DUÁLTÖRVÉNY

DUÁLTÖRVÉNY 

 

Nagyon értékes könyvet kaptam 1935-ben csatornázta egy médium. (Kis részlet a könyvből )

...A lelkében halk vágy kezd ébredezni egy ismeretlen valaki után, aki tiszta, aki hű, akivel való kapcsolatban a lelke megnyugodhatnék.

Ettől kezdve ez az újszülött kis érzés nem engedi magát többé megölni; élni és erősödni akar, hogy majdan egykor boldogsággal árassza el a lelket.... ettől fogva nincs nyugta, csak akkor, ha hűséggel és tisztasággal kitart amellett, akit végzete élettársául rendelt...

..."Ha abban, ami nem a tiétek, hűek nem voltatok, kicsoda bízná reátok azt, ami a tiétek?"

Aki minden körülmények között hű és igaz tud lenni azzal szemben, aki nem az ő lelke mása, arra már rá lehet bízni azt, aki az övé, hogy mindkettőjüknek mondhatatlan örömökben legyen részük, amilyenekről testi ember még csak nem is álmodhat. 

Akinek lelkében ez a felébredt ideális, tiszta érzés ennyire erős, az megérett a duális kapcsolatra, s azt az Isten megajándékozza azzal a legnagyobb áldásával, hogy összevezérli a lelke másával, s ezáltal megnyitja előtte annak a boldogságnak csodavilágát, amilyet:

"Szem nem látott, fül nem hallott és szív nem érzett". 

"Atyjához csak akkor térhet vissza, ha megtisztult a gőgtől, lelke másával pedig csak akkor olvadhat össze, ha megtisztult az érzékiségtől." 

...A szellem csak azután képes teljes értékű munkát végezni, ha már a duálfelével találkozott, mert amíg a két fél külön-külön vergődik az élet országútján, addig kielégítetlen lelkével mindkettő csak tökéletlen, töredék munkát végezhet. Ennek az érzésnek a kibontakozása azonban hosszú-hosszú fejlődés eredménye, elérése pedig azonos az üdvösség elérésével. 

A férfi meg a nő együvé tartozásának titka mindig foglalkoztatta és foglalkoztatni fogja a Földön élő emberek képzeletét. Mert amint az emberi lélek fejlődésével elhagyja az egészen vastag anyagiasság és durva állatiasság állapotait, s lelki érzései színes csillogással tükröződnek vissza a vágyaiban és törekvéseiben, a férfi meg a nő összetartozása mindinkább a lelki térre helyezkedik át, s mindinkább és érzésvilágban teljesednek ki azok a vágyak, amelyek a kettőt egymás felé vonják. 

Itt már a lélek megsejti és hiányolja az ő kiegészítő részét, és az életet hiányosnak, céltalannak látja, ha a vágyai és ehhez fűzött reményei nem juthatnak el a beteljesedésig. A lélek még tisztultabb fokozatain ez a sóvárgó vágy mindinkább a benső világban éli ki magát, az eszmények világát népesíti be, színezi át és teszi mind magasabb rendűvé. 

Már nem érzi magát egyedülvalónak, magányosnak a lelki, a szellemi ember, mert lelkével a teremtettség minden legkisebb élő pontocskájával egynek érzi magát a szeretettörvény összetartó erejénél fogva. 

Nagyobb, tartalmasabb életeket csak kiegyensúlyozott lelkek élhetnek, akiknek munkája már jelentős értéknek számít az igazság törvényében. 

A duáltörvény hatalma ide is elkíséri őket; és minél magasabb rendű szellem-lelki tulajdonságokban gazdagok, annál messzebbre ható szellemi sugárzással világítják be az ismeretlent, amely sugárzás akaratlanul is vonzza a szorosan egymáshoz tartozó szellemeket, legyen bár az egyik a Földön, a másik mint testéről szabaddá vált szellem a szellemvilágban, hogy azután mint két egymásba olvadó fénycsóva tegyék meg útjukat a végtelenbe az örökkévaló életben . . .

...ha valaki emberekben, vagy más teremtményekben keresi és akarja megtalálni a boldogságát és békességét, annak okvetlenül csalódni is kell, mert azok a hiányok, amelyek őbenne megvannak és betöltésre várnak, a másik teremtett lényből nem pótolhatók, nem egészíthetők ki..... 

Aki még ezeknek kiegészítését a másik lélektől várja, abban még mindig nem alakult ki az az isteni elgondolás, amit mindenkinek önmagában kell tökéletességre vinnie. 

Így a szeretet érzése is tévedhet, sőt nagyon sokszor téved is, mert a szeretet itt, a bizonytalanságnak és a próbáknak ebben a világában - mivelhogy itt folyton-folyvást hiányok támadnak, hézagok keletkeznek - nem elégülhet ki, s nem alakíthatja ki azt az eredményt, amiről a lélek álmodik, amihez a vágyaival támaszkodik. 

Azért szükséges, hogy az ember mindazt a szépet, jót és igazat, s mindazt a bölcsességet, amit a lelki szemeivel látni vél, és amelyhez a képzeletének szárnyain felemelkedik, mint ideált önmagában alakítsa ki, s önmagában igyekezzék megvalósítani. Mert amikor ezt önmagában megvalósította, akkor hézagtalanul jelenik meg a szeretet; és ha érez is csalódást és fájdalmat, az a fájdalom, az a csalódás nem sebzi meg a lelkét olyan mélyen, hogy benne mintegy összetörjön és megsemmisüljön az az eszmény, az a művészien kifaragott kristályserlegnem törik össze, hanem abba a kristályserlegbe a saját lelkéből önt addig át nem élt, addig még meg nem látott értékes tapasztalatokat. 

Nem olyan tapasztalatokat, amelyek kívülről támadták őt és fájdalmasan hatottak rá, - hanem olyanokat, amelyeket mint örök értékeket gyűjtött fel a lelkében, s velük mind jobban és jobban kitölti azt a hiányt, azt az űrt, amely az Istentől való eltávolodás következtében jött létre. 

Ameddig az ember lelkében hiányok vannak, de szeretet tekintetében a másik lélekkel szemben felettébb való igényeket támaszt, addig okvetlenül csalódnia kell. Hiszen azokat a hiányokat, amelyek a lélekben mint valami szervi hibák ott tátonganak, a másik lélek nem töltheti be;

 - Mert még ha a legnagyobb szeretetáldozatot és odaadást nyújtja is az a másik lélek úgy, hogy egy életen keresztül úgyszólván kiüresíti és megszegényíti magát, ő azzal mégsem lesz gazdagabbá, nem lesz jobbá, mert a szeretet is csak áldozhat, de nem pótolhatja az ő lelkének hiányait, s így a boldogság, a kiegyenlítődés nem jöhet létre. 

Ameddig az emberi lélek itt a Földön él - mivel itt az anyag törvényébe burkolt más emberlelkekkel érintkezik - ezer meg ezer eshetősége van a tévedésre és a megtévesztésre. 

Hiszen tévedsz te is, a másik is, és sokszor a legjobb akarat mellett, az egy cél követését és keresését munkáló emberlelkek között is nagyon sok az eshetőség arra, hogy egymással meghasonlásba kerüljenek. 

Isten úgy teremtette az embert, hogy itt a mulandó életben is rátaláljon valamiképpen a lelkének kiegészítő részére, mert a léleknek az a része mindig és mindenhol hiányt érez egészen addig, amíg a duálszeretet állapotára meg nem érik. 

Régebbi tanításaimban már említettem, hogy erre a léleknek meg kell érnie, mert ha fejletlen duálok találkoznak egymással, akkor a lélek külső rétegeiben meghúzódó tévelygések, bűnök, ferde vágyak és törekvések - ha mégoly nagy és egybeolvadó volt is köztük időközönként a szeretet, és ha mégoly nagy fájdalmat okozott is annak a szeretetnek erőszakos elszakadása - eltávolítják őket egymástól. 

Mert hiszen a bűn és tévelygés nem kedvez ennek a mennyei érzésnek; és mindig a szeretet kényszerül szenvedni, mert a bűn erőszakos.(a félelem és a tudatlanság az én olvasatomban nincs bűn. Marga)

El lehet gondolni, hogy ha ez a kétféle erő, ez a kétféle hatalmasság, amely az életet alkotja, meghasonlik egymással, micsoda villámokat, micsoda ellentétes erőhalmazokat hoz létre azokban a pillanatokban, amikor a lét törvénye minden ellentétességük dacára egymás felé hajtja őket. 

Mert hogyha tökéletlenül, gonoszul, rosszul, és ha fájdalmas eredményekkel is, de mégis kifejezésre kell jutnia a kettő természetének egyben. 

Mert az életnek az a törvénye, hogy önmagát megújítsa, önmagát újjászülje, önmagát tisztítsa, javítsa és önmagából mindig jobbat, tökéletesebbet hozzon létre. Ezt a törvényt Isten alkotta meg, azért ez ellen nem cselekedhetik senki és semmi.

Amikor már a lélek sokat ütközött, és sok sötétség és homály levált róla, és belátja azokat a nagy hibákat és tévedéseket, amelyek őt az életen végigkísérték, és a szenvedések mint eredmények ott állanak előtte a tapasztalatokban felsorakozva, akkor fokról fokra felébred benne a vágy a rossz tapasztalat nélkül való tanulás és ismeretszerzés után. 

- A duálok együttes eredményei sokszorosan felülmúlják azokat az eredményeket, amelyeket külön-külön érhettek volna el. 

- A teremtőerő fogalma. - Maradandót csak az egymásra talált duálok alkothatnak, s igazi boldogságot csak ezek élvezhetnek. 

A fő cél, amiben minden emberléleknek találkoznia kell, amelyre nemzetek, fajok, alacsonyabb és magasabb szférabeli szellemek törekvésének irányulnia kell, Isten keresése, Isten törvényének és akaratának kutatása. Aki ezt megérti, az engedelmességgel tekint szét maga körül, hogy meglássa a millió meg millió apró értéket, amelyeket az Isten az életben elhintett azokban a lehetőségekben, amelyekben az emberi lélek megtalálhatja a mennyei kincseket, amelyekkel felékesítheti önmagát, megépítheti vele a saját énjét, hogy átalakulva, megtisztulva, megszépülve ragyogóan állhasson meg annak az ígéretnek az átvételére, amelyet Isten kezdettől fogva adott nekünk. 

Ezeknek a lehetőségeknek egyik nagy és hatalmas tényezője a szétvált duálok összetalálkozása.

Mert ameddig ezek nem találkoznak, ameddig nincsenek együtt, addig mindegyik kénytelen más munkát vállalni, a lelkének erőit más célok szolgálatába állítani; - de amikor a lelküknek az a szétvált, szétszakadt és mindig örökké fájó része ismét összevonzatik, meggyógyul összeforr:

 - akkor egy egészet képezve új munkába állíttatnak, új célokkal és olyan eredményekkel, amelyek sokszorosan felülmúlják azokat az eredményeket, amelyeket külön-külön érhettek volna el.összeforr: Mert bármilyen nagy gondossággal, bármilyen nagy szeretettel és odaadással dolgoztak is egymástól különváltan, mégis csak töredékmunka volt az ahhoz a nagyhoz viszonyítva, amit együtt végezhetnek. 

Hiszen az ember nem tudja, mi az a teremtőerő; összeforr: - fogalma sincs róla; bármennyire töri-zúzza is magát, hogy a maga elgondolásával és igyekezetével valami olyat teremtsen, ami az életet jobbá, kényelmesebbé, szebbé és boldogabbá tehetné: hiába akar ilyet előhozni a semmiből, egyetlen fűszálat sem képes teremteni.

Ellenben amikor már elérkezett a lélek ahhoz a beteljesüléshez, hogy a duálfelével együtt egy zárt egészet képez, s már annyira tökéletes, hogy abban a szolgálatban, amelybe őt az isteni Gondviselés állította, maradandót is képes létrehozni:

 - akkor az örömnek ,a boldogságnak, a gazdagságnak és a hatalomnak olyan mértékét ismeri meg, amely minden eddig ismertet sokszorosan felülmúl. 

Azért hogyha tudnák az emberek, hogy mit jelent a kettőnek egyben való kifejezése, bizony minden áldozatot meghoznának, hogy azt elérhessék. 

A duálfelek összetalálkozásukkal új állomáshoz érkeznek el, amely állomás más törvénnyel ítéli meg minden cselekedetüket, minden elgondolásukat, mint amilyennel a fejlődés vonalán idáig megítéltettek. 

Ez a törvény feljebb emeli őket; és mivel ezáltal magasabb fokú lelki érzéshez jutottak és magasabb rendű igazság az, amely nekik irányt szab, ennélfogva hogyha ugyanazokat az eszközöket akarják a fejlődésükhöz felhasználni, amelyek őket idáig szolgálták, akkor ez magában véve is bukásukat okozza. 

Ez azt jelenti, hogy mindazok az életörömök és életcélok, amelyek idáig hevítették és vezették őket, úgy, mint a többi átlagembereket, nekik ezentúl már nem szolgálhatnak céljaikul és nem képezhetik örömeiket, mert magasabb törvénybe léptek át. Az esetleg amannak a számára még nagyon jó lehet, sőt annak a fokozatához képest talán majdnem törvényes is, aki még nem emelkedett fel emennek a fokozatáig, de aki már erre a magasabb fokozatra eljutott, az nem térhet vissza az alacsonyabb rendűhöz, hanem kénytelen a magasabb rendű törvényt követni, mert az alacsonyabb rendűben úgysem képes boldog lenni, egyszerűen azért, mert lelki érzései magasabb fokozatra emelkedtek. Az ilyen lelket ezután már az érzéseinek magasabbrendűsége űzi-hajtja, úgy, hogy még ha valóban jobb, igazabb és becsületesebb életet él is, mint más emberek, a saját törvénye még így is sokkal hamarább megbosszulja a legkisebb visszaélést, a legkisebb visszaesést is, mint a nála alacsonyabb rendűt annak az élettörvénye; mindenért többet kell szenvednie és erősebben fizetni, és ez a szenvedés, ez a fizetés - hogy úgy mondjam - külön erkölcsi korlátokat képez körülötte, hogy valamiképp ismét a mélyre ne süllyedhessen alá.

Azért az ilyeneknek már itt a Földön mindig kevesebb és kevesebb lehetőségeik adódnak, hogy a test szerint élhessenek; éppen mivel azokat az erőket nem lehet újra visszasüllyeszteni és megmeríteni a szennyes atmoszférában, hogy azok a szellem, illetőleg a lélek körül ismét mint homályosságok és tévelygésre való lehetőségek helyezkedhessenek el. Azért ezeknek a lelki természetüket olyan simává és átlátszóvá kell kidolgozniuk, hogy a magasabb rendű erkölcsi felfogással, amely bennük automatikusan kialakul, meg ne ütközhessenek. Mert ha megütköznek, akkor újra meg újra szétválás, fájdalmas megpróbáltatás és szakítás lesz a sorsuk. A lehetőségek sokszor megvannak, hogy a majdnem egy fokozatú, vagy egymástól nem messze eső duálfelek találkozhassanak, hogy amely hibák és tévedések meg félreértések még a lelkükön tapadnak, azokat egy élet terhes, vagy kevésbé terhes körülményei között magukról lehánthassák.

De ezt a kegyelmet a földi ember nagyon ritka esetben tudja felismerni, és a legtöbbször az következik be, mint amikor két meteor találkozik egymással. 

Ha a lelki fejlődésük egy ponthoz el is vezeti őket, ahol találkozhatnak, de ha a szellemi felébredésük, a szellemi világosságuk még nem érkezett el ahhoz a ponthoz, hogy egymást szellemileg is megértve és kiegyenlítve együtt maradhassanak, akkor ismét csak szétválnak és mindegyik fél hordozza tovább a lelkében azt a sebet, a szétválásnak azt a fájdalmát, amely lelki fejletlenségük és szellemi homályosságuk következménye.

Ennek az érzésnek a maradványa mint valami égésnek a nyoma ott marad a lelkükben, és nem hagyja őket nyugodni, mert külön-külön mindegyik elégedetlen, mivel nem tudják többé azokat a lelki és szeretetigényeket senkivel és semmivel kielégíteni, amelyek a lelkükben felébredtek, hagy ez a sajgó, vágyódó seb megnyugodjék, meggyógyuljon. 

Az Istenben bízó embernek nem sürgős a maga célja, mert ő nagyobb lelkierővel rendelkezik, és ki tudja várni, amíg az Isten elhozza az ő igazságának napját.

A "NÉVTELEN SZELLEM" KINYILATKOZTATÁSAI ESZTER MÉDIUM ÚTJÁN