2022/10/18

A Csoport: Az E-faktor alkalmazása 2. rész

Az E-faktor alkalmazása
ÜDVÖZLET OTTHONRÓL
E–Faktor


Válasszátok az Akciót, a Reakció helyett

Létezik egy nagyon fontos energia, amit saját valóságotok részeként képesek vagytok megteremteni.
Azt mondják, hogy egy másik emberi lényt nem tudsz megváltoztatni. És ez sokféleképpen helyes is, mivel ti csupán önmagatok számára tudtok társ-teremteni.
Ti, kizárólag saját energiátok összpontosításáért vagytok felelősek, és azért, hogy ezen összpontosított energiának megfelelően cselekedjetek.Viszont ha ti, megváltoztathatjátok reakcióitok módját,hatással vagytok a többiek magatartására.
Amint megteszitek ezt a könnyed magatartás-váltást, ugyanilyen könnyedén és örökre megváltoztatjátok észleléseteket is. Ez megváltoztatja valóságotokat és éppen ezért, azt a magatartási módot is, ahogyan az emberek bánnak veletek és reagálnak a veletek való viszonyukban.
Most, valami olyat fogunk mondani, aminek nagy jelentősége van számotokra, mivel most lehetőségetek van saját szárnyakra szert tenni.
Lehetőségetek van előrehaladni azok a vibrációk irányába, melyeket ti az Angyalok vibrációjaként ismertek.
Földön élő Angyalok lehettek. Legnagyobb örömünk a ti energiátok tükrözése és a mi tükrözésünk a ti fenségetekben található.
A ti fenségetekben tükröződünk mi.
Most, azt mondjuk nektek, hogy ugyanez rátok is érvényes. Azok az emberek, akikkel választásotok szerint magatokat körülveszitek a ti direkt tükröződéseitek. Megkérünk, ne ítéljétek el őket vagy önmagatokat, mivel mindezek a kölcsönhatások az észlelés legkisebb megváltoztatásával módosíthatóak.

Energia Mezőtök Megteremtése

Mindenik személy, akivel találkoztok, vibráció cserét hoz létre. Ez a vibráció csere állandóan módosítja saját vibrációtokat.
Még egy kézfogás is, melynek akkor örültök, amikor megismerkedtek valakivel, egy vibráció-csere, mely örökre megváltoztatja azt a személyt, aki vagytok.
Mindegyik személy akivel találkoztok, megváltoztat titeket.
Tehát, könnyen előrelátható az, hogy egy saját választásotoknak megfelelő valóság teremtés hatékony módja, a mezőtökben lévő személyek gondos megválogatása.
Ezt azonosítottuk mi a józan ész eszközeként és ez az első élethez szükséges eszköz, magasabb vibrációs szinteken. Most, nemcsak arra kérünk titeket, hogy gondosan válasszátok meg ezeket a személyeket, hanem teremtsétek meg a legmagasabb potenciált, a már mezőtökben lévő emberekkel együtt.
Itt be fogjuk mutatni nektek az E–Faktort - Felhatalmazás. Az eredeti angol szövegben E–Faktorként jelenik meg Empowerment = Meghatalmasodás)

E–Faktor – Meghatalmasodás

Mindennapi tevékenységetekben, ti választjátok meg azt, ki legyen közeletekben.
Mindig választhatjátok azt, hogy elhagyjátok a titeket akadályozó kapcsolatokat és titeket segítő embereket vonzotok magatokhoz.
Ez csupán az egyik módja, saját valóságotok megteremtésének.
Azt mondjuk nektek, hogy alkalmatok van arra, hogy a már mezőtökben lévő személyeket felhatalmazásra késztessétek és ezáltal, magasabb valóságot teremtsetek önmagatok számára.
Azt is elmondjuk nektek, hogy ez a Felhatalmazás Faktor az, mely gyorsan meg fogja változtatni a Menny, Földre teremtésének egyenletét.
Ha a körülöttetek lévők segíthetnek nektek megváltoztatni vibrációtokat, akkor miért ne hoznátok be mezőtökbe olyan embereket, akik saját kezükbe vették Felhatalmazásukat?
A legkönnyebb mód ennek megvalósítására az, hogy segítsetek a már a mezőtökben lévő személyeknek Hatalmuk Átvételében/Meghatalmasodásukban.

Tulajdonképpen a Játékban résztvevők mindannyian a ti saját részeitek.
Ti oly módon kapcsolódtok energetikailag egymáshoz, amit nem láthattok.
Találjátok meg ezt a kapcsolatot és mindannyian át fogjátok venni hatalmatokat.
Találjatok egy tulajdonságot amit szerettek vagy tiszteltek egy személyben és építkezzetek erre a jellemzőre.
Találjatok egy területet, melyen képesek vagytok növelni őket.
Nem számít az ha harcban álltok velük, nem számít mennyire fogyaszthatják ők energiátokat, ha meg akarjátok változtatni energiátokat – segítsetek nekik abban, hogy saját kezükbe vegyék a Hatalmat.
Ne úgy tegyétek ezt, hogy saját hatalmatokból adtok át nekik, hanem segítsetek nekik meglátni saját igazi Hatalmukat. Gyakoroljatok, utakat keresve arra, hogyan segítsetek másoknak átvenni saját Hatalmukat és vegyétek be ezt a tevékenységet mindennapi tevékenységeitek közé.
Váratlanul rá fogtok jönni arra, hogy Mesterek társaságában éltek. Bátorítsátok és segítsétek ezeket az embereket, hogy azzá váljanak akik ők lenni akarnak és így ti saját szenvedélyetekben fogtok lenni.

Segítsetek nekik átvenni Hatalmukat, hogy ily módon megismerjék saját szenvedélyüket, hogy azt a dolgot cselekedhessék, amiért ide jöttek.
Ezt cselekedve, nem lesz szükségük többé arra, hogy energia szálakkal hozzátok kötözzék magukat vagy ellopják energiátokat és manipulálják azt. Találjatok egy dolgot, amit önként nekik adtok, feltételek vagy elvárások nélkül részükről.

Ezután megkérünk, hogy engedjétek meg azt, hogy vállalják az ajándék elfogadásának felelősségét és ne próbáljatok ti teremteni számukra valóságot.
Ellenben, segítsetek nekik a ti szemeiteken keresztül látni és segítsétek őket, hogy meglássák valójában mily erős személyek ők. Koncentráljátok figyelmeteket egy személy pozitív jellemzőire és nézzétek amint kivirágoznak ezek a jellemzők.
Ez az Angyalok dolga.
Abban a pillanatban, amikor másoknak felajánljátok annak lehetőségét, hogy ők maguk átvegyék Felhatalmazásukat, megváltoztattátok a Játékot.
Ha ők azt választják, hogy nem fogadják el és fenntartják saját régi ellentmondásos energiáikat, magukra maradnak, mivel ti nem lesztek ott többé, hogy oly módon reagáljatok amint eddig tettétek.
Még akkor is, ha nem léptek ki a kapcsolatból, az energia örökre megváltozott.
Ez az a pillanat, amikor megválaszthatjátok ki legyen a ti mezőtökben.
Azonban, elsősorban adjátok át nekik saját Felhatalmazásotok ajándékát.
Adjátok meg nekik a szárnyaitokon át való tükröződés ajándékát. Legyetek nekik az Angyali jelenlét, akit oly nagyon kerestek. Halvány fogalmatok sincsen a köztetek lévő Angyali Jelenlétről. Bánjatok úgy magatokkal mint azzal az Angyallal, akivé átalakultok és akkor az Angyali Vibráció gyorsan egyesülni fog veletek. Ti magatok Ember Angyallá Váltok.

Az E-Faktor alkalmazása

Ez nagyban segíteni fog titeket bárkivel való kapcsolatotokban, aki mezőtökbe belép.
Főképp azokkal szemben alkalmazzátok, akikkel nehéz a viszonyotok, mivel ők sok energiát vesznek el tőletek. Majd használjátok ezt a technikát bárkire, akivel találkoztok.
El tudjátok képzelni, milyen lenne ha egy gyermek olyan környezetben nőne fel, ahol minden lépésében bátorítják őt?
El tudtok képzelni egy olyan munkahelyet, ahol mindenki arra törekedne, hogy minél magasabbra jusson és minél tökéletesebben végezzen el minden munkát?
Mi gyakran terjesztettük fölétek szárnyainkat, hogy emlékeztessünk titeket fenségetekre és most azt mondjuk, hogy rajtatok a sor ahhoz, hogy másoknak segítsetek visszaemlékezni az Otthon vibrációira.
Mi, az Otthon ragyogását hozzuk nektek minden alkalommal, amikor összekapcsolódtok velünk.
Ez a mi legmagasabb célunk, küldetésünk és örömünk.
Éppen ezért, minden alkalommal, amikor találkoztok valakivel, aki segít nektek visszaemlékeznetek az Otthonra, minden alkalommal amikor elolvastok egy könyvet, minden alkalommal amikor egy Otthonról jövő üzenetet meghallgattok, minden alkalommal, amikor meghallgattok valakit aki az Otthonra emlékeztet, ez megváltoztat titeket.
Ezekben a pillanatokban, többé váltok mint mi.
Megkérünk, emlékezzetek vissza, hogy saját szárnyaitok vannak és kérjétek ezeket.
Mivel mi azt szeretnénk, hogy minden alkalommal tárjátok szét ezeket a szárnyaitokat.
A körülöttetek lévőknek halvány fogalmuk sincs arról, hogy kik ők ti segíthettek nekik meglátni valódi potenciáljukat.
És ebben az akcióban ti, a legmagasabb küldetést fogjátok végrehajtani.
Ebben az akcióban, a bennetek, mindannyiotokban lévő Isten legmagasabb kifejeződésévé fogtok válni.
Arra kérünk legyen méltóságotok és érezzetek tiszteletet önmagatok iránt, hogy hordozhassátok ezt az energiát.
Tudjuk, hogy nehéz mivel a fátyol megakadályoz abban, hogy lássátok kik vagytok.
Mégis, arra kérünk titeket, hogy nézzetek tükörbe és lássátok saját fenségeteket, mert ezt cselekedve másokra is átvihetitek a Felhatalmazás – E- Faktorát.

Kiveszőfélben lévő fajok – Az Emberi Egók

Amint mindenki átveszi Meghatalmasodását, amint mindenki elkezdi saját fenségét kérni, az Egó, lassan- lassan el fog bukni.
Ez meglep titeket?
Meglep titeket, hogy látjátok amint egyre több ember tudatosítja saját hatalmát, nem kell arra gondolnotok, hogy ti vagytok az egyedüli Felhatalmazottak?
A mi küldetésünk az, hogy széttárjuk szárnyainkat számotokra, hogy megláthassátok saját fenségeteket.
De, azt mondjuk nektek, hogy mi, csak azért vagyunk itt, hogy fenntartsuk az energiát addig, amíg ti magatok közt is boldogultok ezzel. Mivel ez a Mennyország valódi megteremtése a Földön.
A Mennyország megteremtésének első része az Angyalok elhozatala. Ti vagytok azok az angyalok, akikre utalunk és meghallottátok a hívást, különben nem hallottátok volna ezeket a szavakat.
Ez az oka annak, hogy érzitek a hívást a cselekvésre, bár lehet, hogy nem vagytok tudatában annak, milyen irányt kell kövessetek. Az útatokon vagytok, különben nem lennétek jelen ebben a pillanatban.
Sokat és nehezen kínlódtatok azért, hogy ide eljussatok és mi megtapsoljuk utazásotokat. Most arra kérünk, lépjetek szerepbe és váljatok Angyali jelenlétté az Otthon megteremtésében, mely most bontakozik ki előttetek.

Szárnyaitok kiterjesztése

A mezőtökben lévő azon emberek, akik szenvedést okoztak nektek, akik ellopták energiátokat, akik iránt vádat éreztek, ők azok, akik alkalmat adtak számotokra szárnyaitok kitejesztésére.
Azzal bízunk meg titeket, hogy találjatok módot arra, hogy tudatosítsátok bennük saját hatalmukat és még ma cselekedjetek.
Ez a Felhatalmazás Faktora, mely energia mátrixotokat meg fogja változtatni.
Ez a Felhatalmazás Faktor, mely számotokra lehetővé fogja tenni, hogy megváltoztassátok azt a személyt, aki vagytok és teljesen jelen legyetek az örömben.
Mivel szenvedélyetekből és örömötökből származik a szeretet, aki vagytok. Ebben a szeretetben ott van az Otthon vibrációja.
Így teremtitek meg a Mennyet a Földön.
Isten hozott Otthon.
Csodálatos érezni az Otthon vibrációit és nagyszerű játszani ebben az energiában és mégis, semmi sem történik addig, amíg nem veszitek át ezeket az információkat és nem alkalmazzátok saját életetekben ezeket.
Ez az a mágia, amivel rendelkeztek.
Ez a puzzle ama darabja, amit mi nem helyezhetünk oda.
Ez az a fenség, amit elnyertetek ama vágyatok által, hogy eljátsszátok a Játékot.
Ezt a fenséget hordozzátok és ezért helyeztétek magatokat a dualitás világába.
Ahhoz, hogy megtapasztalhassátok a végtelen kifejeződését véges formában, szükséges volt az, hogy a dualitás világába helyezzétek magatokat.
Ti, önmagatokat küldtétek ide, hogy véghez vihessétek ezt a dolgot. És nehéz kifejeznünk köszönetünket nektek, mivel az általatok érzett érzéseink messze meghaladják azokat a szavakat, amiket megérhetnétek.
Ezért, engedjétek meg nekünk, hogy elküldjük nektek szeretet energiánkat, mivel ezt gyorsan megérzitek és nincs szükség magyarázatokra az elkövetkezőkben.

Mi mellettetek vagyunk

Tudjátok, hogy mi ott vagyunk akkor, amikor a legnehezebb helyzetekben vagytok.
Tudjátok, hogy mi ott vagyunk azokban a pillanatokban, amikor képtelenek vagytok visszaemlékezni arra, hogy kik vagytok. Tudjátok, hogy mi mindig mellettetek vagyunk és ebben együtt vagyunk.
Csupán arra kérünk titeket, hogy vegyetek részt a lélegzésben és engedélyezzétek nekünk, energiátok tükrözését és a Felhatalmazás Faktor nektek ajándékozását.
Megosztottuk veletek, hogy a Felhatalmazás egy erős eszköz, a legmagasabb valóság megteremtéséhez.
Most, elmondjuk nektek, hogy mi szintén ugyanezt az eszközt használtuk és ily módon teremtettük meg azt, amit ti Mennyországnak neveztek.
Először arra kérünk titeket, hogy fogadjátok el, majd fordítsátok vissza, tükrözzétek azonos módon ezt az energiát, mert ez a legnagyobb ajándék amit önmagatoknak adhattok.
A Felhatalmazás Faktora pókhálóként fog kiterjedni és ti meg fogjátok érinteni valakinek az életét és ő egy másikét és innen, újabb kettőt fog megérinteni, ami már négyet képez.
És hamarosan ti magatokat fogunk látni e csodálatos energia hálózat közepében, mely az egész Világegyetemre kiterjed.
Mivel ti sok mindent befolyásoltok az Otthon megteremtésével a fátyol felétek eső oldalán, mi megköszönjük nektek, hogy saját személyes hatalmatokba kívántok lépni.

Sokan közületek, nem pihennek túl sokat az inkarnációk között pihenve.
Egyesek közületek már szinte elmentek.
Ketten közületek már szinte elmentek az utóbbi öt napban.
Arra kérünk titeket, legyen bátorságotok még egyszer magatokra tekinteni, mielőtt választást hoznátok arra, hogy elmentek vagy maradtok.
És, ha azt választjátok, hogy Haza jöttök, szívesen fogadunk titeket. Meg fogunk becsülni titeket azokért a színeitekért, melyeket a Szabad Választás Játékasztalán való játékotok eredményeként mely túlmutat leírásaitokon és melyeket soha nem fogtok elveszíteni.
Mindenki látni fogja ezeket a színeket és tudni fogják kik vagytok ti és tisztelni fognak munkátokért.
Azt is elmondjuk még nektek, hogy sokan lesznek akiknek küldetést kell beteljesíteniük a fátyol felénk eső részén.
De, mielőtt elmennétek, nyújtsátok ki szárnyaitokat és tapasztaljátok meg a bensőtökben lévő Angyali Vibrációt. Engedjétek meg, hogy a körülöttetek lévők meglássák önmagukat Felhatalmazott lényekként és akiket csak ti segíthettek abban, hogy meglássák ezt.
Először, segítsetek nekik megtalálni saját hatalmukat.
És csak ezután válasszatok, hogy maradtok vagy Haza jöttök.
Mi, örökké ebben az energiában maradhatnánk, mivel betölt bennünket.

Mi mindannyiotokkal megosztjuk ezt. Mivel, fenségetek hamarosan felszínre fog kerülni, önmagától is. Hát nem aranyos balhé lenne ez? [nevetés].

Ti, megváltoztatjátok a játékot.
Kiegyensúlyozzátok a bolygó energiáját, miközben saját energiátokat kiegyensúlyozzátok.
Lábaitoknál heverünk és megtisztelve érezzük magunkat, hogy láthatjuk hogyan viszitek véghez ezt a Játékot és most még szándékosan kezeitekbe veszitek és megírjátok saját szerződéseteket is.
Köszönet ezért nektek.
Szeretnénk megadni nektek a legnagyobb visszaemlékezést, hogy bánjatok tisztelettel egymással és emlékezzetek vissza Felhatalmazásotok Faktorára.
Vigyázzatok egymásra mindenben amit tesztek és játsszatok szépen együtt. Teljesek vagyunk…

- A Csoport






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kiemelt bejegyzés

Adamus karácsonyi üzenete

Adamus karácsonyi üzenete 2008-12-21 Lendvai Dóra   Egy olyan ünnep előtt álltok, ami nagyon fontos mindannyiótok életében, akár így élitek ...

Népszerű bejegyzések