Adama Lanto Nagyúrral
Aurélia Louise Jones: A Hét Szakrális Láng című könyvéből
2007. júniusban került kiadásra
Fordította: Hatejer Emese
A hanganyagot Gárdi Marianna készítette, és innen letölthető:
Vagy YouTube-n hallgatható: https://youtu.be/UI5a7gTQDec?si=kuYuYo_taO99Dxdq
Üdvözletem, kedveseim, itt Adama. Itt vagyok a jelenlétetekben ma néhány lénnyel, akiket már ismertek, vagy legalábbis hallottatok róluk. Ezen jelenlévők között van a testvérünk Ahnahmar és a Második Sugár mester őrzője, Lanto Nagyúr.
Aurélia - Hello, Adama, szeretnénk megtárgyalni veletek a Megvilágosodás Sugarának attribúttumait[olyan tulajdonság,jellegzetesség, mely elválaszthatatlanul hozzátartozik valamihez, vagy valakihez] és felhasználási területeit, hogy mélyebb megértést nyerjünk ezzel kapcsolatban.
Adama – Örömünk és megtiszteltetésünk, hogy újra megoszthatjuk a szeretetet és bölcsességet mindannyiotokkal, és többi emberrel is, akik a kiadott könyveinket olvassák. A Föld magasabb tudatosságban és dimenzióban való átmenetének ezen döntő fontosságú időpontjában minden lélek számára sokkal fontosabb, mint valaha, hogy megértse, mi történik energetikailag és fizikailag a fejlődő bolygótokon.
Sokkal inkább, mint valaha, mindenkinek szüksége van több megvilágosodásra, hogy megértsétek és emlékezzetek az isteni esszenciátokra, azért, hogy tudjátok, hogy mit csináltok itt ezen a bolygón, és felfedezzétek azokat a célokat és terveket, amiknek tapasztalatait itt meghatároztátok. Itt az ideje mindannyiotoknak, hogy kihasználjátok a lehetőség legcsodálatosabb ablakát a Felemelkedés révén a spirituális felszabadulásra, amit felkínáltak nektek ebben az időben. A Teremtőnk mélységes szeretetet érez mindannyitok iránt, és a legcsodálatosabb isteni kegyelem által, amit a Szívéből kínált fel számotokra, most felszabadulhattok az Istentől való szétválasztottság alól.
Hosszú időn át fejlődtetek itt a spirituális szunnyadás tudatában, amely sok kényelmetlenséget, boldogtalanságot, szenvedést, fájdalmat és korlátozást hozott létre. Az önként vállalt tudatlanság és elkülönültség révén, amelyről úgy döntöttetek, hogy megtapasztaljátok, és elfelejtettétek, hogy hogyan nyilvánítsátok ki az életeiteket Isteni Létezőkként. Sokatoknak elege lett ezen természetellenes módon való élésből, és a Teremtőtők beavatkozását kértétek. Életidőről-életidőre a lelketekbe téves hiedelemrendszerek vésődtek be önmagatokról és az Istenről, a vallások korlátozó tanításait követtétek, azon vezetőkét, akik napirendjükre tűzték, hogy spirituális tudatlanságban, kontroll alatt és irányukban való behódolásban tartanak titeket. A legtöbb esetben azok a vallások és dogmák, amelyekhez annyira ragaszkodtatok, hogy higgyetek benne és megtestesítsétek, ezek tartottak bedobozolva titeket a téves fogalmak végtelen folyamában, amelyek megakadályozták, hogy megtapasztaljátok magatokat, a sok inkarnációtok alatt, az istenségetek szemszögéből.
Vágyunk a spiritualitás egy olyan szintjétől beszélni, amely annak tiszta esszenciáját testesíti meg. Gyakran mondjuk, hogy az igazi spiritualitás egy egyszerű fogalom, amit egy kis füzetben össze lehet foglalni. Olyan egyszerű, hogy az emberek teljesen elfelejtették hogyan "legyenek" spirituálisak és hogyan testesítsék meg ezt. Mindig a legbonyolultabb fogalmakat keresitek, amit csak tudtok.
Az elmúlt évek során, könyvek millióit adták ki, amik bonyolult és összezavaró ideológiákat tartalmaztak Istenről és a spiritualitásról szólva. Valójában nagyon kevesen ismerik el az egyszerű igazságokat, amelyeket a tiszta spiritualitás kínál. Számos spirituális könyvet írtak azok, akiket mi lelki vakoknak tartunk, és az emberiség többségét irányítani próbálják azok, akik szintén lelkileg vakok. Az igazi lelkiség a létezés egy állapota, a tudat egy tiszta állapota, ami visszahoz titeket a Szeretet, a Fény, az igazi Élet és az isteniségetek tudatosságába.
Általánosságban elmondható, hogy a spiritualitás nem nyerhető el sok mindennel, amit megtesztek vagy nem tesztek meg, sem a társadalmatok, a vallási szervezeteitek és a kormányaitok által rátok kényszerített számos szabály által, amikhez annyira buzgón alkalmazkodni kívántok. Ez egyszerűen "VAN". Ezért van az, hogy minden felesleges szertartást, gyakorlatot és fogalmat, amelyeket megtesztek és nem tesztek meg, amelyeket nem akartok elfogadni, legjobb esetben is csak a jó szándékú emberek alapvető iránymutatásai voltak.
Ezek az iránymutatások segíthettek abban, ha a megfelelő szemszögből használtátok őket, de soha nem oldhattak be velük valódi spiritualitást a lelketekben. Egyedül csakis ti tudjátok ezt megtenni az Isteni Esszenciátokkal való bensőséges kapcsolat és mély érintkezés által.
Diskurzusaink és írásaink célja, hogy egy olyan tanítást hozzanak létre, amely elég egyszerű ahhoz, hogy az emberek követhessék, egy olyan tanítást, amely segíteni fog visszahozni titeket a " benső Isten" tudatába, mint a forrásotok nagy építészei. Azt kívánjuk, hogy fedezzétek fel újra, mint mi, az életetek megélésének örömét és vidámságát a saját egyedi ösvényetek szerint, teljesen összeköttetésben az isteni esszenciával, ami a szívetekben dobog. Emlékeztetni szeretnénk titeket arra, hogy ez az isteni esszencia, ami élő és aktív mindannyiotokban a minden ami lehettek az egyedüli valódi "Forrása", minden amit ismertek és szükségetek van arra, hogy manifesztáljátok a mindennapi életetekben isteni létezőkként.
Az élet, a szeretet, s határtalan bőség és minden jó és tökéletes ajándék folyója, amit élvezni kívántok és epekedtek érte, hogy hozzájussatok, ahhoz ami bennetek rejlik, az elismerésetekre, a felajánlásotokra vár, hogy meghívjátok. Ezzel a bevezetéssel most a Megvilágosodásról fogok beszélni, mint az Isten-Láng egyik attribútumáról (olyan tulajdonság, mely elválaszthatatlanul hozzátartozik valamihez, vagy valakihez), amely nagyban segíthet abban, hogy újra- felébredhessetek.
A Megvilágosodás Sugara képviseli Isten-bölcsességét, az igazi tudást és felvilágosodást annak összes csiszolatában. Ez képviseli a Krisztusi tudatosság megvilágosodását, megértését, felfogását és békéjét az Isten mindentudó szívéből. Ez szó szerint az Isten Elméjének korlátlan kiterjedése. Sok lélek, aki a Megvilágosodás Sugarára inkarnálódik az istenivel való találkozás után az emberiség tanítóivá váltak. A Bölcsesség Mesterei közül számos volt, akit ismertek, akik az emberiség számára a múltban nagy tanítókként inkarnálódtak, ezeknek a létezőknek a fő lélek ösvénye a Megvilágosodás Sugara volt. Hogy néhányat megemlítsünk, Jézus [más néven Sananada] mester 2000 évvel ezelőtt, Maitreya Nagyúr, Buddha Nagyúr, Konfuciusz Nagyúr, Djwal Khul, Lanto Nagyúr, Kuthumi Mester és sokan mások.
Az összes Sugárról Mesterek időről-időre inkarnálódtak, hogy az emberiség tanítóivá váljanak, mert az emberiségnek meg kell tanulnia megérteni és az összes sugár beavatásainak mesterévé válnia tökéletes egyensúlyban annak érdekében, hogy elnyerjék a képességet a Felemelkedésre. Mindenki a 12 sugár egyikéből jött létre, és millió létező létezik mindegyiken. Értsétek meg, hogy egyetlen sugár sem jobb, mint a másik, mint ahogyan néhányan szeretnék azt hinni. Az összes sugarat meg kell testesíteni és kifejezésre juttatni, meg kell érteni és egyenlően integrálni kell. A Megvilágosodás Sugara a koronacsakrához kapcsolódik, amit ezerszirmú lótusz lángjaiként ismertek. Miközben megidézitek a Megvilágosodás Sugarát a koronátokban, a koronacsakrátok ezer szirma újra elindul a megvilágosodás folyamata felé, azáltal, hogy még tovább terjesztitek ki az újra-kapcsolódásotok potenciálját az Isten igaz Elméjével, amely több ezer éve szunnyad bennetek. Azonban soha nem hagyott el benneteket, és ez az, amit fel akartok ébreszteni most. A sötétség összes zsebében, amit beraktatok ide a tudatlanságok révén, alapvetően a szunnyadó tudatosság zsebeibe, az ami meggátolt titeket "az Isten Elméjének” tiszta formájában való megtapasztalásában.
Amikor megidézitek a Megvilágosodás Sugarát a koronacsakrátokban és a tudatosságotok teljességében, és meghatározzátok a szándékotokat az isteniségetek összes attribútumára, a Felsőbb Énetek használni fogja az energiákat, hogy megidézze a megkönnyítését, a segítését és kivilágítását, aktiválását fokozatosan ezeknek a sötét zsebeknek, amik már olya régóta szunnyadó állapotban vannak.
Aurélia – Van-e a Megvilágosodás Sugarának egy esszenciája vagy egy színe?
Adama – A Megvilágosodás Sugara aranysárga, mint a nap, és nagyon ragyogó. A "Megvilágosodás Temploma" Dél-Amerikában a Titicaca-tónál található, itt van a fő fókuszpontja ezen a bolygón ennek a Sugárnak. Ezen Sugár őrzői Meru Isten és Istennő, akik a Megvilágosodás energiáit tartják évezredek óta ebben a legcsodálatosabb éteri templomban. Telosban, szintén létrehoztuk ezen fenséges Második Sugarú Templomnak egy kisebb verzióját, ahogyan más különböző Sugarak templomaival is ezt tettük.
Lemúria idejében több ezer templom volt a kontinensünkön, amely a Teremtő több száz jellegzetességét képviselte, és a fejlődésünk minden aspektusára voltak templomaink. Több mint száz templomunk volt a különféle sugarak számára. Szeretteim, értsétek meg, hogy sok olyan sugár van, amiről még nem tudtok. A hét sugarat ismeritek és még talán az 5 további titkos sugarat; de ezen kívül még sok másik van. Nem szükséges tudatában lennetek az összes sugárnak most, de fontos azoknak, akik arra törekszenek, hogy megtegyék a Felemelkedésüket ebben az inkarnációban, hogy elsajátítsák az első 7 sugarat, és később, a további öt titkos sugarat is.
Aurélia – Milyen beavatásokon mehet keresztül az egyén, miközben a Megvilágosodás Sugarával dolgozik?
Adama – Ezek lesznek azok a beavatások, amikor tudatába kerültök az összes téves és hibás hiedelemrendszernek/hitrendszernek, amit magatokkal kapcsolatban vendégül láttatok, amiket elszállásoltatok a tudatosságotokban és olyan sok fájdalmat és korlátozást tartottak fenn. Ez kiléptet a tudatlanságból és egyesít az Isten Elméjével.
Ahogy integrálod és feltöltöd magad a Megvilágosodás Sugarával, megidézheted az Isten Elméjét, hogy tegye tökéletessé a munkáját a saját elmédben, hogy átalakuljon és fejlődjön. Van az emberi agy, és van az Isten Elméje, amelyek nem teljesen azonosak. Az Isten Elméje képviseli az univerzális tudatosságot, ami mindent tud, és nem tartalmaz korlátozottságot. Az emberi agyat az emberi egó irányítja és ez az énről félelmek, korlátozottságok és téves hiedelmek lenyomatait tartalmazza. Az emberi egó az emberi elmét a félelmeivel és az elkülönültség tudatosságával megváltoztatta. Azonban ez az evolúció egyik eszköze volt, és jól szolgált titeket. Az emberi elmétek, ahogyan ez fejlődik, arra szánják, hogy végül egyesüljön az Isten Elméjével. Ne tervezzétek azt, hogy megszabadultok tőle, ahogyan azt néhányan tenni szeretnétek. Ez a tiétek és el kell ismernetek a lényegiségetek egy integrált aspektusának. Amit most tennetek kell, hogy a helyes tudással és igaz bölcsességgel átalakítjátok ezt és azáltal, hogy átadjátok az összes régi hiteteket, ami többé nem szolgál titeket, mert korlátozottságban és tudatlanságban tart benneteket. Ha csináljátok a belső munkát, azért, hogy megteremtsétek az átalakulásotokat, az egótok is fejlődni fog majd, hogy egyesüljön és összeforrjon az Isten Elméjével a Megvilágosodás beömlesztő cselekedetén keresztül. A Felemelkedés folyamata, az összes aspektusotokban, beleértve az emberi és egó elmét is, teljesen egyesülni fog az Isten Elméjével és az isteniségetek összes attribútumával. Tekintsünk a folyamatos előremenetelre és az örökkévalóságra, mivel mindig lesz egy másik szint, és egy másik, hogy megnyissuk és hogy tanuljunk belőle. Az a folyamat, aminek át kell adnotok magatokat annak érdekében, hogy megnyissátok az elméteket, a szíveteket és önmagatok összes aspektusát az isteniségre ez nem történik meg egyik napról a másikra. Ez az utazás, amit létrehoztatok és elterveztetek magatok számára, mielőtt inkarnálódtatok annak érdekében, hogy elérjétek az önmagatok számára beállított célokat a fejlődési ösvényetek végett. Fokozatosan integrálni fogjátok a tudást, a megértést és a bölcsességet, amire szükségetek van a tudatosságotokban. Ahogyan ezt teszitek, egy bizonyos ponton a fátylak felemelkednek majd, és egyesítitek majd az elméteket az Isten Elméjének teljességével. Ha nem akarod elvégezni a házi feladatodat, és úgy döntesz, hogy a jelenlegi állapotodban maradsz, fenntartva a téves fogalmaidat és hiedelemrendszereidet, akkor az a te saját választásod; senki sem kényszerít ebbe bele. Legyetek tudatában annak, ha ezt teszitek, akkor együtt kell élnetek ennek tudatával és következményével, hogy hátat fordítottatok a fejlődéseteknek, míg mások, akiket ismertek és szerettek, felemelkednek a következő szintre.
A saját evolúciótok az elsődleges célotok a megtestesülésetekben, és szükség van a hajlandóságotokra és erőfeszítéseitekre, hogy teljes mértékben elkötelezzétek magatokat. Ez egyszerűen nem történik meg automatikusan. Ez igazán a lélek egy vágya, és ennek kell az inkarnációtok fókuszává és legmélyebb vágyává válnia. Ez nem azt jelenti, hogy nem élvezhetitek a harmadik dimenziós életeteket. Valójában, szükséges, hogy szeressétek és élvezzétek az életeteket annak teljességében; mindent egyként integrálni kell. Az átalakulásotok most a Föld átmenetének ebben az idejében megkívánja a teljes elkötelezettségeteket és részvételeteket.
Csoport – Hogyan vagyunk képesek folyamatosan fejleszteni az emberi elménket, annak érdekében, hogy egyesítsük az Isteni Elmével?
Adama – Minden nap, idézzétek meg a Megvilágosodás energiáit, hogy egyesüljön az emberi elmétekkel. Törekedjetek arra, hogy kiterjesszétek a tudatosságotokat bármilyen módon, ahogyan csak tudjátok, például olyan anyagokat olvasva, amelyek inspirálnak titeket, meditáljatok, kommunikáljatok a természettel stb. Nem csak elme információval akartok táplálkozni, hanem táplálni akarjátok a szíveteket és a lelketeket mindazokkal, amelyek nemesek, szépek és felvilágosítóak. Menjetek be a szívetekbe és kezdjétek el egyesíteni az energiátokat a bennetek lévő Istenivel. A Felemelkedési folyamataitokban, az átalakult elmétek egyesülni fog a Megszentelt Szívvel. De a szív fog felemelkedni először és meg fogjátok tapasztalni az isteni egységet. Minden csakrátok egységes lesz, és többé nem fogjátok elkülönültnek érezni magatokat "önmagatok" maradékától és az univerzumtól. Különböző fókuszotokként fognak megmaradni, de ugyanakkor egyszerre egyesülnek. Valamint sokkal több csakra fog hozzáadódni a jelenlegiekhez számotokra. Látjátok milyen erőteljes is ez. Evégett egy felemelkedett mester, egy felvilágosult létező is. Nem kell megvárnotok bárkinek az engedélyét, vagy valaki gyengéd oldalba lökdösését, hogy belekezdjetek ebbe a folyamatba. Kezdjetek bele most, ha akartok ebbe a Megvilágosodásba, hogy végbemenjen bennetek.
Aurélia – Ha alvásom ideje alatt hívom a Megvilágosodás Sugarát, milyen beavatásokon és folyamatokon fogok átmenni? Hova leszek elvíve?
Adama – Azt javasoljuk, hogy az éber állapotod alatt hívd a Megvilágosodás Sugarát. Alvásodban mindezt tudod. Az ébrenléti időszakod tudatosságában kell integrálnod a bölcsességet, amit az alvó időszakod alatt megtanultál. Aki a fátyol másik oldalán tartózkodik, mint a tudatos én, nagyon jól tájékozott, és nincs gondja ezzel.
Aurélia - Amikor alvó időszakomban megyek, tudom, hogy ebben az időben nincs szükség arra, hogy tudatosan emlékezzem arra, hol jártam és mit tanultam. Úgy érzem, hogy sokkal fontosabb, hogy az éjszaka során szerzett tudás integrálódjon a mindennapi életembe.
Adama – Pontosan. Nem érdemes még emlékeznetek az éjszakai kalandjaitokra, mert annyira csodálatosak, hogy ha emlékeztetek volna rá, akkor nem lenne több érdeketek a harmadik dimenziós tapasztalat befejezésére, és akadályozna és visszahúzna benneteket. Miután meghatároztátok a szándékotokat a vezetőitekkel és mestereitekkel, hogy bizonyos dolgokat megtegyetek és megtanuljatok az alvó időszakotok alatt, el fognak vinni titeket mindenféle csodálatos helyre, amik segítenek nektek a céljaitokkal való találkozásban, de nem mindig fogtok emlékezni ezekre. Például, ha a Megvilágosodás Templomába akartok menni, el fognak vinni oda. Több ilyen hely is van a bolygón, és meglátogathatjátok őket, ha szeretnétek. Valójában ezt többször is megcsináltátok. A mi városunkban szintén van egy Megvilágosodás Templom. Létrehoztunk egy hidat a Telosban lévő Templom, a Dél-Amerikában lévő templom és a Royal Teton-nál – Lanto nagyúr fő hangsúlya itt van - lévő templom között. A birodalmunkba, ezek energetikailag nem különülnek el; mindannyian együtt dolgozunk.
Csoport - Egy életen át csak egyetlen Sugárral dolgozunk?
Adama - Nem pontosan ... Egy megtestesülés során legtöbbünk legalább két sugárral dolgozik, egy elsődleges sugárral és egy másodlagos sugárral, amellyel többet akartok megvalósítani. Egy életidőben dolgozhatsz a Második vagy a Harmadik Sugáron is, de az inkarnációitok során az összes többi sugárral is dolgoztok. A sugár, amivel dolgoztok ebben az életben, nem szükségszerűen jelenti a Monádikus Sugaratokat. Amikor felemelitek magatokat, akkor általában visszatértek az eredeti Monádikus sugaratok szolgálatában.
Aurélia – Hogyan egyensúlyozza ki a mentális, az érzelmi, a fizikai és a spirituális testeinket a Megvilágosodás Sugara?
Adama – A Megvilágosodás Sugara nem egyensúlyozza ki az összes testeteket. Fő célja az Isteni Elme valódi bölcsességének, tudásának, megvilágosodásának és integrálásának elérése. Mindegyik Sugár egy eltérő tevékenységgel rendelkezik, és mindegyik egyformán kiegészíti egymást. A világotok most sok téves információval van elárasztva. Ezért van szükség a helyes információra és a megkülönböztetés olyan fontos kifejlesztésére, ami szintén a második Sugár egy attribútuma.
Csoport - Adama, vajon Gandhi, Martin Luther King és John F. Kennedy Második Sugaras Lényeknek tekinthetőek-e?
Adama - John F. Kennedy Első Sugaras létező volt, a Vezető Képesség és az Isteni Akarat Sugara. Gandhi a Szeretet és Együttérzés Harmadik Sugaras létezője volt. Martin Luther King szintén első sugaras létező volt. A Vezetői Képesség legtöbbször Első Sugaras Tevékenység, de nem kizárólagosan csak erre a Sugárra korlátozódik. Nem csak az Első Sugár lényei töltenek be vezető szerepet a világotokban. A Létezők, az összes sugáron szintén elhozzák az ajándékaikat a vezető szerepekben időről-időre annak érdekében, hogy az összes sugár bemutatásra kerüljön.
Csoport – El tudnád magyarázni a Második Sugár rosszul való felhasználását?
Adama – A Második Sugár néhány rossz felhasználása lehet, a tudás rossz módon való felhasználása, vagy a tudatos tudatlanság vendégül látásával való szórakozás, például, hogy nem akarják úgy látni a dolgokat, ahogy vannak. Az életről és énről való illúziókban való szórakozás is a Második Sugár rosszul való felhasználása. Egy pillanatra fogok beszélni a szívről. Az emberi elme és agy eszközök, amikkel a harmadik dimenzióban rendelkeztek, amiket eredetileg arra terveztek, hogy mindig a szív szolgálatában álljanak. A szívetek kapcsolódik az Isten Elméjével, és addig, amíg eléritek az Énnel való egyesülés állapotát, a mentális vagy egó elmének szükséges mindig tudatosan a szív szolgálatában állnia. Idővel, ez a létezés egy természetes állapotává válik. Amikor folyamatosan a szívetek helyett az emberi elméteken keresztül dolgoztok vagy cselekedtek, és nem kapcsolódtok össze az Élet magasabb céljaival, ez a tudatállapot a Második Sugárral való visszaélést hozza létre, a spirituális tudatlanságon, az Egó elme kontrollján és manipulációján keresztül. Néhány ember nagyszerű emberi intelligenciával rendelkezik, de nincs spirituális bölcsessége. Gyakran használják fel ezt a nagyszerű intelligenciát a módosított egó szolgálatába ahelyett, hogy a Minden ami Vannal való Egységet keresnék. Éretitek?
Megváltoztathatjátok a saját nézőpontotokat a dolgokról és magatokhoz ölelhetitek a szeretet, béke és harmónia energiáit magatok számára elsőként, és ekkor amikor eléggé elsajátítottátok ezt, akkor kiáraszthatjátok ezeket másokra is körülöttetek, egyszerűen azáltal, hogy azok vagytok, akik vagytok. Amikor a népesség minden tagja elkezdi elérni az Isten Elméjét a Szíven keresztül, akkor a kormányok is elkezdenek megváltozni és tükrözni a kollektív új tudatosságát.
Miközben változtok, miközben a kollektív fejlődik annak tudatosságában, ezáltal a kormányaitok is meg fognak változni. Ezen a módon, elkezditek meglátni, hogy soha nem róluk szólt, hanem mindegyikőtökről együttvéve. A kormányok mindig tükrözik az általuk irányított emberek tudatosságát. Ahogyan fejlődtök, meg lesz a kellő bölcsességetek, hogy még felvilágosultabb lényeket válasszatok vezetőiteknek. Ők tükörképeitek.
Aurélia - Milyen mellékhatásai vannak a koronacsakrával való visszaélésnek és hogyan jelenik meg a fizikai testben?
Adama – Tudod, a koronacsakra az Isten Elméjének székhelye és hangszere, a fizikai testben, amit arra terveztek, hogy visszatükrözze a tudást, a tudatosságot, a bölcsességet és a megvilágosodást. Azok, akik tudatosan félrevezetik az embereket, kontrollálva és manipulálva, az emberi tudásukat a saját hasznukra felhasználva, idővel szembe kell nézniük a teremtésük learatásával, karmaként. Néhány visszatérési módja lehet ennek olyan mentális betegségek, mint például az Alzheimer-kór, a Parkinson-kór, a memória elvesztése vagy a mentális zavar vagy betegség. Ahogy öregszetek, az a szándékotok, hogy bölcsebbek legyetek, és egyre inkább az Isten Elmét magatokhoz öleljétek. Ennek ellenkezője uralkodik inkább a társadalmatokban, ahogyan az emberek egyre öregszenek. Sokan az öregek otthonában vagy a mentális intézményekben elérték a mentális romlottság állapotát, hogy már nem tudják elmondani a saját nevüket, vagy felismerni szeretteiket.
Csináljunk most egy meditációt és menjünk el a Megvilágosodás Templomába az éterikus síkon.
Meditáció
Utazás a Megvilágosodás Templomába
Adama – Van egy Megvilágosodás Templomunk Telosban, amely a Megvilágosodás fő Templomának, ami a bolygón Titicaca Tónál található Dél-Amerikában, annak egy kisebb másolata. A fenséges Dél-Amerikai templom fenntartása Meru Istennő és Isten vezetetése alatt áll, nagyon fejlett lények, ezen Sugár energiáinak felügyelői ezen a bolygón. Ezúttal elviszünk téged a Telosban lévő templomba, amely ugyanazt az energia frekvenciát tartalmazza.
Arra kérlek, hogy összpontosíts a szívedre és határozd meg a szándékodat, hogy eljöjj egy utazásra velünk a Megvilágosodás Templomába a földalatti városunkba. Kérd a Vezetőidet és a Felsőbb Énedet, hogy tudatosan vezessenek téged, hogy eljöjj velünk. Van egy nagy Merkabánk, amibe kényelmesen elhelyezkedhetsz, és meghívunk téged, hogy lépj be a hintódba!
Lásd magad megérkezni ezen templom kapujába. Távolról egy nyolcoldalú aranysárga szerkezet látható, ami úgy ragyog mint a nap. Ez a Megvilágosodás energiáinak sugarait bocsátja ki több száz mérföldre a bolygó felszínének légkörébe, és a kristály rácshoz is csatlakozik, amely szétosztja ennek energiáját mindenhol a bolygón szinte azonnal.
Lásd magad felsétálni 24 lépést a Fény ezen átjárójához, néhány emberünk Telosból, akik a kapuőrzők, üdvözölnek téged. Meghívnak téged, hogy lépj be az előcsarnok egy különleges terébe, hogy belemerült az Arany Fény Sugarainak egy zuhanyába, ami kedvesen elő fogja készíteni az energiameződet arra, hogy fogadjanak a templomban.
Ezen a ponton, kapsz egy Lemúriai vezetőt, aki kísérni fog téged és a mentor lesz az átjárón túli tapasztalatnál. A túloldalon pedig a Második Sugaras Mesterek legpompásabb csoportja üdvözöl téged, Maitreya Nagyúr, Sananda Nagyúr, Lanto Nagyúr, Konfuciusz, Djwal Khul és Kuthumi, kiterjesztik számodra a szívük összes szeretetét.
Behívnak téged a legőszintébb és bensőségesebb üdvözlésükkel egy csodálatos bejáraton, olyan mint egy nagy portál, ahol minden, amit látsz úgy fénylik mint a nap. Nincsenek szavak a saját nyelveteken, amik leírják azt, amit látok és tapasztaltok. Használjátok a képzeleteteket, hogy tisztább tapasztalást teremtsetek. A képzelet az Isten Elme képessége, ahol is az összes múltbeli és jelenbeli tapasztalatok tárolják a lenyomatukat, amit később feleleveníthetsz a tudatos állapotodban. Engedd meg a szívednek és a tudatosságodnak, hogy megfürödjön és lenyomatot képezzen mindarról, amit látsz és befogadsz a lelked szemeivel. Lásd, ahogyan minden itt visszatükrözi a Teremtő szeretetének arany napját ezen Sugár számára. Figyeld meg és lélegezd be az arany folyékony fény számos szökőkútjának energiáit, amelyek a "Megvilágosodás nagy Csarnokának " falaiból és közepéből törnek elő. Tekintsd meg az összes színes virágot, az arany köd árnyalatával csillámlani, kiárasztva a mennyei illatukat mindenhová, amerre csak ellátsz.
Képzeld el az arany sárga virágok széles skálájának különböző színárnyalatait és méreteit, együtt élve a legszebb, harmonikus és látványos díszítésben, megteremtve a szeretet, a megvilágosodás és a bölcsesség egy szimfóniáját mindenhol, ahová csak nézel. Szentelj figyelmet a padló, falak, mennyezet és körülötted lévő csodák részleteire.
Miközben az óriási templom szobája felé sétálsz, észreveszel egy nagy vázát állni, amibe a Megvilágosodás Lángja ragyogóan ég. Vedd észre a Bölcsesség Mestereit is, akik a Megvilágosodás Lángja körül állnak, lásd, ahogyan a szeretet, a táplálás és a gondoskodás folyamatos magukból való kiárasztásával, létrehozzák és táplálják a Fény ezen táplálatlan Lángjának egy folyamatos spirális kiterjedését. Ezen elszánt lelkek szolgálata és táplálása nélkül az Isten Lángjai, ezek a különféle lángok kialudtak volna. Az egyetlen tüzelőanyag forrása ezeknek a lángoknak a szeretet és felszentelés tüzeiből származnak, kipattanva azoknak a szívéből, akik gondozzák őket. A szeretetük és felszentelésük által, élőn és fényesen tartják ezeket a Lángokat az emberiség és a bolygó előnyére.
Továbbra is lélegezzetek be mélyen, szeretteim. Ez egy ritka ajándék ebben az időben. Ezen templom ajtaja nem mindig áll nyitva a felemelkedettlen lények számára. Egy különleges felmentéssel vagy ma itt. Arra bátorítalak téged, hogy a legmélyebb hálát adjad Maitreya Nagyúrnak és a többi fent említett mestereknek, akik önként jelentkeztek, hogy megtartják az energiákat itt számodra, hogy szabadon beléphess. Azok számára, akik ezt az anyagot később olvassák vagy hallgatják, és ugyanezt szeretnétek megélni, ha vágyatok tiszta és őszinte, ugyanezt a felmentést kaphatjátok meg.
Továbbra is szentelj figyelmet a vezetőre, akit kijelöltek számodra. Sok bölcsesség és megértés osztható meg ezen együttműködésen keresztül. Most meghívást kapsz, hogy egy arany kristály trónba ülj az Arany Láng Mesterre előtt. Érezd a ragyogó Láng energiáját behatolni az éterikus tested minden egyes sejtjébe és részecskéjébe. Folytasd ezen energia belélegzését, amennyire csak tudsz összpontosíts a Megvilágosodás ezen csodálatosan fénylő Lángjára. Ez kb. 18 méter [60 láb] magas, és éjjel-nappal a népünk szeretete, a felemelkedett mesterek és angyali lények szeretete táplálja.
Fókuszálj erre a Lángra a lélegzeten keresztül, és kapcsold összes a szívedet az Isten Elméjével és a Bölcsesség Mestereivel, akik ezt a Lángot táplálják. Kapcsold össze a szívedet a szívükkel és kérd meg őket, hogy vessék el a szeretetüket és felajánlásukat a DNS-edbe és az összes csakrádba.
Hozd be a módosított egód ide, mivel ez is az isteni és integrált részed. Ez nem egy olyan részed, amitől meg kéne szabadulnod, hanem az a részed, aminek vissza kell alakulnia az eredeti céljába. Arra szánták, hogy átalakulva egyesüljön az istenivel a Felemelkedési folyamat alatt. Ezt a részt is meg kell érteni és táplálni kell a saját önszereteteddel. Fogd ezt az elkülönült aspektust, az emberi elmédet, a módosított egódat, és egyszerűen itasd át ezen aspektust a Megvilágosodás Lángjával.
Beszélj ezen részedhez nagy szeretettel és együttérzéssel, mint egy gyermekhez. Mondd el az emberi egónak, hogy isteni és szeretett, és kérd meg, hogy adja át magát a Megvilágosodás Lángjának nagyszerű bölcsességének, hogy megkapja ennek szeretetét. Tegye ezt azáltal, hogy beleömleszti ezt az életedbe a bölcsesség és belső tudás egy nagyobb integrációjával.
Amikor kihívásokkal szembesülsz a mindennapi életben a nehéz döntések meghozatalánál, mindig hozd a belső szemeid elé a Megvilágosodás és Bölcsesség ezen csodálatos arany Lángját. Kérd meg, hogy öntsön beléd bármivel kapcsolatban nagyobb bepillantást, amit tudnod kell a most pillanatában vagy egy választással kapcsolatban, amit meg kell hoznod.
Ez az, ahogyan ki fogsz lépni a tudatlanságból és spirituális szunnyadásból, és ez az ahogyan meg fogod tanulni a megkülönböztetést. Így válnak a gondolataid eggyé Isten gondolataival, és segíteni fognak neked kilépni a korlátozásból. Minden Láng segíthet a saját módján, hogy helyreállítsa a Korlátlanság szellemét, hogy újra, mint a bölcs mesterek és a bölcsek, járhassatok a Földön.
Szintén kérd ezt az energiát és ez a tudás integrálódni fog a tudatos elmédben. Lehet, hogy nem emlékszel majd az összes részletre, de a tudás bevésődik majd a lelkedbe; ez a legfontosabb. Mindannyiotoknak túl sok téves hitrendszere van a lelkében, ami szenvedésben és korlátoltságban tart titeket. Kérd, hogy ezek a tudatosságod előterébe kerüljenek, és ekkor megértheted, és meggyógyíthatod és megtisztíthatod a Megvilágosodás Lángja által. Ez egy fokozatos folyamat, amely megköveteli a szándékodat és teljes részvételedet.
Tarts fenn még mélyebb összeolvadást az Isten Elméjével, amely a szív intelligenciáját képviseli. Amikor olyan kérdéseket teszel fel, amelyekre válaszokat keresel. Ez a templom hatalmas, sok oldallal, részleggel és kamrával. Folytasd, pihentesd a lelked és a szíved ebben a csodálatos energiában, amely az Isteniséged Napját is képviseli. Ez az Isten Elméjén keresztül, a Megvilágosodás Lángján keresztül, az összes tudás elérhetővé válik és felszínre kerül a tudatos elmédbe, amikor teljesen összehangolódsz ezzel. (szünet)
Most hozd vissza a tudatosságodat a fizikai testedbe. Szándékod által, hozz vissza magaddal annyit amennyit csak tudsz a Megvilágosodás Templomában való utazásodból. Most már van engedélyed, és visszatérhetsz, annyiszor ahányszor csak akarsz, mindaddig, amíg összhangban maradsz a Második Sugár szeretet energiáival.
A Bölcsesség számos Mestere van felemelkedett állapotban, akik a Megvilágosodás különböző Templomaiban szolgálnak. Sok lélek jön este az osztályokba és privát oktatásra a mesterekkel ezen templomok egyikébe. Nincsenek fizetési díjak az osztályokért, kivéve a szeretetre való hajlandóságodat és a tudatosságod fejlesztését.
Amikor készen állsz, nyisd ki a szemeidet. Legyél boldog, hálás és harmonikus önmagaddal és másokkal. Köszönöm barátaim, hogy velem jöttetek ma. Elküldjük nektek a szeretetünket, bölcsességünket, támogatásunkat és megkülönböztető képességünket. Tudd, hogy kapcsolatba léphetsz az Isten Elméjével, bármikor amikor csak akarsz. Minél többet teszed ezt tudatosan a szíveden keresztül, annál nagyszerűbb és bölcsebb lénnyé válsz, és annál hamarabb fogsz szemtől szemben is találkozni mindannyiunkkal. És ez így legyen.
Aurélia – Köszönjük Adama, nagyon drága vagy! És köszönöm a csoport nevében is!
Adama – A tükrötök vagyok, legkedvesebbjeim. Mindannyian nagyon értékesek vagytok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése