Spirilego tartalma sorban

2022/10/18

A csoport - A Kötél vége – Mágneses Újraigazítás

 A CSOPORT FEBRUÁRI ÜZENETÉNEK KIVONATA

 


A Kötél vége – Mágneses Újraigazítás

 

„A KÖZELJÖVŐBEN CSAKNEM KÉTSZER ANNYI SZERETET-ENERGIA FOG ÉRKEZNI A NAPON KERESZTÜL, MINT AMENNYI MOST NAPJAINKBAN...”

 

A január végi Napkitörések hatására a legnagyobb mágneses hullám lökte meg a Földet a valaha írt történelmében, ilyen esemény még nem volt. A Csoport korábban is beszélt már arról, hogy mivel ezek a hullámok mágneses természetűek, és ilyen hatással bírnak, így elsődlegesen az érzelmi testünkre hatnak majd. A hullámok erejének csúcsa a napkitörést követő 36. órában volt.

 

Az emberiség immáron a szeretet sebességével száguldozva halad tovább az útján, amely gyorsabb, minta fény sebessége.

A bolygó egy születési folyamaton megy át, de a Föld nem beteg, hanem áldott állapotban van és egy új bolygót készül napvilágra hozni.

A Föld egy új emberi formát is fog szülni, mégpedig a korábban kialakult fizikai jellemzőin keresztül formálódik át, mert ha ez a biológiai buborék (fizikai test), amely otthont ad az itteni lelkeknek, ha így maradna, nem lenne képes lépést tartania a rezgések emelkedésével.

Nemcsak a Föld, hanem maga a kozmosz is átalakul, és olyan események zajlanak benne, hogy saját fényünkkel élhetünk már, és olyan időket élhetünk majd benne, mint még megálmodni sem mertünk..

Az Otthontól hosszú utakat tettünk meg, hogy emberként látszódjunk csak, és így eddig fogalmunk sem volt, vagy csak alig, kik és mik is vagyunk valójában.

Hogy is kerültünk ide? Mit is jelent mindez, számunkra? – most ezt kérdezik sokan. A test sokat küzdött ez idáig, hogy lépést tudjon tartani a fejlődéssel.

Nagy kihívások elé kerültünk és számos esemény van folyamatban, amelyek segítenek megtisztítani a régi energiákat.

Felszabadulunk tudatosan a régi sablonoktól. Elengedünk számos régi hitrendszert arról, hogy kiknek hittük magunkat eddig, és ez sokat fog segíteni, hogy előrelépjünk.

Amit a napkitörések elkezdtek meghozni számunkra, annak következményeit a Földön, mindenki érezni fogja. Amik ezek után (a januári napkitörések) következnek, csak hasonlók lesznek a napkitörésekhez.

Valójában: MÁGNESES FÜRDŐBEN LESZ RÉSZÜNKHatalmas hullámzással jönnek a mágneses áradások és megnövelik, megerősítik a mágneses tűrőképességünket. Azok az erővonalak, amelyek eddig rögzültek a Föld (mágneses) hálójában, megváltoznak. Így az állatok elvesztik a tájékozódási képességüket, hiszen a bolygó mágneses rácsához (hálója) voltak kötődve. Mivel mindezek az érzelmi testeinkre hatnak, így a régi érzelmi kötődésünket veszíthetjük el, vagy átalakulnak azok. Az érzelmi test viszontválaszai a mágnesség változásai miatt, már olyan sok kihívás elé állított bennünk a múltban. Számos új betegségen, járványokon keresztül mentünk át, mert ezek segítették beállítani az emberiséget, és ezzel az átmágneseződések 2012 folyamán, folytatódni fognak.

 

ITT egy kis történet következik, hogy megértsük a helyzetünket, amit a beérkező energiák hatása idézett elő. Az Őrző (Steve) saját szaunájában szokott tornázni, és minden reggel bizonyos gyakorlatokat elvégezni: Ennek során egy 1 cm-es átmérőjű kötelet szokott használni, amely puha ruganyos és visszakerül saját helyzetébe a húzogatás után. Egy nap, amikor az arca előtt elhúzta, megérezte, hogy bizony ez már annyira izzadtságszagú, hogy éppen ideje megtisztítani. Megpróbálta először hideg zuhany alatt, de nem valami fényesen sikerültekkor Barbara a felesége (az Őrzők Őrzője) beletett a mosógépbe, egy kevés mosószerrel, hogy ne károsítsa azt, és azt követően bekapcsolta a mosógépet. Először úgy tűnt, hogy minden jól működik, de amikor a gép befejezte a programot és kinyitotta az ajtaját, döbbenten látta, hogy a kötél helyett egy marék egymáson heverő fonal van. Ekkor rárivallt a látottakra: - Te elfelejtetted, hogy kötél vagy !!! Régebben Te mindig Tudtad azt, hogy kell kötélként létezni, de te már többé nem vagy kötél!

Mi történt? A mosás hatására a kötelet összetartó belső összefonódás megváltozott, és éppen ezért kérdezte meg tőle. Elfelejtetted, hogy Te kötél vagy, Ez az ami történik akkor, amikor mágneses hullámok jönnek be a Földre, amikor tisztító, mosó energiák érkeznek, amikor hajlamosak vagyunk elfelejteni azt, hogy egy játékot játszunk, és erre emlékeztet bennünk a Csoport, hogy tegyük meg tettekkel is az egymás támogató összehangolódásunkat.

 

Ezeknek a mágneses hullámoknak a hatása, sokunkat meg fog érinteni, és számos kihívás elé fog állítani bennünk. Újra emlékezni fogunk arra, hogy mi az a kötél/kötelék, ami összetart bennünk embereket. Szeretnénk a régi nyomvonalainkhoz, energiautakhoz ragaszkodni, ami sűrű, hogy ne veszítsük el az összetartozás érzését, ám számos új nyomvonal jön létre, amellyel az összetartozás , a szenvedélyünkkel lehorgonyozva létrejöhet. Ez a szenvedély, amit az Otthonról hoztunk, ez fog előrevinni bennünket, és éppen ezért vagyunk itt és most a bolygón. A félelem és a sötétség el fog tűnni, másképp fogjuk látni a dolgainkat, a valóságunkat, és ezekhez isteni támogatást kapunk.

 

A Mágneses henger beindul. Az első ilyen mágneses hullámzás, 2000 és 2001 között történt és ezt az energiát a Föld tektonikus lemeze tárolta el Ezzel előkészítette a bolygó lemezeit arra, hogy meg tudja tartani majd a következő 5 évben bejövő energiákat és ezért is mozognak a lemezek.

Amikor a lemezek, feltöltődése eléri a megfelelő szintet, és amilyen energiát már az emberek képesek befogadni, akkor az energia lassan felszabadul a Föld lemezeiből. Ez a folyamat az elektromos kondenzátorhoz, vagy akkumulátorhoz hasonlít, amely addig tárolja az energiát ameddig szükséges. Persze ezek mellett még sok minden más esemény volt hatással ránk, de ezek az idők voltak a kezdetei annak, amikor a mágneses átalakító hullámok elkezdtek megérkezni a bolygóra és így hozzánk is. Választhatjuk azt, hogy hogyan fogadjuk be ezeket a mágneses hullámokat (örömmel vagy félelemmel), hiszen ezek ezelőttről még soha sem voltak ismertek. Magunkhoz vehetjük ezt az energiát, amely így most rendszeresen bekopog hozzánk az érzelmi testünkbe és mindig beállít valamit, valami újat, ami táplálni fogja a szeretet-központunkatMERT EZ A SZERETET A VILÁGEGYETEMBŐL ÉRKEZIK.

A Nap nem egészen az aminek hisszük, amit gondolunk róla. Sokan azt hisszük, hogy egy forró tüzes gázgömb csillag, de valójában egy olyan portál (csillagkapu) melyen keresztül a világegyetem energiája kerül hozzánk szállításra, ÉS MÉG TÖBB SZERETET-ENERGIA KERÜL ÁTADÁSRA A KÖVETKEZŐ ÉVEKBEN, mert amennyit most kapunk az nem lesz elég. Nemrég a tudósok azt hitték, hogy a Nap a végére érkezik, elfogy a Nap energiája, mert kiég, mert annyi energiát bocsátott ki eddig. A Csoport most azt mondja: A KÖZELJÖVŐBEN CSAKNEM KÉTSZER ANNYI SZERETET-ENERGIA FOG ÉRKEZNI A NAPON KERESZTÜL, MINT AMENNYI MOST NAPJAINKBAN, és új energiavonalak jönnek létre majd, amelyeket lehorgonyozhatunk.

 

A Föld volt eddig a szabad választás játékának egyetlen bolygója, ez volt eddig egy univerzális szabály. Most van egy másik szabad választás játék, azért is, mert az elő sikeres volt és hihetetlen mértékű fejlődést tett lehetővéA MÁSIK, VAGY MÁSODIK SZABAD VÁLASZTÁS JÁTÉKA EGY TELJESEN MÁS IDŐVONALON ZAJLIK MÁR MAJD. EZ AZ EMBERI ANGYALOK SZABAD VÁLASZTÁSÁNAK A JÁTÉKA LESZ: AZ ANGYALOK A FÖLDÖN (ANYAGI TESTBEN ANGYALOK) JÁTÉK.

 

AZ EMBERISÉG REZGÉSE TÚLLÉPETT EDDIGI MINDEN SZINTJÉN, PONTJÁN ÉS EZ ELKEZDI MEGVÁLTOZTATNI A KÖRÜLÖTTE ELTERÜLŐ VILÁGOT. EDDIG AZT A JÁTÉKOT JÁTSZOTTA, ÚGY TETT MINTHA (CSAK) EMBER VOLNA, ÉS EZ NAGYON GYORSAN MEG FOG VÁLTOZNI, MERT ELKEZDI LÁTNI  MAJD MAGA KÖRÜL EGYRE GYORSABBAN A FÉNYT, A VILÁGMINDENSÉG SZERETETÉT. Az emberiség ki fogja egyensúlyozni az egoját, ami azt jelenti, hogy ki fogja majd tudni venni a tudatosságából a polaritást, az ítélkezést a változásokon keresztül, és ebben ez a vicces hogy ebben a folyamatban még több polaritást fog megtapasztalni amíg átmegy a változáson (mert ezeken át kell esnie, el kell engednie azokat), de azt is jelenti, hogy egyre közelebb és közelebb fog egymáshoz kerülni.

 

Az élet bizonyítékainak felfedezése

 

A tudomány már kezdi megérteni azt az energiát, amit spiritualitásnak nevezünk.

A Szellemi/lelki világból nézve nincs különbség a lelki és emberi létezők között.

Azt látják, hogy az emberiség úgy tesz, azt játssza, mint a Szellem, aki embert játszik, és a játék a lélekfejlődésről szól.

NAGY KIHÍVÁS LESZ NEMSOKÁRA AZ A FELFEDEZÉS, HOGY KB. 620 FÉNYÉVRE INNEN, EGY OLYAN BOLYGÓT TALÁLNAK, MELYEN AZ „ÉLET” NYOMAIT FEDEZIK FEL. Ez nem a szabad választás második bolygója, de hasonlít rá, és éppen ezért is fogják megtalálni. Mivel ez a tény napvilágra kerül, sokan bizony cáfolni fogják a létezését. De még nem azt fogja, jelenti, hogy el tudunk utazni oda, vagy kommunikálni tudnánk civilizációjukkal, mert addig még sok mindennek kell megtörténnie, bár ez nem egy földtípusú bolygó.

 

Nem vagyunk egyedül a világmindenségben! Ahogy a fátyol elpárolog, kibontakozik majd a bolygón a szív-alapú kommunikáció. Szívtől-szívig kapcsolatban, nem lesz szükségünk szavakra, beszédre, írásra, ha szeretettel szeretnék kapcsolódni másikainkkal. Azok a nehéz szűrők, melyeket feltettünk magunknak kezdenek feloldódni. Át lesznek mosva a szűrőink a mágneses energia hullámzásával. A szűrők kimosása után a külvilág rezgései nagyobb hatással lesznek az emberekre, mint valaha. A külső rezgések belépnek majd közvetlenül a szeretet-csakra rendszerbe, és sokkal erősebben érnek el, mint eddig valaha. Néhány embert ez a helyzet, érzékenyen fog érinteni, az Achilles sarkaként, a gyengéire tapint majd rájuk, de a legtöbb embert erősíteni fogja ez az energia, főleg azokat, akik már elkezdték átölelni a változásukat és így már a mágneses fürdőik megszokottá válnak.

 

A kívülről jövő rezgések egyikét zenének hívják. A zene mindig hatással van a lélekre. A zene mindig gazdagítani tudja az emberi részünket, azzal, hogy nagyon gyorsan megérinti a lelkünket, különösen, ha az általunk kedvelt zenéink szólnak. A zene lesz a következő egyik legfontosabb kommunikációs forma, melyeket úgy fogunk használni, mint a szavakat, és velük a különböző tudatossági szinteket, dimenziókat is elérhetjük. Még a rap zenében is van olyan ritmus, amely hordozza ezt a rezgést, ugyanúgy, mint más zenei műfajokban. Válasszuk azt a fajtát, amely illik hozzánk.

 

A következő időkben nagyon érzékenyek leszünk a háttérzajokra, a környezetei zajokra. Vannak olyan háttérzajok, melyek csak úgy besétálnak a szobáinkba, amikor elcsendesültek vagyunk. Ilyenkor furcsa zúgást hallunk a fejünkben. Ezt a fajta háttérzajt „fehér zajnak” nevezzük, ezt a háttérzajt még hívhatjuk majd: sziszegő, sistergő zajnak is. Sokaknak úgy tűnik, mintha gépzaj lenne az illúzió játékunkban, de ráadásul nem hallunk hangokat, mégis különböző zajok ezek. Hamarosan meg is fogjuk hallani ezeket, olyan háttérhangokként, melyeknek még nem voltunk tudatába ezelőtt.

Ez kihívással fog járni mindenki számára, kiben-kiben, ilyen vagy olyan érzéseket fognak kelteni. Máris megkezdhetjük ezekkel a háttérzajokkal a munkát, amikor csöndben vagyunk, figyeljük meg mennyire változnak, melyikek azok melyek kényeztetve fürösztenek mg, attól függően melyik dimenzióból, mennyországból és milyen mélységekkel mozognak át ide. Most azért érezhetjük ezeket a háttérzajokat ily módon, mert a testünk energetikájában elkezd kiterjedniA kiterjedés ugyan még nem fizikai, hanem energetikai kiterjedés. A kiterjedésünkkel automatikusan megérinthetünk energetikailag másokat, akik környezetünkbe vannak, de ez nem térbeni kiterjedést jelent.  a kiterjedésünkkel másrészt vissza tudjuk engedni az energiát az Univerzumba, oda ahol ez szükséges, ahol ez hiányzott, azóta amikor elkezdtük játszani ezt a teremtőjátékot, hogy úgy tegyünk, mintha emberek lennénk. A szeretet egyre jobban meg fogja változtatni ezt az energiát. Meg van a képességünk arra, hogy az egyik szintről a másikra jutva megtegyük ezeket a lépéseket, és meg van a képességünk ahhoz, mint fénymunkások, hogy fényükkel lehorgonyozzák kellő mértékben az energiákat.

A fénymunkások azok a lelkek, akik elsőként választották azt, idejönnek a Földre, hogy kinyissák az ajtókat mindenkinek.

 

FÉNYMUNKÁSNAK LENNI, NEM VERSENY KÉRDÉSE. A legnehezebb szerep választása, mert elsőként idejönni, az magányossággal jár, és mégis annyi életidőn keresztül újra és újra megteszik, hogy visszajönnek ide. Most az a helyzet a Földön, hogy a fizikai test annyira fejlett lett már, úgy fejlődött, hogy az lehetővé teszi, hogy még többet tartson meg a SzellembőlA Felsőbb én lesz a tudatos horgony, amely segítségével mindennapjainkban úgy beszélhetünk az angyalokkal, mint itt én most. Élvezzük ezt az utazást, teljes örömmel, csodálattal és izgalommal amit hozhat a jövő. Egy olyan csodát hozunk létre itt a Földön., amely sohasem fordult elő még az Univerzumban. Fejlődésben lévő Istenek vagyunk, és a Csoport nagyon büszke ránk e hihetetlen munkánkért.

 

Arra kérnek bennünket, hogy a legnagyobb tisztelettel bánjunk egymással és játszunk jót!!!

Espavo

 

Steve Rother és a Csoport (The group)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése