2022/11/07

Kryon - Az akadályok túllépése a tudati utazásban

Kryon ~ Tanítások: Channelling: Az akadályok túllépése a tudati utazásban

(http://kryon.org.za/)

Megjegyzés az olvasónak: Fejezzétek ki szándékotokat, hogy a Most pillanatában vagytok ezen üzenet olvasása közben, hogy energiátok összeolvadjon a jelen lévő csoport energiájával.

Kryon ~ Channel de David Brown
2004, december, 8.- Wynberg, Cape Town
"Az akadályok túllépése a tudati utazásban"


Üdvözöllek, kedveseim, Kryon Vagyok, a Mágneses Szolgálattól. Nagyszerű veletek lenni ma este. Sok életen keresztül, kis ember csoportok dolgoztak együtt ezen a bolygón és más bolygókon az egész galaxisban. Ti gyógyítók vagytok, akik feladatokat beteljesíteni és bizonyos módon dolgozni jöttetek a Földre.

Csukjátok be szemeteket, nézzetek bensőtökbe néhány pillanatig és engedjétek meg energiátoknak megállapodását és relaxációját. Kapcsolódjatok össze a Föld Anyával, talpatokon keresztül és az Ég Atyával, korona csakrátokkal. Hagyjátok, hogy ezek az erős energiák mindannyitokot átfogjanak és csoportként stabilizáljanak titeket - egy olyan ember csoportként, mely együtt, először jött e földi síkra. Engedjétek, hogy az emlékezés energiái magukhoz öleljenek benneteket - az egymással való munka emléke, főképp Atlantisz és Lemúria napjaiban. Ezen a bolygón, az élet számtalan fordulatot tartalmaz számotokra, akik együtt vagytok. Legyetek egyek és együtt valósítsátok meg saját lelketeket. Hozzatok létre szív-központotokkal egy kapcsolatot a kör minden tagjával.

Nyissátok meg szíveteket, hogy szeretet kaphassatok mindenik személytől és bármilyen érzés van szívetekben, ismerjétek fel azt. Hagyjátok, jönni és elmenni azokat. Engedjétek, hogy a szeretet energiája felépüljön szívetekben és minden meglévő blokádot elmosson. Engedjétek, hogy a szeretet energiája kiterjedjen testetekben és ezen túl... ezen az univerzumon is túl. Ily módon, szeretetek megnövekedik majd. Egyre jobban kiterjed és egyre inkább kiszélesedik. A szeretet energiája kiárad az egész Földre, majd újból visszatér szívetekhez, kezdetben egyféleképpen majd később másfajta módon. Nézzétek, amint kiterjed energiátok, összekapcsolódva a korona energiával. Ezután szeretet és igazság fog kiáradni szívetekben. Szeretteim, ez a Megfiatalodás Temploma.

Napfonat csakrátokon keresztül, kapcsolódjatok össze a csoport minden tagjával és engedjétek, hogy ez a sárga energia előre-hátra mozogjon, megnyitva napfonatotokat, adva és kapva, ezután ott ahol fájdalom és kellemetlenség létezik, engedjétek, hogy az energia felszabadítsa és feloldja mindezeket az érzelmeket. Amilyen mértékben elkezditek megtisztítani napfonatotokat, ereszkedjetek le a második, a kreatív csakrába és még egyszer, engedjétek, hogy a kapcsolat a második csakra által működjön, miközben teremtő erőt kaptok és adtok, minden érzéseteket felismerve. Ezután engedjétek, hogy e kapcsolat tovább ereszkedjen, a gyökér csakráig - a Föld Anyával való kapcsolatotokig. Még egyszer, kapcsolódjatok mindenki gyökér csakrájához, adva és kapva e gondoskodás energiát fight or flight (a fight or flight vagyis harcolj vagy fuss reakció, egy sor fiziológiás változást jelent, éspedig a vérnyomás és adrenalin szint megnövekedése, mely a test ösztönös válasza egy veszély vagy stressz helyzettel szemben, ford. megj.). Ismerjétek fel testetek mindenik érzését, ismerjétek be majd szabadítsátok fel, engedjétek, hogy az érzések jöjjenek majd távozzanak...engedjétek, hogy jöjjenek majd engedjétek el azokat.

Most, kapcsolódjatok össze a torok középpel - a kommunikációs csakrával. Kapcsolódjatok össze a csoport minden tagjával, még egyszer, a világos kommunikáció energiáját mozgatva. Ott, ahol blokád van a torok csakrában, tisztuljon meg. Ha nem fejezitek ki világosan magatokat, tudatosítsátok ezt és szabadítsátok fel, majd fogadjátok be mindennapi életetekbe, annak megértését, ahol nem kommunikáltok világosan.

Kapcsolódjatok a csoport minden tagjához, a harmadik szemetekkel, az ajna központtal, lehetővé téve a harmadik szemnek, hogy átlásson a szobán és lássa a régmúlt embereit. E múltban ugyanolyan leckék voltak mint ma, - az Egyiptomban és más ősrégi civilizációkban összefonódott életetekben. Nézzétek azokat az életeket, melyeket együtt éltetek meg a múlt távoli időszakaiban és újból kapcsolódjatok össze egymással, korona csakrátokkal. E csakra, mely direkt az Ég Atyához kapcsolódik, a szeretet és megértés férfias kötődése. Ezekben az elmúlt életekben, nem mindig olyan neműek voltatok mint ma, annak ellenére, hogy jellemvonásaitok nagyon hasonlóak és önmagatokra fogtok ismerni.

Kapcsolódjatok korona csakrátokkal össze a Nagy Központi Nap szívével, majd utazzatok túl ezen az életen, túl ezen az időn és téren, a Nagy Központi Nap Szívének irányába. Menjetek vissza az időben egészen addig, amikor átutaztatok a Napon, útban e Föld felé. Emlékezzetek annak igazságára, akik valójában vagytok... és minden kérdésre, melyre választ kívántok. Miközben e térben vagytok, tegyetek fel kérdéseket és a válaszok meg fognak jönni és a Nagy Központi Nap fel fog lelkesíteni titeket és feltölt energiával. Ugyanakkor kapcsolódjatok a Nagy Központi Naphoz és engedjétek, hogy e szeretet kitöltse szíveteket.

Lassan, térjetek vissza gyökér csakrátok által, a Föld Anya szívéhez. Gyökér csakrátok megnyílik és minden energia, mely ellenáll e kapcsolatnak, megtisztul majd. Ezek az energiák fel fognak oldódni, amint egyre mélyebbre hatolnak az anya szívében. Most bármiféle megbocsátást, megértést vagy elfogadást kérhettek, amilyenre szükségetek van... mivel kérésetek be fog teljesedni. A megbocsátás művészete az elfogadásból és megértésből származik. E földön minden embernek egy adott pillanatban, kevés volt az anya energiából. Egy kis elfogadásra és megbocsátásra van szükség... bocsássatok meg önmagatoknak anyátok választásáért és bocsássátok meg anyátoknak, minden gyengeségét.

Ismét, kapcsolódjatok szívetekkel a Föld Anya szívéhez és engedjétek, hogy szívetek megteljen női energiával, szépséges női energiával. Ott, ahol félelem veszi körül a nőiséget, fogadjátok el e félelmet. A nőies számtalan dolgot jelent. Többségüket a tömeg tudat miatt, rosszul értelmezik. A nőiességet ellenzi a vallás és a vezetés, nem ellenőrizhető és az ismeretlenből származik. Minden nőiességében erőteljes asszony megfejthetetlen misztérium a férfiasságában erőteljes férfi számára.

Közülünk mindannyian, férfiak és nők egyaránt tartalmazunk női energiát... melynek a misztérium csak egy része, megfejtendő titok, mely hozzátartozik annak igazságához, akik valójában vagyunk. Szabadítsátok fel és mondjatok le a nem hozzátok tartozó részekről, mint pl. a társadalmi kötöttség, a tömeg tudattal való kapcsolatotok, hogy virágként felfedezhessétek és egyre inkább saját lelketekké válhassatok. Minél inkább lélekké váltok, annál jobban kivirágoztok majd. Használhatjátok a virág kinyílásának analógiáját. Egy virág akkor nyílik ki teljesen, amikor a nap fele fordul. Gyönyörűséges a magként megvívott harc után, hogy áttörve a földet kivirágozhasson. Ilyen egy emberi lény is. Az emberi lény is utazást tesz, egy nagyon különleges, rendkívüli és csodálatos utazást. A nehézségektől függetlenül, minden akadály bevehető és túlléphető.

Így hát, kedveseim, nézzetek szívetekbe és találjátok meg a tudat felé vezető utazásotok következő akadályát, ha még nem léptetek túl rajta félelmetek miatt. Ti látjátok az előttetek lévő akadályokat és féltek. Hagyjátok, hogy a félelem belépjen testetekbe és miközben ezt teszitek, ismerjétek be majd szabadítsátok fel... és bocsássátok el. Ezen akadály túllépésénél - bármilyen is lenne ez - egyre inkább szeretetben és Isteni energiában lesztek majd, következésképpen megszabadultok a szakadásoktól, pszichikai drámáktól és blokádoktól, valamint azoktól az öntudatlan gondolataitoktól melyek nem felelnek meg álmaitoknak. Álmait megélő személlyé váltok... egyre mélyebbre és egyre tovább hatolva álmotokba. Lássátok magatokat annak, akinek 2-3 év múlva lenni szeretnétek. Kérjetek tanácsokat és engedjétek meg e jövendő érzésnek, hogy itt és most visszatérjen. Engedjétek, hogy testetek érezze és kiterjedjen ebben az érzésben. Ez Kryon ajándéka számotokra ezen a Karácsonyon... és amilyen mértékben egyre jobban kiterjedtek, egyre könnyebbé fog válni számotokra eme ajándék elfogadása.

Tárjátok szíveteket szélesre az Isteni szeretetnek. Hagyjátok, hogy az Isteni megtöltse szíveiteket. Ahogy belép a szeretet, ugyanúgy hagyjátok elmenni is... ne kapaszkodjatok bele. Jegyezzétek meg, ha engeditek bejönni, egyszerűen el fog jönni.

Az egyik legnagyobb nehézsége az embereknek e bolygón, a második csakra - a kreativitás zónája. Ez ugyanakkor a teremtés és szaporodás csakrája és oly kevésbé értik ennek igazságát a földi síkon, hogy szükségesnek tekintjük reális igazságot hozni számotokra testetek eme területéről. Ezért, összpontosítsátok egész tudatotokat erre a csakrára - még mindig a Föld Anya méhének foglyai vagytok. Annyi bűntudat és szégyen létezik a második csakra zónájában. Ismerjétek fel a bűntudatot és szégyent, ily módon megszabadulva minden szexuális bűntudattól vagy szégyentől. Valójában semmilyen bűntudat vagy szégyen sem létezhet szexualitásotokkal kapcsolatosan, mivel szexualitásotok hozzátok tartozik. Ugyanolyan egyedülálló, mint ti magatok. Nem csak egyetlen út létezik. Ugyancsak nem létezik egyetlen szabály sem, a szexuális aktussal kapcsolatosan. Ahhoz, hogy igazi szexben legyen részetek, a második csakrának kapcsolódnia kell a szív csakrához, vagyis két személynek aki megtapasztalja a legmélyebb intimitást, nemcsak fizikailag a második csakrával kell összefonódnia hanem a szív csakrájukkal is. A szívben található a partner iránti legmélyebb figyelem. A szív, mindig olyan partnert fog választani, aki őt szeretni fogja és lehetővé teszi az energia körforgását mindkét irányban nemi szerveiteken keresztül, egyidőben adva és elfogadva.

Beszéltünk már az egésszé vált személyről és a kiegészülésnek előzetesen kell megjelennie, ha az igazi tantrikus szexualitást kívánjátok megtapasztalni. Csupán, a nem teljesen egész személy az, aki nem tapasztalhatja meg az igazi extázist. A ”Tantrikus” jelentése: "Összekapcsolódás az Istenivel." Ez elnyerhető és minden channeling-ünkben, bölcs tanácsokat nyújtottunk nektek, az emocionális gyógyulás szükségességéről - annak szükségességéről, hogy világosan lássátok valakinek az energiáját; ama meglátás szükségességéről, hogy valaki egyensúlyban van; látnotok szükséges ama képességeteket, hogy az életben elnyerhessétek eme gyógyulást. Akkor amikor mindezek a helyükre kerülnek, igazán csak akkor lesz lehetséges, hogy elkötelezzétek magatokat egy szépséges, intim és őszinte kapcsolatnak, egy ellentétes nemű személlyel, hogy egy olyan világot teremthessetek partneretekkel, amilyet ti választotok meg magatoknak. Élet irányotok nem nehéz; ezen az úton fogtok haladni előre; ugyanazokat a dolgokat kívánva; ugyanazoknak a barátoknak és köröknek örülve egy szerető partnerségben.

Az intimitás, egyre könnyebbé fog válni. Ebben az egésszé lett részben, biztonságos, bizalmas és hűséges teret fogtok létrehozni. Ahhoz, hogy elnyerjétek mindazt amit igazán kívántok egy kapcsolatban, ezeknek a dolgoknak a helyükre kell kerülniük és a bennetek lévő gyermeknek is egésznek kell lennie. Tulajdonképpen, a gyermek minden vetületét vissza kell kérnetek. Egy másfajta viszony nem egy gyermeknek megfelelő hely. Egy gyermeket biztonságban kell tartania, két egymást szerető szülőnek, akik tisztelik egymást. Belső gyermeketek és fizikai gyermeketek egy és ugyanaz a dolog. Az intimitás egy mély érzés és egyes emberek mélyen szükségét érzik ennek. Az intimitásban a szükséglet abból származik, hogy nem vagytok képesek önmagatokba tekinteni... ez a szükséglet.

Ha arra van szükségetek, hogy intim viszonyban legyetek másvalakivel, ismerjétek be ezt a szükségletet és engedjétek meg, hogy ez az energia megjelenjen, majd ezután engedjétek el. A szükségesség csupán félreállít egy igazi kapcsolatot, ott ahol igazi intimitást lehet elnyerni. Adjátok meg magatoknak az intimitás ajándékát. Túl a szégyen és bűntudat valamennyi sötét árnyain, léteznek aranyos árnyékok is. A sötétség belsejében is léteznek ajándékok, mivel minden felhőnek ezüstös a körvonala. Amilyen mértékben felszabadítjátok a sötétséget és elég bátrak vagytok önmagatok belsejébe lépni majd ezen kívülre, ez egyre erősebb, szeretetteljesebb lesz, egyre kevesebb félelemmel. Minél több szeretet van testetekben, annál kevesebb a félelem.

Még egyszer, engedjétek, hogy a szeretet energiája az intimitás szükséglete felé áramoljon... és engedjétek eljönni majd bocsássátok útjára, engedjétek eljönni és engedjétek elmenni. Az intimitástól való félelem elkerülhetetlen az emberiségben. Az intimitástól való félelem benne van a tömeg tudatban. Ellenőrizzétek e félelmet és tekintsetek e csoport középpontjára, összekapcsolva a Föld Anya szívét, a Nagy Központi Nap szívével. Amint felszabadítjátok e félelmet, egy óriási fény ragyogás meghozza elkerülhetetlenül a mély összekapcsolódást a Föld Anyával és igazi, egyre újabb és mélyebb intimitás szintekre fogtok eljutni. Mindenki álma az, hogy mélyen és intim módon szeressen egy másik személyt.

Egy új energia vet horgonyt a földben itt, Cape Town-ban, még ma éjjel, új egyéni tudat szinteket és szeretet módot - egy nagyon különleges létezési módot megnyitva. Azok közületek, akik már jártatok a megvilágosodásnak és tudatos megélésnek ezen útján, sokkal könnyebben fogtok kapcsolódni ehhez az energiához, most, mint bármelyik elmúlt vagy akár eljövendő életetekben... Egy intimitás és mély jelentős kapcsolatok energiája érkezik a földre, a két nem közötti mély megértés energiája; a gondoskodás, szerénység, egység, megértés és tisztelet energiája - mely értékek oly hosszú időn át hiányoztak a középszerű valamint a középszerűt meghaladó kapcsolatokból ezen a bolygón.

Hamarosan, e földi sík egy teljesen más létezési módot fog meglátni. A tömeg tudatot lerombolták és új rangsorolásra számíthattok az elkövetkező 10 évben ezen a bolygón. Ez más kormányokat feltételez, melyek másféle dolgokat fognak tenni. Arra számíthattok, hogy a világ nagy vallásaiban, nagyfokú tudati módosulások fognak történni. Egy új vezetés, egy új gondolkodási mód fog létrejönni - a tudatban és a megértésben. Mindenki kölcsönösen segíteni fogja egymást. Ezekkel a channelingekkel, egy új világba, egy teljesen másféle létezésbe fogunk titeket vezetni, a testetekben lévő teljesség új érzése felé. A szeretet, öröm és szabadság érzése felé. Az önértékelés érzése felé. A szexualitásotok körüli bűntudat és szégyen egy részét, az erősen lecsökkent önértékelés és önbizalom okozza, mely érzést nem érdemlitek meg. E bolygón mindenki érdemes arra, hogy szeressen és viszont szeressék. Ezen az úton halad előre a tudat.

Azok számára, akik önmagukkal dolgoznak, hogy tudatosabbá váljanak, valamint a Fénymunkások számára ezen a bolygón, Kryon Vagyok, aki megbecsüli munkátokat. Elpusztítottátok a földi élet börtön rácsát, nemcsak önmagatokért hanem mindazokért akik e Földön élnek. Munkátok csodálatos. A Szellem elvárásait teljesen túlhaladja. Mindig tudtam, hogy sikerülni fog nektek. A Szellem részéről óriási segítséget kaptatok és tisztelnetek kell önmagatokat, mivel a Szellemmel dolgoztok és a Szellem veletek dolgozik. Ti döntéseket hoztatok életetekben, hogy jobbá tegyétek a világot melyben éltek, nemcsak a magatok számára hanem mindenki számára. Azok akik önmagukkal dolgoznak, mindannyian a világon lesznek, azonban mostantól kezdve 10 éven belül, ez egy teljesen más hely fog lenni. Tehát nagyon sok sorompó ledőlt és oly sok tudat horgonyzott le a földben, a sokféleséggel és megértés hiánnyal szemközt. Mindig létezik egy választás ezen a bolygón, legyen az szeretet vagy akár félelem...és a választás egyre inkább a szeretet lesz.  Ez a ti választásotok és ez a ti ajándékotok.

Kryon Vagyok. Haladjatok jól, Isten megáldjon titeket és vigyázzatok magatokra.

Fordította: Korpos Magdi

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kiemelt bejegyzés

Adamus karácsonyi üzenete

Adamus karácsonyi üzenete 2008-12-21 Lendvai Dóra   Egy olyan ünnep előtt álltok, ami nagyon fontos mindannyiótok életében, akár így élitek ...

Népszerű bejegyzések