Patricia Joudry : Ikerlelkek (részlet)
A teljes könyv letölthető az alábbi linken: http://www.mediafire.com/download/yxc1grbe0zuanpl/Ikerlelkek.pdf
Az ikerpárok találkozása energiaörvényt kavar, amely fényként villan fel a tömeges tudatlanság sötétjében. Így lesz a kettőből három, márpedig a 3 roppantul nagy hatású szám, olyan erő, amely a világosságot és a végtelenül tiszta Szeretetet képviseli. Ez az energiafajta, amely mindkét iker erőiből merít, több náluk, de az együtt munkálkodó embercsoportok energiáit is meghaladja. Úgy hisszük, az ikerpároknak kulcsszerepük lesz ebben az átalakulásban. Nem véletlen, hogy éppen ebben a korban találnak egymásra tömegesen.
Ebben nem csupán a személyes sorsokban van jelentősége, de planétánk életében is. Egyfajta áldozati ajándék, melyet az ikerpár egymásnak ad, hogy azután a köz javára fordítsák. Képzeljünk magunk elé egy sötétbe borult előadótermet, ahol gyertyalángok gyúlnak. Mindegyik láng egy-egy harmonikus párkapcsolat, két ikerlélek között. Végül, ahogy az ikrek megsokasodnak, a gyertyalángok száma is megszaporodik, és a terembe lassan világosság költözik. Olyan tömérdek energia halmozódik fel a Földön, hogy felgyorsítja a régóta várt tudati áttörést. Látjuk tehát, hogy az ikerpár keresése nem önzés, hanem egyfajta szolgálat. Az ikerlelkek találkozása, a világ végső reménysége.
Hogyan valósulhat ez meg? A kérdés elintézése végtelenül egyszerű azok számára, akik a mindenség ügyeiért felelősek. Az egész gépezetet Isten első lehelete hozta mozgásba, és a fogaskerék a kozmosz végtelenjében egytől egyig beindulnak, ha megkapják erre a jelet. Tengerek válnak majd szét, hegyek omlanak le, nemzetek dőlnek romokba, hogy utat csináljanak két egymás felé nyúló kéznek, mikor eljön az ideje.
Ezért is ölt egyszerre testet sok rokonlélek, nekik ugyanis pont most van szükségük a másikra. Mivel szabad akarattal rendelkező lények vagyunk, a csoport egyik másik tagja fejlettebb a többinél. Ők segíteni fogják társaikat előrehaladásukban. A "szintkülönbség" azonban mégsem nagy közöttük, hiszen a csoport laza szövetsége a kezdetektől együtt fejlődik. Ez a kapcsolat azután szilárdul meg, miután a lelkek egyenrangúvá válnak, és már jobban összetartanak. Ez újra az a szempont, amely elkülöníti egymástól a rokon és ikerlelkeket. A lélekcsoport tagjainál elképzelhető, hogy fejlődésük különböző szakaszán járnak.
Más azonban a helyzet, az ikerpároknál, akik egyenrangúak, éspedig igen fejlett fokon.
Mivel a lélek két felét képviselik, az ikerlelkek nem előzhetik le egymást, ám sürgethetik vagy hátráltathatják a közös előrelépést. Valamennyi lélekcsoport tényleges vagy leendő ikerlelkekből áll. A csoport elsődleges célja éppen az, hogy összehozza a párokat, egyfajta lelki házasságközvetítés ez.
Ráadásul, minden egymásra találó ikerpár olyan tiszta energiát gerjeszt, amely újabb lelkeket vonz a csoport középpontjába. A csoport egyesíti az ikerpárokat, ők pedig közelebb hozzák egymáshoz a csoport tagjait.
A lélekcsoport tagjai lényegükben megegyeznek. A lepárlott, megszűrt tapasztalat azért szabadon áramolhat át egyikükből a másikba. Az idők folyamán a különbözőképpen élő lelkek tudása és bölcsessége az egész csoportot gazdagítja. közös tulajdonuk lesz, ami kozmikus mértekben időt takarít meg. Az isteni gondviselés rendelése folytán nem mindenki vállal fel minden terhet. A végén mégis az összes lélek mindentudó lesz, anélkül azonban, hogy valamennyi keserű poharat fenékig ürítettek volna. Mialatt tehát a csoport egyre feljebb emelkedik a lét ranglétráján, egyszersmind egy nagyobb egységhez is tartozik már, amely közös tapasztalatok törvényének engedelmeskedik. Így folytatódik az egyesülés a mindenség szegletében,mígnem minden tapasztalat kölcsönössé válik, miközben megmarad a lelkek egyedisége.lásd pl. a 100.majom esete.
Az ikerlelkek mélyen lelkükbe vésték a másik képét, mindegyik rányomta bélyegét a társára. Valamennyi emberi lény szívében hordozza ikertestvére arcmását. Bármilyen elmosódott is, de ott van. A testvérlelkek a világot jelentik egymás számára, és egyetlen teremtett lélek sem elégítheti ki őket ennyire. Azért, mert ezeket a lelkeket Isten egymásnak alkotta, és semmiféle erő nem választja el egymástól, és nem is kell elszakadástól tartaniuk. Az ikrek soha nem hagyják el egymást, és tökéletes bizonyossággal ismerik fel ikerlelküket, s ha megtalálták egymást, soha többé nem válnak el. Az ikerlélek lehet már közel is van, és arra vár, hogy megtegyük az utolsó lépést a fejlődésben. Esetleg mindkét félnél hiányzik a végső egymásra találás előtt.
A találkozásra csupán akkor kerül sor, ha magunkban eljutunk odáig. Lelki ikertestvérünk a tükörképünk, önmagunk fordított mása. Kiegészítjük egymást, nem egy szempillantás alatt, hanem újfajta fejlődési folyamat részeként. Mindeközben önmagunkban is egyre egyénibbek leszünk. Az ikrek paradoxona: hogy mialatt a kettő egyesül, egyéniségük is kivirágzik.
A párjára lelt ikerlélek a Teljességet (tökéletes lényt) látja a másikban, és a Szerelem erejénél fogva segít is kibontakoztatni. Az egymáshoz visszatérő ikerlelkek az egész teremtést arra sarkallják, hogy visszatérjen ősforrásához. Mindeközben tudatában is vannak felelősségüknek, valamennyi magasabb rendű élet felelősségének a többi létező felemelésében. Ezért látunk annyi ikerlelket közös szolgálatban buzgólkodni: tanítani, könyvet írni, csoportfoglalkozásokat vezetni. Bocsássuk meg ezért az ihlet új csúcsait meghódító lelki ikreknek, túlzó, rajongó nyelvhasználatukat. Ez legkifejezettebben a költőknél tapasztalható. Mindez érthető, hiszen a szerelmesek érzelmei, nem mérhetők hétköznapi mércével, vallásos áhítat hatja át őket. Nem arról van szó, hogy az ikrek valahol az éterben lebegnek.
Szerelmük szilárdan áll a valóság talaján kapcsolatuk mélysége jogosítja fel őket e magaslatokra. A lélek birodalma elvarázsolt tartomány a hétköznapi embernek, tökéletesen természetes azonban azoknak, akik e hont lakják: a misztikusoknak, szerelmeseknek, gyermekeknek, angyaloknak. Ez a magyarázata miért van misztikus földöntúli felhangja legtöbbször az iker egymásra találásának.A sors kegye ez a legmagasabb rendű erők munkálkodása, amely egymás felé vezérli az elváló lelkeket. A kozmikus világtörvény rendelése, hogy a tömeges szétválás az egyéni lelkek egymásra találásával érje el a tetőpontját. A mindenség erői ilyenkor összefognak, hogy előkészítsék ezt a drámai fordulatot. A révbe jutás nagy pillanata ez azoknak, akik jó ideje ezen fáradoznak. Mindennek semmi köze a szerelemhez. Aki szerelembe esik, elvész a másikban, lemond önmagáról, mintegy átnyújtja szívét a szeretett lénynek. Az ikrek újraegyesülése ezzel szemben, alászállás önmagunk mélységeibe, a lélek igazi lakhelyéhez. Az ikerlelkek egyesülése kicsiben előlegezi meg a lelkek végső nagy egyesülését az Ősforrással.
Ami lent, az fent. Vegytiszta létezéshez, feltétel nélküli egyesülés avagy állapot. Olyan melynek jellemzése tökéletesen reménytelen gyarló emberi fogalmainkkal.. jelen fogalmunkkal fel sem foghatjuk ezt a gondolati síkot..
A Szeretet "hálója az egész mindenségre ráfeszül", hogy minden időkben felébredésre ösztönözzön. A Mindenható Szeretetből osztotta a lelkeket, hogy egymáshoz visszatérve tovább növekedjen bennük ez az érzés. Nagy öröm az ikerlelkek egymásra találása, ám mindez csak sápadt visszfénye annak a mennyei elragadtatásnak, amely az ikerlelkekből álló lélekcsoportok újrarendeződését kíséri. Mind több és több lélekcsoport gyűlik össze, mígnem csillagrendszerekként sokasodnak meg a mindenségben. Közben minden egyes lélek egyre tágul, hogy be tudja fogadni az égi üdvösséget. Az ikerlelkek egymás felé vivő útja, nemegyszer bizony rögös és fáradságos. A lelki ikertestvér felé közelítve szerelmi tapasztalatainkból tanulunk. Ehhez nem feltétlenül van szükség partnerre, saját szeretni tudásunkat is fejleszthetjük. Ha nyitottak maradunk, valamennyi élményünk, önismeretünk elmélyítését szolgálja. Aki pedig rátalál önmagára, az a nagy egyesülésre is készen áll.
Természetüknél fogva a lelki ikrek képtelenek elválni egymástól, ezért arra kényszerülnek, hogy a lehető leggyorsabban megoldják konfliktusaikat.Sokat tanulhatunk tőlük, ha követjük példájukat, hisz az ikermodell az emberi kapcsolatok eszményi mintája.Az ikrek szúfi jelképe két egymásba kalapált gyűrű, melyek középen átfedik egymást (így hozva létre a hármasságot) és nem lehet szétválasztani.A két karikagyűrű testesíti meg a két személyiséget, akik önmagukban teljesek, bár függenek egymástól. Ők annyira egymásban és egymásért élnek, hogy az átlagnál is mélyebben megszenvedik társuk fájdalmát, melyet tűrhetetlennek éreznek, és mielőbbi megszüntetésére törekednek. Lelki közösségük alapja, a tökéletes őszinteség. Az ikerlelkek karmája egy örökkévalóságon át összefonódik. Amíg külön élnek, karmájuk ledolgozásával is egymásra találásukat segítik elő. Az ikerlelkek egyesüléséhez nincs szükség csillogásra, fényes külsőségekre. A lélek ilyenkor valódi, benső fényességet keres. Ha az ikerlélek egyike vagy mindkettő házasságban él, konfliktus támadhat az ember törvénye és az ég akarata között. Egy házasságban élő felelősségteljes ember nem hagyja ott a családját egy szerelemért, még akkor sem, ha ikerpárjáról van szó. Ellenkezőleg, még inkább kötelezőnek érzi magára nézve, hogy tekintettel legyen azokra, akik tőle függenek. Ez az igazi tisztesség, amely mindenek előtt a karma törvényeire épül, és a lelkiismeret szavára ügyel.
Ha olyan férfiról/nőről hallunk, aki átgázolt családján, csak mert megjelent a lelki ikertestvére, biztosak lehetünk abban, hogy hamis az egész. A valódi ikrek ezzel szemben bebizonyítják a világnak, mire képes a Szerelmük, amely nem földi szabályokat követ, hanem belső gyarapodásért, gazdagodásért, amely felfelé mutat, és további lelki találkozásokra sarkall. Azok az ikrek, akik nem tudják együtt leélni az életüket, megkeresik az okát ennek a megszorításnak.Bizonyára megértik majd, hogy próbának vetette őket alá az ég. Talán olyan szolgálatra szólít, melyet barátként, munkatársként könnyebben teljesíthetnek. Az ikerlelkek szerelme különben sem elsöprő, földi szenvedély, melyet mindenek előtt a testi kívánás határoz meg. Ők a lélek közelségére vágynak. Bármilyen akadályba ütközik az ikerpár egyesülése. végső soron semmi sem állhat útjába.
Néha azért megesik, hogy az ikerek egyesülése felrobbant egy létező házasságot. Ez azonban minden bizonnyal önsúlya alatt is összeroppant volna.
A válás ugyanúgy a gondviselés terveinek része, mint az ikrek találkozása. Az elengedés, az egymásra találás, a természet rendje. Ez esetben az ikrek találkozása új életciklust idít el, valamennyi érintett fél számára. Mikor az egyik házastárs félrelép, biztosak lehetünk abban, hogy a házastársak nem ikerlelkek.
Csupán az egymáshoz illő két lélek frigye Egyetemes Törvény.
Fokonként egyre többen lesznek ikerlelkek a Földön. Már nem ritkaság az ilyen ikrek tartós szövetsége, melynek megkülönböztető jegyei a hűség, összhang, boldogság, szeretet, bizalom. Egy ilyen szerelem valamennyi férfi és nő beteljesült álma.
Az ikerlelkekek kapcsolatában mindkét fél ugyanabban az ütemben fejlődik. Az egyik az egyik területen teljesít, a másik a másikon, miközben miközben mindkettő előrefelé noszogatja a párját. Egymás vezetői. Ha a házasfelek nem illenek össze, mindkettő másik irányban és ütemben fejlődik. Az egyikük kinövi a másikat. A lemaradozó fél igényei ilyenkor gátolja társa spirituális előrejutását. Aki "elől jár", fel kell mérnie önmagával szembeni kötelezettségeit. Az egymásra talált ikerlelkekből áradó csillagfény nem tűr meg semmilyen "sötét gonosz erőket". Amint a lélek kiegészül és ismét teljessé válik, immár olyan erős és legyőzhetetlen, hogy bármilyen ostromot visszaver. Az ikerlelkek fénye lassan felderíti a világunkat, egy ilyen lázadás természetes reakció a sötétség ellen. Az ikrek kapcsolatának alapja a közösségük alapvető tudata, a látásmód, a célok és érzések egysége. Az ikrek nem húzzák-vonják egymást eltérő irányba. Csupán csak rövid időre, ideiglenesen távolodnak el, hiszen önálló egyéniségek. Emberként törnek előre, de nem bicegve, nem fogja egyik vissza a másikat.Ezért olyan gyors a közös tempó, miután egymásra találtak. Az ikerlelkek életszemlélete is megegyezik.Végsőkig csiszolódva társteremtőkké válnak. Nem kételkednek abban, hogy oka volt a találkozásuknak. Ez az ok, fokonként világosodik meg előttük. Miközben felkészülnek egymásra, máris ráhangolják a célra az érzékeiket. Egy emberként szentelik magukat a választott hivatásnak, melyre a sors szánta őket. Az ikerlelkek érzésben is egyek. Mély közösségük leginkább Szerelmükben ad hírt magáról, ez a Szerelem azonban jóval több romantikus lobogásnál.
Az ikerlelkek megegyeznek törekvéseikben, szeretni tudásukban, az emberiséggel és a bennük élő magasabb rendű erőkkel szembeni odaadásukkal, Mindketten hisznek az életben, a gondviselés alapvető jóindulatában, hiszen ha nem bíznának, hogyan is készülhetnének arra a jóra, amit egymás számára jelentenek.Megegyeznek érzékenységükben, szépérzékükben, és a "rossz" elfogadásában. A bajban ugyanazt a lelkierőt és kitartást tanúsítják. Ahogyan egy levél erezete nem változik, ugyanaz lesz életük során az ikerlelkek mintázata is.
Teljesen kiegészítik egymást, ez legvilágosabban életcéljuk megválasztásában nyilvánul meg. Az a tapasztalat, hogy rendszerint ugyanannak a feladatnak a kiegészítő oldalaival foglalatoskodnak. Gyógyítók, zenészek, művészek, írók..
Pl. az egyiknek az írott a másiknak a kimondott szó a fegyvere. Egyiket az esze míg párját az érzelmei mozgatják..
Ugyanonnan jönnek, ezért vonzalmaikban, ellenszenveikben, ízlésükben, szépérzékükben is rokonok. Többnyire hasonló zenei ízlés, humor, kapcsolatteremtő készség, ételek, szórakozás, gondolatvilág, testfelépítés, öltözet, haj, stb.
Amikor eljön az ideje, a körülmények is úgy fordulnak, hogy összehozzák az ikreket. A lelkek egymásra ismerése hihetetlenül nagy pillanat. A szikra ekkor pattan egyikükről a másikra, majd fellobban a láng, s ezután válik a kettéosztott lélek ismét eggyé.
Noha a beteljesedés egyetlen szempillantás műve, lelki nemesedés is megelőzi.
Az ikerlelkek nem úgy tekintenek egymásra, mint más közönséges halandók, soha nem gyarló embernek, hanem makulátlanul tiszta léleknek látják párjukat. Egyszerűen tudják milyen az igazi valója. A világosság mindent eláraszt körülöttük és Szeretetre méltóvá varázsol. Az érzés: Hazaérkeztél, mert magyarázatok nélkül is mindent ért benned, hiszen mindig is ismerted. Ugyanakkor tudnod kell, hogy ennek a kapcsolatnak célja és értelme van, hogy szolgálatot tegyél embertársaidnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése