíciójának megőrzéséhez. Emlékezzetek arra, hogy csak az apa képes az Ég Atyához kapcsolódni és csupán az anya képes a Föld Anyához kapcsolódni. Tehát, engedjétek meg e dolgot és hagyjátok spirituális vezetőiteknek és Kryonnak, hogy segítsen titeket ebben a folyamatban, mivel amikor beindul ez az akció, azonnal az energiák felerősödését érezhetitek. Azt ajánljuk nektek, hogy naponta ellenőrizzétek, hogy fizikai energiáitok ebben a felállásban találhatóak-e.
Az előző hónapokban, átadtunk nektek egy üzenetet az emocionális stabilitástól való félelemről - minden emberi lényben léteznek energiák, melyek az emocionális instabilitást táplálják: harag, gyűlölet, düh, fájdalom és negatív energiák.
Ezek az energiák állandóan negatív térben tartanak titeket és amíg energiáitok ilyen formát öltenek, tudatosíthatjátok és felszabadíthatjátok azokat. Ezért, lépjetek kapcsolatba ezekkel az energiákkal, melyeket a negatív emóciók táplálnak és mozgósítják ezeket. Kérjétek a Föld Anya és az Ég Atya, valamint Kryon energiájának támogatását, aki velünk van ma. Tudatosítsátok ezeket az energiákat, szabadítsátok fel azokat és engedjétek elmenni.
Mondjatok köszönetet nekik a múlt leckéiért és szabadítsátok fel őket szeretettel. Kedveseim, a levegőben sok szeretet van ma. Megidézhetitek belső mágusotok segítségét ebben a problémában, mivel egy ilyen összetűzés sok félelmet hozhat felszínre. Lépésről-lépésre, amint felszabadultok a félelemtől, egyre jobban megteltek majd mágiával. Jobban elbűvöl majd titeket saját életetek, annak az életnek a megnyilvánulása, amit valamikor igazán magatokénak választottatok.
Most, egy szeretet kapcsolatot teremtetek a csoport minden tagjával, egy szívből jövő kapcsolatot hoztok létre.
Emlékezzetek arra, hogy ott ahol nincs összekapcsolódás, csupán magány és az Istenitől, a Föld Anyától és az Ég Atyától való szétválás létezik. Engedjétek meg, hogy ez az energia felerősítse összekapcsolódásotokat és kérjetek támogatást spirituális vezetőitektől, őrangyalaitoktól és Kryon energiájától. Legyetek türelmesek, mivel nagyon nehéz ennek az energiának a felszabadítása és ne becsüljétek le magatokat. Ez az energia tart vissza a fejlődéstől, nemcsak titeket, hanem évezredek óta az egész emberiséget. A belső mágus táplálkozhat ezzel az energiával és amilyen mértékben felszabadítjátok, mágusotok egyre erősebbé válik. Engedjétek, hogy belső mágusotok begyógyítsa ezt a sebet. Egy bizonyos módon, minél erősebbé és energikusabbá válik belső mágusotok, felruházva ezzel az energiával, annál több mágiát fogtok teremteni életetek folyamán. A dolgok sokkal könnyedebben fognak megnyilvánulni. Van még egy paradoxon, a félelemtől való felszabadulás folyamatában: " Hogyan fogom érezni magam a félelem jelenléte nélkül. Félek felszabadítani őt. "
Tehát, adjátok át e problémát a Szellemnek, Kryonnak és mondjatok le arról a félelemről, hogy átadjátok erőtöket a mágusnak, mondjatok le arról a félelemről, hogy még több erővel ruházzátok fel a mágust, mivel ti vagytok saját mágusotok. Ti vagytok, akik egy valóságot fogtok teremteni, ti vagytok azok, akik álmodtok és csupán a félelem állhat a valóság és álmok közé.
Amint felszabadítjátok ezt az energiát, elkezditek érezni milyen gyorsasággal módosul vibrációtok, ugyanakkor fenntarthatjátok és támogathatjátok a tudat változást. Ti, akik itt vagytok, mindannyian gyógyítók vagytok. Volt egy szerződésetek ezzel az energiával, hogy lassítsa evolúciótokat és tartson titeket egy olyan térben, melyben nem élhettétek kívánságotok szerint életeiteket. Ez most erőssé tesz titeket. Számos leckét megtanultatok és az Univerzumnak sok titkát ismeritek. Nagy megértésre tettetek szert azzal kapcsolatosan, hogyan kellene a dolgoknak állniuk. Most eljött az ideje annak, hogy gyakorlatba ültessétek ezt a megértést, az érzelmi stabilitástól való félelmet tápláló energia felszabadításával – mely félelem, folyamatosan izgatott állapotban tart titeket, az óceán hullámzásához hasonlóan. Amikor meg fogjátok élni nyugodt, békés és fókuszált emócióitok megnyilvánulását, életetek csupán akkor fog megfelelni képzeleteteknek és vágyatoknak.
Ezért, tiszta szándékotokkal szabadítsátok fel ezeket az energiákat, köszönetet mondva eközben Istennek e megvalósítás csodájáért. Engedjétek, hogy a szeretet kiáradjon Szívetekben azokra a helyekre, melyek ezen energia felszabadítása után üresen maradtak. Hagyjátok, hogy egyre több szeretet lépjen be és figyeljétek, hogyan emelkednek vibrációitok egyre fentebb - minden eddigi felemelkedéseteknél magasabba.
Egyidejűleg, őrizzétek kapcsolatotokat a Földdel és képzeljétek el amint gyökereitek leszállnak és megállapodnak a földben, összekapcsolódva a Föld Anya szívével, majd engedjétek, hogy vibrációitok egyre magasabbra emelkedjenek, míg eljuttok a szeretet nagyon magas vibrációjáig... és még tovább, az extázishoz. E dolog megfélemlíti azt az energiát és segít nektek gyorsabban megszabadulni tőle. Egyidejűleg magas vibrációs állapotban lenni és mélyen kapcsolódni a földdel, teljesen szokatlan tapasztalatot hordozhat. A meditációs technikák többsége arra biztat titeket, hogy egyre magasabbra emelkedjetek anélkül, hogy a földhöz kapcsolódnátok.
Ma, elviszünk titeket egy utazásra, hogy újra találkozhassatok a belső mágikus gyermekkel. E magas vibrációjú mágikus gyermek ismer titeket és megérti álmaitokat. Ezért engedjétek, hogy a vibrációk egyre magasabbra emeljenek titeket, lehetővé téve a mágikus gyermeknek, hogy vezesse lelketeket. Még egyszer, maradjatok összekapcsolódva - szív központotokkal - a csoport minden tagjával, miközben egyre magasabbra engeditek emelkedni energiáitokat. Egy olyan térben fogjátok találni magatokat, melyben ismét találkoztok a mágikus gyermeketekkel. Legyetek együtt ezzel a gyermekkel, aki sok szeretet hordoz szívében irántatok. E gyermek mindent tud az egész Univerzumról és érti annak tényét, hogy ti egy utazásban vagytok. De, ő is utazik - egy szétválási majd az egészhez való visszatérési utazásban vesz részt. Legyetek türelmesek ezzel a gyermekkel. Hallgassátok meg szavait.
Engedjétek, hogy e gyermek szeretete kiáradjon Szívetekből és kiterjedjen egész testetekben, egyre feljebb emelve a Szíveteket és vibrációitokat. Engedjétek, hogy e szeretet köztetek áramoljon, DNS-etek által. Engedjétek kiterjedni saját energiátokat. Lazuljatok el és érezzétek szabadnak magatokat belül, hogy a szeretet utat törhessen magának a legsötétebb zugok felé. Az energiák képessé fognak tenni arra titeket, hogy mindent felszabadítsatok, amit fel kell szabadítani. Egyre magasabban fognak lebegni és egyre ritkábbá válnak. Fel fogjátok szabadítani az összes nem működő dolgokat - azokat melyek álmaitok megvalósításában akadályoznak titeket. Az érintett sejtek testetekben átitatódnak szeretettel, miközben megszabadulnak a feszültségtől, egyre békésebbé, gondoskodóbbá és fogékonyabbá válva. Ugyanúgy ahogy a víz mindig megtalálja útját vissza az óceánhoz, a szeretet is meg fogja találni az utat azok a helyek felé, ahol legnagyobb szükség van rá. Ezért, engedjétek kiáradni a szeretetet oda ahol szükség van rá. Fel fogtok szabadulni és szabad áradást engedhettek a szeretet áramlatának. Ott ahol szétválás jelentkezik a belső férfias és nőies vagy férj és feleség között, hagyjátok, hogy a szeretet feloldja ezt a szétválást, ha testetekben létezik egy hely, ahol nem keveredhetnek vagy egyesülhetnek a férfias energiák a nőies energiákkal. Engedjétek, hogy a szeretet áramoljon és feloldja a keveredést vagy egyesülést akadályozó blokádot – akkor amikor működőképes viszony van bensőtökben, kívül is egy ilyennel fogtok rendelkezni. Fogadjátok el irányítás és erőltetés nélkül, engedjétek meg a mágikus gyermeknek, hogy álmairól és az apához és anyához fűződő viszonyáról beszéljen. Engedjétek, hogy a gyermek meggyógyítsa belső anyátokat és apátokat, hogy szép kapcsolatuk lehessen nekik. A veszteség és fájdalom érzése olyan energiák, melyek károsítják az anya és apa közti kapcsolatot. Az ilyen viszonyok rosszul végződnek vagy elsatnyulnak. Nem így kellett történnie. Ezért, tehát engedjétek, hogy a mágikus belső gyermek beszéljen álmairól és arról, milyennek szeretné látni anyját és apját. Hagyjátok, hogy a mágikus gyermek beszéljen arról, hogyan szeressék és hogyan gondozzák őt. Fogadjátok szeretettel ezt az energiát és engedjétek testetekben kiáradni.
A csodálatos, szeretettel és kölcsönös odafigyeléssel telt kapcsolatok, nem tartoznak a tömegtudathoz; csupán a szabályt megerősítő kivételt képeznek. Ez a gyermek, akkor fog újra visszatérni, amikor a belső anya és apa harmonikus kapcsolatba fognak lépni a gyermek álmaival - úgy viszonyulva ehhez, amint ahogyan a Nap és Hold rezonál a Földdel.
Az Univerzum egy képet alkot mindazoknak, akik megértésre, szeretetre vágynak és meg szeretnék tapasztalni egy másik személy iránti hűség energiáit. Az Univerzum szüntelenül beszél hozzánk. A belső hangra figyelve és meghallgatva ezt, minden kérdésre választ fogtok kapni. Mindig létezik egy válasz, arra amit keresünk. Bizonyos dolgok, annyira fenségesek és kihívásokkal teltek, hogy csupán a válasz egy része adatik meg nekünk. A földön lévő minden dolog vagy férfias vagy nőies és a földi megvalósítást a férfias hordozza. A férfias dolgok lineárisan, lépésről-lépésre történnek meg. A válaszok lassan de biztosan fognak megjönni, úgy ahogy Michelangelo alkotta Dávid szobrát vésővel, egy kőtömbből. Minden kérdésre adott válasszal egyidőben, egy lépést tesztek előre. Még válaszoltok egy kérdésre, még tesztek egy lépést előre. Néha, úgy tűnik számotokra, hogy ily módon eltávolodtok álmotoktól, azonban ez csupán egy szükséges tapasztalat álmaitok megéléséhez.
Emlékezzetek arra, hogy a szeretet a válasz, a szeretet maga az út... és ott ahol sötétség létezik testetekben, világítsátok meg szeretettel, mivel a szeretet maga a fény. Érezhettek félelmet, szégyent vagy bűntudatot, amikor e sötét helyekre tekintetek, de bátorsággal és a szeretet fényének világával, sok csodálatos ajándék lesz a jutalmatok. Beszéljetek tehát, a mágikus gyermekhez. Mondjátok el neki az életetekben lévő sötét helyeket, melyeket szeretnétek megvilágítani... majd várjátok meg a választ. Mágikus gyermeketek át fogja pásztázni az Univerzumot - mivel minden emberi lény, az Univerzumnak egy mikrokozmosza - és ő, egy szeretetteljes válasszal fog előállni.
Kryon üzeneteiben, a "mágikus" szó, - Istenit jelent, – az Isteni Akarat fizikai megnyilvánulását. Az Isteni azt szeretné, ha nektek mágikus kapcsolatokkal teli, mágikus életetek lenne, mágikus életetek lenne. Az Isteni azt kívánja, hogy Szívetek tele legyen szeretettel, örömmel és extázissal. Találkozva lélek társatokkal - ikerlelketekkel - érezni fogjátok, amint szíveitek egybeolvadnak. Érezni fogjátok, az ikerlélek annyira különleges, annyira nagyszerű vibrációját. Egyedül a szív vezethet ily módon, egy ilyen kapcsolat felé... mivel a szív, a nőiség szimbóluma. Így hát engedjétek, hogy Szívetek vezessen álmaitok kapcsolata felé.
És most, kedveseim, Kryon visszavonul. Haladjatok jól, Isten áldjon titeket és vigyázzatok magatokra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése