Fordította: Gárdi Marianna
http://lightworker.com
A csoport augusztusi üzenete
Ez a vibrációs állapot változása, kedveseim.
Régebben mondtuk már ezt, amikor láttuk, hogy az emberiség egy új szintre emelkedett és nagyon keményen dolgozott, hogy hozzászokjon ehhez a szinthez, akklimatizálódjon az új energiákhoz és a következő lépést megtehesse. Szeretnénk megosztani veletek, hogy mire figyeljetek különösen az év hátralévő részében, mivel menetrend szerint sok energia érkezik.
Ha van egy nagy köteletek, készíthettek egy ostort belőle,és amikor a levegőbe csaptok vele, az létrehoz egy hullámot, ami viszont létrehoz egy nagyobb hullámot, ami kimegy világegyetembe.
Ennek a hullámnak vannak magasság és mélypontjai. Ez szükséges az új energia bejöveteléhez.
Sokszor elveszettnek érzitek magatokat itt a Földön. Amikor elértek az Otthonba, nem lehettek ugyanazok, mint akik vagytok. Vizsgálja meg mindenki meg, ki is ő valójában, ahelyett, hogy valakinek tettetné magát. Minden embernek ezen a bolygón van egy szintű integritása, amihez ragaszkodik. Azt mondjuk nektek, kedveseim, ez megállítja a változást, mert a blokk nem engedi a rugalmasságot és a folyékonyságot illeszkedni a Föld új rezgéséhez. Arra kérünk benneteket, hogy vegyetek egy mély lélegzetet velünk. Lélegezzetek be az orrotokon keresztül, és a szájatokon át ki. Ezt nevezzük mi a Földi lélegzetnek, mert belélegzitek a Földet a fizikai testbe, aztán ki. Amikor ezt teszitek, összehangolódtok velünk.
Észrevehettétek, hogy mikor megváltoztattuk a beszélgetésünk tempóját, ti megváltoztattátok a fogadásotok tempóját. Így történik az egész emberiséggel. Menjünk kicsit vissza az időben, két nagyon fontos dologhoz ezen a bolygón. Földrengés történt Chilében, a másik Földrengés Japánban. Mindkettő megváltoztatta az energia áramlását a bolygón. Nagyobb rálátással ez azt jelenti, hogy egy új vibrációs minta érkezett rövid idővel ezelőtt a Földre. Más szóval, a Föld egy új ütemet, új ritmust vett fel, helyet hozott létre az új energiának is. Ha belegondoltok saját evolúciótokba – amin átmentetek az elmúlt három-négy évben - láthatjátok a nagy mozgást és fejlődést.
Ha megnézitek a Földet, úgy gondolhatjátok, ő nagyjából azonos módon változott, és ez mindig is így volt. Ő is fejlődik ugyanolyan gyorsan, mint ti.
Mivel a Föld új ritmust vett fel, az emberek most értékelik ezeket a ritmus mintákat. Sokan úgy gondolják, nincs ritmusérzékük, és hogy még csak tartani sem tudnak egy ütemet, de nem arról a ritmusról van szó. Az emberiség nagyon mély belső szintjéről és napi ritmusáról szeretnénk beszélni
Változik a belső ritmus
A fizikai test evolúciós átalakuláson megy keresztül, és csatolja a magasabb szintű új rezgést. A tobozmirigy változik a legtöbbet.
Ez az a rész, ami egyre kristályosabb természetű, és lehetővé tesz olyan kapcsolódásokat, amikre soha nem gondoltatok ezelőtt. A tobozmirigy is felelős a napi ritmusért, mely sokkal többet jelent, mint az alvási szokásokat, mert ide tartozik a nemi vágy is.
Aha! Most már figyeltek. Tartalmazza az értelmetek pozícióját a világegyetemben, alvási szokásokat, a fizikai fejlődést, és az érzelmi mintákat, amelyek általában hullámzanak. Ezek változása a kihívás számotokra.
Ennek eredményeként a Föld változó alapvető ritmus mintájához, az emberiség is harmonizálja magában ezeket az új mintákat. Ez az egyik oka, hogy egyfajta kísérteties csendet éreztek, mintha vihar előtti szélcsend volna.
Sokan közületek úgy érezték az új energia érkezését, hogy egy új életre nyílt lehetőségük. Mások teljesen elveszettnek tűntek, mert annak ellenére, hogy hirtelen a cél felé ugrottak, fél lábbal előtte megtorpantak, mert nem volt ott a cél. Ez olyan, mintha kihagynátok egy 90 fokos fordulatot, és keresnétek, azt a részt, ahol újra felvehetitek a ritmust.
Mi azt mondjuk, ez könnyebb, mint gondolnátok. Hagy magyarázzam meg.
Amikor a 10-10-10 energia hullám rögzült ezen a bolygón ti voltatok, akik létrehozták ezt.
Ti vagytok azok, akik létrehoztak egy nagyobb hullámot, amire a legtöbb ember vár, létrehoztátok a változás hullámát. A lécet nagyon-nagyon magasra állítottátok, élveztétek és táncoltatok a fényben, hogy készen álltok ebbe beköltözni, de nem álltatok készen arra a következő szintre, ami sokkal lejjebb volt. Ennél a pontnál a történelem során soha volt egy olyan idő a Föld bolygón, csak az utolsó nyolc hónap, mert a magas lécet a teremtő tette lehetővé neked. És mi történik, amikor Isten kétségbe vonja saját magát?
Mi történik, amikor a teremtők kételkednek magukban?
Kétséget hoznak létre. Ez van a politikában és tapasztalható a gazdasági küzdelmekben, láthattok ilyen felindulásokat a világon, mivel a Földbolygó kezdi harmonizálni ezt az új ritmust.
Fejlődsz te is, mint annak a darabnak a része, amiről beszélgetni fogunk. A tobozmirigy elkezd változni és alkalmazkodni a Földbolygó nagyobb, új ciklusaihoz és ritmusához.
Az, hogy hogyan kerülsz harmóniába, ugyanaz az a módszer, amikor egy pillanattal ezelőtt vettünk egy lélegzetet, és mi mind harmonizáltunk. Nagyon egyszerű technikákat fogtok használni, de különböző módokon teszi majd mindenki a saját életében. Azok közül a dolgok közül sok, ami hihetetlenül fontos volt nektek, már nem lesz annyira fontos, ezért, kérünk, hogy értékeljétek újra az életeteket napi rendszerességgel. Lépjetek egyik lábbal a másik után, miközben emlékezzetek, hogy az az útvonal, amit arra használtatok, hogy ritmusban legyetek, nem elég a jövőben, vagy nem hozhatja el a darabok összeillesztésének örömét.
Adunk néhány nagyon egyszerű ötletet és eszközt, ami segíthet az előrehaladásotokban.
Három részben alvás
Ahogy elkezdetek keresztülmenni ezeken a folyamatokon, a dolgok közül az egyik, amit tapasztalni fogtok, az alvásmintáitokban bekövetkező változás. Már ez egyedül elég ahhoz, hogy arra késztessen egy teremtőt, hogy kételkedjen magában, mert az meg fogja változtatni az egész energiamezőjét és a fiziológiáját, főleg ha nem felüdülve ébredtek. A hármas alvás irányába mozogtok, ami azt jelenti: három részletben aludtok. Régen elaludtatok éjszaka és felébredtetek reggel. Most felébredtek az éjszaka közepén. Sokatok azt gondolhatja, hogy az idegei miatt van ez, de mi azt mondjuk, hogy ez egy evolúciós folyamat, minden emberrel meg fog történni. Nem arról van szó, hogy fel kell kelni és valamit csinálni kell, de a hármas alvás irányába mozogtok, ahol elkezdtek kb. két-három órán keresztül fent lenni, majd visszaaludni. Ebben a két-három órában jól figyeljetek (!), egy hiper kreatív állapotban vagytok. Minden gondolat, ami az alatt az idő alatt jön, valahogy testet fog ölteni az életetekben. Mi az első gondolatotok, ami előjött most ? - Oh, akkor másnap fáradt leszek. Amikor felébredtek, kimerülten és azt gondoljátok, az azért van, mert kihagytátok a két óra alvást. Nem. Ez azért van, mert azt mondtátok magatoknak, hogy másnap akkor fáradtak lesztek. Meg kell értenetek hogy a fiziológiátok nagyon gyorsan változik. A kapcsolatotok a bolygóval megerősödik és élénkebb lesz, és összhangba kerültök a bolygó új ritmusmintáival. A Föld kritikus hely lesz az embereknek, ahogy a magasabb energiák és az új rezgések felé.haladunk.
A 11-11-11.
Készen álltok, hogy elindítsatok egy új hullámot.
Igen, 11-11-11 a tudatos energia egy hulláma, amit tudatosan hoznak lére az emberek, hogy a létezés következő szintjére lépett, felhatalmazott emberekként létezzenek ezen a bolygón. Ismét elmondjuk nektek, készen álltok arra, hogy elindítsatok egy új hullámot. Belekóstoltatok egy kis darabjába ennek az egésznek, és ez készül megvalósulni. Azt mondjuk, hogy ez minden egyes személyre nehezedő probléma nélkül fog történni, a következő két-három év folyamán, de itt vagytok ti, akik a frontvonalon akarnak állni, hogy segítsenek létrejönni ennek a hullámnak. Szeretnénk elmondani most, hogy mi van a pakliban, milyen történések várhatók. Olyan időszakban vagytok, ahol a 10-10-10 energiája stabilan áll. Normális kerékvágásba került, és hátradőlhettetek. Elég furcsa érzés nektek, ilyen nyugalmat érezni. Kényelmesnek tűnik, de nem tudjátok, bízhattok-e ebben, mert nem tudjátok, hogy fog folytatódni.
Ez az idő remek alkalom, hogy megtaláljátok az új harmóniát, mert amikor a hullám jön, akkor sokkal nehezebb harmonizálnotok, amit befogadtok. Minden alkalommal, amikor belenéztek valaki mosolygó tekintetébe, a ti energiátok tükröződik vissza. Nézzétek meg azokat a tükröket. Ráeszméltek hol vagytok, és mik a legnagyobb álmaitok. Itt az álmok ideje. Teljes jogú felhatalmazást kértetek, és most megkapjátok. Visszatértek a saját isteni szellemi képességeitekhez, amíg a Földön éltek.
Nem vagytok még ott. Nem vagytok annál a pontnál, amit az egész emberiség is igénybe vehetne, egy ugrással, de egyre közelebb vagytok minden pillanatban.. Minden tragikus eseménnyel, a szívet látjátok, ez lehetővé teszi, hogy energetikailag harmonizáljatok mindennel és mindenkivel a bolygón. Ez olyan szintű szeretetet és bizalmat hoz a Földre, ami még soha nem volt itt korábban.
Nagy napok állnak előttetek, kedveseim. Kerestetek, kértétek és tudtátok, hogy eljönnek.
Van egy pár több részletben érkező, de lesz egyesével is. Eláraszt benneteket az egyik legerősebb energia - és ti „last minute” felugrotok a hullámra és meg tudjátok lovagolni.
Sok ember megy keresztül élettani változásokon és az érzelmi változásokon is. Sok különböző területen új mintákat láthattok felszínre kerülni.
Pl: voltak olyan gyógyító módszerek, amiket leállítottak ezen a bolygón. Behozták őket, de nem működtek abban az energiában az elvárásoknak megfelelően. Sok olyan információt, amelyet eredetileg Nicolai Tesla hozott be egyszerűen leállítottak, és ez mind jön vissza már. Nem csak Tesla munkáját említenénk. Hatalmas evolúciós technológiai folyamatok zajlanak, amiket most integrálnak ezen a bolygón, melyek hamarosan napvilágra kerülnek. A sok közül megemlítenénk a szennyezést, amit valamilyen technológiai alkalmazás okozott, és most egy másikkal helyrehozzátok ezeket. Lehetőséget kaptok, hogy a Föld gondozói legyetek.
Hosszú ideje nem bíztatok magatokban, hogy a Föld Őrzői legyetek, és helyettetek ezt a feladatot átruháztátok a cet félékre a bálnákra és delfinekre. Most ők visszaadják nektek ezt a szerepet. Tartsátok ti.
Feljogosultság = szabad választás
Nincs eleve elrendeltség, hova menj, és hogyan, ez most a kihívás sokatoknak. Hozzá vagytok szokva ahhoz, hogy az útvonalat keressetek, és most az útvonalat nem hozzák létre, csak akkor, amikor a lábatok már majdnem a földre ér. A saját elvárásaitok most új lehetőségeket fognak teremteni nektek. Mindössze annyit kérünk, hogy játszatok. Lépjetek bele. Játsszatok vele. Harmonizáljatok vele. Találjátok ki a módját a szenvedélyetek kifejezésének. Látni fogjátok, hogyan illeszkednek össze a kis darabok. Érezni fogjátok a nyitott ajtókat, melyek varázslatosan tárulnak ki előttetek. Az ajtók varázslatosan kinyílnak, mert eljött az ideje.
Még ha, Nicolai Tesla munkája folytatódott volna, az emberiség akkor sem fogadta volna el.
Nem a technológiának vezetői, csinálják a változást, hanem ti teszitek ezt lehetővé, mindenki közületek, a szívetekkel. Megnyitjátok annak lehetőségét, és mi nem mutatjuk meg az utat, de segítünk emlékezni nektek kik is vagytok és lehetőséget adunk, hogy óriási változásokat hozzatok az életetekben.
Mindennap szembetaláljátok majd magatokat új lehetőségekkel. Öleljétek át és tudjátok, hogy a ritmusaitok változni fognak. Korábban említettük, hogy amikor elengeditek a mintáitokat, lehet, hogy a testsúlyra ellenkező hatással lesz. Ez egy természetes fiziológiai folyamat az energia bármilyen változására adott természetes élettani reakció. Ugyanez érvényes az alvási szokásokra, és bár eleinte kevesebbet alszotok, lehet, hogy a későbbiek folyamán az ellenkezője történik. Ez természetes része a fejlődésnek, amin az emberiség keresztülmegy. Bár ezekről úgy beszéltünk, mintha a távoli jövő eseményei lennének, most történnek. Épp most történik.
Minden, amit az utolsó 15 évre mondtunk most megvalósul. Ez a hely nagyon izgalmassá válik. Több energiát mozgattatok, mint gondolnátok. Kétségeitek vannak magatokat illetően miközben azon töprengnek egyesek, hogy a helyes úton jár-e. Ha csak egy másodpercre is félreránthatnánk a fátyolt, megmutatnánk nektek, milyen hatalmas lények vagytok.
Ott akartok lenni, jogot formáltatok, hogy lássátok, amikor a csoda történik. 12-12-12.-ben Nyissátok ki azt az ajtót, nézzétek, ahogy ez az evolúció zajlik. Csináljátok meg a sajátotokat. Hozzátok létre az utatokat. Olyan ritmust vegyetek fel hozzá, amiben jól érzitek magatokat. Alakítsátok ehhez a lépéseiteket, és ha bármilyen szempontból nem vagytok elégedettek azzal a ritmussal és azzal a lépéssel, merjétek megváltoztatni.
SZEX - és eljátszani az embert
Kiterjedt lényekként, akik úgy tesznek, mintha emberek volnának.
A fizikai test most meg fogja engedni nektek, hogy néhány hihetetlen dolgot tegyetek, aminek lehetőségét azelőtt elvettek tőletek. Amikor kimondtuk a szót, hogy blokk, egy ideig félelmet éreztetek. Nevezzük meg azokat! Ti voltatok, akik a bolygóról származó információkat leblokkoltátok. – senki más. Ti döntöttetek úgy, hogy meddig mentek el. Ti lassítottátok le a változásokat a bolygón, amik valaha történtek. Figyeltük, ahogy egyik lábatokat a másik elé teszitek.(elgáncsoltátok magatokat)
Találjátok meg a szenvedélyeteket. Azt a puzzle darabot, amit az otthonból hoztatok, amit senki más nem hozott. Senki nem tudja kifejezni azt az utat, amit képviseltek. Csináljátok sajátotokként. Közben ne felejtsetek el, szórakozni.
Ez egy része, hogy úgy tesztek, mintha emberek lennétek.
Végezetül még egyet mondanánk nektek.
Ahogy a ritmusok megváltoznak a fizikai testetekben, azt fogjátok találni, hogy a szexualitásotok is változik. Még egy adott kurzuson is beszéltünk sokat a szexuális energiáról, és hogy a legtöbb ember fél a saját szexuális energiájától. A bolygók történelmében a szex sok problémát okozott. Most jött el az ideje, hogy egy másik és szép út felé terelődjön. Saját szexualitásotokban következnek be különböző változások.
Lesznek/vannak, akik leállították.
Megtalálhatjátok a módját, hogy visszatérjen életetekbe. Természetes reakció, mivel az emberek úgy gondolnak a szexualitásra, mint szexuális energia az állatias természet alapenergiája. Ez nem így van. A szexuális energia fény, ami bejön az otthonból egy testen keresztül. Ahogy az evolúciós fejlődésetek történik, szexuális kapcsolataitok életre fognak kelni.
Egyszerűen azért, mert a Szellem több része áramlik a testetekbe. Találjatok ezeknek, egy olyan utat, amit tudatosan használni tudtok. Tudjátok, hogy minden lépésetek, amit tesztek, egy új útvonal felé, a világegyetemen keresztül figyelve van. Még a segítőitek is, akik a fizikai testetek átalakításának megsegítésére érkeztek, hihetetlenül csodálkoznak.. Szép munka. Szép munka.
Bánjatok egymással nagy tisztelettel,
adjatok egymásnak esélyt,
és emlékezzetek arra, hogy ez egy játék
és játszatok együtt jót.
- a Csoport
2011.Aug.15.
Fordította: Margardian
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése